Magyar fajták
Pumi a harmadik évezred elején
Ami évszázadokon át jó volt, azon kár változtatni
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2007. szeptember 11.

Pumi a harmadik évezred elején

Az 1960-as években Ócsag Imre fogalmazta meg azt a standardot, amelyet az FCI elfogadott. Sajnálatos módon néhány éve módosult valamelyest a fajtaleírás, ami több tenyésztő szerint nem szolgálja kellően a fajta érdekeit: szerintük az Ócsag-féle standard gyakorlatban is és eszmeileg is sokkalta értékesebb volt.





A pumi nem klasszikus kiállítási kutya, nem volt és nem is lesz szépségversenyek sztárja. Más fajtákkal összevetni, szépségversenyeztetni sem szerencsés. A legfontosabb az lenne, hogy a tenyészszemléken a bírálatkor ne csak a küllem kerüljön előtérbe, hanem az állatok intelligenciája, kiegyensúlyozott idegrendszere, egészsége, munkára való készsége is komoly hangsúlyt kapjon. Gondoljunk csak bele, hogy a kiállítás és az azon elért siker milyen kicsiny töredéke egy kutyaéletének! Négylábú társunkkal hosszú évekig együtt kell élni, nem elsősorban a kiállítási ringben, hanem otthon, a ház körül. A pásztorok a dolgos mindennapokra tenyésztették kutyáikat, s tették ezt olyan sikerrel, hogy ők legalább olyan jó, de inkább jobb kinológusok voltak a maguk nemében, mint napjaink városi tenyésztői. A mai napig számtalan népies tenyésztésű "őspumit" lehetne még felfedezni, nemcsak az ország elrejtett zugaiban, hanem akár még Pest megyében is. Nemrégiben egy mentett, pásztor-tenyésztésű pumi került hozzám, melynek ősei nem voltak pedigrések, ellenben sok-sok generáción át okosságra, fürgeségre és kifejezett terelőösztönre szelektálták őket. A kimerült pumi egy hét pihenés alatt megerősödött, s eközben olyan jól megfigyelte a körülötte zajló nagyvárosi életet, hogy azonnal be is illeszkedett. Ennek az ősi jellegű puminak kiváló csípőízülete van, s azóta már egy csodálatos alommal is megörvendeztetett.

Juhászkutya a fodrásznál

- Napjainkban van egy kicsi, de lelkes tenyésztői csoport, melynek tagjai a régi idők pumiját szeretnék megőrizni, nemesíteni, jobbítani, de "fajtaátalakítás" nélkül.  Az ilyen ősi jellegű puminak a göndör szőrzete sprődebb, drótosabb jellegű, s vedléskor önmagától kihullik a felesleges, elhalt szőr. Ha ebbe a bundába beleakad a bogáncs, az vagy magától kihullik, vagy a kutyamaga meg tudja tisztítani a szőrzetét. A másik irányzathoz tartozó tenyésztők a "XXI. század urbanizált pumiját" tenyésztik, melynek szőrzete meglehetősen gyapjas, állandóan növekszik. Ezek a kutyák nem tudnak rendesen vedleni. Legelőn, erdőn-mezőn való kirándulásra nem alkalmasak, mivel puha bundájukba mindenféle bogáncs, növénydarabka beleragad, csak küszködik vele a kutya, de kiszedni nem tudja. őket legalább háromhavonta el kell vinni kutyakozmetikába, ahol megfürösztik, szőrüket kifésülik és pumi-sziluettre megnyírják. Csak az ilyen gyapjas szőrből lehet hibátlannak tűnő kutyát "kifaragni", az ősi jellegű pumi szőrzete nem alkalmas a manipulatív beavatkozásokra. Mivel a magyar pásztorkutyáknál nem jellemző, hogy a küllembírók kitapogatnák az állat testét, így könnyen előfordul, hogy egy hibátlan sziluettű kutyát csak a professzionálisan nyírott szőrzete juttat dobogós helyre, s azután ez a valójában gyenge minőségű állat utódaival lerontja az állományt. A régi szőrtípus a gazdának is, a kutyának is jó volt, kényelmes volt, s ami jó évszázadok alatt kialakult, azon kár és felesleges változtatni.

Nem élhet munka nélkül

- Míg a puli, a komondor és a kuvasz már 70-80 évvel ezelőtt kitenyésztett, homogén fajtaként jelent meg, addig ez nem mondható el a pumiról. Sokféleségére jellemző, hogy nyolc és húsz kilogrammos egyedeket egyaránt találhatunk, illetve szőrzet vonatkozásában a folyton növő, sűrű gyapjas és a vedlő, göndör, sprőd szőrzet is előfordul. A pumi küllemével a pásztorok csak a használhatóság, célszerűség szempontjából foglalkoztak. Így például gyakorta a juhásznak a kistermetű pumira, a gulyásnak viszont nagytestű terelőre volt szüksége. A szőrzetre nem sokat adtak: a lényeg az volt, hogy a kutyamozgását ne akadályozza, s könnyen tisztán lehessen tartani. Napjainkban a szürke színű pumi a leginkább közkedvelt, de genetikai megfontolásból a többi színváltozatot nagyobb számban kellene tenyészteni. Semmilyen érdek miatt nem szabad jelentősen beszukíteni egy kutyafajta génállományát. Fogas kérdés a barna színű pumi esete, melyet a 60-as évektől már nem törzskönyveznek, mivel az ilyen állatok szeme sárga, ami súlyos hibának számít az akkor bevezetett fajtaleírás szerint. Ennek ellenére az Alföldön és a Nyírségben még ma is lehet barna pumit fellelni, sőt népies tenyésztésben helyenként még igen keresettek is.

Sajnos az állomány nagyságához képest sok a gazdátlan, illetve új gazdát kereső felnőtt pumi. Számos városi ember ugyanis meggondolatlanul vállalkozik ennek a fajtának tartására: gyakran beleszeret a pumi elbűvölően kedves, mókás fejébe, ugyanakkor nincs tisztában a fajta vérmérsékletével, agilitásával, más szóval azzal, hogy ez egy igazi, eredeti munkakutya. Ha a pumi nem vezetheti le az energiáját, különféle magatartási zavaraival tönkreteheti környezete nyugalmát. Ezért csak az vegyen pumit, akinek van energiája arra, hogy kutyájával mindennap hosszasan játsszon, labdázzon, fusson. Aki csak reggel és este tíz-tizenöt percre viszi le sétálni, az tönkreteszi a pumit - ez pedig nem más, mint állatkínzás.

Mennyiség helyett minőség

- Nálunk a törzskönyvezett pumiállomány nagyobbik része városban él, míg a törzskönyv nélküliek főként vidéken. Hazánkon kívül Finnországban van komoly pumiállomány, ott zömmel csak törzskönyvezett kutyákat tartanak. A 70-es években indult meg náluk a magyar pásztorkutyák tenyésztése, kizárólag törzskönyvezett, Magyarországról kivitt kutyákkal. A németországi állomány is említésre méltó, míg más országokban számottevő pumipopuláció nemigen akad. Bár vannak pumik az USA-ban is, a tenyésztéssel csak egy-két tenyésztő próbálkozik, mert a fajta ismeretlensége miatt komoly nehézségbe ütközik a szaporulat megfelelő gazdához való elhelyezése.

A puminál nem cél a mindenáron való elszaporítás, hiszen egy divathullám miatt a fajta könnyen tönkremehet. A minőségi tenyésztést viszont mindenképpen erősíteni kellene. A legfontosabb cél a küllem egységesítése mellett a pozitív belső tulajdonságok megőrzése, rögzítése. A tenyésztők felelőssége, hogy a félős, illetve az agresszív állatokat azonnal zárják ki a tenyésztésből. A csípődiszpláziás pumik viszonylag jelentős aránya szintén a felelőtlen tenyésztés számlájára írandó. A pásztorok a "lusta kutyát" kiselejtezték, a diszpláziás, fáradékony kutyák nem érték meg, hogy utódjaik születhessenek. A pásztoréletben csak olyan pumi maradhatott meg, amely minden percben gazdája és az állatok körül szorgoskodott. A városi pumik esetében a csípőízületi röntgenvizsgálat helyettesíti a pásztor munkaszelekcióját. Ha valaki a pumiját pároztatni szeretné, előtte feltétlenül derítse ki, hogy a tenyészpár, illetve azok felmenői között volt-e diszpláziás, ugyanis minél kevésbé terheltek az ősök, annál nagyobb esély van arra, hogy egészséges kiskutyák lássák meg a napvilágot. Az örökölhető epilepsziával is ugyanez a helyzet. Az epilepsziás kutyát ivartalanítani kell.

2004-ben az Országgyűlés nemzeti kinccsé nyilvánította az őshonos nemzeti állatainkat, köztük a pumit is. A hivatalos kinyilvánítás tehát megtörtént, a tanítók, tanárok, népművelők és a média feladata a következő lépés, hogy - amiként a hungarikumok palettájából a fütyülős barackról és a tokaji aszúról mindenki tud - a kilenc magyar kutyafajtát is minden magyar kisdiák felismerje és ismerje, hogy később ők adhassák át fiaiknak és lányaiknak a hűséges magyar kutyafajták szeretetét, megbecsülését.



nyitókép: juhász

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)