Juhász- és pásztorkutyák
Bearded collie - FCI 271
Nagy-Britannia
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2011. január 20.

Bearded collie - FCI 271

A bearded vagy más néven szakállas collie-t, mielőtt hivatalosan elismert, törzskönyvezett fajtává vált volna, gyakorlatilag annyi névvel illették, ahány régióban használták és tenyésztették; hívták skót, felföldi és hegyi collie-nak, de egyszerűen sheperd's cur-nak vagy drover's dognak is.


Az európai kontinens, sőt Észak-Afrika területén is kialakultak a bearded collie-hoz nagyon hasonló szőrzetű és felépítésű juhászkutyák, Franciaországban például a pireneusi juhászkutya, Afrikában az egyiptomi juhászkutya(amrit). A második világháború után az egyiptomi nagykövet révén került néhány amrit Angliába. Egyikük különösen nagy feltűnést keltett, ugyanis a korabeli The Field cikke szerint az egyiptomi kutya külseje hajszálra megegyezett az angol-skót határvidéken használatos beardie-ével. James Bourchier erre alapozza feltevését, miszerint a brit szigetek bozontos, nagyszőrű pásztorkutyái a rómaiak által Észak-Afrikából hozott ebekből alakultak ki. Más teóriák szerint angolszász telepesek hozták magukkal azokat a bozontos juhászkutyákat, melyektől a bearded collie és a bobtail is származik. Iris Combe, a brit szigetek pásztorkutyáinak kiváló ismerője megkérdőjelezi e két fajta rokonságát, amit viszont azért is nehéz bizonyítani, mert a beardie hivatalos fajtává válásának során néhány bobtailt is kevertek az állományba.
A különböző kutyás vagy állattenyésztési témájú könyvek sem nyújtanak sok segítséget a bearded collie történetét kutatva. Az 1907-ben megjelent The New Book of Dog egyik fejezetében James Dalgliesh utal ugyan a skót vagy felföldi collie-ra, de származását nem érinti. Szerinte Peebleshire a beardie igazi hazája, ahol a fajta patrónusa, Sir Walter Thorburn minden évben a mezőgazdasági kiállításokon különdíjjal jutalmazta a legszebb, pásztor tulajdonában lévő bearded collie-t. Sajnos a könyv előszavában a kiadó Robert Leighton őszintén bevallja, hogy az "irodalmi harmónia" érdekében némi változtatást, törlést és kiegészítést hajtott végre az egyes fejezeteken, így a mű nem tekinthető teljesen hiteles forrásnak. 1971-ben jelent meg az első önálló könyv a fajtáról, Mrs. Willison tollából, aki azonban csak mások feltételezésit ismétli, nincs önálló
könyv a fajtáról, Mrs. Willison tollából, aki azonban csak mások feltételezésit ismétli, nincs önálló teóriája a beardie eredetét illetően.
A századfordulón az International Sheepdog Society néhány regisztrációját leszámítva, a beardie-t a kihalás fenyegette. Helyét átvette a sokkal divatosabb border collie, akinek a népszerűsége a terelőversenyeken elért látványos sikerei miatt is egyre nőtt. Azok a gazdák, főleg Skóciában, akik a beardie típust tenyésztették és használták, nem törődtek a törzskönyvezéssel, és a versenyzést is csak idő- és pénzpocsékolásnak tekintették. Szerencsére Dr. Russell Greig-t, a jól ismert skót állatorvos sebészt nagyon érdekelték a skót munkakutyák. Nem akarta, hogy kihaljon a beardie, így 1912-ben megalapította az első fajtaklubot Edinburgh-ben, és egy rövid fajtaleírást is papírra vetett. Ez a klub azonban alig néhány évig működött, az első világháború kitörésekor meg is szűnt. 1930-ban Jimmy Garrow és Mrs. Cameron Miller megpróbálták újraéleszteni a bearded collie iránti érdeklődést, de erőfeszítéseik nem tartottak sokáig, s nem jártak sikerrel. A fajta hivatalos elismertetése Mrs. Willisonnak köszönhető, aki nagyon sokat tett a fajta stabilizálásáért. Skóciában született beardie szukáját Mrs. Cruft segítségével egy devoni kannal fedeztette, így Észak és Dél találkozása létrehozta a látványos terelőkutyaújjáéledését jelentő első almokat. Mrs. Willison elmondása szerint a korai almokban szinte mindig volt egy-két kölyök, mely border collie-ra hasonlított. Mrs. Willison új klubot alapított 1955-ben (The Bearded Collie Club). A még érvényben lévő, 1912-es fajtaleírást 1964-ben írták újra. A fajta első championja a Mrs. Willison által tenyésztett Ch. Beauty Queen of Bothkennar volt.

Bearded collie standard (FCI 271)

Általános megjelenés: Karcsú, aktív kutya, hosszabb, mint amilyen magas, kb. 5:4 arányban, a szegycsonttól az ülőgumóig mérve. A szukák valamivel hosszabbak lehetnek. erős felépítése ellenére nem tűnhet túl nehéznek. (Eredetileg: "Sholud show plenty of daylight under body.") Az éber, kutató tekintet jellegzetes fajtajegy.
Karakter: Éber, élénk, magabiztos és aktív.
Wesen: Megbízható, intelligens munkakutya, az idegesség és agresszivitás minden jele nélkül.
Fej és koponya: A kutya méretével arányos. A koponya széles, lapos és négyzetes, a stop és a nyakszirt távolsága megegyezik a fülkagylók közötti távolsággal. A pofa erős és a stop és a nyakszirt közötti távolság hosszával egyenlő, szilárd pofájú, bőséges agytérfogatú kutyabenyomását keltve. A stop mérsékelt. Az orr nagy és négyzetes, általában fekete, de kék és barna egyedeknél a szőrzet színét követő árnyalatú. Az orr és az ajkak egyszínűek, pöttyök és foltok nélkül. Az ajkak és a szemhéjak pigmentje az orr színét követi.
Szemek: Színük a szőrzethez illő, egymástól távol ülők, nagyok, lágy és gyengéd tekintettel, de nem kidülledők. A szemöldökök felfelé ívelők, előre állóak, de nem olyan hosszúak, hogy elfedjék a szemet.
Fülek: Középméretűek, lelógóak. Amikor a kutya figyel, fülét a tövénél megemelheti, de sohasem a koponya csúcsának szintje fölé.


Harapás/fogak: A fogak nagyok és fehérek, lehetőleg szabályos, rendezett és teljes ollós harapással, azaz a felső metszőfogak sora hézag nélkül az alsó metszőfogak sorára nyúlik, és a fogak az állkapocsban függőlegesen állnak. Tétreharapás megengedett, de nem kívánatos.
Nyak: Mérsékelten hosszú, izmos, enyhén ívelt.
Mellső rész: A vállak lejtősek: a lapocka a felkarral 90 fokos szöget zár be. A lapockákat a marnál csupán a hátgerinc választja el egymástól, de attól kifelé dőlnek, hogy megfelelő helyet biztosítsanak a jól ívelt bordáknak. A mellső lábak egyenesek és függőlegesek, jó csontozatúak, és körben hosszú szőrrel borítottak. Az alkar rugalmas és erős.
Törzs: A hát hosszának zömét a mellkas, nem pedig az ágyék hossza adja. A hátvonal egyenes, a bordák jól íveltek, de nem hordószerűek. Az ágyék erős, a mellkas mély, bőséges helyet biztosítva a szívnek és a tüdőnek.
Hátulsó rész: Az alsó lábszár jól izmolt, a térd jó szögelésű, a csánk mély. A csánk derékszöget zár be a talajjal és normális helyzetben éppen csak a far hátulsó függőleges vonala mögött helyezkedik el.
Mancsok: Oválisak, a talpak jól párnázottak. Az ujjak íveltek, szorosan záródnak, szőrrel kellően borítottak, az ujjak között.
Jármód: ruganyos, folyamatos, térölelő, minimális erőkifejtés mellet, a végtagok hosszan kinyúlnak
Farok: Mélyen tűzött és hordott, törés vagy csavarodás nélkül, legalább a csánkig érő. Járás közben, vagy amikor a kutyaáll, mélyen hordott, a farok végén enyhe ívvel, gyorsabb sebességnél felemelkedhet, de sohasem a hátvonal fölött hordott. szőrrel dúsan borított.
szőrzet: Dupla, puha, bolyhos és zárt aljszőrzettel. A fedőszőrzet sima, durva tapintású, erős és bozontos, gyapjasságtól és göndörödéstől mentes, bár enyhe hullámok megengedettek. A szőr hossza és sűrűségének elégségesnek kell lennie ahhoz, hogy megfelelő védelmet nyújtson és hangsúlyozza a kutyaalakját, de nem fedheti el a test természetes vonalait. A szőrzetet semmilyen módon nem szabad trimmelni. A fejen az orrhát szőrzete gyérebb, de oldalt valamivel hosszabb, hogy éppen elfedje az ajkakat. A pofán, az alsó ajkakon és az áll alatt a szőr hossza növekszik a mellkas felé, ezáltal a fajtára tipikus szakállt képezve.
Szín: Palaszürke, vöröses őzbarna, fekete, kék, a szürke minden árnyalat, barna és homokszín, fehér jegyekkel vagy anélkül. Ha fehér jegyek vannak a szőrzeten, azoknak a pofán, egy csíkként a koponyán, a farok végén, a mellkason és a lábakon kell elhelyezkedniük. Ha a fehér szín nyakörvet képez, az ezt alkotó fehér szőrszálak töve nem nyúlhat a váll mögé. Nem lehet fehér a hátulsó láb külső oldala a csánk felett. Enyhe cser vörös jegyek megengedettek a szemöldökön, a fülek belső oldalán, a mellkason, a farok tő alatt és a lábakon ott, ahol a fehér és az alapszín találkozik.
Méret: Ideális magasság: kanok: 53-56 cm, szukák: 51-53 cm. A kívánt magasságtól való túlzott eltérés nem kívánatos, de a mérettel szemben az általános minőséget és az arányokat kell elsődlegesen figyelembe venni.
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melynek értékelését az eltérés mértéke határozza meg.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)