Szánhúzás
Védőital
A sportoló szánhúzókutyák itatásának jelentősége
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Verla Zsófia  |  2011. december 30.

Védőital

A sport az élő szervezet megnövelt igénybevételével, és így fokozott hőtermeléssel jár együtt. Mindenki, aki intenzíven sportol, tisztában van azzal, hogy a megfelelő folyadékbevitel mekkora jelentőséggel bír a sportteljesítmény szempontjából.


A szánhúzókutyák túlterhelésének jelensége sajnos elég gyakori, és több tekintetben összefügg a nem megfelelő folyadékbevitellel is.

A téma aktualitását a most kezdődő szánhúzó sportszezon is indokolja. Főleg a hómentes versenyeken többször előfordul, hogy a kutyák hajtója nem veszi figyelembe a hőmérsékleti körülményeket, a kutyákat a verseny előtt nem itatja megfelelően, valamint a szezon elején az amúgy sem eléggé edzett állatokat túlhajtja. Az intenzíven dolgozó kutya túlhevülhet egy olyan havas versenyen is, ahol az időjárási körülmények látszólag kedvezőek. Annak érdekében, hogy ilyen problémák minél kevesebbszer forduljanak elő, röviden ismertetem a sportkutyák túlhevülésével kapcsolatos veszélyeket, valamint - ennek megelőzése érdekében - a megfelelő itatással kapcsolatos tudnivalókat.

A túlhevülés okai és következményei

A túl magas hőmérséklet egyike azoknak a környezeti stresszhatásoknak, amelyek a kutyát érhetik. A túlmelegedés (hyperthermia) nemcsak a kutya munkaképességét csökkenti lényegesen, de a testfolyadékokban és a szövetekben okozott változások miatt életveszélyes állapotot is előidézhet. A túlmelegedés bekövetkezésében fontos szerepet játszanak a külső és belső tényezők: a kutyaizmainak fizikai igénybevétele, testi és edzettségi kondíciója, szőrzetének minősége, valamint a környezeti levegő hőmérséklete, relatív páratartalma és a légmozgás erőssége. A túlmelegedés miatt háromféle károsodás következhet be.

A hőguta hirtelen ájulással és magas lázzal jár. Többnyire akkor következik be, amikor a környezeti hőmérséklet meghaladja a kutya testének a normál hőmérsékletét. Ez az eset általában +40-41 C fok körül fordul elő, és az állapot közvetlen életveszélyt jelent. A hőgörcs keményen dolgozó kutyáknál, túl meleg időjárás esetén fordulhat elő, a test jelentős sóvesztesége előzi meg, és az izmok fájdalmas összehúzódásával jár. A hősokkot ugyancsak a test sóhiánya előzi meg, és a keringési rendszer összeomlásával járhat. A kutyák esetében a túlmelegedés következményeit a meleg által kiváltott fokozott lihegés (azaz az állat védekezési mechanizmusa) is befolyásolja.

A verejtékmirigy váladéka, az izzadság gyors párolgásával tekintélyes hőelvonást idéz elő. utóbbinak mértéke függ a testfelület nagyságától, a levegő páratartalmától, a légmozgás erősségétől és természetesen attól is, hogy az állat egyáltalán tud-e izzadni. A ló pl. igen jól izzad, a szarvasmarha viszonylag jól izzad, a juh és a kecske izzadságmirigyei nem folyamatosan, de szakaszosan működnek, a kutya és a macska azonban kizárólag csak a talpbőrén át tud izzadni. Az izzadásra képtelen állatok - köztük a kutya is - a felesleges hőtől lihegéssel szabadulnak meg.

Az agy rendkívüli módon érzékeny a külső hőmérséklet megnövekedésére: a normális szint feletti 4-5 C fokos változás már megváltoztatja az agy funkcióit. Az agy hőmérséklete valójában a legfontosabb tényezője az állatok túlélőképességének. A hőszabályozást az agy hipotalamikus része ellenőrzi, ahová a vér hőmérsékletének megváltozása által aktivált hőérzékeny (termosztatikus) sejtek küldenek üzenetet. ugyanide jutnak el a bőr felszínén levő hőérzékelő idegsejtek által küldött jelzések is. A vér és a bőrfelszín hőmérsékletének a megnövekedésére a hypothalamus elülső része reagál, és a kutyát hőleadó reakciókra (lihegésre) utasítja. (A hypothalamus hátsó része a lecsökkent vér- és bőrhőmérsékletre érzékeny, és ennek hatására beindítja a hőtermelő és hőkonzerváló mechanizmusokat, mint pl. a didergés vagy az összegömbölyödés.)

A megerőltető fizikai munka (sport) a hőtermelődést megsokszorozza. A versenyző kutyák testében tízszer több hő termelődik, mint amennyi a Föld legmelegebb éghajlatú területein valaha is érhetné őket. A fizikai munka ugyanakkor elősegíti a kutyák testében a tejsav és egyéb savak felhalmozódását is, és ezzel acidózist, a szervezet túlsavasodását idézheti elő. A túlsavasodás miatt az agyban levő légzőközpont fokozottan érzékennyé válik az oxigén csökkenésére. A lihegés megnöveli ugyan az oxigénfelvételt és mérsékli a test túlhevülését, de egyidejűleg a vér széndioxidszintjének a csökkenéséhez is vezet (hypocapnia). A szervezet ezért megpróbálja a széndioxidot visszatartani, a légzés korlátozásával. Ha azonban a légzés már nem korlátozható, akkor a széndioxid-készletben bekövetkezett veszteségek az agy vérellátását biztosító erek összehúzódását eredményezik, ami ájuláshoz vezethet. A lihegés által elérhető hőleadás és "szellőzés" lehetősége ily módon meglehetősen korlátozott.

A kutya túlmelegedésének veszélyei különböző időjárási körülmények esetén

A kockázatok felsorolása érdekében néhány példát ismertetek, amelyekre tapasztalt szánhajtó versenyzők hívták fel a figyelmet.

Első példa: Egy hideg, száraz téli versenynapot magas nedvességtartalmú és kb. +8 C fokos hőmérsékletű levegő betörése követ. Ebben az esetben rendkívüli módon megnövekszik a kutyatúlmelegedésének a veszélye, mivel a párologtatás korlátozott. Ilyenkor a megfelelő itatás sem elegendő, csak az segít, ha a kutyákat folyamatosan figyeljük, és a sebességet csökkentjük! A kutyatúlmelegedésének első jele a nagyon erős lihegés messze kinyújtott nyelvvel, miközben a fejét próbálja magasra emelni.

Második példa: Melegebb tavaszi nap, kb. +10 C fok, napsütés, felhők, közepesen magas relatív páratartalom. A lihegéssel való párologtatás ugyan működhet, de a testfelszínen keresztül erősen felmelegedhet a kutya. Ezt a lehetőséget azzal csökkenthetjük, ha a rajt előtt a szőrzetet benedvesítjük, továbbá a tempót kellő odafigyeléssel csökkentjük.

Harmadik példa: Alpesi időjárás, -10 C fok, napsütés, rendkívül száraz levegő. A kutya hőszabályozása optimálisan működik, de megnő a keringési rendszer kiszáradás miatti összeomlásának a veszélye, mivel a lihegés miatt több vizet ad le a kutya, mint amennyit a környezetből felvenni képes. Ebben az esetben nagyon fontos a kutya megfelelő itatása.

A kutya vízháztartása

Hővezető-képességénél fogva a víz az állati szervezetnek fontos hőszabályozója, segít a hőfelesleg elszállításában és eltávolításában, az izzadás és a légzés útján. Az állatok számára létkérdés az, hogy a szervezetük anyagcsere-folyamatai által állandóan termelődő hőn felüli felesleges hőjüktől képesek legyenek megszabadulni, vagyis a hőtermelés és a hőleadás egyensúlyban legyen egymással. A lihegés során a kutya a nyelvről és a felső légutakról elpárologtatja a nedvességet, és így biztosítja a hőleadást. Tekintettel arra, hogy egy liter víz elpárologtatásával kb. 2430 kJ energia vonódik ki a szervezetből, a túlmelegedés megakadályozásához szükséges hőleadás a kutyaszámára jelentős vízveszteséggel jár. Az eltávozó víz mennyiségét a szervezetben lezajló fiziológiai folyamatok, valamint a táplálékadagok fehérje- és ásványianyag-tartalma szabja meg.

A következő három adatsor a kutya testébe bejutó és a testét elhagyó víz lehetséges útjait ismerteti. Az első adatsor a vízfelvétel lehetőségeit szemlélteti a nap 24 órájára vonatkozóan. A vízfelvétel lehetőségét a kutya számára kb. 40%-ban az élelem, 55%-ban az ivóvíz és kb 5%-ban a test saját zsírjának az elégetése (oxidáció) biztosítja. Ezek a százalékos összetevők az élelem összetételének függvényében kis mértékben változhatnak.

1. adatsor:

A vízfelvétel összetétele források szerint %

Ivóvíz

55.0

Táplálék

40.0

Oxidáció

5.0

Összesen

100.0

A második és a harmadik adatsor a kutya testéből távozó víz útjainak százalékos és abszolút összetételét mutatja. A víz a kutya testéből a széklettel, a vizelettel és a lélegzettel távozik. A széklettel kiürített vízmennyiség - függetlenül attól, hogy a kutya milyen teljesítménykategóriában dolgozik - viszonylag állandó, kb. 8% marad. (Hasmenéses megbetegedés esetén ez az arány természetesen drasztikusan változik, amit a sportolásnál mindig figyelembe kell venni.) Minél tartósabb terhelésnek van a kutya alávetve, az intenzív lihegés miatt annál inkább eltolódik a vízkiválasztás százalékos aránya a vizeletről a légzés javára. Egy nappali sprintversenyen futó kutya1,3 liter vizet veszít a vizelettel, és 1 liter vizet veszít a légzéssel (összesen 2,3 litert). Ugyanezek az abszolút mennyiségek a kutya nyugalmi állapotában 1 litert, illetve 0,5 litert, azaz összesen 1,5 litert tesznek ki. Távolsági (distance) verseny esetében a kutyavízszükséglete megduplázódik: az összesen 5 liter napi vízigényből 2,5 litert a kutya a légzéssel, további 2,1 litert pedig a vizelettel veszít el.

2. adatsor:

A vízleadás összetétele a kutya különböző terhelésénél %-ban

 

 

nyugalomban

Sprintverseny

Távolsági verseny

Széklet

8.0

8.0

8.0

Vizelet

72.0

52.0

42.0

Légzés

20.0

40.0

50.0

Összesen

100.0

100.0

100.0

3. adatsor:

A vízleadás összetétele a kutya különböző terhelésénél literben

 

 

nyugalomban

Sprintverseny

Távolsági verseny

Széklet

0.1

0.2

0.4

Vizelet

1.1

1.3

2.1

Légzés

0.3

1.0

2.5

Összesen

1.5

2.5

5.0

Az edzés előtti itatás jelentősége

A sportolás előtt felvett ivóvíz segíti a kutyát abban, hogy a bemutatott "hűtőmechanizmus" biztonságosan működjék. Szerencsés az a szánhajtó-versenyző, akinek a kutyái kínálásra az üres, tiszta vizet is megisszák a tálból, abban a reményben, hogy bizonyára az étel is belátható közelben van. Sajnos, nem minden kutya gondolkodik így, és ahogy a követelmények növekednek (versenystressz, hosszú távolságok, vezérként való futás, idegeskedő hajtó, kiabáló nézők stb.), annál inkább megtörténhet az, hogy a kutya elutasítja a számára szükséges folyadékot. Sok oka lehet annak, ha az állat nem fogadja el a számára létfontosságú ivóvizet. Nem szabad a dolog fölött könnyedén napirendre térni azzal a kijelentéssel, hogy "valószínűleg nem szomjas". Lehet, hogy az adott pillanatban ez igaz, de a kutya nem látja (nem láthatja) előre az előtte levő munka megpróbáltatásait! Egyedül az ember az, aki fel tudja mérni, hogy a következő pár órában milyen terhelésnek fogja kitenni az állatot, és hogy a kutya ezt a terhelést mekkora folyadékfelvétel mellett tudja majd jól és biztonságosan teljesíteni. Ezért a kutya munka előtti megfelelő itatása (hidratálása) az ember felelőssége kell, hogy legyen.

Az ivóvíznek a kutya általi elfogadását az ember különféle trükkökkel könnyítheti meg: a leghatékonyabb az ízletes (nyers vagy főtt) húslé bekeverése, de sok esetben megteszi a száraztáp darabkáinak a vízbe áztatása is. A kapott folyadék tulajdonképpen könnyű "leves" (angol nevén "broth") lesz, ami a kutya számára ízletes és elfogadható. Etetéskor a száraztápot is 100%-ban vízzel telítve kell kínálni. Ha a tápot benedvesítés nélkül, szárazon, csak külön víz kíséretében adjuk, akkor a víz sokszor hamarabb elhagyja a testet, mint hogy a gyomorban átnedvesítené a tápot. Ennélfogva a száraztáp benedvesítésére a test saját sejtjeinek a nedvessége fog szolgálni, és előbb-utóbb a kutya dehidratálttá válik.

A helyes etetés és a helyes itatás egyaránt az optimális energiaellátást szolgálja. Minél jobb minőségben tápláljuk a szánhúzó kutyát, annál jobb teljesítményt várhatunk el tőle. A szervezet energiaellátását a zsírsavak segítik elő, ezért hasznos a magas zsírtartalmú, gazdag leves. A szénhidrátban gazdag levesek ugyanakkor magas inzulin-felszabadulást okozhatnak, és jelentős mértékben megterhelik a szervezet vízháztartását, mivel a széklet is fokozza a vízveszteséget.

Az ivást is tanulni kell

Ideális esetben az ember egész évben minden reggel itatja a kutyáit. Ezzel a leves (a folyadék) a kutya számára megszokott dologgá, "rutinná" válik, és nem kapcsolódnak hozzá olyan különlegesen idegesítő és stresszes helyzetek, mint pl. a verseny. A kutya vízháztartása mindig optimális lesz, és télen sem okoz problémát a vizesedények befagyása, mivel a langyos levest a kutya szívesebben fogadja, mint az esetlegesen torokgyulladást is előidéző jéghideg vizet. Teljesen elhibázott azonban a dolog, ha az ember csak a versenyeken itatja a kutyáit, tudatosítva bennük azt az érzetet, hogy amikor levest kapnak, akkor a dolognak "tétje van", az edzések pedig "nem érik meg" a ráfordítást. Soha ne eddzünk itatás nélkül, mivel mindig fennáll a kutya túlhevülésének a veszélye, és az itatás megspórolása más okok miatt sem válik az előnyére. Ráadásul senki sem akar szánhúzó-fogat helyett "disznókondát" hajtani, amely a szomjúság miatt a pályán levő minden pocsolyánál megáll majd inni.

Az itatást kölyökkorban kell elkezdeni. Eleinte három étkezés van, majd később kimarad az ebéd. Minél idősebbek lesznek a kölykök, annál szűkebbé válik a reggeli, egészen addig, amíg már csak a leves marad belőle. Ha a reggeli adagot nem isszák ki teljesen, akkor a főétkezést kell egy kicsit csökkenteni, egészen addig, amíg ismét elég étvágyuk lesz a reggelihez. Hasonlóan lehet azoknál a felnőtt kutyáknál is eljárni, amelyek nem hajlandók az itatáskor vizet inni. Ezt a dolgot már a nyáron el kell kezdeni gyakorolni, nem pedig a legkeményebb őszi-téli tréning közepén.

Az egyéként jól ivó, de az ivást hirtelen megtagadó kutya esetében érdemes ellenőrizni a testsúlyt: lehet, hogy a kutyaegyszerűen csak túl kövér, és nincs szüksége a "sovány kalóriákra". Az is lehet, hogy a leves megtagadásának a hátterében betegség áll, amit mielőbb tisztázni kell. Kétséges esetben a kutyát inkább ne fogjuk be a fogatba! Hasmenés esetén is a leves megivása az a kritérium, ami eldöntheti, hogy a kutya fusson, vagy ne fusson. A vizelet színe is kiváló mutatója annak, hogy a kutya megfelelően hidratált-e: közvetlenül a verseny előtt a vizeletnek megközelítőleg színtelennek kell lennie.

Itatás a versenyeken

Később, a versenyen sok minden másképpen lesz. Nem csak az ember érzi a gyomrában a stresszt, de a máskor jól ivó kutyák is elutasíthatják a folyadékot. Ez különösen gyakran fordul elő a vezérkutyáknál. A lehetséges tennivalók a következők: vegyünk részt minél több versenyen, hogy a kutyák megszerezzék a szükséges rutint; lehetőleg tartsuk távol a kutyáktól a stresszt (nézők, lárma stb.), akár úgy, hogy a szállítóboxban itassuk meg őket. Van még néhány ötlet, amivel a levest (és az ivóvizet) ízletesebbé és a kutya számára elfogadhatóbbá tehetjük: tonhal, belsőség, konzervek, tej (csak kis mennyiségben, mert könnyen hasmenést okozhat), tejföl, főtt hús (mert normális esetben az erre alkalmas húst nyersen kapják), kenőmájas stb.

Vannak olyan magas intelligenciájú kutyák, akik gyorsan rájönnek arra, hogy az ember a versenyen bármit megtenne értük. A rajt előtti izgalomban egészen jól működik a kutyák részéről az a számonkérő tekintet, hogy "na mi van, ma nem tudsz ennél jobbat nyújtani?" Ezzel szemben a sprintversenyeken sok mushernek megfordul a fejében, hogy a könnyebb emészthetőség érdekében az esti ételadagot kb. egyharmadával megrövidítse. Ez egy vagy két alkalommal még nincs hátrányos hatással a kutyák teljesítményére, de egy háromnapos verseny esetében már nem árt óvatosnak lenni! Más intelligens kutyák rájöttek arra is, hogy a levesből a falatkák kiválóan kiszurhetők, ha az egészet kiborítják a hóba. Ennek a kiküszöbölésére a fel nem borítható tálkák szolgálhatnak.

Mindezek után tételezzük fel, hogy a legfontosabb kérdést megoldottuk: a kutyák hajlandóak inni. Most már csak az a kérdés marad, hogy mikor és mennyit igyanak? Ha közvetlenül (kb. 30 perccel) a futás előtt kell itatnunk, akkor fél liter folyadékot adjunk. Ha ennél több időnk van (1,5-2 óra), akkor sprintverseny esetében adjunk kutyánként egy egész litert.

A 40 percesnél hosszabb versenyeken megint másképpen kell itatni. Az első egy liter folyadékot legalább 1,5-2 órával a rajt előtt kell adni, mivel ennél rövidebb idő esetén a kutyáknak útközben többször is vizelniük kell. A rajt előtt közvetlenül még további negyed liter folyadékot adunk az "azonnali felhasználás" (a stressz csökkentése) céljaira. A negyed liter folyadék nem okoz problémát a futás közben, és felszívódik a szervezetben. Sprint esetében a leves célja csak a folyadékfelvétel, ami azt jelenti, hogy olyan sovány, amennyire csak lehetséges! Hosszú távú versenyeken viszont a kalóriaszükséglet jóval magasabb, és napi egyszeri etetéssel nem is fedezhető. Itt a leves gazdagabb, és egészen más rendszer szerint kell itatni. A mintegy 600 km-es Alpentrail esetében pl. az a tapasztalat, hogy a kutyákat a rajt előtt 3,5, majd 1,5 órával, 1-1 liter levessel kell megitatni. Ehhez minden este ráadásként még negyed liter folyadékot kapnak. Mindezt szükségessé teszi a viszonylag hosszú versenytáv és a többnyire nagyon száraz alpesi levegő. A leves legyen gazdagabb, mint a sprintversenyek esetében, így egész napon át képes többletkalóriákat biztosítani a kutyáknak.

A verseny után

A futás utáni folyadékfelvétel legalább ilyen fontos, mivel minél gyorsabban töltődnek újra a tartalékok, annál jobban képes a kutyaszervezete regenerálódni. Az úthossz és az időjárási körülmények függvényében (pl. nagyon hideg vagy száraz levegő) a kutyák a futás után fél-háromnegyed liter levest kapnak. Figyeljünk arra, hogy ez a leves nehogy jéghideg legyen, mert azt nem veszi be a gyomruk. Ha a reggeli normál itatásnál jó kézmeleg levest kaptak, akkor a futás után lehet a leves valamivel hidegebb, de soha ne legyen jéghideg.

Egyes kutyák elutasítják futás után a levest, de szívesen megisszák a tiszta vizet. Sportolóként az ember maga is gyakran tapasztalja, hogy amikor a teljesítőképességének a határán teljesít, akkor a gyomra semmilyen tápláló dolog után nem mutat érdeklődést. Ezeknek a kutyáknak adjunk nyugodtan tiszta vizet, de ne jegeset, legalább szoba- vagy lakókocsi-hőmérsékletű legyen. Az ilyen kutyák azonban a tapasztalatok szerint kisebbségben vannak; a többség örül a levesnek, és többet iszik belőle, mint amit a tiszta vízből inna. Az első kalóriabevitel pedig a futás utáni regenerációt szolgálja.

A hiányos vízellátásból adódó károsodások alapvető oka elsősorban a kutyagyenge kondíciója, ami az edzés hiányára, betegségre vagy esetleges doppingra vezethető vissza. A vegetatív idegrendszert, amely többek között a fontos keringési funkciókat is szabályozza, nem képes a kutya aktívan befolyásolni, ezért azt folyamatosan edzeni kell. Sajnos igen gyakori, hogy a sportkutya a nyár folyamán csak szánalmas táplálékot kap, majd utána (közvetlenül az első verseny előtt) magas energiatartalmú, csúcsminőségű táplálékban részesül. Ezek után logikus, hogy nem annyira a teljesítménynek, hanem mindenekelőtt az állat zsíranyagcseréjének kell drasztikusan megváltoznia.

A víz az élet legfontosabb alkotóeleme, az emberek és az állatok számára egyaránt. A víz az ásványi és szerves sók oldószere, amelyekkel oldatokat vagy szuszpenziókat képez, ezeket pedig a vér eljuttatja az egész szervezetbe. A víz oldószere a szervezetben lezajló anyagcsere-folyamatokból származó anyagoknak is, amelyeket a véredények útján a szervekbe szállít. A víz közrejátszik számos hidrolízises vegyi folyamatban, amelyek a tápanyag emésztését segítik elő, az oxidációs és redukciós folyamatokban és a sejtlégzésben is. A víz segítségével ürül ki a szervezetből a disszimilációs termékek jó része, valamint a szervezetbe jutó vagy ott termelődött toxinok (méreganyagok) is. Végül a víz segít a kutyának a hőleadás teljesítésében. A megfelelő és szakszerű itatással a sportoló kutyák munkateljesítménye optimálisan növelhető, és nem utolsósorban megelőzhetjük a kutyák szervezetének életveszélyes túlhevülését is.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Eladó 9 darab FAJTATISZTA WEIMARI VIZSLA kiskutya. 3 kan, 6 szuka. 2017.09.18.-án születtek. Törzskönyves szülőktől! Oltással, oltási könyvvel és féregtelenítve. 2017.11.13.-tól elvihetőek! Több információ telefonon! Ár: 99.000 Ft/db Tel: 06-30/328-2961.

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)