Társunk a kutya
Kutyák a II. világháború előestéjén 1.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2013. április 22.

Kutyák a II. világháború előestéjén 1.

Hét évtizeddel ezelőtt már a nagy világégés éreztette hatását, de akkor ez még a gazdaság fellendülésével járt együtt, bár már előfordultak korlátozások is. Így az akkori kutyás lapok a mozgósítás, illetve a papírral való takarékoskodás miatt ritkábban vagy csökkentett terjedelemben jelentek meg.


 

Európában a legrangosabb foxterrier-megmérettetések a bécsiek voltak, melyeken a harmincas évek második felében a magyar kutyák kimagasló eredményt értek el. Különösen figyelemre méltó volt az a fiatal magyar kan, mely nemcsak itt, hanem Baselben, Meránban és Brüsszelben is a győztes címet kapta, a frankfurti világkiállításon pedig világgyőztes lett. Ez az állat az összes bíró véleménye szerint teljes mértékben megfelelt az akkori modern angol típus kívánalmainak. A hazai foxisokat nagy reményekkel töltötték el a sikerek bíztak abban, hogy hamarosan állományunk a világ legjobbjának fog számítani.

A Belgiumi kiállításokon egyébként bírált O'Breen kiváló belga bíró is, aki viszont botrányos megnyilatkozásai miatt nemcsak a kutyás sajtóban, hanem a napilapokban is gyakran szerepelt. Az egyik ilyen botrányt keltő nyilatkozata a következő volt: "A foxterrier nyaka és lába olyan legyen, mint egy nagyvilági dámáé, a hátsó rész pedig olyan, mint annak szakácsnőjéé. Csak aztán nehogy egyes buzgó tenyésztők túl közelről akarják tanulmányozni a hátsó rész modelljét!" Eközben Dániában egy csodafoxiról írtak a lapok, mely a gazdája állítása szerint egy óra leforgása alatt százötven patkányt ölt meg.

Németországban egy Adda névre hallgató, nyolcéves rövidszőrű vizsla valóságos médiasztár lett. Történt ugyanis, hogy gazdája, aki a Ruhr folyó egyik partján lakott, eladta a derék állatot a túlpartra. Az új helyen a kutyát láncra verték, s időközben hét kölyköt ellett. Hónapokkal később, mikor a láncról szabadon engedték, még aznap éjszaka mind a hét kölykével visszatért a régi otthonába. Ez azt jelentette, hogy a szerencsétlen szukának hét alkalommal kellett egy másfél méteres kerítést átugrania, szájában egy-egy kölyökkel, majd hétszer átúszni oda-vissza a folyón.

Vadorzók és életmentők

A Kárpát-medencében ezekben az években az őshonos magyar fajták mellett a német juhászkutyatérhódítása volt a jellemző. Sajnos olyan tévhitek keltek szárnyra, hogy ez a fajta a farkassal való közeli rokonsága és ősi típusa miatt gyakran válik "vadorzóvá", s könnyen a vadászterületek réme lehet. A kynológiában jártasak általában csak elnézően mosolyogtak az ilyenfajta rémhírek, okoskodások hallatán, de voltak olyan vadászkörök, akik a kormányhatóság közbelépését követelték, új adóterhekkel kívánták e fajta tartását, terjesztését megnehezíteni, és ezzel végül is lehetetlenné tenni. Tény, ami tény, ezekben az években nagyon sok gazdátlan, kóbor, elvadult kutyapusztította a világviszonylatban kimagasló apróvad-állományunkat, de ezek közül talán legkevesebben a németjuhászok voltak. A falvakat elárasztották a felálló fülű, bozontos farkú keverék kutyák, melyeket egyszerűen farkas- vagy németjuhász-kutyának neveztek. A vadászok, akik ekkoriban a különféle vizslákat pártolták, egyfajta konkurrenciát láttak a németjuhászban, mivel ez idő tájt Angliában, éppúgy, mint Németországban, a "farkaskutyákat" a vizslák feladatainak elvégzésére is egyre gyakrabban használták. Ez a sokoldalú fajta már ezekben az években is a Föld leggyakoribb szolgálati kutyájának számított.

Amerikában, egy Rochester nevű kisvárosban viszont egy németjuhászt a település díszpolgárává választották, a jólelkű lakosok alapítványt is létrehoztak részére, s egy előkelő étteremben kétszáz személyes bankettet rendeztek tiszteletére. Az asztalfőn maga Queenie ült, kárpitozott karosszékén. Éberségével és hősiességével érdemelte ki ezt a megkülönböztetett figyelmet, mivel a biztos tűzhaláltól mentette meg egy lángba borult ház lakóit. ugyanis egy éjszaka a tűz kitörésekor a kutyahiába ugatott, az emberek mélyen aludtak. De Queenie-nek sikerült elszakítania láncát, majd az ajtót kinyitva gazdája hálószobájába rohant, s a családot felébresztette, így azok az utolsó pillanatban, az ablakon keresztül ki tudtak menekülni. Amerikában a német juhászkutyák mellett a német dogok is igen divatos, elterjedt állatok voltak: nagy számban szerepeltek a kiállításokon. Ezek közül kiemelkedő volt az 1936-os év, amikor 318 ilyen fajtájú kutyanyerte el a champion címet. Igaz, ezek közül 118 Európából importált példány volt...

Méregdrága "farkasboxer"

A boxerek közül talán egy olasz bankár tulajdonában lévő két állat volt a leghíresebb. Ezek a szerencsétlenek ugyanis az akkor ismert egyetlen sziámi kutyaikerpárnak számítottak: oldaluk volt összenőve. Római otthonukba kitűnő egészségnek örvendtek, de bizony olykor-olykor összekaptak a takarmányon, nem gondolva arra, hogy amit egyikük eszik, az a másikukat is táplálja...

A boxer színével kapcsolatban viszont sokkal több cikk foglalkozott, mint a sziámi ikrekkel. Hivatalosan csak két szín, a barna és a csíkos volt elfogadott, de szinte folyamatosan próbálták elérni, hogy a fehér és a fekete egyedek is törzskönyvezhetők lehessenek. Végül is egy német tenyészszervezet elismerte a tarka boxert, igaz, meglehetősen szigorú megszorításokkal. Így például négykölykös alomból csak egy tarkát, hatkölykösből csak kettőt törzskönyveztek. Az engedmények serkentőleg hatottak az emberek fantáziájára, s bizony a német tenyészszervezetnél nagy megütközést keltett, amikor egy tenyésztő a farkasboxert akarta elismertetni. Ez az állat tulajdonosa bevallása szerint a szürke farkas és a boxer keresztezéséből származott, ám a szakértők szerint nemigen hasonlított szüleire, inkább csak egy gyenge minőségű németjuhászra. Egy angol vállalkozó, látva az új fajtában rejlő üzleti lehetőségeket, felvásárolta a német állományt, csillagászati összeget példányonként hatezer márkát fizetve értük.

Más országokban is voltak, akik próbáltak újítani, szakítani az évtizedes, olykor évszázados hagyományokkal. Az uszkár oroszlánnyírása helyett így Angliában a kerry-blue szerű nyírás kezdett terjedni. Amilyen nagy megütközést keltett kezdetben, oly gyorsasággal terjedt Franciaországban is. A derék pudlik borotvált bojtban végződő farok nélkül is éppen olyan eredményeket értek el, mint azok, melyek az évszázadok óta gyakorolt hagyományt követve oroszlánszerűen voltak nyírva. Nemzetközi vita alakult ki, s az újítók azzal érveltek, hogy nem a kutyakozmetikája lényeges, hanem maga az uszkár. Végül a hagyományőrzők győzedelmeskedtek, s a fajta így megőrizte tradicionális küllemét.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)