Tenyésztésről általában
Rottweilert szeretnénk XVII.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Krausz Győző  |  2007. szeptember 20.

Sorozatunk újabb tanulságos tapasztalatokkal folytatódik: ezúttal körképet kapunk arról, hogy milyen sokféle ember próbálkozik ebtenyésztéssel, s milyen nehéz komoly szándékkal kölyökkutyát vásárolni.


A rottweiler szót pedig ki-ki helyettesítse be annak a fajtának a nevével, amely leginkább közel áll hozzá...

Már többször írtam arról, hogy ha az ember nem tanulta meg valamilyen szakiskolában az állattenyésztés ezernyi csínját-bínját, s ezzel együtt az öröklés menetének törvényszerűségeit, akkor mielőtt valamely állat tenyésztésébe kezdene, legalább autodidakta módon igyekeznie kell szert tenni némi tudásra. Ennek legegyszerűbb módja, hogy az ember talál egy olyan tenyésztőt, mint például esetünkben Artúré. Nemrégiben ő tette fel nekem egy éjszakába nyúló beszélgetésünk kapcsán a következő kérdést: "Mit gondolsz, ha a tenyészszemléken a tulajdonosoknak ki kellene tölteni egy általános tesztlapot, amely a kutyáról és annak tenyésztéséről szól, hányan tenyészthetnének, a jelenlegi tudásuk alapján?"

Annak ellenére, hogy tudtam, ez csak afféle költői kérdés, mégis eljátszadoztam a gondolattal. Elképzeltem a szituációt, és mivel igen vizuális alkat vagyok, magam előtt láttam az arcokat, amikor eléjük rakják a papírt meg a tollat. Olyannyira szórakoztatott az elképzelt szituáció apropóján elém villanó arcok látványa, hogy hangos kacaj hagyta el orcámat. Bár öreg tenyésztő barátom azt is mondta, hogy amikor már elég sokat tudok a tenyésztésről meg a kiképzésről, akkor inkább sírni, mint nevetgélni lesz majd kedven azon, ami itthon kutyázás címszó alatt folyik.

Olcsó kutya és olcsó ember

Hála Istennek, ebben az egyben tévedett. Egyre többet és egyre jobban mulatok azokon a szellemi törpéken, akik nagy viharokat kavarnak egy bizonyos éjjeliedényben, és közben azt hiszik, hogy ők alkották a passzátszelet. Ezt a sajnos nem túl vékony rétegét a kutyás világnak talán a legtalálóbban úgy tudnám definiálni, hogy ők a kutyázás "B közepe". Az égiek óvják meg tőlük a kezdő, vagy érzékeny lelkületű kutyást. Egyszer egy nyugatiemigrációból hazalátogató, nagyon régi kutyás ismerősöm (aki az USA hadseregének tenyészt és képez ki kutyákat) mondta: az a baj a magyar kutyásokkal, hogy messziről lerí róluk meg a kutyáikról is az igénytelenség. A kutyák ára meg azt sugallja, hogy az áru gyenge minőségű, vagy a tenyésztők és kiképzők semmire sem becsülik saját munkájukat. Ez, mint mondta, előrevetíti a szomorú jövőt. Kevesebb pénz, kevesebb ráfordítás, még gyengébb minőség és így tovább.

Én, mint kezdő kutyás, nem értek ehhez a dologhoz, de azért gondoltam, leírom ezt a néhány intő szót, hátha valaki tud vele valamit kezdeni. Bár ha minden jól megy, és sikerül Artúrhoz egy kiváló szukát venni, s majd amikor már minden feltétel adott, megpróbálkozunk a tenyésztéssel, még nekünk is jól jöhetnek és tanulságul szolgálhatnak az emigráns szavai. Ami az én olvasatomban valami olyasmit jelenthet, hogy a világ fejlettebb régióiban nem sokra becsülik az olcsó kutyát és az olcsó embert.

Most, miután e néhány összecsipegetett morzsát közreadtam, azzal folytatnám, hogy ismét elindultunk hát kiskutyát keresni. Természetesen a jobb nevű kenneleknél kezdtük, majd a kevésbé jónak gondoltaknál folytattuk. Nem extra igényekkel bombáztuk a tenyésztőket, csak feltettünk nekik néhány olyan kérdést, amit Artúr tenyésztője javasolt. A teljesség igénye nélkül megpróbálom elmondani, hogy miket kérdeztünk, és nagyjából azt is, milyen válaszokat kaptunk.

Kérdőív "tenyésztőknek"

Először is mindenkitől megkérdeztük, hogy mióta tenyészt. Kitől volt az első kutyája? Jelenleg hány tenyészkutyája van, ebből hányat tenyésztett ő? A tenyészkutyák és esetleg, le-, illetve felmenő, netán oldalági rokonaik munkáját hol és hogyan lehet megnézni? Milyen elképzelés mentén halad előre a tenyésztésben? Mit tud mesélni a rottweilerről, mint fajtáról? Végezetül a papírok átnézésével megpróbáltuk magunkban egyeztetni, hogy az elmondottakat menyire fedik az azokon szereplő tények. Mit, ne mondjak, élmény volt ez a kis körutazásunk a "tenyésztők" világába! Volt, ahol már a harmadik kérdés környékén hirtelen sürgős dolga akadt a tenyésztőnek, és kirakta a szurünket. Ezek után már szerintünk is gyorsan el kellett volna mennie, ahová mi gondoltuk...

Volt, ahol az összes kérdésünket feltettük, de minden válasz oda kanyarodott vissza, hogy a kutyusok felmenői németek, vagyis import, ezért biztosan jó kutyák. A másik mindenre azt válaszolta, hogy manapság legfontosabb, hogy jó embertől, jó röntgene legyen a jószágnak. Volt, aki nem titkolta, hogy ez az egész tenyésztősdi nem érdekli. Azért fedeztet német kutyákkal, mert ugye azok, mint mondta, tudják, mit csinálnak, így neki csak le kell másolnia, és passz. Találkoztunk jó szándékú, de teljesen dilettáns, meg rossz szándékú, dörzsölt, hazudozó tenyésztővel, és olyannal is, aki rokonszenves volt, a kérdéseinkre is valószínűsíthetően igaz válaszokat adott, viszont nála a válaszok nem tetszettek. Olyan tenyésztőnél is jártunk, aki be sem engedett, hogy megnézzük az állatait. A kapuban kellett döntenünk, hogy akarunk-e vásárolni, vagy sem. Máshol meg szívesen láttak, kávé, üdítő, kedvesség, viszont a nyolchetestől a háromévesig minden korosztályból volt eladó kutya. Akadt, aki a kölyköket anyástól, apástól kínálta.

Van-e kutya eladó?

Elárulom Önöknek: tizenhat helyen jártunk, mint Mátyás király álruhában. Találtunk egy kennelt, ahol nem túl régen tenyésztenek, viszont jó helyekről vannak a tenyészállataik, a kölykök is jó képet mutattak. Itt meg a tenyésztővel, mint emberrel szemben voltak komoly fenntartásaink: végiggondoltuk, ha veszünk tőle egy kutyát, esetleg többször kellene vele beszélnünk a következő években...

A dolog tehát nem egyszerű. Persze tudjuk, nyolchetes tenyészkutya nincs, és az ember ilyen idős kutya esetében csak azt tudja a válogatással biztosítani, hogy nagyobb esélyt kap, és még ez sem könnyű menet. Egyébként az egész tortúrában az volt a legvisszatetszőbb, hogy a tizenhat tenyésztő közül egy-két kivétellel majd' mind jó sokat beszélt a munka fontosságáról, de mutatni semmit nem tudtak. Volt, aki arra hivatkozott, hogy nincs videója, élőben meg meleg van. Más meg mutatott egy videofelvételt, ám az eladott száz kutyája közül csak egyet, de azt négyszer kellett megnéznünk. A legaranyosabb az volt, akinél egy falka kutya ugrált a kertben, és megmutatta videón a kutyái távoli őseit, akik még Németországban dolgoztak. Az egyik dörzsölt tenyésztő arra hivatkozott, hogy a kutyáinak vizsgái vannak, és ha nem hiszem, hogy dolgoznak, akkor én őt csalással vádolom.

Szóval, volt minden, "mi szem szájnak ingere", de kiskutyát egyelőre nem vettünk. Egy közös vonása volt viszont az összes tenyésztőnek: hosszútávú elképzelésről, vonalépítésről egyik sem hallott. Mind az éppen eladó áruval foglalkozott nagy erőkkel. Az idő viszont, amit erre szántunk, nem ment kárba, nagyon komoly és talán egy életre elég tapasztalatot gyűjtöttünk azon témában, hogy mit hogyan, s hogyan nem szabad csinálni. Sok negatívum mellett tapasztaltunk azért pozitív dolgokat is. Megismerkedtünk jólelkű, kutyaszerető emberekkel, akik teljesen önhibájukon kívül nem rendelkeztek minőségi kutyákkal - hacsak az nem számít önhibának, hogy hagyták magukat megvezetni, és belementek olyan megoldásokba, amelyek tudvalevőleg nem vezetnek sehova.

Ebből sem lett kutyavásár

Ha már így szóba jött a megvezetés, s ha nem unják, egy rövid szösszenet elmesélek még ebvásárlási kálváriánkból. A napokban zizzent a telefon, egy rekedt hang a vonal túloldalán nemes egyszerűséggel közli, hogy: "Jó napot, a haver mondta, hogy venni akar egy felnőtt szukát a kanyi mellé!" "Úgy van!" - mondtam röviden, a fejben történt mondatelemzés után. Ettől a perctől türelmesen hallgattam vagy negyedórát, hogy a kutyamilyen fantasztikus helyről van, és milyen gyönyörű, kedves és bájos, és két éves. A tizedik perc után már akár manuálisan is a szavába vágtam volna, de ahhoz messze volt. Így a tizenötödik percben nyílt lehetőség egy szóval megállítani a torzszülött szavak áradatát: "Röntgen?" Mivel azonnal csend lett, folytattam: "Tenyészszemle? Esetleg kiállítás? Mit adj' Isten, munka?" Nyögésszerű hang az éteren át, majd megszólal, már sokkal lassabban: "Ha ilyenekre volna időm, nem adom el!" Megkérdeztem, hogy ha nincs ideje, akkor miért vette. Elmondta, hogy úgy gondolta, majd tenyészt, és jön egy kis pénz a konyhára. Aki a kutyát eladta neki, az is biztatta, hogy milyen jó lesz, ha felnő az állat, majd megkeresi, amibe került, meg a kosztját is, sőt tán még marad is valami. Azt nem mondta senki, hogy rottweilert tenyészteni ilyen macerás!

Gondolom, azt már Önök is sejtik, hogy ez a kutya sem került hozzánk, pedig a végén már megkaptam volna úgy is, hogy én megröntgeneztetem, tenyészszemlére viszem, és csak az első alom után kell kifizetnem. Szegény ember nem tudta, hogy jártam a kutyája tenyésztőjénél, és ha ő adott volna egy kis pénzt, akkor sem hoztam volna haza az ebet! Természetesen ezt nem mondtam neki: szép óvatosan, vigyázva, hogy meg ne bántsam, kihátráltam az üzletből. Mindezek ellenére nem adtam fel a terveimet: ami késik, az nem múlik. Inkább várunk, nehogy mi is úgy járjunk, hogy hamar veszünk egy kutyát, mert félünk, hogy lekéssük a "biznisz expresszt", aztán ha nem lesz jó és szép, akkor sincs semmi baj, majd azt mondjuk, hogy az! És addig mondjuk, mondogatjuk, hogy jó ez, amíg már magunk is elhisszük...




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)