Agility
Verseny a NATO légibázisán
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Violetta  |  2003. június 21.

Hiába a technika megannyi csodája! Leghűségesebb barátaink segítsége pótolhatatlan a rendőrség és és a katonaság számára.


 

A NATO Geilenkirchen-i légibázisán immár hatodik alkalommal rendezték meg a katonai szövetség tagállamai legjobb rendőr és katona kutyáinak a biatlon bajnokságát. Az embert és kutyát próbáló verseny során alkalmunk nyílt bepillantás nyerni a NATO támaszpontján, és európa megannyi országában szolgáló katona és rendőrkutyák életébe is.

A NATO kutyái

A támaszpont bejáratánál nagyon kedvesen fogadnak bennünket a főbejáratnál posztoló katonák. Semmiféle zord tekintet, vagy szigorú hangsúllyal feltett kérdés. Barátságos mosolyból, segítőkészségből viszont bőven kijut nekünk, miközben farkasszemet nézünk a világ legveszélyesebb terroristáinak körözési képeivel. Legnagyobb meglepetésünkre az útlevél ellenőrzés, és egy telefon után már benn is találjuk magunkat a bázis területén. Jo Collaris,a biztonsági rendészet egyik vezetője, a biatlon verseny főszervezője vezet körbe bennünket a bázison, ahol úgynevezett zónás rendszerben valósították meg a támaszpont védelmét. Ennek köszönhetően a repülőtér környékét kivéve teljesen szabadon mozoghatunk. A szigorú hadititokként kezelt repülőtér védelmét persze nem bízták a véletlenre. A legkorszerűbb technikai megoldásokon kívül igen jól képzett katonakutyák biztosítják a számunkra is tilos zóna őrzését. Ennek a felügyelője Jo Collaris, a légibázis rendészetének holland felügyelője. Jo útja a holland hadseregből vezetett a NATO légibázisára. Hogy a kétlábú sereg mellett a négylábú "katonák" között is megállja a helyét, ahhoz a német hadseregtől kapott kiképzést. Jo ma már a kutyás rendészek munkáját irányítja.

- A kutyák megvásárlásától kezdve a kiképzési terv kidolgozásán át a teljes logisztikai feladatok megszervezése a dolgom. - mesélte a holland felügyelő, miközben jogos büszkeséggel mutatja meg nekünk a légibázis négylábú katonáinak most épülő kennelsorát. A kutyák elhelyezésének körülményeiből is látszik, hogy itt nem mindennapi becsben tartják a négylábú haderőt. A huszonöt kutyanagy része a fegyveres testületeknél napjainkban óriási népszerűségnek örvendő malinois, de szolgálnak itt német juhászok, és egyetlen holland juhászkutyais. Az őrkutyáik az úgynevezett német rendszer alapján élnek, ami megkívánja, hogy a körülményeik stabilak, állandóak legyenek.

- Minden egyes őrkutyánkra két gazdi jut, így mindig mellettük van valaki. Nappal pihennek,és szintén ebben a napszakban folyik a folyamatos gyakorlatoztatásuk is. Az éjszaka a szolgálaté. Ekkor az őrkutyáink folyamatosan járőröznek. Kivételezett helyzetben vannak viszont a bombakereső kutyáink, akik a gazdáikkal együtt élnek, és a kutyavezető minden egyes alkalommal a szolgálat letelte után hazaviszi magával négylábú bajtársát. Persze, valamelyik kutyánk bármikor megsérülhet, így éjjel-nappal rendelkezésünkre áll a jól képzett állatorvosi szolgálat is. - tudtuk meg Collaris úrtól. - Gyakorlatilag a technika összes vívmányát alkalmazzuk a támaszpont őrzésekor, azonban elég egy villámcsapás, vagy az elektronikus védelem megsemmisítése, és már is kész a baj. Hogy a védelmi rendszer ezekben az esetekben sem omlik össze, ezt a kutyáink garantálják nekünk. Veszélyhelyzet esetén pedig végképp felbecsülhetetlen a segítségük, hiszen percek alatt képesek a támaszpontra behajtani szándékozó járművek átkutatására, és megtalálják az elrejtett robbanószert, vagy a fegyvereket. Minden évben vizsgáztatjuk a kutyáinkat, hiszen a támaszpont biztonsága érdekében állandóan figyelemmel kell kísérnünk, hogy továbbra is alkalmasak-e nagyon fontos feladatuk ellátására. - tette hozzá a vendéglátónk.

Marcel Brassé 1990-től a katonai rendészet tagjaként robbanószer kereső kutyákkal dolgozik a bázison.

- Mi a támaszponton mindig csak egy kutyával dolgozunk. Kilenc hónapja egy malinois a társam, az otthonomban pedig egy kiképzett holland juhászkutyám van. Az utóbbi kutyával hosszú éveken keresztül dolgoztam itt a légi bázison, amikor pedig nyugdíjazták, természetesen hazavittem magammal. Szonjának azóta a fotelem a kedvenc fekhelye! - teszi hozzá Marcel nevetve. Persze, Szonja ezt meg is érdemli. Kritikus időkben többször is sikeresen oldott meg éles helyzeteket, robbanószert talált. A kutya érzékeny szimatával megelőzte, hogy komolyabb konfliktushelyzet alakuljon ki a támaszponton.

 

A főpróba

A litván, a német, a holland, és a svájci csapat már a versenyt megelőző napon végig gyakorol. Az egyik fő esélyes az egyéni bajnoki címet védő Litvánia csapata. Egyetlen mondattal magyarázzák az utóbbi években elért sikereiket:

- Rengeteg munka, és munka! - árulja el a hétéves csodaszép német juhászkutya, a kétszeres biatlon bajnok Rosco gazdája, Valdis Bikovskij katonatiszt. Bikovskij nagyon reménykedik abban, hogy a verseny talán legszebb és legfegyelmezettebb kutyája, Rosco a nyugdíjazása előtt is diadalmaskodni fog.

- Rosco nem csak a munkatársam, de a családom tagja is. Ez a kutya már rég kiérdemelte magának, hogy ne csak az otthonomban, de a pamlagomon aludjon! - teszi hozzá nevetve, miközben vörös rajzos kutyája egy pillanatra sem venné le róla a tekintetét. Persze, ha a kutya néhány hónap múlva nyugdíjba vonul, a katonatiszt azután sem fog lemondani róla. Rosco egy életen át Bikovskij társa marad.

Günter Dickes, a Düsseldorf-i kutyás csapat vezetője pedig azt meséli el nekünk, hogy alapvető kitétel a német rendőrkutyás tisztek kiválasztásánál, hogy a leendő kutyavezető szeresse a kutyákat, a kutya pedig feltétel nélkül fogadja el magának azt az embert, aki a későbbiekben a gazdája lesz. Ha ez nem így történik, akkor a tisztből nem lesz kutyavezető. Túl sok idő azonban nincs a beszélgetésre, mert nem csak a versenyzői, hanem Günter Dickes is most teljes erővel a holnapi nagy napra koncentrál. Közben megérkeznek a magyarok is. Monos Árpád, a készenléti rendőrség tagja, és Gál István, a Pest megyei rendőrség tisztje nem hivatalosan indulnak a bajnokságon. Mindketten afféle megszállott kutyások, akik saját költségükön hozták el a malinois Argosz-t, és a kábítószerkereső német juhász Zombi-t azért, hogy megmérethessék magukat a bajnokságon. Bár tisztában vannak azzal, hogy nem ők az esélyesei ennek a bajnokságnak, de úgy gondolják, hogy ezen a kemény versenyen már maga a részvétel is győzelemmel ér fel.

A NATO biatlon versenyének az ötlete az angol katonai hagyományokból ered. Az angolok már a hatvanas években rendeztek a katonai támaszpontokon ilyen versenyeket, de amikor elhagyták ideiglenes állomásaikat, megszűnt ez a hagyomány. S bár a katonakutyák ezután sem maradtak verseny nélkül, ezek a megmérettetések a támadási tesztek végrehajtásában, és a különböző fegyelmezési gyakorlatokban merültek ki. A Geilenkirchen-i biatlon verseny a támadási és fegyelmezési gyakorlatok kombinációja több kilométeres, nehéz terepen megrendezett futással. Ma már olyan tekintélye van ennek a bajnokságnak, hogy presztízs kérdést jelent a fegyveres testületek kutyás tisztjeinek, hogy ezen részt vegyenek.

A versenyt megelőző délután Marcel Brassé és két portugál tiszt társaságában mi is végigjárjuk a terepet. A portugál katonatisztek azért látogattak el ide, Geilenkirchen-be, mert jövőre ők is indulnak a bajnokságon, és most tapasztalatokat gyűjtenek.

- Az otthoni NATO támaszpont katonai rendőrsége csak néhány éve alkalmaz a bázis őrzésére kutyákat. Az őrkutyák mellett drog, és bombakereső kutyák dolgoznak nálunk. - mesélik, miközben szorgalmasan jegyzetelik a látottakat.

A szervezők nem mindennapi leleményességgel alakították ki a nyolc kilométeres pályát. Még akadályok nélkül sem egyszerű megtenni a távot, hát még úgy milyen lehet, amikor egy fa mögül bármelyik pillanatban ránk törhet az ellenség, akit természetesen a kutyának kell harcképtelenné tennie... Az egyik állomáson háztetőre mászva kell a versenyzőknek tovább üldözni a képzeletbeli terroristát.

- Ha valamelyik gazdi félti a létra fokától a kutyája tappancsát, természetesen ölbe veheti a kutyát, és így mászhat föl a tetőre! - magyarázza Marcel az egyik akadálynál, miközben megjegyzi, hogy az igazán jó kutyának nem okoz gondot a három méteres létra megmászása. A verseny során álcázott akadályok sorozata várja a két és négylábúakat, amelyek leküzdéséhez nem mindennapi összhangnak kell kettőjük között lenni. A legnehezebb szakasznak azonban az úgynevezett mocsártenger bizonyul, ahol a kutyaúszva, a gazdi pedig a kifeszített kötél segítségével kel át a túloldalra. A nyolc kilométeres pálya végén, amikor már gazdi és kutyája is kimerült a sorozatos megpróbáltatásoktól, egy medencén átúszva kell a négylábú tisztnek elkapnia a támadót. A gyakorlás során a legtöbb kutya a hűvösebb idő ellenére is kutyául élvezte ezt a feladatot, és igazi jutalomként értékelték, amikor végre egy hús-vér csibészen vezethették le felgyülemlett feszültségüket. Valószínűleg ez a versenyen sem lesz másképp.

 

A nagy nap

A verseny napján a kutyákra is átragad a gazdik idegessége. A támaszponton messzire hallatszik az ugatásuk. Többségük izgatottan remegve várja a rajtot. A hiperaktív malinois-ok lenyugözve lesik az utolsó akadályhoz siető, piros ruhába öltözött "csibészt". Látszik rajtuk, hogy szívük szerint ők már most belelendülnének egy jó kis csibész elfogásba. A német juhászok nyugodtabban várják a gazdik utasításait. Fegyelmezetten figyelik a rajthoz álló társaikat. A rajt helyéül szolgáló sportpályáról messzire látszanak a résztvevő nemzetek lobogói. Sajnos, a magyar zászló - hivatalos csapat hiányában - nincs közöttük. "Talán majd jövőre!" - reménykedünk.

A verseny profi módon van megszervezve, gördülékenyen halad minden. Átázott ruhájú tisztek, csatakos bundájú kutyák érkeznek egymás után a célhoz. A magyarok is becsületesen helyt álltak. A nehéz pálya egyetlen akadályát sem hagyták ki, minden feladatot teljesítettek. Itt most minden az időn, és a hibapontokként adott plusz perceken múlik. Már délután öt óra van, mire a nyolcvanhét versenyző befejezi a bajnokságot. Mindenki az ünnepélyes eredményhirdetésre készül. Felemelő látvány, ahogy a tisztek nemzetük egyenruhájában, a kutyáikkal együtt felsorakoznak. Gál István a kábítószer kereső Zombival életük első biatlon versenyén becsülettel helyt állt. A kommandós tiszt Monos Árpád Argosz-szal a hatvanhatodik helyet szerezte meg. Nem kis meglepetésre a kétszeres bajnok litván Rosco most "csak" a harmadik lett. A győztes címet a svájci hadsereg csapatának egyik malinois-a nyerte el, és csapatban is a svájciak vihették el a trófeát. Persze, nekik minden lehetőségük adott a jó eredmény elérésére. A svájci rendőrségnek és a hadseregnek is igen jól képzett csapata van a biatlon versenyekre. A kétszeres bajnok Rosco gazdája, Bikovszkij viszont még a versenyt követő jó hangulatú záró partin is szomorú.

- A figyelők szerint a kutyám az egyik akadálynál a kordonon kívül haladt, pedig Rosco most is a tőle megszokott fegyelemmel és pontossággal végezte a feladatát. Ez a tévedés plusz húsz percbe került, és ez már csak a harmadik helyhez volt elég. Pedig Rosco nagyon megérdemelte volna, hogy a pályafutása befejezése előtt, háromszoros NATO bajnokként mehessen nyugdíjba. - kesergett Bikovszkij. - De nem adjuk könnyen fel! Ha Rosco állóképessége még megengedi, jövőre is mindenképpen itt leszünk, és megpróbáljuk visszahódítani a bajnoki címet! - ígéri.

Miközben a kutyák utazóketreceikben jól kiérdemelt pihenőiket töltik, egy pohár sör mellett a gazdik is tapasztalatokat cserélnek.

Most már nyoma sincs a versenyt megelőző feszültségnek. Téma jócskán akad, hiszen ezeknek a biatlon versenyeknek az a fő céljuk, hogy a tisztek éles helyzetben is megismerhessék kutyáik teljesítőképességének a határait. Ilyenkor felszínre kerülnek az erények, de a hiányosságok is. Amelyeken egy komolyabb bevetésen akár az életük is múlhat.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)