Szánhúzás
Az atlétikus teljesítmény fiziológiája
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Verla Zsófia  |  2013. január 17.

Az atlétikus teljesítmény fiziológiája

Napjainkban világszerte és Magyarországon is igen népszerű a kutyaszánhajtó-sport. Ezzel kapcsolatosan egyre inkább előtérbe kerül az a kérdés, hogy mi lehet a baj egyes szánhúzó kutyákkal, és mi lehet az ellenfelek győzelmének a titka. A dolog különösen kiélezett a regisztrált fajták esetében, ahol a tenyésztéssel való képességnövelésnek a törzskönyv korlátokat szab.


A szibériai husky a '80-as években került meghonosításra hazánkban. elsősorban a kiállítási (show) típust tenyésztették, a munkára szelektált, akkoriban "cseh típusnak" nevezett kutyák a kiállítási ringben való sikertelen szereplésük miatt pár év alatt kiszorultak a tenyésztésből. A magyar kutyaszánversenyzők is többnyire kiállítási típusú kutyákkal indultak el a nemzetközi és világversenyeken, sajnos ezidáig kevés sikerrel. Azóta a legkülönfélébb magyarázatok hangzanak el arról, hogy pl. a kizárólag szibériai husky fajtájú szánhúzó kutyák számára megrendezett kutyaszánhajtó-versenyeken miért szorulnak sorozatosan a háttérbe a magyarok.

A magyarázatok között hallható az is, hogy az ellenfelek kutyái valójában nem fajtatiszta szibériai huskyk, hanem agár- vagy vadászkutya-keverékek, a törzskönyveket pedig "beszerzik". Ezt a feltevést a külföldi (többnyire munka típusú) és a magyar (többnyire kiállítási típusú) állatok küllemi különbözőségével látják igazoltnak. A küllemi különbözőség nem lenne annyira feltűnő, ha a fajtastandard megváltoztatására tett több évtizedes törekvések valamelyest sikerrel jártak volna. (A szibériai husky 1932. évből származó standardleírása az elmúlt 75 év során érdemben csak annyiban változott, hogy a munkateljesítményre utaló követelményeket eltörölték.) Elég sok téveszme él az edzés szerepével kapcsolatosan is. Sokan gondolják azt, hogy a küllemre tenyésztett, kiállítási győztes szibériai huskyjaikból megfelelő tréninggel a világversenyeken is versenyképes csapatot lehet produkálni. Mások abba a reménybe ringatják magukat, hogy a sprintversenyeken lemaradó kutyáik hosszú távon versenyképesek lennének. Közben időt, pénzt és energiát vesztegetnek, a sikerek elmaradása pedig nem a továbbgondolkodásra, hanem igen sokszor olyan illúziók dédelgetésére és téves következtetések levonására ösztönzi őket, mint amilyenek pl. A kutya című újság 2007 februári számában a szibériai huskyról megjelent cikkben is olvashatók.

 

Személyes tapasztalatok

A dolog azért ismerős, mert jómagam is "ebben a cipőben" kezdtem. Több, mint 15 éve van szibériai huskym, és 11 éve veszek részt ezzel a fajtával kutyaszánhajtó versenyeken. 11 éves versenyzői pályafutásomból kilenc évet show típusú kutyák hajtásával töltöttem el. Jelenleg 12 kutyám van, ebből hét kutyashow típusú szibériai husky. Természetesen nagyon szeretem a ma már nyugdíjas életkorú, öreg show-fogatomat. Ők mindig megtették azt, ami a képességeik alapján tőlük elvárható volt, és én ezért életük végéig hálás leszek nekik. Mindezt azért bocsátottam előre, hogy világossá tegyem mindenki előtt: a munka- és a kiállítási típusú kutyák összehasonlításával nem a show típusú kutyák érdemeit akarom kisebbíteni, hanem a szelekció jelentőségére igyekszem felhívni a figyelmet, és ezzel megóvni sok "pályakezdő" kutyaszánhajtót a csalódástól, az idő és a pénz vesztegetésétől. Ha egy kutyafajtának egy csoportját többtíz éven át nem szelektálják a munkára, az jelentősen veszít a munkaképességéből, és már csak olyan teljesítményre lesz képes, mint amire bármely más kutyafajta (pl. az óriás uszkár) egészséges egyedei is képesek lennének hasonló körülmények között.

Több alkalommal is úgy nyilatkoztak neves hazai küllembírók, hogy kiállításon és versenyeken egyaránt eredményes kutyákat tenyészteni jelenleg nem lehetséges. Erdős László küllembíró arra a kérdésre, hogy lehet-e egy kutyával versenyezni és egyidejűleg kiállítani is, a következőket nyilatkozta: "Mondhatnám, el lehet mindkét helyre indítani a kutyát, de nem szabad abszolút csak a győzelem reményével és igényével indulni. Mert ebben az esetben azt mondanám, hogy teljesen kizárt" (Nordi Magazin II.évf.4.szám). Ez többé-kevésbé rendben is van, ha már az évtizedek során így alakult a helyzet a szibériai husky standardleírásában és tenyésztésében. A munka típusú kutyák tenyésztőinek és "gazdáinak" célja nem a kiállításokon való részvétel, és ez feltehetően nemcsak a szibériai husky fajta esetében van így. Megértem azokat az embereket is, akik az egyes fajták küllemi típusait kedvelik. Nincs velük semmi gond, amíg békén hagyják a munka típussal dolgozó (nyomkövető, vadászó, pásztorkodó, sportoló stb.) embertársaikat. Ebben az esetben az Angol Kennel Club kijelentésével értek egyet, amely szerint minden tenyésztő csinálja azt, amihez kedve van: akik a show típust kedvelik, azok állítsanak ki, akik pedig a munka típust kedvelik, azok dolgozzanak a kutyáikkal. Az angolok inkább többféle típust tenyésztenek, de mindegyikből a tökéleteset keresik (és a versenyek eredménylistái alapján azt meg is találják). Az viszont elfogadhatatlan, ha a show-kutyások (vagy a csalódott versenyzők) egy része keverékeknek nyilvánítja a munka típusú kutyákat, csak azért, mert azok funkcionális testfelépítéssel rendelkeznek.

 

Nem a táv teszi a kutyát

Mindenképpen fontos figyelembe venni azt, hogy a két típust a legtöbb nemzeti tenyésztői klub szabályzata alapján teljes mértékben értelmetlen és messzemenően nem ajánlott keresztezni egymással. Ha ugyanis a standard megváltoztatása nélkül olyan kutyát szeretnénk létrehozni, amely egy kicsit ilyen is, meg egy kicsit olyan is, azzal csak azt érnénk el, hogy a szibériai husky végleg kiszorulna a versenyek világából, és már csak a kiállítási ringekben láthatnánk viszont. Egy jó szibériai husky-fogat azonban mind a mai napig képes eredményesen részt venni akár egy nyílt (minden kutyafajtát befogadó) nemzetközi bajnokságon is. Egy versenyeken jól teljesítő fogat pedig ugyanolyan jól teljesít akkor is, ha konkrét munkáról van szó, mivel a szánhúzó-munkához és a versenyzéshez ugyanazon tulajdonságok megléte a fontos. Manapság világszerte számos musher, köztük Világ- és Európa-bajnokok ugyanúgy dolgoznak a kutyáikkal, mint valaha a régmúlt időkben. Természetesen a munka jellege kissé átalakult, alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez.

A hiedelmek szerint a munka típusú kutya eleve sprinter, és ennek megfelelően alakult ki a testfelépítése is; miközben a kiállítási típusú kutyaaz ősi szibériai husky-típust képviseli, és bár az elmúlt 20-30 évben nem szelektálták a szánhúzásra, mégis a hosszú távú versenyek potenciális sztárja. Ezzel kapcsolatosan az említett cikk úgy nyilatkozik, hogy a szibériai huskyk azért szorultak mégis háttérbe a keverékekkel szemben, mert a korábbi 30-50 mérföldes (tehát mid-distance) versenytávok 10-15 mérföldre (sprint távra) csökkentek. Sajnos azonban a háttérbe szorulás okát nem a távolságok csökkenésében, hanem a tenyésztésben kell keresni. Példaként itt több nevet is meg lehet említeni, többek között dr. Detlef Oyent, aki mind sprinten, mind a mid-distance távolságon legyőzhetetlen volt, ugyanazokkal a szibériai husky kutyákkal. Hasonló sikereket ért el Volker Brinkmann (Cold Wind Valley's Kennel) is, aki a sprint európa-bajnoki címe mellé ESDRA mid-distance Európa-bajnoki címet is szerzett szibériai husky-fogatával. De van extrémebb példa is, a közelmúltból. Juraj Vavrus szlovák versenyző többször megnyerte a Sedivackov Long elnevezésű Iron Sleddog Man versenyt - ez Európa egyik legkeményebb versenye, és a leginkább modellezi a régi idők erőpróbáit. Idén úgy döntött, hogy az amúgy középtávra edzett kutyáival elindul a Donovalyban megrendezett sprintversenyen. A háromnapos sprint versenyt megnyerte, több híres sprintmushert utasítva maga mögé...

A küllemi tényezők tekintetében is tévedések szerepelnek az említett cikkben. Ezek szerint a kutyaszánhajtó versenyzők munka típusú kutyái kizárólag sprintre alkalmasak, és ezért alapvetően könnyebb felépítésűek, magasabbak, "levegősebbek", szőrük rövidebb, aljszőrzetük kevésbé kifejezett vagy nincs, arckifejezésük inkább farkasra emlékeztet, füleik kifejezetten nagyok, a törzsük négyzetbe rajzolható. A megállapítás több vonatkozásban is téves. A sprinter és a hosszútávfutó - akár emberi atléta, akár kutya - alapvetően és funkcionálisan különböző felépítéssel rendelkezik. Azt hiszem, nincs olyan ember, aki ne látta volna valaha is a 100 méteres sprintfutás vagy a maratoni futás mindenkori bajnokait. A sprintfutók általában nehezebbek, tömegesebbek, és sokkal nagyobb izomtömeggel rendelkeznek, hiszen a céljuk rövid távon maximális sebesség elérése. A maratonisták ezzel szemben könnyebbek, "levegősebbek", kisebb izomtömeggel rendelkeznek. A hosszútávfutók és a sprinterek izomzatának felépítése, a vörös és fehér izomrostok aránya is teljes mértékben különbözik. A könnyebb testfelépítés éppen hogy nem a sprintet, hanem inkább a hosszútávfutást segíti elő. Hogy a kutyáknál maradjunk: megnézhetjük a sprinter angol agár és a hosszútávfutó perzsa agár közti különbséget is. Egyértelműen a sprinter greyhound a tömegesebb a hosszútávfutó salukival szemben!

 

A tenyésztők tapasztalatai

A fotón egy Iditarodra (kb. 1600 km-es alaszkai kutyaszánhajtó verseny, egyike a legnehezebbeknek) szelektált versenykutyalátható. Mivel ez a kutya alaszkai husky, így a tenyésztése során csak a munkára való alkalmasságot vették figyelembe. Ha a show típusú szibériai huskyt is hosszú távolságokra szelektálták volna, akkor valami hasonlót kellett volna kapniuk a tenyésztőknek, hiszen a tenyésztői cél azonos volt. Ezzel szemben ennek a kutyának könnyed testfelépítése, a marmagasságánál hosszabb teste, hosszú lábai és szűk mellkasa inkább a munka típusú szibériai huskyhoz áll közel.

Dr. Detlef Oyen, minden idők egyik legsikeresebb szibériai husky-tenyésztője (Shaktoolik's Kennel), többszörös sprint és mid-distance (középtávú) Európa- és Világbajnok kutyaszánhajtó versenyző a szelekcióval kapcsolatosan a következő figyelemre méltó mondatokat nyilatkozta:

"A szelekció a sikeres tenyésztés egyik kulcsszava. A kőkemény szelekció pontosan azt jelenti, amit ez a két szó jelent. Én vagyok a kutyáim legnagyobb kritikusa. Egyszerűen nem létezik olyan kutya, ami csak jó. Mindig találsz valamit, ami akár a legjobb kutyádnál sem optimális. Van mondjuk egy kutyád, aki csaknem tökéletes testfelépítéssel rendelkezik. Minden sebességgel fut, vezérként is. A fejében is ťerősŤ, irányítható, mindig jól reagál, minden távolságon fut. De fogadjunk, hogy ez a kutyarossz evő! A falkatársa mondjuk ugyanolyan jó felépítésű, minden pozíción fut, minden távolságon, csak vezérként nem. Ehhez képest a falkában egy verekedős ördög, mert az öntudatosságát agresszivitásban nyilvánítja ki. Vagy vedd a legjobb szukádat. Ő valóban mindent tud. De nem hajlandó egy csapat néző mellett vezérként elmenni, mivelhogy szégyenlős. Érted-e már a problémát?

A kőkemény szelekció a szánhúzó-teljesítmény értékelésében az érzelemmentes kritika képességét jelenti. Akarnom kell látni a kutyáim gyengeségeit. Ha a kedvenc kutyám gyenge a fogatban, ha a csapat többi kutyája egyszerűen jobb nála, ezt reálisan látnom kell. Ő maradhat a kedvenc kutyám, de tenyésztési célokra jobb a többiek közül választanom. De olyan sok mentő körülmény lehetséges, hogy ez, vagy amaz miért nem működött, hogy az egész csapat vagy egyetlen kutya miért volt rossz! Légy tisztességes! Nem lenne-e ésszerűbb, ha ahelyett, hogy a mentségeket keresed, azon gondolkodnál el a versenyről hazafelé menetben, hogy a többi csapat miért volt jobb nálad? A hibák elemzése a javítás feltétele, még akkor is, ha kényelmetlen igazságokkal kell szembenézned."

Ami a küllemet illeti, a munka típusú szibériai huskynak ugyanúgy van aljszőrzete, mint a show típusúnak. Talán kevésbé selymes, vagy egyszerűen csak másmilyen, mint a küllemre tenyésztett társaié. Sokszor a speciális "hound" versenykutya-keresztezésekhez éppen azért használnak fel munka típusú szibériai huskyt, hogy az egyéb jó tulajdonságok (a futással és a húzással való abszolút elkötelezettség) mellett többek között örökítse a vastag aljszőrzetét is. A "négyzet alakú törzs" egyáltalán nem jellemző a munka típusra. (A munka típusú szánhúzókutyák testfelépítését részletesen elemeztem a "KutyaSzövetség" 2006 májusi számában, méréseim alapján a törzshossz átlagosan 10%-kal haladta meg a marmagasságot.) A fülméret "problémájához" nem kívánok semmit sem hozzátenni, hiszen ez a szánhúzás szempontjából lényegtelen, de a mellékelt képet azért érdemes megnézni. A képen Leonhard Seppala Szibériából importált, Scotty nevű szibériai husky vezérkutyája látható, igencsak tekintélyes méretű füleivel. A munka típusú kutyáknál az "arckifejezés" sem volt soha szempont a tenyésztés során, ezért előfordul köztük farkasra emlékeztető, rókára emlékeztető, de még kiállítási kutyára emlékeztető arckifejezésű is. Szerencsére ezen tulajdonsága nem befolyásolja a futási képességeit.

Ami a kutyák marmagasságát illeti: a munka típusú kutyák magasságát elsősorban a fogat mérete határozza meg. Minden kutyaszánhajtó tisztában van azzal, hogy minél kisebb fogattal versenyez, annál nagyobb kutyákra van szüksége, persze ésszerű határok között. Ennek igen egyszerű magyarázata van. Minél kisebb kategóriában versenyez a fogat, annál nagyobb teher nehezedik egy kutyára, így a nagyobb testű kutyák a hatékonyabbak. A nagy létszámú fogatokban viszont a kisebb testű, gyors kutyák a hatékonyak.

 

A versenyek tapasztalatai

Miképpen lehetséges, hogy egyes szibériai huskyk tudnak futni, mások pedig nem - vagyis miben különbözik a szibériai husky show és munka típusa? A magyarázatot a genetikában, azaz az öröklődés tudományában kell keresni. A szibériai husky fajtát eredetileg csak munkára tenyésztették az amerikai és kanadai versenykennelekben. A tenyésztésbe fogott egyedek kiválasztásának egyedüli szempontja a munkában elért csúcsteljesítmény volt, az állatok külső megjelenése csak mindennek a következményét tükrözte. Az oksági viszony ugyanis egyirányú: ha egy szánhúzó kutyarendszeresen a csúcson teljesít, akkor annak a külső megjelenése feltehetően megfelelő, de önmagából a külső megjelenésből nem feltétlenül következik a csúcsteljesítmény lehetősége.

Egy példa erre a kutyaszánhajtás történetéből: Leonhard Seppalának, a szibériai husky fajta egyik megalapítójának legendás vezérkutyája, Togo történetesen rövid hátú volt. Seppala többször kijelentette, hogy szereti a rövid hátú kutyákat. Seppala valójában Togót szerette. Seppala sikereinek a láttán akkoriban igen sokan tenyésztettek Amerikában rövid hátú kutyákat, majd később mások kifejezetten hosszú hátú kutyákat tenyésztettek. A dolog természetesen egyik esetben sem működött, mivel pusztán a küllemi jellemzők alapján próbáltak csúcsteljesítményre képes kutyákat előállítani. A show típusú tenyésztés során valami hasonló történik. Megpróbálunk olyat tenyészteni, ami "úgy néz ki, mintha az lenne". Sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. Elnézést(?) kérek a haszonállat-tenyésztésből vett hasonlatért, de ez olyan, mintha a holstein-fríz szarvasmarhákat pusztán a színük vagy a testfelépítésük figyelembevételével tenyésztenék, és senkit sem érdekelne, hogy pl. mennyi tejet ad le az állat egy laktációs (tejtermelési) ciklusban. Vajon meddig lehetne fenntartani ily módon az extrém jellegű termelést? Ez egy munkakutyaesetében többszörösen is igaz, hiszen a kutya rövidebb generációs intervallummal rendelkezik, tehát a nem megfelelő vagy más irányú szelekció sokkal rövidebb idő alatt meg tudja változatni a fajtát.

Megfelelő edzés birtokában minden megfelelő testméretű, egészséges kutyaképes a szánhúzásra, több-kevesebb sikerrel. Számos showkutya-tenyésztő indult és indul ma is a kutyaszánhajtó versenyeken azért, hogy bizonyítsa, a kutyái képesek a szánhúzásra is. Így tett Wayne CUrtis is, aki a show szibériai husky kutyákból álló fogatával ment végig az Iditarodon. Curtis 1995-ben a 41. helyet érte el, 13 nap 19 óra 59 perc 3 másodperces teljesítménnyel. Ezzel kb. 5 nappal maradt el a Martin Buser által 2002-ben felállított legjobb eredménytől, megszerezve az Iditarod történetének 777. helyét... Az Iditarod összesített versenyeredményei tekintetében nem sokkal mögötte végzett 1989-ben John P. Suter, aki óriás uszkár(!)-fogatával 14 nap 22 óra 54 perc 44 másodperc alatt, tehát a mintegy kéthetes versenyen mindössze 27 órával elmaradva a show szibériai husky-fogat mögött tette meg az 1049 mérföldes távot, és ezzel az adott évi versenyen a 36. helyet (tehát Curtisnél jobb eredményt) ért el. (Az óriás uszkárokat pedig nem szoktuk jellemzően szánhúzó kutyaként emlegetni!) Wayne Curtis 1995 óta többször is indult az Iditarodon, és lemaradása az élmezőnytől az évek során egyre nyilvánvalóbbá vált. 2004-ben már csak a 63. helyet sikerült a versenyen megszereznie. Természetesen ez nem csökkenti az ő eredményének az értékét, hiszen minden elismerést megérdemel az a showkutya-tenyésztő, aki nemcsak beszél a kutyaszánhajtásról, hanem tevékenyen részt is vesz benne. Curtis lemaradásának az oka itt is a szelekcióban keresendő: míg az ellenfelei a munkára szelektálták a kutyáikat, addig ő elsősorban a küllemi tényezőket vette figyelembe a tenyésztés során.

Az, hogy a szibériai husky fajta némileg átalakult az alapító állományhoz képest, a sok éves tenyésztés egyik velejárója. Ez más kutyafajtáknál is megfigyelhető. Egy fajta az évek során fejlődik, és a szelekciónak köszönhetően alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Egy munkára szelektált kutyafajta esetében ez még inkább nyilvánvaló. Meggyőződésem, hogy a szibériai huskyra, mint munkakutyára igazán nem lenne szabad úgy tekinteni, mint pl. a mangalicára, ahol a sikeres tenyésztés lényege nem az előrehaladás, hanem a stagnálás. Nem véletlen, hogy (többek között) az SHCA Siberian Husky Club of America tenyésztési szabályzata kimondja, hogy "tenyészteni csak egyetlen célból szabad: azért, hogy a korábbiaknál specifikusan jobb kutyákat állítsunk elő. Soha, semmilyen körülmények között nem szabad tenyészteni eladásra, vagy azért, hogy egy kennel létszámát feltöltsük."

 

Az öröklődés fiziológiai összetevői

Az öröklődés szerepe meghatározó a kutyamunkateljesítménye tekintetében. A következőkben a futáshoz szükséges fiziológiai adottságokat elemzem. Ezek olyan örökletes tényezők, amelyek nélkül a kutyaa legjobb tréning esetén sem képes csúcsteljesítményre. A mentális és egyéb tényezők a versenyek során legalább ilyen fontosak, és a fiziológiai adottságokhoz hasonlóan örökletesek. Öröklött fiziológiai adottságok híján a szánhúzókutyaa legjobb akarata és a legjobb tréning esetén sem képes a versenyeken egy bizonyos határon túl teljesíteni. A szánhúzó versenykutyát illetően az öröklődés fiziológiai összetevői három területre vonatkoztathatók:
- szerkezet - a csontváz;
- izomzat típusa - a vörös és fehér izomrostok aránya;
- energiarendszer - az oxigénszállítás jelentősége.

 

1. A csontváz
A három összetevő közül ez a legkönnyebben mérhető: ez az egyetlen, ami egyszerű ránézéssel és a mozgás megfigyelésével felbecsülhető egy kutyán. Azt mondhatjuk, hogy a leghatékonyabb csontváz az, amely az adott távolságon való mozgáshoz a legkevesebb energiát igényeli. Ez a hatékony csontváz egyben kiegyensúlyozott is.

Az elülső testrészek esetében fontos a jó talajfogás, a lépésszám alacsonyan tartása és így az energiaszükséglet csökkentése érdekében. Dr. Roland Lombard amerikai állatorvos és tenyésztő véleménye szerint a széles vagy mély mellkas nem feltétlenül javítja a teljesítőképességet, a vállaknak viszont hangsúlyosnak kell lenniük. Lombard az 1980-as években többször kiemelte azt is, hogy a jelentős teljesítményre képes szibériai huskyk első lábfeje normál pozícióban enyhén kifelé kell, hogy forduljon. Lombard ebben a kérdésben kezdeményezte a standard felülvizsgálatát is, sajnos eredménytelenül. A jó hátsórész a lendülethez kell, mivel innen jön az erő. A térdízület nem lehet túl alacsonyan, mert ez csökkentené a sebességet. A hátvonal az ágyék felett kissé boltozatos kell, hogy legyen, a hát rugalmassága fontos szempont. A funkcionálisan felépített szibériai huskyk többségének hosszú nyaka, lefelé lejtő ("csapott") fara, valamint ennek megfelelően mélyen tűzött farka van.

Egy kiegyensúlyozott kutyában az elülső és a hátsó rész munkája egymással összhangban van, és bizonyos fajta szépséget, kecsesen hatékony mozgást biztosít. Karl-Heinz Luschützky német európa-bajnok versenyző és tenyésztő ezt így fogalmazta meg: "ha a kutyáid szabadon futnak, akkor nagyon jól megfigyelheted, hogy milyen ívben lendítik előre a hátsó lábukat, meg tudják-e görbíteni a hátgerincüket, mennyire esik nehezükre az első lábukkal megtámasztani a testsúlyukat (ez hegynek felfelé való gyors menetben jól látható), mennyire hosszú a lebegő fázisuk, és mennyire rövid a fékútjuk. Miként tudják kezelni az irányváltoztatásokat (néha éles kanyarokat kell leküzdeniük), és mennyire viselik el a talaj egyenetlenségeit".

Fontos a csontok mérete is. A csontoknak elég súlyosoknak kell lenniük a teherviseléshez, de egyben elég könnyűeknek is ahhoz, hogy a kutya által hordozandó összsúly minél kevesebb legyen. A csontváz felépítése örökletes. (Gondolom, hogy nem sokan láttak rövid testű, rövid lábú és nehéz testfelépítésű maratoni futót.)

 

2. Az izomzat típusa
Az izmok jelentik a motort, amely a csontvázat mozgásba hozza. Az összes testi izom egyaránt rendelkezik vörös és fehér rostokkal. A vörös izomrostoknak a fehér izomrostokhoz mért aránya attól függően változik, hogy az izomnak milyen munkát kell elvégeznie. A fehér, vagyis a gyorsan rántó izomrostok alkalmasabbak a rövid időtartam alatt végzendő nehéz munkára, a súlyemelőkéhez vagy a maximum negyed mérföldet (400 métert) futó sprinterekéhez hasonló módon. Ezek az izmok terjedelmesebbek, és rövid időn át nagyobb munkát tudnak kifejteni. (A fehér izomrostoknak két típusát különítjük el.) A vörös, vagyis a lassan rántó izomrostok egységenként több mitochondriumot tartalmaznak, mint a fehérek. (A mitochondriumok a sejtek citoplazmájában jelen lévő sejtszervecskék, az ATP - adenozin-trifoszfát - előállításának a központjai, közreműködnek az energia felszabadítása érdekében a zsírok és a szénhidrátok lebontásában.) A vörös izomrostok kevésbé terjedelmesek, ezen kívül alkalmasabbak a kitartó erőkifejtésre, mivel viszonylag hosszabb időtartamon keresztül összességében több energiát tudnak felszabadítani. Egy szánhúzó versenykutya aránylag több vörös izomrosttal kell, hogy rendelkezzék, mivel a versenyek többsége állóképességet, kitartó munkát igényel.

 

3. Az izmokat ellátó energiarendszer
Ahhoz, hogy az izmok dolgozhassanak, energiára van szükségük. Ez az energia zsírok, fehérjék és szénhidrátok formájában a táplálékból származik, és a kutyatestében vércukorként és zsírként raktározódik el. Az izomzat hatékonyságát az határozza meg, hogy milyen gyorsan tudja a kutyaezt az elraktározott energiát a dolgozó izmokhoz eljuttatni, felszabadítani, és a felesleget kiüríteni. Ennek az energiagazdálkodási folyamatnak a hatékonysága örökletes. A három energiafelszabadító rendszerből kettő nem igényel oxigént (anaerob), egy pedig oxigént igényel (aerob).

 

Az oxigént nem igénylő energiarendszerek
Az alaktikus energiarendszer az izmok pihenő, rejtett tartaléka. A három rendszer közül ez a legalkalmasabb a másodpercenkénti legnagyobb erőkifejtésre, de a maximális intenzitása mindössze fél percig tarthat. elsősorban a fehér izomszövetben működik, pl. a súlyemelők vagy a sprinterek esetében, ahol az egész esemény időtartama kevesebb, mint egy perc. A laktikus energiarendszer oxigén felhasználása nélkül bontja le a vércukrot annak érdekében, hogy energiát és tejsavat állítson elő. A tejsav - oxigén jelenléte esetében - a harmadik (az aerob) energiarendszer számára további energiaforrást jelenthet. Amennyiben kevés az oxigén a tejsav további lebontásához, problémák adódhatnak a test pH-értéke szempontjából (ez az izomláz és az izomfájdalmak egyik lehetséges forrása). Ez a rendszer másodpercenként elég nagy erőt biztosíthat, de mindössze kb. egy perces intenzív munkát tesz lehetővé.

Az anaerob energiarendszerek egyik fajtája sem elsődleges fontosságú a szánhúzó versenykutyaszámára, hacsak a rendszer egésze nem kerül kimerítésre. Valaha ez a két rendszer okozta a "kutya-kidobások" többségét (a versenyt végigfutni nem képes kutyákat a verseny közben kifogták a fogatból, és az erre a célra kiépített ellenőrző pontokon kitették őket). Bizonyára láttak már olyan hosszútávfutót, aki közvetlenül a cél előtt kiesett a versenyből, pusztán amiatt, hogy túl korán kezdte el a végső hajrát. Kimerítette az anaerob energiarendszerét, kimerült és összeesett, még mielőtt átszakíthatta volna a célszalagot. A szánhúzó versenykutyaebből az energiarendszerből csak annyit vesz igénybe, amennyi a számára szükséges, pl. a hegynek felfelé való futásnál, vagy ha hirtelen több sebességre kell szert tennie. A szánhúzó kutyaa futás közben akkor tölti fel ezt a rendszert, amikor tartalék oxigént tud mozgósítani a tejsav lebontása érdekében. Az oxigént nem igénylő energiarendszereknek a működési időhatára a munkaintenzitás töredéke, és nem pedig az az időtartam, ami egy hosszabb versenyen a kutyaátlagos sebességének megfelel.

 

Az oxigént igénylő energiarendszer
Az oxigént igénylő (aerob) energiarendszer a legfontosabb a szánhúzó versenykutyák számára. A kutyaszánhajtó-versenyek oxigénigényesek, mivel jóval hosszabb ideig tartanak, mint az az egy perc, ami képes kimeríteni a kutyaanaerob energiarendszerét. Ez az energiarendszer oxigént használ fel az izomszövet mitochondriumaiban ahhoz, hogy a szénhidrátokból és zsírokból energiát állítson elő. Az oxigén jelenléte miatt a tejsav teljesen lebontódik, és így az élelem minden egyes molekulájából több energia nyerhető. Vagyis nem marad meg tejsav arra a célra, hogy a test pH-ját megváltoztassa, csak széndioxid és víz keletkezik. A vörös izomszövet a legalkalmasabb ennek a rendszernek a működéséhez, mivel nagyobb arányban tartalmaz mitochondriumokat az egyes izomrostokban. Az aerob rendszer másodpercenként kisebb erőt termel, de elméletileg alkalmas arra, hogy a maximális munkaintenzitás kétharmadán működjön - egészen addig, ameddig az étel-, a víz- és az oxigénellátás biztosítva van. (Ezért van nagy jelentősége a kutyák verseny előtti itatásának!)

 

 

Az oxigénszállítási rendszer jelentősége

Azt az energiamennyiséget, amit az aerob energiarendszer egy adott időben képes felszabadítani (vagyis a kutya sebességét) a dolgozó izmokhoz szállított oxigén mennyisége korlátozza. Ezért a versenyző kutyaszámára az oxigénszállítási rendszer elsődleges fontosságú. Az oxigénszállítási rendszer a szívből, a vérből, a vérerekből és a tüdőből áll. Maximális aerob teljesítmény esetén a ventilláció (a légzés) a normálisnak a huszonötszörösére is növekedhet, a pumpált vérmennyiség a normálisnak a hatszorosa is lehet, az izmok által igényelt oxigén mennyisége pedig a normális érték húszszorosára is növekedhet. A szív több vért tud pumpálni egy ütem alatt, a vérerek a kitágulásukkal a többletvért el is tudják szállítani, a vér maga pedig több oxigén szállítására képes. Az intenzív munka hőt termel - ez olyan problémát jelent a test számára, amit az csak szuk hőmérsékleti tartományban tud megoldani. Ezt a hőt le kell adni, ami megint a vér és a vérerek számára jelent munkát. A vér a test felszínén levő erekben való keringés során adja le a hőt, és az oxigénszállítási rendszer segíti a hőleadást. Mindannyian tudjuk azt, hogy minél hűvösebb az időjárás, annál könnyebb a hőleadás, és annál gyorsabban futnak a kutyák. Az oxigénszállítási rendszer megint csak örökletes tulajdonság.

 

Mit lehet az edzéssel javítani?

Az edzés fokozhatja az állat izmainak és oxigénszállítási rendszerének a kapacitását, de nem képes arra, hogy az egyes állatok esetében ezt a kapacitást az örökletes határokon túl megnövelje. Az oxigénszállítási rendszer az aerob teljesítmény korlátozó tényezője. A kemény edzés képes arra, hogy kb. két hónap alatt abba a csúcsformába hozza azt a rendszert, amit az egyes kutyák az öröklődés folyamán magukkal hoztak. Ne felejtsük azonban el: az örökletes határ átléphető, de csak nagyon csekély mértékben, és csak két vagy több éven át tartó folyamatos, extrém tréning esetén.

Az edzés hatására az izmok terjedelme megnő, ez pedig megnöveli az energiatermelési képességet. A versenykutyákban megfigyelhető, hogy az izmok "kidolgozottak", keményebbek és sűrűbbek lesznek. Az edzés megnöveli az anaerob energiarendszer teljesítményét is. Az izmokban és a májban hatalmas vércukortartalékok rejlenek, amit a laktikus energiarendszer felhasználhat az energia előállítására. Az edzés során megnő az izmokban lévő mitochondriumok száma. Megnő az izmok hatékonysága is, vagyis az izmok ugyanazt a munkamennyiséget kevesebb "üzemanyag" felhasználásával képesek elvégezni.

A tréning megnöveli a vörösvérsejtek számát, ezzel lehetővé teszi, hogy az egységnyi mennyiségű vér több aktív oxigént szállítson. Ennek van egy természetes határa, mert minél magasabb a vörösvérsejtek aránya, annál viszkózusabbá válik a vér, és annál nehezebb azt a szívnek pumpálnia. A vérerek rendszere, a vaszkuláris rendszer alapvető változáson megy keresztül. A vérerek elasztikusabbá válnak, jobban tudnak tágulni, így adott idő alatt több vérmennyiség áthaladását teszik lehetővé, ez pedig több oxigént juttat el a dolgozó izmokhoz. A vérerek rendszere azt is ellenőrzi, hogy hová jut el a vér. Sokkal hatékonyabbá válik annak az egyensúlynak a megteremtése, hogy mennyi vér jut el a dolgozó izmokba, és mennyi a test felszínén futó erekbe, a hőleadás érdekében. A tréning hatással van a szív aerob teljesítményére is. A szívnek intenzív munka esetén hatszor többet kell pumpálnia, mint normális esetben. Ez korlátozó tényezőt jelent az oxigénszállítás szempontjából. Az edzés során a szív erősebb és nagyobb lesz, a tömege megnövekszik. Ezzel lehetővé válik a szív számára, hogy ugyanazt a vérmennyiséget kevesebb ütemben nyomja át - ez okozza az aerobik-atléták esetében a nagyon lassú pihenő szívverést.

 

Versenykutyának születni kell

A tréning azonban mindössze arra képes, hogy maximalizálja mindazt, amivel a kutyaegyütt született. A versenyek rendszerint nyolc vagy ennél több kilométeren zajlanak, így kifejezetten oxigénigényes események. (Emlékezzünk: az anaerob rendszer csak egy percnyi maximális munkaintenzitást tesz lehetővé!) Minimális tréning esetén bármelyik egészséges kutyaképes arra, hogy tisztességes tempóban egyfolytában megtegyen nyolc kilométert. Amint azonban a kilométerek száma ennél följebb emelkedik, a tréning és az örökletes tulajdonságok egyre nagyobb szerepet kapnak. Karsten Grönas norvég versenyző és tenyésztő (Vargevass Kennel) véleménye szerint: "két nagy fal létezik: a sprintcsapatok esetében a 20 km-es jelzés, és a második nagy akadály kb. a 30. km-nél van. Az a kutya, amelyik ezt a 30 km-es akadályt állandó nagy sebesség mellett legyőzi, az 50, 60, 70 km-t is tud futni". A tapasztalatok azt igazolják, hogy a közép- vagy hosszútávon nagyon gyors csapatok a rövid távon is hasonlóan teljesítenek, és igen sok kiváló sprintcsapatot ismerek, amelyek hosszú távon is bizonyítottak.

A szánhúzókutyás versenyeken a siker kulcsa az öröklődés, a tréning pedig az az erő, amely elfordítja ezt a kulcsot. A jó képességekkel született kutyakiváló edzési program nélkül nem tud versenyképes teljesítményt produkálni, a kevésbé megfelelő képességekkel született kutyaviszont a legjobb tréning esetén sem képes a teljesítményre. Egy munkakutyánál a tenyésztést megalapozó szelekció döntő kritériuma nem a külleme, hanem a teljesítménye kell, hogy legyen, ez pedig leírható és rögzíthető. A szibériai husky esetében ezek a kritériumok valamikor még szerepeltek a standardban, de az elmúlt évtizedek során sajnos egyre inkább feledésre kerültek. Az első, 1932. évben közzétett fajtastandard-leírás szerint ez a kutyafajta rövid távon, hámba fogva teherrel 32 km/h (20 mérföld/óra) sebességet képes elérni. A német Szibériai Husky klub (SHC) azért vezette be a munkaigazolást és a teljesítményigazolást, hogy a tenyésztői célok között megerősítsék a teljesítménykritériumokat, és így a kutyaszánhajtó versenyek számára csúcsminőségű szánhúzó kutyákat állítsanak elő. A versenyeken elért eredményeik alapján úgy tűnik, hogy ez sikerült is nekik.

 

 

Felhasznált irodalom:

GILCHRIST, Leigh (1979): The Physiology of Athletic Performance (A few thousand Words On Why Only Some Dogs Can Run) - Sibyearian - Siberian Husky Club of Canada,
In: The Siberian Husky - International Siberian Husky Club,USA, pp. 252-256.

 



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

A Vitality Aussies Kennelben, Ausztrál juhász kiskutyák eladók. Anya: 2013.Világgyőztes, Apa: import Champion kan. További információ, tel.: +36-23/381-152, mail.cim: farkasdi45@outlook.hu, weblapcim: www.vitalityaussies.weebly.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)