Kiképzés, kutyaiskola
Exkluzív interjú Ivan Balabanovval
Nézd a világot a kutyád lelkén keresztül!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Violetta  |  2007. augusztus 12.

A kutyasport kedvelői szemében fogalommá vált a neve. Küzdőszelleme, kutyái iránti rajongása pedig már-már legendás. Ő Ivan Balabanov, aki egy teljesen speciális engedelmességi kiképzést honosított meg az IPO-ban, és sokak szerint a világ legjobb trénere.


Iván kiképzési módszere egyedülálló, és erről sikerkönyveket írt, oktató filmeket jelentetett meg. Mindezek mellett küzdeni akarása sem mindennapi. Előző kutyájával, Django Ot Vithoscha-val nem sikerült világbajnoki címet szerezniük, ám most megtört a jég,és teljesült Iván egyetlen még be nem teljesedett álma is: idén a belga juhászkutyavilágbajnokságon Quenne Ot Vithoscha nevu kutyájával a dobogó legtetejére állhatott.

 

Csak kevesen tudják a bolgár származású Balabanovról, hogy az IPO mellett francia ringezik, sikeres szemináriumokat tart, és az amerikai rendőrség számára képez kutyákat. Ami azonban a legszimpatikusabb Ivánban, az a feltétel nélküli odaadás, ahogyan a kutyáit imádja.

A rendkívül szimpatikus és sármos Iván mégsem igazán szeret szerepelni. Lapunknak is csak azután sikerült interjút kapni tőle, miután egy amerikai újságcikkből megtudta, hogy e sorok írója amerikai rendőrkutyákról írt könyvet Ezután szerencsére már nem volt akadálya az interjúnak, aminek az lett a vége, hogy az eddigis Balabanov rajongó cikkíróból még nagyobb rajongó lett. De hogyis ne történt volna ez így, amikor Ivan Balabanov példája is jól mutatja: erős érzelmi kötődés nélkül a versenypályán sem lehet igazán jó eredményeket elérni?

 

- Iván, mi Magyarországon az eredményeidet leszámítva nem sokat tudunk rólad. Elmeséled, hogy hogyan kezdtél el kutyázni?

- Amióta csak az eszemet tudom, imádom a kutyákat. Állandóan egy kutyáért nyaggattam a szüleimet, persze, ők mindig meg is ígérték, hogy kapok egyet. Vártam, vártam, de az annyira áhított kutya persze nem volt sehol. Gondoltam, hogy majd én megoldom a helyzetet, és a környék összes kóbor ebét hazahurcolásztam. Megmosdattam, megetettem őket, de másnap reggelre valahogyan mindig eltűntek...Ilyenkor anyukám rendszeresen azzal nyugtatott, hogy kikéredzkedtek, mert kinn jobban érezték magukat.. Ez a kis trükk sajnos csak ideig-óráig vált be, mivel pár év múlva megvettem életem első kutyaját, egy fajta tiszta collie-t. Ettől kezdve a kutyámmal állandóan a parkban lógtunk sokat tanultunk a mindent tudó, tapasztalt kutyásoktól.

- De gondolom nem a parkban találkoztál a kutyás sporttal!

- Nem, dehogyis! Csehországi barátom sokat mesélt egy érdekes sportról, amit ő csak SchutzHunknak nevezett. Egyre izgatottabban hallgattam beszámolóit a kutya-ember csapatokról, a versenyekről és a versenyek hangulatáról. Annyira lázba jöttem az egésztől, hogy rövid időn belül már tudtam, hogy versenyezni akarok, ráadásul malinois fajtájú kutyával, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ekkor még halvány lila fogalmam sem volt erről a fajtáról...

- Nem mondod! És hogy emlékszel vissza az első találkozásodra egy igazi, vérbeli malival?

- A vizsgákon és a versenyeken valahogy mindig felmerült a "malinois téma". Elég sok vitát hallottam a fajtáról, sőt jó néhány ismerősöm egyszeruen csak korcsnak tartotta a malikat. Amikor először láttam egy malinois-t , a vezetője épp mellettem vitte ki a pályára. Szegényke kicsit csúnyácska volt, a harapása is kissé furcsán nézett ki, de amikor a szemébe néztem es megláttam azt a bizonyos, megmagyarázhatatlan "valamit", tudtam, még ha három lába lenne, nekem akkor is csak ez a kutyafajta kell. Azóta sem változott a véleményem.

- Csak nem a fajta miatt mentél Belgiumba?

- Pedig pontosan ez történt! A nyolcvanas évek végén Bulgáriából Belgiumba költöztem, mivel ott voltak és vannak az ismerőseim, a barátaim, na meg ez az imádott fajtám szülőhazája. Engem már akkor is csak egyetlen dolog érdekelt: a kutyázás. Minden áron a legjobbaktól akartam tanulni, és tudásomtól függően a legmagasabb fokon versenyezni. Pár év múlva azonban lehetőségem nyílt arra, hogy az Egyesült Államokba utazzak. Persze kaptam az alkalmon, de mivel itt egy lelket sem ismertem, elárulom, hogy kezdetben eléggé küzdelmes napoknak néztem elébe... De nem panaszkodom, hiszen így legalább nem volt egyetlen unalmas pillanatom sem.

- Ez mikor volt? És egyáltalán: hány éves vagy?

- 1991 óta élek az USA-ban, amúgy pedig az éveket már rég nem számolom...

- Ugye tudod, hogy nagyon sok kutyás hölgynek te vagy a kedvence? Igazán mesélhetnél nekik valamit a magánéletedről is!

- WOW!!!! Egy ilyen bókra mit is lehet válaszolni?

- Értem... Akkor csak maradjunk a kutyáknál! Miért érezted szükségét annak, hogy kidolgozz egy új kiképzési tematikát?

- Hm... Nem egészen értem a kérdést, hiszen mint minden kiképző, én is arra törekszem, hogy a leghatásosabb, legkönnyebb kommunikációs módszert megtaláljam, így sikeresen, játékosan, könnyedén juttassam a kutyáim tudtára, hogy mit is várok tőlük. Én ugyanis rendkívül fontosnak tartom, hogy a kutyáinknak - éppúgy, mint nekünk - gyümölcsöző és kellemes legyen a pályán eltöltött idő.

- Azt mondják rólad, hogy a versenyek előtt a többi versenyzőtől külön tréningezel a kutyáddal. Mi ennek az oka?

- Itt is vannak nézők, és az az igazság, hogy idegesít, amikor látják, hogy koncentrálok, mégis egyfolytában kérdezgetnek, ráadásul még azt is elvárják, hogy válaszoljak.

- Ha már a versenyeknél járunk, kívülállóként szinte nem is lehet nyomon követni az eredményeidet. Csak a legjelentősebbeket sorold el, kérlek!

- 2000-ben Djangoval, az előző malinoisommal megnyertem a Német Juhászkutya Nemzeti Bajnokságot. Akkor még ez a verseny nyitott volt. Django szerencsére 2001-ben sem hagyott cserben, akkor ugyanis a Belga Juhászkutya Nemzeti Bajnoksagon lettünk bajnokok. A következő években sorozatban ötször egymás után két különböző kutyával nyertem meg az Amerikai Nemzeti Bajnokságokat. 2000-ben a hamburgi világbajnokságon második helyezést ertem el, és ebben az évben Quennyvel világbajnokok lettünk La Touquet-ben.

- És melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

- Huh.. Nem is tudom... Nyilván sokan úgy gondolják, hogy a vb-ken elért eredményeimre, de ebben én magam sem vagyok teljesen biztos... Fantasztikus élményeim, emlékeim vannak, és megfizethetetlen pillanatokat éltem át mindegyik kutyámmal. A kis yorkim (akiben egy mali szíve dobog) az utóbbi két napban el sem mozdult mellőlem, még enni sem kért, mivel sajnos a Denverben tartott szemináriumomról betegen jöttem haza. Végig itt gubbasztott mellettem... Tízéves Django-m, akinek nem kell parancsszavakat adnom, hiszen mi már egy egészen más szinten értjük egymást... De nagyon büszke vagyok a küllem vonalú német juhászkutyámra, aki szuper sebességgel halad a bajnoki cím felé! És természetesen, de nem utolsó sorban itt van Quenny... Ők az én igazi eredményeim, és én rájuk vagyok a legbüszkébb!

- És melyik közülük az igazán nagy ő?

- Ez érdekes kérdés, hiszen Quenny-ről szinte az első pillanattól kezdve ezt mondtam. Ki is nevettek ezért az ismerőseim és a barátaim, ráadásul folyton azt kérdezgették, honnan tudom ezt eldönteni egy öt hónapos kiskutyáról? Tudtam. Éreztem... Életem első verseny kutyáját majd később Django-t is sajnos elég korán nyugdíjaznom kellett, mivel munka közben balesetet szenvedtek, és ez a munkájukon is látható volt. Quennyvel már óvatosabb duhaj vagyok. Eddig csak 14 versenyen indultunk, amiből az első három természetesen vizsga volt, a többi pedig mind különféle bajnokságok.

- Egyébként neked milyen a kapcsolatod a kutyáiddal? Szigorúan munkakapcsolat, vagy jóval több van ennél köztetek?

- ­Mekkora a terjedelme ennek a cikknek? Ugyanis erről a témáról egy külön cikket lehetne írni, de maradjunk annyiban, hogy imádom a kutyáimat, és ez mindent elmond a velük való kapcsolatomról.

- Pedig néhány munkakutyás azon az elven van, hogy a kutyájának a kennelben a helye, és csak akkor veszi ki onnan, ha a pályára lépnek. Úgy gondolják, így még inkább "munkaéhes" lesz a kutyájuk. Te egyetértesz ezzel?

- Az én kutyáim szabadon járnak kelnek a házban, hiszen szeretem amikor körülöttem vannak. Mivel elég sok kutyám van, nálam a csere-bere módszer vált be a legjobban: néha kint, néha bent. Persze, azt is megértem hogy vannak olyan vézenu kutyák, akiket lehetetlen a lakásban tartani, hisz tönkre tennének valamit, és ez sajnos maga után vonná az abszolut felesleges fenyítést. Ilyen helyzetekben egyetértek a kennel használatával. Amikor egy kutya jó, és munkára született, nem igazán fogja befolyásolni, hogy kennelben, avagy lakásban tartják.

- Sok versenyen találkozhattál a magyar csapat tagjaival. Mi a véleményed a magyar munkakutyasportról?

- Erre a kérdésre igennel es nemmel válaszolnék egyszerre. Sajnos a nyelvtudás, avagy annak hiánya némi gondot okoz a kommunikációnkban. Sok magyar sportolót ismerek, hiszen majdnem minden évben találkozunk, bólintunk egymás felé, de sajnos beszélgetésre már nem kerül sor. Azt azonban tudom, hogy Magyarországon az utóbbi években hatalmas fejlődésen esett át a kutyás sport, bár ugyanezt elmondhatnám Bulgáriáról is.

- A még jobb eredmények elérésének az érdekében milyen tanácsot tudnál adni a magyar munkakutyásoknak?

- Menjenek vizsgákra, versenyekre, szemináriumokra. Fejlődjenek, tanuljanak egymástól, és mindenkitől, akitől tanulni lehet. Legyenek nyitottak, bízzanak magukban, a kutyáikban, és mindenkiben aki segítségükre szeretne lenni. Mint bármilyen sport, úgy ez sem könnyű. Nekem nagyon sokat segített egy gondolat, amit karrierem legelején tanultam meg. Még mindig fülembe cseng mesterem hangja:

"Nézd a világot a kutyád lelkén keresztül, légy te a kutya, így mindent meg tudsz magyarázni neki."

 

De hogy látják Ivan Balabanovot a magyar munkakutyások?

Benke András bíróként tevékenykedett az idei belga juhász világbajnokságon, ahol Iván állhatott a dobogó legfelső fokára.

"Élmény volt őt látni! Egyedi, és XXI. századi!" - vélekedik róla

 

Magyarországon a szigetszentmiklósi kutyaiskola vezetője, Kovács Levente alkalmazza a kiképzések során Balabanov módszerét. "Én még felvételen, Djangóval láttam Ivánt dolgozni, amikor úgy döntöttem, megpróbálom követni a módszerét. Balabanov rengeteg ösztönváltást és jutalom fogást alkalmaz az engedelmes munka során. Ő nem feltétlenül a látványra törekszik, hanem a maximális koncentrációra és a maximális pontosságra. Balabanov módszerét három és fél éve alkalmazom, és elmondhatom, hogy a kutyáim azóta megbízhatóbbak, pontosabbak, és sikerült leszűkíteni a hibalehetőségek számát."




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)