Magyar fajták
A kihalás szélén?
Napjaink komondora
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2007. július 29.

A Virányosi Hunor-Magor kennel tulajdonosával, Fésűs Károllyal beszélgettünk kedvenc kutyafajtájáról. A kezdetekről kezdtem faggatni a sokoldalú gazdát, aki vállalkozóként híradásipari készülékeket javít.



A Virányosi Hunor-Magor kennel tulajdonosa, Fésűs Károly technikusként egy tömegközlekedési vállalatnál biztonsági kamerákat szerel, de ha teheti, idejét családjával közösen komondorai közt tölti. Lányai, Boglárka és a kis Márti éppolyan rajongói ennek a fajtának, mint édesapjuk.

 

- Komondorok közé születtem - meséli a tenyésztő. - A történet úgy kezdődött, hogy nagyszüleim az 1950-es évek elején egy "szép" napon fővárosi, zöldövezeti villájuk helyett egy tanyán találták magukat. A tanyához, mely hajdanán Sinka István költőé volt, tartozott három hold földterület, s ebből kellett megélniük, mivel az államtól csak minimálnyugdíjat kaptak. Őket a történelem viharai már ezelőtt is alaposan megtépázták, mivel a Felvidékről, illetve Erdélyből kellett menekülniük.

A mezőőr puskája

Nagyapám arra ügyelt, hogy tanyáján őshonos magyar állatfajtákat tartson, ezért voltak erdélyi kopasznyakú tyúkjaik, mangalica sertéseik, magyar fajta nyulaik, galambjaik és parlagi magyar kecskéik. Ezek megvesztegethetetlen őreiként a komondorok szolgáltak. Nagyszüleim itt, a tanyán neveltek föl engem. Sok munkával, szerényen éltünk. A 60-as, 70-es években a komondortenyésztés szenvedélye, és nem utolsósorban egyik fontos megélhetési forrása volt nagyapámnak, mivel akkoriban hétszáz forint volt a nyugdíja, míg egy kiskutya 1200 forintba került.

Nagyapám több évtizeden keresztül tenyésztette a komondorokat, míg egy nap egy rosszindulatú mezőőr a ház előtt, az udvaron le nem lőtte a tenyészkanját. Az Állatorvos-tudományi Egyetemen a boncolás során megállapították, hogy egy méterről, oldalról, a kutyára merőlegesen adták le sörétes fegyverből a lövést. A fojtásmaradványból meg lehetett volna állapítani, melyik puskából tüzeltek. Rendőrségi ügy lett a dologból, de végül orvvadászattal gyanúsították, és ezzel próbálták megfélemíteni, mondván: azért tart komondort, mert nyulakra vadászik velük. Egy jogász ismerősünk segített rajtunk. Az újabb rendőrségi nyomozás során viszont a mezőőr puskáját azért nem tudták bekéretni, mert azon "véletlenül" átment egy traktor. Az ügyet végül azért zárták le, mert a hatóság kijelentette: egy komondor értéke oly csekély, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Nem sokkal ezután a megmaradt két szukát is agyonlőtték - ki tudja, kik? Családunk sok éven át lemondott a kutyatartásról.

Feltörő emlékek

A 90-es évek közepén egy hétköznap délelőtt zugligeti házunkat feltörték és kifosztották, s emiatt elhatároztuk, hogy egy jól megtermett házőrzőt szerzünk be. Először egy kaukázusit hoztunk a házhoz, mely rendszeresen elszökött, csavargott, végül egy alkalommal haza sem jött. Ekkor gyermekkori emlékeimre hagyatkozva elhatároztam, hogy komondort veszek. Sokat jártam a kiállításokat, a tenyésztők portáit, s alapos megfontolás után egy jászkiséri szuka mellett döntöttem. Ezt követően, ha volt egy kis szabadidőm, hozzá illő, kiváló kan után kutattam. Kitartó munkám eredményeként a Konok Kunok Komondora Atyafi nevű állatban találtam meg neki az ideális párt. Az ebből a pároztatásból származó kölykök nagyon elismertek lettek, jó helyezéseket értek el a versenyeken. Magamnak egy fiatal szukát tartottam meg közülük. később Pénzesgyőrből vásároltam egy ígéretes, fiatal kant, de a jelenlegi kölykök még nem tőle, hanem az örökítőképességét bizonyított kiváló kantól származnak. Kutyáimat be szerettem volna nevezni egy angliai kutyakiállításra is, de amikor összeszámoltam a költségeket, bizony szembesülnöm kellett azzal, hogy ezt nem az én pénztárcámra szabták. A komondor ugyanis nem divatkutya, így a kiállításra költött pénzeknek csak a töredéke térül meg.

Veszteséges vállalkozás

Mivel sok embert ismerek, próbálok közvetíteni az egymástól elhidegült kutyások közt. Ma Magyarországon ugyanis az a bevett szokás, hogy a nagyobb tenyészetek tulajdonosai ritkán vásárolnak egymástól kutyát, pedig ennél károsabbat a fajtára nézve kitalálni sem lehet. Amikor a lakhelyemhez közel két kiváló, tenyésztésre alkalmas eb "túlnőtte" gazdáját, akkor önzetlenül segítettem abban, hogy ezek az állatok olyan emberekhez kerüljenek, ahol genetikai érékük sem vész kárba. Úgy érzem, a tenniakarás, az egymás segítése minden komondorrajongónak kötelessége. Csak az komondorozzon, aki valóban megszállottja ennek a fajtának, melynek egyedei anyagi értelemben ma már nem tartják fenn magukat (a kiskutyák árából nem lehet fedezni a tartási költségeket), ezért több komondortenyésztő divatos kutya- és macskafajtákat tenyészt mellettük, így tud csak boldogulni. Sajnos mi, magyarok gyakran nem vagyunk tisztában nemzeti kincseink értékével, így sokan a komondoréval sem, ezért inkább sok pénzt kiadnak idegen fajtájú ebekért, ahelyett, hogy a Kárpát-medencében évszázadok óta kialakult kutyafajtáinkat tartanák. Lakhelyünk közelében egy japán-magyar vegyes iskola működik. Nemrégiben a japán gyerekek felénk sétáltak, megálltak a házunk előtt, s akcentussal, de felismerhetően mondogatták: "komondor, komondor", s ekkor bizony elgondolkodtam: ha egy magyar diákcsapat jönne erre, azok felismernék-e ezt a fajtát...

Nem a méret a lényeg

Mostanában a fajta marmagasságának növelésével sok olyan nemkívánatos tulajdonság megjelent, mint a rossz végtagállás, vagy az úgynevezett szellős testfelépítés. Ezekre a hórihorgas óriásokra nagyobb a kereslet, mint az ideális komondorra, amely erőt sugároz, robosztus, arányos, jó mozgású és kiváló idegrendszerű. Sajnos ma is előfordulnak olyan egyedek, melyek különféle szembetegségekben is szenvednek. A leginkább lehangoló azonban az, amikor egy rossz mozgású kutya, melyet akár ki is lehetne zárni a versenyből, a kiállításon nyer. A komondornak nagyon kicsi az állománya: Magyarországon körülbelül 3500-4000, míg a világon összesen körülbelül hatezer példánya él. A kölykök fele általában nagy tenyészetekből származik. Ilyen kis egyedszámú fajtánál rendkívül veszélyesnek tartom azt a gyakorlatot, hogy amikor feltűnik egy-egy sikeres vérvonal, szinte mindenki igyekszik ebből tenyészállatot szerezni, miközben más vérvonalak esetleg kipusztulnak. Sajnos évről évre csökken a vérvonalak száma. Annak ellenére, hogy sok nagy tenyésztőt csak szaporítónak tartanak, azt kell mondanom, hogy a kiállítások alkalmával sokat beszélgettem velük is, s bebizonyosodott: valójában legtöbbjük a vérfrissítésen és a hibák kiküszöbölésén fáradozik. Kár, hogy hasonló célokért küzdő társaikkal nem akarnak összefogni.

Veszélyeztetett fajta

A komondor szőrzete gyermekkorom óta nem változott, sajnos számos példány ugyanazokat a hibákat hordozza, mint azelőtt. Ilyen például az, ha bundája lassan nő, kevéssé nemezesedik, vagy nem áll össze. Napjainkban a széles szalagos, illetve a zsinóros kutyák egyformán közkedveltek. A szőr ápolására különös gondot kell fordítani: már egyéves kor előtt meg kell tépni a kutyákat, s a rendszeres bolhátlanítás sem maradhat el. Ám a szőrzet mellett a fogazatra is oda kell figyelni a fajta tenyésztésénél.

A komondorszukák igen válogatósak. Akármelyik kannal nem hajlandók párosodni, ezért ma már egyre jobban terjed a szukák mesterséges termékenyítésének gyakorlata. Hogy a fajtára nézve ez milyen káros következményekkel jár, azt majd a jövő fogja eldönteni. Átlagban körülbelül hat kiskutya születik egy-egy alomból, melyet problémamentesen fel is nevel az anya, bár annak ellenére, hogy sokan tagadják, bizony gyakran előfordul, hogy agyonnyom egy-két apróságot.

Mára a komondortenyésztés a túlélés taktikájára rendezkedett be. Figyelembe véve, hogy évente mindössze 300-400 egyed születik, melyek átlagban tízéves korig élnek, ha a tendencia tovább folytatódik, bizony elveszítjük ezt a felbecsülhetetlen nemzeti kincsünket. Azt nem remélhetjük, hogy egyszer majd széles körben elterjedt kutyalesz, de rajtunk a világ szeme, hogy bel- és külföldön tudjuk-e népszerűsíteni, elterjeszteni a magyar pásztorkutyák góliátját.

Beszélgetésünk végén még mindig ott játszadoznak lábunknál a hófehér szőrgombóc komondorkölykök, a hatalmas szülők tányérjai közt az ég madarainak népes serege lakmározik a jóminőségű kutyatápból, s "a gazda szeme hizlalja a jószágot". Jó látni és tapasztalni, hogy vannak még közöttünk olyanok, akik képesek komoly áldozatot hozni a közért.

Fotó: Dr. Tóthné Nényei Borbála




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)