Tenyésztésről általában
Hátam mögött a történelem, sok dicsőség és tengernyi szenny
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Krausz Tünde  |  2007. november 07.

Sokat beszélnek mostanában kutyás berkekben a széthúzásról, a sporttársiatlanságról, az elüzletiesedésről, a fajták valódi értékei helyett egyéb érdekek előretöréséről.


A kívülálló talán néha nem is tudja elképzelni, miről van ilyenkor szó, hogy kell elképzelni mindezt a gyakorlatban. Az alább következő, leplezetlen keserűségről árulkodó, szubjektív, de roppant tanulságos beszámoló a Rottweiler Fajtaszakosztály történetén keresztül próbál meg képet adni minderről.

Milyen, feltételek szükségesek egy szervezet (klub) zökkenőmentes, hatékony működéséhez? Mindenekelőtt az, hogy legyenek kutyások, akik együtt és egy célért, közösen akarnak dolgozni. Ismerjék egymást, elismerjék egymás munkáját, és találják meg azokat a közös pontokat, ahol együtt tudnak működni. Ehhez választanak egy szervezeti formát - egyesület, klub -, írásban is lefektetik, megerősítik a főbb irányelveket (alapszabály), és akkor hivatalosan is közösség lesznek. A klub tényleges működéséhez elengedhetetlen a biztos anyagi háttér, ezért kezdetben sokat kell tenni a tagoknak önzetlenül, hogy megteremtsék a közös munkához szükséges alapokat! Mivel a tagok a városban és az országban egymástól távol élnek, kell néhány ember, aki a munkájukat összefogja, koordinálja, az összerakott pénzeket kezeli. Ők a vezetők.

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a jó vezetőnek? A jó vezető határozott, kommunikatív, intelligens; példamutató, segítőkész. Minden téren legyen felkészült, naprakész, ha lehetséges. Legyen tárgyilagos, és sohasem elfogult. Tisztesség, tolerancia, szakmailag megalapozott hozzáértés, szociális érzék. És ha mellette a vezetősége is ilyen, szerintem ennyi elég.

Milyen viszonyban kell lennie e jó vezetőnek a tagokkal ahhoz, hogy gyümölcsöző legyen a közös munka? Jó, ha a tagokkal bizalmi viszonyban van. Ami kölcsönösségen kell alapuljon, hiszen közös eredményeket (mindannyiunk közös ügye ugyanis a magyar rottweilerállomány) csak közösen lehet elérni. Míg a diktatórikus módszerek elkedvetlenítik az embereket, a demokratikus hozzáállás által mindenki jól jár, hiszen mindenki nyíltan elmondhatja tapasztalatait. Ha összerakjuk, amink van, az akár még tanulságos is lehet.

Mivel a célok és a cél elérésében végzett tevékenység sok-sok ember figyelmét a klubra irányítja, arra gondol, hogy ő is ehhez a közösséghez akar tartozni. Az újonnan jövőknek az eredeti közösség által lefektetett szabályok szerint van lehetősége a klub munkájába bekapcsolódni. Tehát az új klubtag megismeri, elfogadja a szabályokat, és a klub teljes jogú tagjává válik. Ha a klubtagok a vezetők irányításával olyan jól dolgoztak, hogy a szervezetnek több száz, több ezer tagja van, célszerű a szervezeti formát átalakítani úgy, hogy kicsi egységek, helyi közösségek alakuljanak. Az ő munkájukat fogja egybe a felsőbb szintű vezetés. És itt kanyarodunk vissza az első két kérdéshez.

Miért csak másutt működik?

Ennek az előzőekben felvázolt klubnak a vezetői, a tagok bizalmából és egyetértéséből, a közösségért dolgoznak. Erre nagyon sok jó példát láthatunk: a saját fajtánknak van egy ilyen szervezete, az ADRK. Minden új kutyás felveti ezeket a kérdéseket, amikor szembesül vele, hogy itthon ez másként működik. Vajon miért? Kevesen jutnak el odáig, hogy ezt valóban meg akarják érteni. Jól hangzó magyarázatok tömegét kapják készen az éppen elégedetlen kutyásoktól. Nem kell törniük a fejüket sem. Nem tekintenek vissza, nem hasonlítják össze a különböző klubok, fajták nemzetközi szervezetének munkáját a hazaival, csak felszínesen ítélkeznek. Majd arra a meggyőződésre jutnak nagyon hamar, hogy nincs más tennivaló, mint másolni: egy az egyben át kell venni az anyaország tenyésztési szabályzatát, és akkor működni fog a dolog. Kötelezően előírt tenyésztési szabályok, és csak hibátlan kutyák születnek. Ő megtalálja a számítását, és ettől mindenki elégedett lesz. Az új kutyás még arra sem veszi a fáradságot, hogy a kritizált szervezet felépítését, működését megértse, a felszínes dolgok mögé nézzen.

Vajon miért? Talán azért, mert nem is érdekli őket a közösség, a közös kutyázás? Sőt, a szervezet vezetői sem szeretik a tájékozott, felvilágosult tagokat? Nem szeretik a tenyésztői szemléletet, mert az komoly szakmai elvárást támaszt feléjük? Nem olyan látványos és azonnali az egyéni siker? Nem hozza, csak viszi a pénzt? Sok munkával jár? Tudást, toleranciát, emberséget, intelligenciát kíván?

Szerintem itt kell a bajok gyökerét keresni. Valójában minden kutyás csak az önnön szemüvegén át látja és akarja látni a kutyás világot. Éppen, ahogyan a saját érdekei diktálják. Mivel minden kutyás máshol tart ebben a történetben, sosem értik meg egymást. Ezt remekül ki tudják használni azok, akik a kutyázásból, a kutyásokból akarnak élni. Könnyű összehergelni és szembeállítani a kutyásokat, akik aztán már nem látják a fától az erdőt. Mindig lesznek, akiket az érzelmeiken, a kutyaszereteten keresztül csatába lehet küldeni. Többször nekirugaszkodtam, hogy ezt megértsem. Meg is fogalmaztam különböző formában. Például úgy, ahogy az alábbiakban következik.

Egy kis történelem

Van nekünk egy klubunk, a MEOE, amely több mint száz éve alakult; olyan emberek alapították, akiknek hobbijuk volt a kutya, avagy üzleti lehetőséget láttak az ebtenyésztésben. Elhatározták, hogy egymást segítve, közösen dolgoznak, mert ezzel egymás munkáját segítik. Alapszabályban rögzítették a további célokat, majd elkezdték a munkát. Tették a dolgukat, felkarolták a kutyák tenyésztését. Aki egyetértett a tevékenységükkel, tag lehetett a szervezetben, és ő is azon fáradozott, hogy jó munkát végezzen, mert akkor kivívta társai elismerését.

Mivel a világban sokan hasonlóan gondolkoztak hasonlóan, és kezdtek el a fajtatiszta kutyák tenyésztésével foglalkozni, nemzetközi szervezet alakult (FCI). A mi elődeink is csatlakoztak a nemzetközi szervezethez, és ettől az időtől kezdve a nemzetközi szervezet tagjaival karöltve, közösen tenyésztették a kutyákat, tudták használni az adott fajta "idegen" egyedeit a saját tenyészetükben. Nem kellett mindenkinek hatalmas állományt tartania, hogy eredményes munkát tudjanak végezni.

Olyan jól dolgoztak, hogy egyre több és több ember csatlakozott hozzájuk, és eljött az idő, hogy muszáj volt egységes szabályzatrendszert kialakítani. Így nemzetközi szinten egyforma keretek között zajlott a kutyakiállítás, ami kezdetben a legfőbb szakmai rendezvény volt, ahol a tenyésztők munkájuk eredményét bemutatták. (Lásd: kutya.hu, Kiállítások története.)

A kutyatenyésztés komoly iparággá nőtte ki magát, ám közbejött a világháború. Majdnem minden fajtában komoly károkat okozott. Sok idő eltelt, míg újra talpraálltak. Itthon új társadalmi rend, új ideológiák, vasfüggöny, szocializmus. Kezdetben nem a kutyatenyésztés volt a legfontosabb. Újra kellett építeni az országot.

Az 1960-as években a MEOE ismét talpra ált, a sok- sok kutyás akaratából, akik együtt képzelték el közös "kutyázásukat". Olyan jól dolgoztak, hogy egyre több és több ember csatlakozott hozzájuk, és mivel a nemzetközi kapcsolatok tovább éltek, lehetőség volt a világba kitekinteni a vasfüggöny mögül. A kezdeti néhány fajta után egyre több és több fajta tenyésztése kezdődött meg. Egy szervezet, egységes feltételekkel, gyűjtőszervezetként kezelte a fajtákat. Azért, mert együtt erősebbek, gazdaságilag életképesek voltak.

Ha egy üzlet beindul

Itt is hihetetlen fejlődésen ment át a kutyatenyésztés. Bár az "átkosban" a pénz, az üzlet, a tulajdonjog szigorúan titkos fogalmak voltak, mégis működött a dolog. Mint az egész világon, Magyarországon is 1970-1990-ig nagyon népszerű volt a kiállítás és a kutyaiskolák. A munkakutyasportban viszont az eltérő kiképzési módszerek, bírói szemlélet éles vitákat váltott ki. Úgy alakult, hogy a kiállítás és a munka élesen kettévált. Amíg a "kiállítás" felkarolói, irányítói fejlődtek, a munkakutyások lemaradtak. Az egyik oldalon volt ész és intelligencia, a másik oldalon bizony mindez hiányzott.

A világútlevél bevezetésével tovább tágult a világ, és mindenki számára kiderült, hogy "ők", a nyugat, sokkal nagyobb fejlődésen mentek keresztül, mint "mi", a kelet. Nem volt ez másként a kutyatenyésztés terén sem.

Kezdetben csak a saját fajtámra koncentráltam, és azt láttam, hogy a fajtánk anyaországi helyzete, a tenyésztés minősége a teljes populációra nézve sokkal egységesebb, egészségesebb, használhatóbb képet mutat. Jaj, de jó! Ez igen, így kell csinálni! Azt gondoltam, azok, akik rajtam kívül ilyen rendezvényekre mennek, látják ezt a munkát, és hasonló következtetésre jutnak. Nekiállnak tenyészteni, mint ahogyan én megpróbáltam. tanulni kell, megérteni, miért működik jól, és azt átültetni a hazai gyakorlatba. Ámde nem, tanulni egyáltalán nem akartak. Kiderült hamarosan, hogy legtöbben nem a tanulás, fejlődés miatt nézelődnek, hanem mert elvarázsolta őket a siker, a nemzetközi szinten is bezsebelhető elismerés, és az ezzel járó anyagi "megbecsülés", ami a kölykök árában a kiállítási győzelmek számával, az "import" és "genetikai bázis" szlogenekkel, tehát a reklámmal egyenes arányban nő. Senkit nem izgatott, hogy ez csak látszatsiker. Boldog és elégedett volt mindenki. Csak úgy dőlt a pénz. Tízezres nagyságrendben születtek a rottweilerek évente! A munka-rész nem nagyon izgatta őket, mert arról már itthon is rég leszoktak. Azaz hozzá sem szoktak, hiszen a rottweilert nem a tulajdonságai miatt vették, szaporították ezek az emberek, hanem azért, mert jó üzleti lehetőséget láttak benne. Keresik, eladható, nem is fizetnek rossz pénzt érte.

Kezdetben volt a rottweiler

Nézzük csak hogyan indult! Külföldön járt kynológus, munkakutyás teljesítménybíró (Fehér Gyula) ajánlására két fiatalember behozza a fajtát. Tenyésztői közvetítéssel, tenyésztőtől. A  hazai nemzetközi kiállításon (CACIB) néhányan felfigyelnek rájuk. Érdekes, ritka fajta, mit tud? Jó őrző-védő? Igen. Mennyibe kerül? Tényleg? Ilyen drága? Keresik? Persze, van érdeklődés, mert remek kutyák. A kutyaiskolán, a napi életben bizonyítják: tudják, amit a fajtaismertető tartalmaz. Nehezen, de elindul a tenyésztés is. Az első alom utódai tovább viszik a legendát. Ők is remek kutyák.

Sajnos a fajta meghonosítója fiatalon, az első alom után meghal, rá egy évre a szuka is elpusztul. Két szuka és egy kan az induláskor. A másik szuka sem lesz igazán tenyészszuka, nehezen vemhesül, többször üres marad. Nem igazán lesz utóda. Néhány ember agya elkezd kattogni. Ketyegnek a forintocskák. Nagyobb biznisz, mint németjuhászt eladni: a néhány száz forintos németjuhász-vételárral szemben több ezer forintért elkel. Adott a lehetőség: NDK-ból olcsó, a tenyésztésből ott kizárt felnőtt kutyákat behozni. Az üzlet beindult! A jó képességű kutyák megteremtik a legendát, egyre többen kezdenek el rottweilert "tenyészteni". Az olcsó import lehetőségét többen felmérték. Nagy ütemben el kezd szaporodni a rottweiler. A csehszlovák és NDK import a legnagyobb csáberő, az "import" szónak varázsa van. Kiállítás, győzelmek, vereségek, címek, a "tenyésztők" vitája arról, hogy milyen is a jó rottweiler, merre kellene haladni.

1985-ben megalakult a Rottweiler Fajtaszakosztály, hogy összefogja a rottweilertenyésztőket, népszerűsítse a fajtát, és képviselje őket a MEOE berkein belül, az akkori szabályok alapján.  A vállalt feladat kevésbé izgatta a vezetőket, saját előmenetelük sokkal inkább. Pozícióból kezdték el építeni a saját tenyésztői karrierjüket.

Mindeközben a MEOE berkein belül sürgetővé vált és teret kapott a változás igénye. megalakult az MNJK, majd az MKSZ, "disszidens szervezetként". Elérték, hogy 1987-ben felfüggesszék a MEOE elnökségét, főtitkárát, és egyesületi biztost nevezzen ki a Földművelésügyi Minisztérium. Ez 1988-ig elhúzódott, akkor rendeződött valamelyest a helyzet. A MEOE elnöke Dr. Bródy Tibor lett. 1989 februárjában a szervezetek tisztújító közgyűlést tartottak, így a MEOE Rottweiler Fajtaszakosztálya is. Természetesen akkor sem volt egység a rottweileresek között, így a választáson nem mindenkinek alakult úgy, ahogy szerette volna. A szakosztály volt vezetői "vereséget" szenvedtek. Volt száz tag, és a kasszában mínusz 100 Ft.

Próbáljuk meg!

Innen kezdtem el építkezni. Azért én, mert azt gondoltam, fog ez menni nekem. Van elképzelésem, ismerem a fajtát, ismerem a meghatározó embereket a fajtában, és majd támogatni is fognak, ha látják, hogy értük, és nem ellenük akarok dolgozni. Az alulmaradt vezetők, hangadók, megalakították a MÁRK-ot, csatlakozva az MNJK-hoz, MKSZ-hez, akik továbbra is a MEOE-t támadták. Hosszantartó pereskedés vette kezdetét (figyelem: 1989-et írunk!).

A MÁRK vezetője, Haás Gábor hamar felismerte, hogy a nemzetközi elismertség sokkal fontosabb, mint a háború, így együttműködési szerződést írt alá a MEOE-val. Nagyon érdekes helyzet állt elő. Ők kijelentették, hogy ezentúl az ADRK szabályzata alapján működnek. Az anyaország tenyésztési szabályzatát egy az egyben átvették, és kötelezően előírták a tagjaik számára. Önálló klubként a fajta világszervezetébe (IFR ) is be tudtak lépni. később ez a tagság behozhatatlan előnyt jelentett nekik a nemzetközi elismertségben. Ki is használták.

Én, illetve mi az egy az egyben átvett tenyésztési szabályzat bevezetését nem támogattuk, mert ismertük a hazai helyzetet és a lehetőségeket. Tisztában voltunk azzal, hogy előbb szakembergárda kell, anyagi háttér, és majd utána lehet fokozatosan szigorítani. Nagyságrendekkel más volt a német kutyaár, a gazdaság, a szabályzatokhoz hozzátartozó, kiépült kutyaiskolai hálózat, a tenyésztést segítő szakirodalom, a szakembergárda. Szokásos harcainkkal, egymás győzködésével, áskálódással, barátkozással, gyűlölködéssel, versengéssel telt az idő, kinek-kinek habitusa szerint. Milyen kutyája volt éppen a sporttársaknak, annak megfelelő klubtagjai voltak, és úgy "tenyésztettek". Amikor a magasabb szintet ugrani tudták, MÁRK-ADRK, amikor nem, jó volt nekik a szakmaiatlan MEOE-szabály is. Sőt, még azt sem tartották be maradéktalanul. Felfutóban lévő fajta, népszerű, keresik, lehet vele pénzt keresni. Nagyon sokan kezdtek el üzletszerűen foglalkozni a fajtával. A módszerek ugyanazok, mint ma: ki tud nagyobbat mondani, hangzatos címek és legendák terjesztésével a másik elé kerülni. A két "klub" szembenállása csak erősítette a fajtát. Egymást túllicitálva hívták a szakembereket. Eközben a hihetetlenül igénytelen "piaci termelés" is elindult. Az olasz kereskedők adták a keresletet, és a magyar kutyások a kínálatot. Szóval, a rottweiler igen piacképes áru lett!

Az igazi ellenfél

Én mindig szabálykövető és a törvényeket betartani igyekező ember voltam, így az akkori lehetőségek és a törvényes keretek betartása mellett vezettem a szakosztályt. Sikerült komoly szakmai rendezvényekkel, kiadványokkal, kutyaiskolás tevékenységgel segíteni a Rottweiler Fajtaszakosztály tagjait. Három év alatt 100 főről 350 főre nőtt a létszám, és 100000 Ft volt a kasszában, szakbírók, munkakutyás szakemberek segítettek a rottweiler jobb megismerésében. Nagyon sok ember lelkes, önzetlen munkája is benne volt ebben az eredményben.

1992. Az akkor szokásos hároméves ciklus után tisztújító közgyulés. Ma is azt gondolom, hogy jó munkát végezhettem, ha az ellenzék, az ellenlábas szervezet tagjai nem kezdtek szervezkedésbe, és nem akartak leváltani. Nem baj, teljesen váratlanul megtették helyette a barátaim. Gondolom, csalódás érte őket, amikor nekik is be kellett tartani azokat a minimumszabályokat, amelyeket meggyőződésből felállítottunk, vagy csak egyszerűen a hiúságokat sértette, hogy kimaradtak néhány dologból. Igaz, hogy az addig felépített szakmai munkánkat lenullázták, a tenyészszemle-követelményeket módosították, ám a munkakutyázást nem hagyták el teljesen.

Fél évig dolgoztak közösen, majd Szolnoki Gábor egyedül maradt az eredeti vezetőségből. Kitartó, ügyes és lelkes volt, mert talpon maradt, és nagyon sikeres időszakot produkált. Ám a gazdálkodásban egy idő után elszaladt vele a szekér. Több milliós bevétel évente, és a szakosztály vagyona évről évre kevesebb. 750-tag, ám a szakosztály tagjainak csak egy szuk rétege kap reklámot, elismertséget (az, aki fizet! A reklám, szponzori pénz nemcsak a szervezetet gazdagította, de a szimpatizánsokat, "barátokat" is előretolta). Így egyre elégedetlenebbek az emberek, akik úgy érezték, nem tartoznak az elit körbe. Na meg az örökös bajkeverők sem tétlenkedtek...

1996: a tisztújító közgyűlés, ahová a háttérben összemelegített két tábor érkezik. Botrány, kiabálás, sárdobálás. Nem tartozik a kedvenc emlékeim közé. Akkor Szolnoki lett ismét az elnök, de az eseményeket rosszul értékelve hadjáratott indított ellenünk, és mindenki ellen, aki ellene szólalt fel a közgyulésen. Sok barátra támaszkodott. Tanácsadói, támogatói növelték az önérzetét, és eljutott odáig, hogy a MEOE felsőbb szintű vezetését, szakmaiságát kezdte támadni. Várszegi Zsolt, Gogolák Ferenc halála után új szelek fújdogáltak a MEOE-ben, és a gazdálkodás, pénzkezelés ellenőrzése nagyobb hangsúlyt kapott. Ekkorra derült ki, hogy bizony súlyos hiányosságok vannak, és bár a szándékosságot nem sikerült bizonyítani, sok pénz hiányzik a szervezet kasszájából.

Leszálló ágban

1997. A fajta igen ismert, de bizony a képességek már nem olyanok, mint régen. Egyre többen látják, hangoztatják, hogy a rottweiler elveszítette a legendás őrző-védő képességét. Mégis ez az időszak az, amikor hazai rottweileresek munkakutya-világversenyen indulnak. Felerősödik a hang, hogy a rottweiler munkakutya. Addigra a kutyaiskolákról szinte eltűnnek a rottweilerek. Az a kevés, amelyik mégis ott van, súlyos képességbeli hiányokat mutat. Bár még így is a rottweiler áll e téren a legjobban, mégis mindenki a rottweilerek gyengeségéről beszél, hiszen ott a leglátványosabb a romlás. A nagyon-nagyon jóból csúszott lejjebb, majdnem a többi őrző-védő fajta szintjére.

Minden fajtában általánossá válik, hogy tenni kell valamit a wesengyengeség ellen. Kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a küllemre tenyésztés komoly károkat okozott a fajtákban. Elkezdődik az egymásra mutogatás. A MEOE egyetlen megmaradt "ellenlábasa", az MNJK komoly háborúba kezd. Látja az esélyt, hogy most végre győzhet. Nemcsak a saját fajtájában akar rendet tenni, az egész hazai kynológia irányítására törekszik. A szakma hangoztatásával szeretne rákényszeríteni mindenkit, hogy olyan "helyes" úton járjanak, mint a németjuhász-világszövetség. Mára már az is kiderült, hogy ez nem is olyan helyes és hibátlan út, de ki emlékszik már erre?

Picit térjünk vissza a szakosztályhoz. 1998 a felfüggesztés éve. A Rottweiler Fajtaszakosztály élére Volyka Jánost nevezik ki, mint felügyelőbiztost. Hamar feladta. Őt követi Hajdú Sándor l999-ben, megbízott elnökként, 2000-től választott tisztségviselőként. Jellemző az egész kutyás világra, és a MEOE egészére, hogy addigra a kezdő, kiállításon sikeres kutyások veszik át az irányítást. Azaz azt hiszik, hogy ők irányítanak - valójában a MEOE bírói testülete. Botrányok, harcok, sunyiság, szarkeverés, rossz hangulat, hazugságok, teljes pénzügyi káosz, átláthatatlanság. Végül újabb felfüggesztés. Indoka: 2003-ban 900000 Ft hiány! Persze, nem ezért történt. Hajdú Sándor a feje felett összecsapó hullámokat úgy próbálja kivédeni, hogy a MEOE pucscsal leváltott vezetői mellé állva, a szakmaiság látszatát keltve harcos ellenzék lesz. Ma már a kutyázás közelében sincs. Azóta sem sikerült talpra állítani a szervezetet, remény sem látszik rá. Igaz a MEOE-t sem.

Másutt sincs másképp

Úgy alakult, hogy a saját fajtám mellett, amelyet indulásától idáig kísérhettem, laikus kutyaszerető kutyásként, majd tenyésztőként, ezzel párhuzamosan munkakutyásként, tisztségviselőként különböző szervezetekben, egy kis időszakban vezetőként másik két fajta útját is láttam. Az indulástól, egy vagy két ember tenyésztői munkásságán keresztül, a népszerűségen át a pénzkereső tömegtermelésig, ami a fajták komoly romlásához vezetett.

A teljes romlásig van egy kis átmenet. Van egy réteg, amely még mindig, és úgy néz ki, nemzetközi szinten is labdába rúg. Azért tud nemzetközi szinten is labdába rúgni, mert a lelkiismeretes tenyésztő megteremtette ennek lehetőségét. Kitaposta az utat. Megjelenik mögötte a hangadó új generáció, gyengébb kutyákkal, akiknek leginkább a tenyésztő van útban! Azt gondolják, és ezt is terjesztik, hogy a tenyésztő csak azért nyer, mert korrupt. Most ők jönnek, a sokkal szebb és sokkal jobb kutyáikkal! Jobban tudják, és szerintük jobban is értenek a fajtához, na meg úgy egyáltalán a kutyához is. És a bírók vissza is igazolják, hogy igazuk van. Kapják a címeket, győztességeket számolatlanul. A bírók ügyesen összehergelik a tenyészőket egymás ellen, és kezdődik a nemtelen háború. Ez törvényszerűen a fajta romlásához vezet, majd a népszerűtlenséghez, az olcsó, tömeggyártott, törzskönyv nélküli kutyákhoz. Hiszen a tenyésztők egymás ellen dolgoznak. Mindenki a másik tenyésztőt akarja legyőzni. Aztán mindenki a tenyésztőt akarja legyőzni!

Mindkét fajta meghatározó személyisége tiltakozott, amikor felvázoltuk nekik az utat, mi fog történni a fajtájukban is. Nem hitték! Azt gondolták, hogy a rottweileresek különösen békétlen, buta társaság. Ma már döbbenten szembesülnek vele, hogy igazunk lett. Ők sem úszták meg. ugyanazt az utat járja be a fajtájuk, mint a rottweiler. Nagyon kitartó és céltudatos munkával megismertetik a fajtát, hiszen a legendát csak jó kutyákkal lehet megteremteni, és erre a munkára rátelepszenek a kutyázásból élők. A tenyésztő adja a szakmát, hiszen tanul, utánajár, frissít, követi a nemzetközi trendet, újabb és újabb remek fedezőkutyákat felfedezve saját, magyar tenyésztésű kutyákat tud felmutatni.

A kitartóbbak, a valódi tenyésztők nem csak elsőgenerációs saját tenyésztéssel büszkélkedhetnek. Egy idő után a nemzetközi porondon is fogalom lesz a magyar tenyésztésű x fajta. Addigra már tényleg megtanulta a szakmát, és kezd igényes lenni, kezdi követelni, hogy a felette álló szakmai grémium (bírók) is legalább olyan lelkiismeretesen, a szakma szabályi szerint értékeljenek, mint ő. Persze ez nem fog sikerülni, mert más fajták bírói egyáltalán nem az ő fajtájára figyelnek. ugyan! Addig sem, csak addig még ő sem látta.

Külföldi példán okulva azt látja, hogy egy erős klub "csodákra" képes, ezért a klubalakításban is részt vesz, tevékenyen részt vállal. Szakbírók meghívását szorgalmazza. Aztán a szakbíró bírál, és megerősíti abban, hogy jó úton jár. Na Ugye! Na de addigra ez kit érdekel? Oly sok embert bántott addigra meg, makacsul szakmaiságot követelve, hogy egyedül marad. Egyszer csak azt veszi észre, hogy egyedül ő megy szembe a forgalommal! Na de minek is?




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)