Tenyésztésről általában
A pireneusi hegyikutyáról, tenyésztésről III.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Gaál Péter  |  2007. április 10.

Hát (hát-tal nem kezdünk mondatot, cikket főleg nem) úgy gondolom, attól, hogy egy kutya funkcionálisan megfelelő, még nem kell, hogy ronda legyen.


 

Vice - nem Vica, az a fakezű Cecey leánykája volt az Egri csillagokban - versa: egy szép kutya lehet egyben jó kutya is, sőt. Ez a "sőt" az, amiért "A forrás" címmel illetett sorozatunk megszületett. Ugyanis a szép kutya anélkül, hogy kutyaként, ha specializálták valamire, fajtájának megfelelően viselkednék, körülbelül annyi élvezetet okoz, mint a cukrászversenyek remekeinek megkóstolása. (Gyengébbek kedvéért: cukrászversenyen a kidolgozás dönt, nem az, hogy az elkészült mű milyen ízű.)

Amikor a kutyakiállításokat százvalahány éve életre hívták, feltehetően nem az volt a deklarált indoklás, hogy legyen valamilyen fórum, ahol aki felvezet, annak hízzon a mája. Hogy tudat alatt mi mozgatta a szervezőket és a résztvevőket, azt inkább ne találgassuk, jó ideje rögeszmém úgyis, hogy az ember alapvető ösztönei egy páviáncsordából levezethetők, a többi csak a differenciált agy rárakta bonyolítás. Erre, mármint a májhízlalásra hegyeződött ki természetesen végül a dolog, annak minden hátrányával a kutyákra nézve. Egy kutyakiállítás napjainkban a Krisztus-korabeli jeruzsálemi templom összes jellegzetességét mutatja, a kufároktól az áldozati állatokig, a farizeusoktól a beavatott lévitákig, élükön a mindenható főpappal.

Bertolt Brecht írt egyszer egy kertészről. A kertésznek egy babérfát kellett gömb alakúra nyírnia, de az sehogy nem akart sikerülni. Ahogy nyírta, a lombkorona mind kisebbre zsugorodott, végül úgy érezte, elkészült. A megbízó nézte, nézte a növényt, majd megjegyezte: a gömb már jó, de hol itt a babér?

A pireneusi hegyikutya, egyéb fajtanevű kollégáival egyetemben, valaha nem volt más, mint egy nagy testű őrkutya. Hogy milyen szép, az a világon senkit nem érdekelt, hogy anatómiailag milyen, csak annyiban, hogy ne akadályozza munkájának elvégzésében. Eme munkavégzés mindenek felett állt: az erre való alkalmasság döntötte el, melyik kölyök marad életben, melyik nagyjából hasonló "mai értelemben vett fajták nem léteztek- kutyával fogják pároztatni, e munkavégzés vált legtöbbször valamiképpen halálának okozójává is. A standard megjelenése után az addig munkára szelektált, több változatával csak nagyjából homogén tömeget elkezdték kiemelten küllem alapján homogenizálni, az eltérő nézetek miatt /sem/ tökéletes eredménnyel. Az, ami az első számú prioritás kellene legyen, vagyis a munkára való képesség, tökéletesen háttérbe szorult a látvány mögött. Elmondom még egyszer: van egy alap, mint az életerő, munkakészség, jó idegrendszer, temperamentum, ösztönök, amely megkerülhetetlen, és erre kell felépíteni a látványt. Egy kiállításon, néhány bágyadt, formális gesztustól eltekintve a bírált kutya lényegének felismerésére a legcsekélyebb kísérlet nem történik. Mondok erre egy példát. Régi vesszőparipám a felvezetett pireneusi hegyi kutyák faroktartásának elbírálása. A farok a kutya egyik legfontosabb kifejező szerve. nyugalmi állapotban lógó farkú fajtáknál az emelt farok valamiféle aktív izgalmi állapotot jelez. Lehet ez öröm, agresszió, dominancia, érdeklődés, figyelem. A pireneusi hegyi kutya farka nyugalomban lelóg, végével horgot formáz, a már említett izgalmi állapotban a háta fölé görbíti, kerekezik, ahogy származási helyén mondják. Izgalmi állapotban, drága barátaim, izgalmi állapotban. Az a kutya, akit előző nap megfürdettek, hajnalban autóba raktak, akinek egy ketrecben kell végigasszisztálnia negyvenfokos hőségben a nap nagy részét és addig is ötven-száz kiállítást megjárt életében, hát mindent fog csinálni felvezetéskor, csak izgulni nem. A pireneusi hegyi kutya faroktartása kiállításon nem megítélhető. Ebből őróla - sem közvetlenül, sem közvetve - semmiféle megállapítás nem tehető.

Van olyan eset, amikor a kiállítási minősítés, noha jogossága akkor, ott nem vonható kétségbe, mégis téves következtetések levonásához vezethet. A gyávaságról van szó. Már a kifejezés sem pontos, mert azt sugallja, hogy az állat alapállása kritikus szituációban mindig ez. Kutyáknál a félénkség dominánsan öröklődő tulajdonság. Oka a vadon élő kutyafélék, pl. a farkasnak, a kutya ősének látszólagos félénksége. Ez természetes körülmények között az életben maradást segíti, igazából félénkségnek, pláne gyávaságnak sem nevezném, inkább óvatosságnak. Megfelelő körülmények között, megfelelő helyen és időben a farkas egyáltalán nem gyáva, erről a Kőszívű Ember fiai sokat tudnának mesélni. Ha ugyanaz a kutya, amelyik Isten ostora a maga területén, nem megfelelő ringdresszúrával, egy számára teljesen szokatlan szituációban, számára akkor nem felmérhető szándékok és erőviszonyok közepette találja magát, valószínűleg ugyanúgy fog viselkedni, mint Juliska néni, amikor éjjel az ufók kirángatják az ágyából és elviszik Epszilon Eridanin levő bázisukra megvizsgálni, és éppen úgy nem lesz jellemző rá.

Térjünk most vissza a pireneusi hegyi kutya bemutatásával ahhoz a folyamathoz, amelynek eredményeképpen egy munkakutyából a ma látható megjelenési formák előállottak. előző cikkünk végén két feladatot adtunk magunknak: miután az egyik végletről, a túl könnyű, túl magas kutyákról és ezek keverékeiről már írtunk, mondunk valamit a tökéletes csontozatú, méretű, igen látványos show-kutyákról is, majd megpróbáljuk érzékeltetni, szerintünk mi volna a követendő irány.

Az Egyesült Államok egyik legjobb pireneusi-kennele az Impyrial. Akármilyen nagy országról is van szó, a tenyésztők szemlélete igen hasonló, ők gyakran együttműködnek a fajta érdekében, a jó tenyészetek reprezentánsai, így az Impyrial tenyészkutyái is, egyben az amerikai típus reprezentánsainak tekinthetők. Jelen sorok írója meglehetősen sok amerikai kutyát látott már. Nagy részüket fotón, de némelyiket élőben. Berakunk ide előbb említett kennelből néhány képet, kanról is, szukáról is. Ne fáraszd magad a kritikával, drága Olvasó, nem érdemes: ezek a kutyák anatómiailag majdnem tökéletesek. Talán egy kicsit túl nehezek, talán, de különben mindenük olyan, amilyennek a nagykönyvben le van írva. És mégis. Sokáig töprengtem, mi lehet a bibi. Arra jutottam "ne sikíts, édes kinológus-, hogy ezek a kutyák valahogy szomorúak. Volt fe Lugossy Lacinak a Bizottságból huszonöt éve valamelyik számban egy beköpése : jaj, de higiénikus. Közben pedig, ameddig azzá lettek" even was lost, valami elveszett. Megpróbálom megmagyarázni. A pireneusi hegyi kutya egyediségét leginkább a feje, konkrétan az arckifejezése adja. Ha az, amitől ő pireneusi hegyi kutya, nem látszik ebből elsőre és világosan, megette a fene az egészet. A pireneusi arca jóságot és derűt, majdnem jó értelemben vett cinkosságot kell mutasson. Ez alapvetően három külső jegy segítségével valósul meg: ezek a fül, ajkak és szem. Az alacsonyan tűzött fül figyelő állásban sem kelt agresszív benyomást, a nem túlcsüngő, szoros, feketével szegett ajkak ugyanazt a mosolygós benyomást keltik, mint a szamojédnél, a viszonylag kicsi, mandulavágású, sötét szem pedig a hunyorítás érzetét adja. Ha ezek a jegyek nem nagyon kifejezettek, akkor a pireneusi standardnak ugyan megfelelő, de golden-fejet kapunk, pireneusi testen. Ha még mindezek tetejébe elképzeljük ezeket a gyönyörű, kisuvickolt állatokat birkatrágyában hemperegve, vagy egy szutykos ordascsapattól körülvéve, talán érzékeltettük, hogy miről van szó.

Volt nekem a nyolcvanas években egy matematikus ismerősöm. Ő is, én is nagyon szerettünk táncházba járni, ő táncolt, én hölgyeket molesztáltam. Olyannyira szeretett táncolni, hogy egy amatőr együttesbe is beiratkozott. Rendkívül precízen elsajátította a lépéseket, de a tánc lényegéhez nem volt semmi érzéke. Külsőleg semmi kivetnivalót nem lehetett benne találni, nem vétett mozdulatot, de amit csinált, minden volt, csak tánc nem.

Nem baj, ha egy kutyában vannak tökéletlenségek. A lelke, az esszenciája, ami belülről sugárzik elsősorban, és, érdekes módon, kihat a külsőre is, legyen olyan, amit a fajtájától elvárhatunk.

Mára végéhez közelít a terünk és az időnk. Közöljük azonban búcsúzóul egy európai tenyésztésű, egyéves pireneusi hegyi pásztor szuka fényképét is. Ő és a hozzá hasonlók lehetnek az a vékony szál, ami kivezet a hiúság és látszatok labirintusából.

De erről majd jövő hónapban.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)