A fajtatenyésztés története
A magyar labradorozás hőskora, jelene, reménybeli jövője
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2008. március 21.

Szikla Gyulával, a Magyar Labrador Retriever Egyesület elnökével szentendrei otthonában beszélgettünk: először arra voltam kíváncsi, miért pont a labradort választotta segítőtársnak.


 

Régóta vadászom, de ahogy mondják, "eb a vadász kutyanélkül" – valóban nélkülözhetetlen egy négylábú segítőtárs a vad felkutatásához, a sebzett, lőtt vad elhozásához. Ennek tudatában a magyar vadászati körülményekhez, szokásokhoz megfelelőt kerestünk. A labrador retrieverről azt olvastam, hogy könnyen tanítható, jó természetű, családbarát, nem igényel különleges gondozást, betegségekkel szemben, valamint hogy tenyésztésénél a szépség mellett fő szempont a jó munkaképesség. Számomra mindez igen fontos volt, azért esett rá a választás. Akkoriban még nem volt népszerű a fajta, évekig tartó keresgélés, kiállításokra járás után találtuk meg a számunkra megfelelőt. Az akkori egyik legsikeresebb labradortenyésztőtől, Kovácsné Lilja Évától 1990-ben sikerült egy kiskutyát vásárolnunk, Simót (a törzskönyvben Pohjolán Hubertus), akinek sok barátomat és számtalan vadászélményemet köszönhetem.

 

1990-et írunk. Van már kiskutya. De milyen is volt az akkori hazai retrieverezés?

Hogy mást ne mondjak, egy vadászat elején vadásztársam megkérdezte, mit akarok ezzel a kuvasszal - Simót értette alatta. Na, a vadászat végére az összes magyar vizslát be kellett tenni az autókba, mert majd meg fagytak a hideg hóban. Az én labradorom meg többször átúszva a csatornán, hozta a fácánokat, majd vidáman meghempergőzött a hóban, megrázta magát, és a vidraszőrének köszönhetően szinte azonnal megszáradt a bundája. Odajön hozzám a vadásztárs, halkan a fülembe súgja "te, hol lehetne ilyen kutyát szerezni?"...

Ekkor kezdtük lerakni a magyar retrieverezés alapjait. A kilencvenes évek elején nem volt európai színvonalon a magyar labrador retriever tenyésztése. Kevés és gyenge volt az állomány. Ebben az időben egy-két tenyésztő behozott külföldről a fajta kiemelkedő tenyésztőitől fedező kanokat, illetve egy-két szukát. Ezzel elindult a magyar labarador retiever állomány színvonalának emelkedése.

Milyen volt az akkori kutyás klubélet?

Abban az időben még nem volt a MEOE-n belül külön fajtaklubja a labrador retrievereseknek. Egy klubba tartozott az angol vizsla, a szetter, a pointer a retriever. Ebben a klubban egy kicsi, de lelkes csapat alkotta a retrieveres magot.

Ebből a körből indult el a retrieveresek baráti köre.

Nyaranta táborokat szerveztünk Beregfürdőn. Itt említeném Gyárfás Mariannt, aki meghatározó egyénisége volt ezeknek a táboroknak. Többször együtt táboroztunk a pointeresekkel és egymástól tanulva együtt képeztük kutyáinkat. Az ország minden részéből érkeztek a táborba. Jó hangulatú lelkes csapat volt. A táborokhoz kapcsolódva tartottunk előadásokat, meghívtunk vendégelőadókat, tenyésztőket, állatorvosokat, kiképzőket, stb.

Ekkor dolgoztuk ki a retrieverekre szabott képesség és munkavizsgát. Ekkor kezdtük tanulni a munkabíráskodást és ebből a kis csapatból kerültek ki a most európa szerte elismert fajtabírók, tenyésztők. Ez volt retrieverezés hőskora.

Az új szakaszt a baráti kör életében az jelentette, amikor sikerült szert tennünk egy-két Angliából származó labrador kiképző filmre. Akkor döbbentünk csak rá igazán, micsoda lehetőség rejlik ebben a fajtában. Egy másik filmen a BBC mutatta be hogy az angol királynő, aki maga is az angliai fajtaklub tagja, minden évben lehetőséget nyújt a saját vadászterületén az év legeredményesebb retievereinek, hogy egy field trial verseny keretében kiválaszthassák az év legeredményesebb retrieverét, a "győztesek győztesét". A field trial egyébként Angliából elterjedt, a vadászkutyák képességére alapozott, azt megmérő, élő vadászat közbeni kutyás verseny.

Szerencsére néhány klubtagunknak megadatott, hogy Angliában személyesen is részt vehessen, tanulmányozhassa ezeket a megmérettetéseket. Akkor ismertük meg, hogy a ködös Albionban a labradorok kiképzése teljesen másként történik, mint a vadászkutyáké nálunk. Itt jellemzően a német típusú, poroszos módszer dívik. A kutyát elsősorban valamiféle korlátozással próbálják "betörni", míg az angoloknál a tanítás alapja az, hogy az eleve e célra tenyésztett kiváló genetikai tulajdonsággal bíró egyedek a jutalomért, a dicséretért végzik el a rájuk bízott, illetve kért feladatokat. Még egyszer aláhúznám, hogy a labradorozás alapja a dicséret és a jó tenyésztői munka.

Akkor fedeztük fel, hogy a labrador retrievernek két típusa van: az úgynevezett show- és a munkatípus. A különbség hatalmas mind küllemben, mind teljesítményben. Magyarországon a 90-es évek végén még nem váltak külön ezek a vonalak. Sokan nem is tudták, milyen kutyájuk van, így szegény állatokat olykor számukra teljesíthetetlen feladatok elé állították. Ezek a gazdák mégis sok időt és fáradságot szántak a fajta megismerésére. Sokszor ők is együtt tanultak, nyaraltak, táboroztak, ahol a kutyázás a reggeli és az esti programot jelentette.  Volt idő az aktív pihenésre, kultúrprogramokra, városnézésre, barátkozásra. Felejthetetlen napokat töltöttünk Süttőn, Beregfürdőn, az Őrségben, Szigligeten, Bánhalmán és Tatán.

Mivel a retriever angol fajta, ezért szerettük volna az angol mintájú retrieverezést megvalósítani. Ehhez el kellett kezdeni az új szemlélet meghonosítását a tenyésztés és a kiképzés területén. Nagy különbséget tapasztaltunk a hazai és az angol stílusú bírói munkák között is, hiszen még a bírók kiválasztása is egészen más módon történik. Küllembírálatra Angliában szinte kizárólag csak a fajta tenyésztésében kimagasló eredményeket elért tenyésztőket hívnak meg. A bírálat stílusa mindig udvarias, dicsér, legfeljebb azt írja le, hogy "lehetne több", az állományon pedig meglátszik, hogy nagyon komolyan veszik a tenyésztést, és ebben a bírók véleményét. Ezért hívtunk tehát világhírű angol tenyésztőket, kutyakiképzőket kiállításokra, field-trial versenyekre, kutyaképző táborokba.

Eközben a labrador retrieverek törzskönyvezése, képesség és munkavizsga szervezése, kiállítások szervezése a MEOE keretén belül történt. Az országban, évek során egyre népszerűbbé váló fajták lettek a retrieverek, megnőtt az igény egy új fajtaklub iránt. Ennek köszönhetően megalakult a Hungária Retriever klub. A pénzért szaporítók miatt a fajta érdekében megalakult egy új labradoros klub, a MEOE Magyar Labrador Retriever klubja is.

Közben az "erős mag", a Retrieveresek Baráti Köre folytatta a megkezdett utat. Amikor 1998-ban a magyar törvényhozás az állattenyésztési törvény részévé tette a fajtatiszta ebek tenyésztését is, a baráti körben felmerült az-az igény, hogy vállaljuk fel a fajta gondozását, így magától értetődő volt, hogy az azévben alapított Magyar Labrador Retriever Egyesület részt vett a pályázaton, melyet az államilag elismert tenyésztőszervezet kiválasztására írtak ki, amit el is nyertünk. A munka megkezdésekor a kutyás társadalom erkölcsi megtisztítását tartottuk a siker zálogának, ezért is alkottuk meg elsőként az etikai kódexet, melyet tagjaink számára kötelezővé tettünk.

Milyen viszonyt alakítottak ki a MEOE klubokkal?

Együttműködve dolgoztunk a MEOE Magyar Labrador Retriever és más retrieveres MEOE klubokkal a magyar kutyázásért. Nem kívántunk ellenségeskedést, így a MEOÉ-t sem támadtuk, kerestük az együttműködés lehetőségeit, s az akkor felmerült jogi problémákat átmenetieknek tekintettük. Ezért a MEOE klubokkal egyfajta szimbiózist alakítottunk ki, hiszen szükség volt az FCI elismerésére, illetve más nemzetközi kapcsolatok ápolására is, melyre az újonnan alakult szervezet még nem volt alkalmas. Az említett klubokkal együttműködve segítettük kiállítások, tenyészszemlék és versenyek szervezését is. Tény ami tény, ezeknek a rendezvényeknek szervezése, illetve finanszírozása, a szponzorok felkutatása szinte kizárólag az egyesületre hárult, mely nemcsak a labradorosoknak, hanem a golden retrievereseknek is segített. Már ötödik éve rendeztük meg, a Széchenyi Zsigmond emlékére szervezett field trial versenyünket, amikor az FCI retriever bizottsága is megtekintette ezt a versenyünket. A Bizottság tagjai rendkívül elismerően nyilatkoztak. Ennek tudható be, hogy ezt követően Magyarországon rendezhettük meg az első ICC Egyéni Retriever európabajnokságot. Besenyőtelek mellett került sor erre a háromnapos versenyre, ahová több mint száz versenyző, bíró és vendég érkezett európa különböző országából. Az angol és hazai szaksajtó televízió is elismeréssel számolt be a versenyről.

Ez jelentette az egyesületi munka csúcsát, mely egy lendületes, egymást segítő csapat nélkül elképzelhetetlen lett volna. idővel azonban a régi gárdán a fáradtság jelei mutatkoznak - most már az ifjabbaknak kellene átadni a stafétabotot.

Mik az egyesület jövőbeni tervei?

Az egyesület azt szeretné, hogy a tagjai által összegyűjtött szakirodalom és tudás minél jobban közkinccsé válhatna, ezért is vettük föl a kapcsolatot, és együttműködést ajánlottunk fel az Országos Magyar Vadászkamara Kinológiai Szakbizottságának, s ennek elnökének, Dr. Sándor Gyulának. Sándor Gyula úr a soproni egyetemen tanít, s ígéretet kaptunk arra, hogy hallgatóik a szakképzés keretein belül megismerkedhetnek az angol-típusú vadászkutyázással is. Remélhetőleg mihamarabb ez meg is fog történni.

A Magyar Labrador Retriever Egyesület azon dolgozik, hogy a tenyésztést, a képességvizsga és a tenyészszemle követelményrendszerét az európai színvonalhoz adaptálja. Bizony ez igen nehéz feladat. Azáltal, hogy ma a retriever az egyik legdivatosabb kutyafajta lett, a "kutyagyártók" tömegével "állítanak elő" meglehetősen kétes értékű ebeket. Így egy igazi szigorú tenyész- és képességvizsgán bizony sok állatnak ki kellene hullania. Különösen az agresszív, labilis idegzetű, a víztől óvakodó kutyáknak nincs helye a tenyésztésben. Sajnos addig, míg a kiállításokon tenyészszemléken, versenyeken a kutya gazdájának személye a fontos, és nem a kutya külső, belső tulajdonságai, képességei, addig nem lehet világszínvonalú eredményeket elérni a retriever tenyésztés területén.

A Magyar Labrador Retriever Egyesület bízik abban, hogy tenyésztői jogait hamarosan már nemcsak de juro, hanem de facto is birtokolhatja, s így elkezdődhet a munkának az a része is, melyre immár majd egy évtizede várakozik.

Köszönöm a beszélgetést!




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)