Kiképzés, kutyaiskola
A dobogó csúcsán
Nemzetközi sikert ért el a magyar kutyasport
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2007. augusztus 08.

Leczki Sarolta neve ismerősen cseng a kutyakiképzéssel behatóbban foglalkozó emberek, illetve a kutyakiképzés területén mozgó hazai és külföldi szakemberek, versenyzők számára. Az idén Ausztriában megrendezett Nemzetközi Mentőkutya Világbajnokságot Saci nyerte, Kuba nevű malinois kanjával.


Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy nemcsak beszámolhatok a hazai munkakutyázás közelmúltban megszerzett, egyik legrangosabb nemzetközi sikeréről, de több mint tíz éve van szerencsém ismerni azt a személyt, aki megszerezte e dicsőséget maga, csapata, hazánk, valamint az itthoni munkakutyások számára.

 

Azt gondolom, ez önmagában is elismerésre, tiszteletre méltó teljesítmény, ugyanakkor tudni kell, hogy e mögött több mint másfél évtizednyi munka, töretlen akarat, szüntelen kísérletezés, számtalan nehézség és akadály leküzdése áll. Saci nem hobbiból kutyázik, számára a kutyaéletforma és hivatás is egyben. Mentőkutyásként hivatásos szolgálatot teljesít a tűzoltóság kötelékében, a Pannon kutyás kutató-Mentő Csapat vezetője, fiatal kora ellenére a hazai mentőkutya-kiképzés egyik elismert úttörője, számtalan hazai és külföldi éles bevetés résztvevője. Mindezeken túl azonban olyan ember, aki egyszerűen érti, érzi a kutyák minden rezdülését, aki szinte valószínűtlenül szerteágazó gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, és aki bármilyen problémára képes valami hasznos tanácsot nyújtani.

- Elsőként kérlek, beszélj kicsit a mentőkutyázásról azok számára, akiknek esetleg nem világos, hogy mit takar ez a munka.

- A mentőkutyák feladata alapvetően az, hogy katasztrófák (épületomlás, robbanás, lavina stb.) helyszínén megkeressék és jelezzék a bajba jutott embereket a kereső csapatok számára. Emellett vannak speciális területek és feladatok is, például a hullakereső kutyák munkája. A mentőkutyák legtöbbször rendkívül szélsőséges körülmények között, sokszor veszélyes helyeken, óriási zajban, tömegben és pánik közepette dolgoznak, és még ilyen feltételek között is meg kell állniuk a helyüket. Szerepük kulcsfontosságú az emberélet mentésében, és többször bebizonyosodott, hogy egyetlen "hiper-szuper" csodaműszer sem képes felülmúlni a kutyák kifinomult érzékeit és intelligenciáját.

Sokan azt gondolják, hogy a mentőkutyák dolga a keresés. Ez azonban csak részben igaz. Keresni minden kutya tud, még egy díványon "lakó" öleb is. Legalább ilyen fontos a határozott és egyértelmű jelzés a keresett személy megtalálásakor, hiszen semmit sem érünk azzal, ha a kutya megtalálja ugyan a keresett személyt, de nem jelzi egyértelműen gazdája számára. A mi állományunkban minden kutyaterület- és romkereső kiképzést kap, és mindkét területre vizsgáztatjuk is őket. Legtöbbször területkutatásra riasztanak minket, ahol eltűnt, eltévedt személyeket kell megkeresni.

- Úgy érzem, hogy a mentőkutyázás sokkal inkább hivatás, mint sport. A versenyek követelményrendszere mennyiben más, mint az éles bevetés?

- A mentőkutyás munkaverseny sok tekintetben más, mint az életben tapasztalt szituációk. Azt kell mondanom, hogy a verseny bizonyos szempontból jóval nehezebb, mint az éles helyzet. Sokkal több önállóságot követel a kutyától, és sokkal kevesebb lehetősége van a kutyavezetőnek korrigálni kutyája keresőmunkáját. "Élesben" általában lehetőség van a kutyával közösen dolgozni, őt keresés közben követni, így meggyőződhetünk alaposságáról, ha kell, romkutatás esetében direkt rávezethetjük egy kihagyott területre, területkutatás során pedig jóval kisebb átmérőjű sávot kell átvizsgálni a kutyás teamnek, mint ami vizsgákon a feladatuk. Hogy miért hasznos mégis részt venni egy versenyen? A hosszú utazás, az idegen segédek, a kutyavezető felfokozott idegállapota - mindez kitűnően modellezi az éles bevetés körülményeit, egy nagy különbséggel: itt szakértő bíró van, aki kontrollt gyakorolva a kutya munkája felett, bírálatával tájékoztatja a kutya vezetőjét, hogyan is dolgozott kutyája ilyen ismeretlen körülmények között. Ezek a visszajelzések nagyon hasznosak lehetnek a kellő önkritikával rendelkező emberek számára, irányt mutathatnak a további kiképzések során.

A hivatásos mentőkutyákat - keresési szakterületüknek megfelelően (rom, terület, nyom, víz, lavina) - évente vizsgáztatni kell. A vizsga három fázisból áll, ahol mindhárom fázisban (ügyességi, fegyelmező, szimatmunka) legalább 70%-os teljesítményt kell nyújtaniuk, és emellett legalább ennyire fontos, hogy minden elrejtett személyt meg kell találniuk. E nélkül nem lehet sikeres a vizsga. Az egyes fázisokban különböző dolgokat figyelnek a bírók.

Az ügyességi fázisban a gyakorlatok végrehajtása alapvetően kötött koreográfia szerint zajlik. A kutya az akadályokon nem ugrálhat, nem rohangálhat ész nélkül, összeszedetten, fegyelmezetten kell végighaladnia, sőt van olyan feladat, ahol a gazdának kell levennie róla. Nincs szintidő, itt a kutya kontrollálhatóságát vizsgálják. A maximális pontszám 50, a minimális 35 pont.

A fegyelmező fázis követelményei valahol az IPO II. szinten helyezkednek el, csupán annyi a lényeges különbség, hogy az apportozási gyakorlathoz saját használati tárgyat használunk, az akadályon való apportozás helyett pedig kúszás gyakorlat szerepel. A kapható maximális pontszám szintén 50 pont, míg a minimális 35.

A szimatmunka elbírálása során több szempontot vesznek figyelembe: milyen stílusban keres a kutya, mennyire önálló, mennyire irányítható. Ideális, ha a kutyaegy indítással folyamatosan keres, könnyen irányítható, és amint személyt talál, ott marad és kitartóan jelez. Nagyon lényeges, hogy a kutyafolyamatos kapcsolatban maradjon a megtalált személlyel. A mentőkutyákkal szemben fontos elvárás, hogy alapvetően jó viszonyban legyenek az emberekkel. Ennek jelentősége éles bevetésnél domborodik ki igazán, ahol a kutyáknak nemhogy 2-3 órát, de előfordulhat, hogy 2-3 napot kell folyamatosan dolgoznia. Egy embereket szerető, "emberbarát" kutya még kimerülten is boldog lesz, ha valakit talál, és jelezni fog, míg az e tekintetben kevésbé jó képességűnél a kimerüléssel együtt kiég az inger, azaz sokkal kevésbé lesz jelzésre motiválva, mint embercentrikus társai.

A versenyre visszatérve: a világbajnokság a legnagyobb szakmai rendezvény. Ezen a szinten természetesen kizárólag vizsgázott kutyák nevezhetnek. Az idei világbajnokságon 19 nemzet, 43 csapat 137 indulója vett részt. Ebben a civil és hivatásos mentőkutyásokból álló mezőnyben sikerült 196 pontos szimatmunkával első helyen végeznünk Kubával.

- Itt mindenképpen szükségesnek tartom megjegyezni, hogy aki ismert titeket korábbról, annak az idei helyezésetek nem volt akkora meglepetés. Kérlek, mesélj röviden az előzményekről!

- Hát igen, az idei szereplésünk nem váratlanul jött össze. Kuba már 2,5 évesen VB VII. helyezést ért el, ahol mindössze 9 ponttal maradt le az első helyről, tavaly III. volt 2 ponttal lemaradva, magyar nemzeti bajnokságon többször volt I. helyezett, összetettben is. Az osztrák nemzeti bajnokságot - melyen kizárólag emelt szintű vizsgával rendelkező kutyák indulhatnak, és egyfajta "mesterek tornájának" minősül - kétszer nyerte meg, és egyszer volt II. helyezett. A "Swiss Open"-en, a svájci szolgálati kutyások világbajnokságán - ahol még Amerika is képviselteti magát - 2003-ban 2 ponttal maradt le az I. helyről másik kutyám, Kvájgon mögött.

Mindazonáltal mindenképpen meg kell említenem, hogy a magyar mentőkutyások korábbról és szintén igen erős mezőnyben (fázisonként 60-70, emelt szinten induló kutya) is elértek kiemelkedő sikereket, melyek szintén nagyban hozzájárulnak a magyar mentőkutyások nemzetközi szinten tapasztalható, igen magas elismertségéhez. Szabó Gábor (Jászberény) 2000 és 2005-ben VB III. helyezett; Szalánczi Gábor 2005-ben VB II.; Dánffy Brigitta 2006-ban VB II. helyezést ért el. Mindezek tükrében egy kicsit fáj, hogy itthon "csak" egy világbajnoki arany volt elég ahhoz, hogy a munkakutyás "szakma" kicsit jobban odafigyeljenek ránk, és komolyabban vegyenek minket, pedig ahogyan korábban említettem, eddig is letettünk már olyan eredményeket az asztalra, amelyekre igazán büszkék lehetünk.

Én elsősorban mentőkutyásnak tartom magam, ez az életem, a hivatásom. Természetesen csodálatos élmény és öröm volt megnyerni a VB-t és a dobogó legfelső fokáról hallgatni a himnuszt, ez számomra vitathatatlanul fontos állomás, de semmiképpen sem végcél, ahogyan eddig egy verseny sem volt az. Szakmailag sokkal nagyobb büszkeséggel tölt el az, hogy Kuba egyenletesen, évről évre hozza azt a teljesítményt, ami benne van, és amit én is elvárok tőle. Azt gondolom, hogy aki kutyájával végrehajtja az adott feladatot - azaz megtalálja az összes személyt -, az mindenképpen emelt fővel távozhat a versenyről, függetlenül attól, hogy milyen pontszámot kapott.

- Ha már az előzmények szóba kerültek, beszélj kérlek a kezdetekről! Honnan indultál és milyen állomásokon haladtál keresztül, hogy idáig eljuthass?

- Tulajdonképpen az egész körülbelül 14 éves koromban, Georges Feury: Kheopsz című könyvével kezdődött, mely egy mentőkutyáról szólt. Elolvastam, és éreztem, hogy én ezt szeretném csinálni. A cél tehát viszonylag korán megvolt, szakembert azonban nem találtam megvalósításához, így az utat magamnak kellett kitaposni. indulásnak "paraszti logikával" elkezdtem összerakni magamban azokat az elemeket, melyek elképzelésem szerint ehhez a munkához szükségesek. Annyira eltökélt voltam, hogy hosszas könyörgésre sikerült bejutnom Dunakeszire is, a szolgálati kutyásokhoz, a keresőmunka tanulmányozására. Persze eleinte rengeteg hibát elkövettem, sokszor haladtam rossz ösvényen, ahonnét meg kellett fordulni, visszamenni az elágazáshoz, majd egy újabb útvonalat kipróbálni. első belga juhászkutyám, Kevin volt a "próbababa" az útkeresés során. Gyakorlatilag minden módszert, ötletet és kísérletet rajta próbáltam ki. idővel persze voltak mérföldkövek - mint például a jelzésbiztonság kialakítása, vagy az irányíthatóság fejlesztése -, melyek meghatározták szakmai fejlődésemet. Minden olyan kutyás tevékenységet, sportot, munkát kipróbáltam, ahonnan azt reméltem, hogy tudok hasznosítani valamit. Az IPO sportot nagyon tisztelem, rendkívül kifinomult a fegyelmező munkájuk kiképzés technikája, és az őrző-védő fázis felugatásának oktatása és problémái is sok hasonlóságot tartalmaznak; persze mi kizárólag a zsákmányszerző-ösztönre alapozva tanítjuk a személyjelzést.

Sokat foglalkozom a vadászkutyák munkájával; két vadászvizsgával rendelkező kutyám is van, sőt, alkalmanként vadászatokra is kijárunk vadat szedni. Rengeteg hasznos dolgot sikerült ellesnem a retrieveresek munkájából Király Olivértől. A közös munka több tanulsággal is szolgált. Egyik ezek közül, hogy a kutyamunkavégzés előtt tanúsított hisztérikusan izgatott, nyughatatlan viselkedése - magyarul fegyelmezetlensége - nem áll egyenes arányban a keresési kedvvel, illetve a munkateljesítménnyel. Sajnos többször láttam ilyen kutyákat, melyek az ösztöneik rosszul értelmezett "kiteljesítése" céljából gyakorlatilag minimális fegyelmezést kaptak, viszont indításkor elpárolgott a lelkesedés, teljesen szétestek, sőt olyan is előfordult, hogy az addig tomboló kutyaegyszerűen kényelmesen elügetett szaglászni. Retrievereseknél viszont nem lát az ember vinnyogó, ugráló, csaholó kutyát. (Mellesleg az ilyeneket a versenyből, de Angliában még a tenyésztésből is kizárják) Ennek ellenére az egész nap gazdája dzsipjében fegyelmezetten üldögélő retriever is frenetikus teljesítményre képes, amint munkába fogják. Példaértékű az a fajta összeszedettség és koncentrációs fok, ahogyan a retrieveresek kutyáikat egy-egy feladat végrehajtására indítják. A másik, ami a retrieveresek munkájában nagyon megfogott és roppant hasznosnak találtam, az irányíthatóság, valamint a korábban említett terhelhetőség rendkívül magas szintje: egy vadászaton vagy versenyen akár 6-8 órán át kell készenléti állapotban lennie a kutyáknak úgy, hogy azon a néhány "elhozáson" a csúcson legyenek. Precízek, gyorsak, hibátlanok.

E két meghatározó terület mellett a terelőmunka is fontos forrást jelentett munkám során. Ennek részben oka, hogy saját gyakorlatomban a labrador retriever mellett két juhászkutyafajta, a malinois, valamint a beauceron vált be leginkább. A terelés mindig is lenyugözött, különösen a nagy távolságban végzett önálló munka, melynek során a kutyának szuverén akarattal bíró, olykor bizony makrancos jószágokat kell összehangoltan mozgatnia. A terelőmunka - amellett, hogy földöntúli örömöt jelent egy juhászkutyának - kiválóan alkalmas a jelzés, vagyis az ugatás belülről fakadó ösztönének természetes erősítésére (ugyanígy a játékos, zsákmány-alapú őrző-védő munka is), ezáltal hasznos a mentőkutya későbbi jelzésbiztonságának kialakítása szempontjából. Amellett tehát, hogy a terelés kiteljesíti a juhászkutyák ösztönkészletét, olyan önfeledt kikapcsolódást biztosít számukra, melynek során teljesen elengedhetik magukat és lazíthatnak. Büszke vagyok rá, hogy Kvájgon lánya, Cunami, valamint Kuba elsőként tette le itthon kitűnő minősítéssel a nemzetközi terelővizsgát.

Van még valami, amit nagyon érdekes megfigyelésként tapasztaltam a terelőmunka során. A terelés roppant erős ösztönkésztetést kíván a kutyától, mely alapvetően a zsákmányszerző-ösztönben gyökeredzik. A juhászkutyazsákmánya a jószág maga. Természetesen nem bánthatja vagy sebezheti meg az állatokat, csak azok birtoklása, a nyáj egyben tartása elégítheti ki ezt az ösztönt. Ebben a hangulatban világosan kitükröződik a kutya és a gazda kapcsolata, kettejük dominanciaviszonya. Az a kutya, amelyik a "helyén van", átengedi gazdájának a vezetést: összetereli a jószágot, de a gazda felé, vagy az ő irányítását figyelve és követve mozgatja őket. Ezzel szemben a problémás kapcsolat jeleként a kutyaáltalában sebzi, "leamortizálja" a jószágot, vagy szétkergeti, illetve gazdájától távolodva űzi-hajtja őket, semmiképp sem viselkedik velük harmonikusan, könnyen kezelhetően.

Az agility számomra szintén fantasztikus lehetőség a kutya-gazda közti összehangoltság tanulmányozására, a kifinomult irányítástechnika, a mozgáskészség fejlesztése és a kondíció kialakítása szempontjából. Versenyeken csak az első "hősidőszakban" indultam - akkor még Misikével, a lajkámmal -, de a sportág fejlődését a mai napig figyelemmel kísérem. Ne felejtsük el, hogy a mentőkutyázáson kívül e sport dicsekedhet még az elmúlt években világversenyen nyert helyezéssel, hisz a tavalyi évben Eifert Anna második helyezést ért el borderjével.

Nem szakmai megfontolásból, de rendszeresen részt veszek kutyáimmal a Tetra állatterápiás csoport foglalkozásain, illetve számtalan film fogatásán is közreműködtünk már.

A tudás- és tapasztalatgyarapításra természetesen elméletben is szükség van, ezért lehetőség szerint minden évben részt veszek sportkutyás, terelő- vagy vadászkutya-szemináriumokon, igyekezve figyelemmel kísérni a különböző szakterületek fejlődését, illetve nagy hangsúlyt fektetek a külföldi kapcsolatok ápolására, tanulmányutakon való részvételre is. A különböző, szerteágazó területeken és eltérő fajtákkal folytatott munka minden tekintetben kifizetődött, ugyanis nemcsak szélesítette a látókörömet, gyarapította tapasztalataimat, segített, hogy minél többet tudjak meg a különböző viselkedéstípusokba tartozó kutyákról és a velük való eredményes munkáról, de lehetővé tette, hogy sokoldalú maradhassak, és ne váljak egyoldalú, fajta orientált szemléletűvé. Engem a sablonos kiképzés egyáltalán nem elégít ki, mindig keresem az izgalmas, kihívást jelentő feladatokat. Mindezen hatások együttesen járultak hozzá, hogy sikerüljön kialakítanom a saját kiképzői stílusomat, amely persze - reményeim szerint - továbbra is fejlődni fog.

- Szerintem sokakat érdekelne a 15 év tapasztalatából kikristályosodott módszertanod. Bár a téma talán egy cikksorozatot is megérne, most röviden fel tudnád vázolni a lényeges sajátosságokat, illetve további céljaidat?

- Nagyon nehéz erre röviden válaszolni. Az egész természetesen a kölyökválasztással kezdődik. Én elsősorban a kreativitást, a kapcsolatteremtő-képességet helyezem előtérbe, illetve kezdetben a személyes kapcsolat kialakulására helyezek nagy hangsúlyt. Tapasztalataim szerint ha valaki "szerelmes" a kutyájába, és szorgalmas is, akkor egy közepes képességű kutyából is kihozható kitűnő eredmény, ugyanakkor sokszor az ésszel választott, "extra" kutyákkal befürdik a gazda, ha nincs köztük igazi kontaktus. A jó kapcsolat gazda és kutyája közt, minimum átlagos motiválhatóság, intelligencia, és persze jó idegrendszer - ezekkel az adottságokkal már messzire el lehet jutni egy tehetséges kutyavezető kezében.

Nem szeretem a verekedős, agresszív kutyákat. Nemcsak a munkavégzés jellege miatt káros ez a viselkedés, de számomra is teher az ilyen kutya. Azt az elméletet vallom, hogy az őrzés a falkavezér, vagyis az én feladatom. Engem nem kell megvédenie a kutyáimnak. Ezt természetesen a rangsor igazságos, de határozott betartatásával érem el. Az én jelenlétemben mind a nyolc kan kutyám problémamentesen együtt van, pedig némelyik bizonyította már, hogy igen "tehetséges" verekedő.

Fontosnak tartom a célirányos előnevelést, melynek részét képezi a klikkeres foglalkozás. Ezt elsősorban kontaktusépítésre, koncentrációnövelésre, kreativitás-fejlesztésre használom. A kiképzés tanítási szakaszában természetesen pozitív megerősítéssel dolgozom. Igyekszem jutalomfalattal és klikkerrel felépíteni az egyes gyakorlatokat. Én a klikkert nem a "kivárom, míg csinálja" rendszer szerint alkalmazom, hanem aktívan rávezetem a kutyát a feladatra, és a klikkerrel megerősítem a helyes viselkedésformát. Természetesen a klikker használata már feltételezi az előzetes kondicionálást, a kutyafelkészítését a klikkerrel való munkára. Ha már "kajával-klikkerrel" megy a feladat, úgymond "emelem a tétet", és elkezdek apporttal is dolgozni. Gyorsítok, esetleg pontosítok a munkán. A pörgős malijaimnál és a labiknál nekem különösen bevált ez a metodika, mivel a kajánál a kutyák még ráérnek odafigyelni, hogy mit mondok. Apportnál már sokkal nehezebb kordában tartani az ösztönöket...

Amíg a kiképzés alatt nincs negatív megerősítés, a már megtanult, rögzített gyakorlatokat bizony szigorúan és következetesen számon kérem. Úgy gondolom, ahogy az úr a pokolban is úr, a jól képzett kutyának mindenhol működnie kell. Nem kifogás az eső, a meleg vagy a tüzelő szuka sem. Ennek tudatosítására bizony - ha a helyzet megköveteli - a szükséges mértékű kényszert, illetve a tekintélyemet alkalmazom. Egy-egy kutyát szeretek többoldalúan képezni, ahogy Kuba is mentőkutya, terelőkutya, terápiás kutya, IPO-zik is, és forgat is, ráadásul, mint minden kutyám, velünk él, bejárása van a lakásba is. ugyanígy sokoldalúvá próbálom tenni Caspert, a foximat vagy bármelyik másik kutyámat is. Esetünkben azonban nagyon fontos, hogy eltérő stílusú keresőmunkát nem keresztezek, mivel az valóban zavart okozhat a kutyamunkájában.

Ahogyan korábban már mondtam, a VB I. helyezés egy állomás volt a munkámban. Távlati célom a folyamatos, magas szintű szereplés nemzetközi szinten, és ami még fontosabb: állandó szinten teljesítő, stabil keresőkutya-állomány kialakítása. Úgy érzem, jó úton haladunk ebbe az irányba.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)