Társunk a kutya
Az én kutyám húzza a pórázt!
Okok, magyarázatok, megoldások
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Stefan Siman  |  2012. május 06.

Az én kutyám húzza a pórázt!

Gyakorta hallani a gazdiktól ismétlődő jelenségekkel kapcsolatos kérdéseket, megállapításokat: "Az én kutyám ilyen vagy olyan, ezt vagy azt csinálja, így és így viselkedik", mintha ezek a dolgok belülről fakadó személyiségjegyek, megmagyarázhatatlan és megváltoztathatatlan adottságok volnának.


 

Pedig a rendellenes viselkedés többnyire nagyon is kézzelfogható környezeti hatásokra vezethető vissza, és az esetek nagy részében korrigálhatók

Talán a legközismertebb és legrégebbi jelenség azon kutyatartók között, akik kutyájukkal közlekednek, mozognak, sétálni járnak. A kutyaiskolák és internetes fórumok fölmérései szerint arra vonatkozólag, hogy mit szeretnének változtatni a kutyájukon, magasan ez a kívánság vezeti a gazdik kívánságlistáját: "megtanítani a kutyámat rendesen a pórázon menni".

Maguktól nem tanulnak meg a kutyák laza pórázon menni, nekik ezt nem diktálja az ösztönük, és igazából nem is érdekük. Egyrészt azért, mert egy kutya átlagos sebessége valamivel (kb. 1–1,2 km/h-val) nagyobb, mint a sétáló, gyalogló emberé. Másrészt azért, mert menet közben megállnak, figyelnek, szaglásznak, jelölnek, előreszaladnak, oldalirányba kitérnek stb. Tehát a mozgásukat, cselekvéseiket nem az emberi logika és esetleges szükséglet befolyásolja (sétáljunk egyenesen, egyenletes tempóban előre, mert ezáltal lehet legkisebb erő- és időráfordítással elérni A pontból B pontba). A kutyák úgy viselkednek, mint azt portyázó vadászattal élelmet kereső falkaállat őseiktől, a farkasoktól örökölték.

Póráz nélkül születnek

Egy idegen tárgyat az egyébként fontos és érzékeny testrészen, a nyakon elviselni nem természetes és nem veleszületett viselkedésformája a kutyáknak. A kölyökkutya a nyakára először fölcsatolt nyakörvet első reakcióként igyekszik magáról lerázni, lekaparni, valamilyen úton-módon kibújni belőle. Szintén természetellenes és teljesen érthetetlen számára az is, hogy mozgásterét valami (egy hosszú és vékony tárgy) korlátozza, és nem oda megy, ahová akar, hanem csak addig, ameddig a póráz hatókörzete kiterjed. Ezekhez számára merőben újszerű és ösztönrendszerével ellenkező dolgokhoz a kutyának először hozzá kell szoknia, meg kell tanulnia velük együtt élni. Sok esetben egy életen keresztül.

A nyakörvhöz vagy hámhoz történő szoktatást már 6–8 hetes korban érdemes elkezdeni. Erre a célra megfelel az olcsóbb kivitelű felszerelések közül egy olyat kiválasztani, amelyet könnyen és gyorsan lehet be- és kikapcsolni. Ebben az életfázisban játékkal, vagy valamilyen finom falattal történő pozitív megerősítéses gyakorlatokkal, amelyeknek elsősorban a figyelemelterelést kell szolgálniuk, viszonylag gyorsan el lehet érni a kívánt célt, hogy a kicsiny kutyakölyök ne tiltakozzék a testére csatolt idegen tárgy ellen. Csak akkor következzék a póráz fölcsatolása, ha a kölyökkutya a nyakörvet vagy hámot már jól viseli magán. Felelősségteljes, az almot nem kennelben tartó, igazán professzionálisan dolgozó tenyésztők általában ezeket az első szoktató lépéseket megteszik a kölykökkel, és a nyolchetes korban mikrochippel ellátott, beoltott és féregtelenített kutyusok mellé a törzskönyvön kívül még egy egyszerűbb nyakörvet és pórázt is adnak az állat újdonsült tulajdonosának.

Sok kutyás ember nem tudja, hogy ennek az egyik legalapvetőbb tanítási, szoktatási feladatnak milyen fontossága van a kutya és a gazdi további életében. Ezért, hibás módon, az első hetekben, hónapokban nem tesznek nyakörvet a kutyára, és nem kezdik el a pórázon haladás helyes tanulását, gyakorlását. Minél később kerül napirendre ennek a fontos dolognak a szükségszerűsége, annál nehezebb feladat elé állítja a kutyát, a gazdit és sok esetben a kutyaiskola személyzetét egyaránt.

Hogyan tanítsam?

Ha a kutyának még nincsenek előzetes negatív élményei, ennek megfelelően előítéletei sem a pórázon való közlekedéssel kapcsolatban, akkor viszonylag gyorsan és egyszerűen megy a tanulás.

Előtte ellenőrizze a gazdi a nyakörv vagy a hám szorosságát: úgy legyen beállítva, hogy az se túl laza, se túl szoros ne legyen. Általános szabály, hogy ha a mutató- és középső ujjat könnyedén be lehet dugni a pánt és a kutya teste közé, akkor megfelelő a beállítás és a méret. A manapság kereskedelmi forgalomban lévő, jó minőségű felszerelések csomagolásán föl van tüntetve a méret, nem árt tehát a vásárlás előtt a kutya nyak-, illetve mellkas-kerületét mérőszalaggal megmérni. Manapság a pórázok szinte mindegyikét olyan karabinerrel látják el, amelyet fél kézzel is könnyen rá lehet kapcsolni a kutyanyakörvére vagy hámjára, illetve lekapcsolni róla. Az anyagokban, minőségekben, valamint a hosszúságban azonban óriási választék áll a boltok polcain a gazdik rendelkezésére. Tanácsos egy hajlékony, könnyű, időjárási viszonyoknak jól ellenálló, jól tisztán tartható, a kutyaméretéhez 1–3 hónap múlva is alkalmazható, 2-3 méter hosszúságú modell mellett dönteni.

Az úgynevezett kiképzőpóráz előnye, hogy hosszúsága 2-3 fokozatban változtatható, hátránya, hogy a rajta lévő különböző karikák némely esetben zavarólag hathatnak a kutyára vagy a gazdira. A három méteres, úgynevezett vonópóráz ideális a tanulás, gyakorlás során, viszont a későbbi élethelyzetekben a hosszúsága zavaró is lehet. Gyakorlott, tapasztalt kutyatulajdonosok, kutyatrénerek és kutyaiskolák, kifejezetten a tréning céljára, hegymászózsinórból saját kezűleg készített pórázt használnak, amely szintén nagyon jó megoldás lehet.

Mint minden más jellegű kutyanevelési gyakorlatnál, a laza pórázon való haladásnál is csak akkor lehet kellő eredményt elérni, ha mind a két fél (ember és kutya) részére adottak a tanítás, illetve tanulás előfeltételei:

√        a motiváció,

√        a koncentráció,

√        a biztonság,

√        a kölcsönös egymásra figyelés,

√        a kielégített egyéni szükségletek.

Ha ezek a feltételek adottak, akkor kezdődhet a tanítás. Az első próbálkozásokat nyugodt, csendes, zavaró ingerektől mentes területen érdemes elkezdeni. A gyakorlat előtt lehetőséget kell adni a kutyának a szükségleteinek elvégzésére. A pórázt lazára leengedve, szorosan a kutyaoldala mellé kell állni, és meg kell várni, amíg a kutya magától szemkontaktust vesz föl az emberrel. Ha a kutya más irányba figyel, mozog, vagy magától valamelyik irányba elindul, mozdulatlanul kell maradni és a kutyát közömbösíteni kell: NEM rénézni, NEM hozzászólni, NEM hozzányúlni! A szemkontaktus felvétele után azonnal néhány határozott lépést kell tenni. Ha feltétlen szükséges, akkor motiválni kell a kutyát a megfelelő irányba történő haladásra, valamilyen, a kutyaszámára érdekes hangjellel vagy kézmozgással. A sikeresen megtett néhány lépés után meg kell állni, és megjutalmazni a kutyát. Fokozatosan növelni lehet a megtett távolságot, és változtatni a környezetet, fokozatosan egyre ingergazdagabb helyszíneken gyakorolni. Laza pórázon való haladás közben időnként valamilyen – később megszokottá váló – érdekes hangjellel vagy kézmozgással érdemes rávenni a kutyát, hogy fölnézzen az emberre.

Sok esetben már az első néhány gyakorlati próbálkozás után jelentkeznek az első gondok, amikor az elméletet a gyakorlat cáfolni látszik egymást. Például, már 5-6 lépés után megfeszül a póráz. Ilyenkor a legfontosabb, hogy nem szabad a húzásnak engedni, ugyanis a kutya ezt jutalomként érzékeli, azt gondolja: "húzom a pórázt, jön utánam a gazdival együtt, tehát elérem a cselekvéssel a célom, érdemes még nagyobb erővel húznom".  Tehát a megfeszített póráz húzásának engedni, hagyni, hogy a kutya feszes pórázon maga után vonszolja a gazdit, a legnagyobb hiba. hátulütője a dolognak, hogy már néhány alkalommal történő megismétlődés esetén is ördögi kör alakul ki a gazdi és a kutya akció/reakció cselekvéssorozatában, amit később már sokkal nehezebb korrigálni, mint a kezdeti első lépéseknél mindent helyesen csinálni.

Szintén gyakori hiba, hogy a gazdik az első pórázfölcsatolás alkalmával azonnal elindulnak a kutyával, amelynek fogalma sincs arról, hogy ebben az adott helyzetben mit várnak el tőle, hogyan kellene viselkednie. Általában elkezdenek össze-vissza járkálni, szaladgálni. A gyakorlatlan gazdi igyekszik szóban elmagyarázni a kutyusának, hogy mit is akar, és gondolatait alátámasztva elkezdi a pórázt össze-vissza húzgálni és rángatni. Természetesen ilyen esetekben szintén pórázhúzó kutya lesz a végeredmény.

Egyes kutyaiskolák megrögzötten ragaszkodnak a kutya bal oldalon történő vezetéséhez. Ez a hagyomány a kardviselés korába és a vadászatokon használt kutyák kiképzéséhez vezethető vissza – feltételezve persze, hogy a kutyák gazdái jobbkezes emberek voltak. (Vadászkörökben egyébként fegyvertechnikai magyarázattal az ellenkezője is ismert.) Bizonyos munkakutyák (rendőrség, katonaság, VÁM) és a kutyás sportok esetében természetesen elengedhetetlenül fontos, hogy a kutya egy adott oldalra, pl. a bal lábhoz legyen szoktatva. Bizonyos munkakutyáknál (robbanószer- és kábítószer kereső, mozgássérült-segítő, terápiás kutyák) pedig az jelent előnyt, ha mind a két oldalon egyformán jól mennek. Az átlagos kutyatartó, átlagkutyája esetében azonban nincs jelentősége, hogy a kutya melyik oldalon tanul meg laza pórázon közlekedni.

Hogyan szoktassam le a póráz húzásáról?

Ha a gazdi már a kezdet kezdetén elkövette a hibát, később nehéz helyrehozni, de egyáltalán nem lehetetlen. Némelyik póráztépő kellemetlen szokása néhány óra alatt megváltoztatható, vannak azonban konokabb négylábúak és visszaeső esetek is, amikor a gazdinak hosszabb ideig kell következetesen és kitartóan azon dolgozni, hogy helyrehozza, amit elrontott. Az egyik legeredményesebben használt, Turid Rugaas által kifejlesztett módszer röviden a következő:

Először nyugodt környezetben, póráz nélkül meg kell tanítani a kutyát, hogy egy bizonyos hangjelre (csettintés a nyelvvel, cuppantás, füttyentés, pisszentés stb.) a gazdi irányába fordítsa a fejét, és szemkontaktust vegyen föl vele. Ezt pozitív megerősítési módszerrel végezzük: a kutya cselekvésekor (szemünkbe nézett) hozzáadunk (+) egy pozitív élményt (jutalomfalatot), ezáltal megerősítettük a cselekvését. Ezután egyre fokozódó ingerkörnyezetben a fenti gyakorlatot stabillá kell fejleszteni.

A következő lépésben nyugodt környezetben le kell ültetni a kutyát, mellé állva rákapcsolni a pórázt, és néhány másodpercig állva maradni, megvárni amíg a kutya magától (nem a megtanult jelre!) szemkontaktust vesz föl az emberrel, majd laza, céltudatos léptekkel egyenesen elindulni.

Azonnal meg kell állni, ha a kutya a pórázt húzni kezdi, vagy annyira fölgyorsul, hogy az a következő lépéseknél már a póráz megfeszüléséhez vezetne. Ilyenkor 2-3 másodpercig szinte szoborszerűen megmerevedve állni, és közömbösíteni a kutyát: NEM ránézni, NEM hozzászólni, NEM hozzányúlni. Ezután a kutya irányába leadni a korábban jól megtanított hangjelet, s amikor a hangjel hatására a kutya a gazdi irányába fordul és a szemébe néz, megdicsérni, azonnal elindulni, és néhány lépést tenni a korábbival ellenkező irányba. Amikor a kutyalaza pórázon a láb mellé ért, azonnal megdicsérni. Néhány ismétlés után azzal lehet fokozni a gyakorlatot, hogy amikor a kutya annyira fölgyorsul, hogy az a következő lépéseknél már a póráz megfeszüléséhez vezetne, akkor azonnal leadjuk a hangjelet és szándékosan, hirtelen 90-180-os irányváltoztatást hajtunk végre.

A pórázhúzásról történő leszoktatás során vigyázni kell rá, hogy ne forduljon elő olyan eset, amikor nem a kutya húzza, feszíti meg a pórázt, ha nem az ember. Figyelembe kell venni, hogy az ismétléseknél elegendő 3–5 alkalom, mert utána csökken a kutya koncentrációs képessége, és elmarad a sikerélmény – mind a két résztvevő számára. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kutyaméretéből eredően eltérő haladási sebesség és lépéshosszúság a megfelelő.

Vannak kutyák, amelyeknél nem az a baj, hogy a haladási irányba kezdenek húzni, hanem ellenkezőleg: hirtelen megállással vagy fokozatos lemaradással hátrafelé feszítik meg a pórázt. Ilyen esetekben nem szabad megállni, hanem folyamatos sebességgel továbbhaladva kényszeríteni a kutyát a követésre. A megállás csupán megerősítheti a kutyát a helytelen cselekvésében. Kivételt jelentenek azok az esetek, amikor külső ingerhatás következtében megijedve, félelmében torpan meg egy kutya, vagy pedig egy másik kutyát megpillantva hirtelen leülve, lefeküdve ad csillapító jeleket a másik irányába. Ezeknek az eseteknek a figyelmen kívül hagyása nemcsak a pórázon való helyes közlekedés gyakorlatát teheti tönkre, hanem más viselkedési probléma kiindulópontja is lehet.

A pórázra szoktatásra és a pórázon való helytelen közlekedés korrigálására egyaránt vonatkozik, hogy naponta több alkalommal, de mindig csak rövid ideig szabad gyakorolni és ismételni. Eleinte meg kell elégedni, ha a kutya néhány lépést, de szabályosan, helyesen tesz meg, csak ez után ajánlott a távolság fokozatos növelése. Amikor egyenes irányban, hosszabb távolságokra is szépen megy a kutya, akkor ajánlott hullámvonalban történő haladással és akadályok, objektumok kerülgetésével nehezíteni a gyakorlatokat. Majd ezt követheti a fokozódó külső ingerek közötti gyakorlás, a "variált kombinációnak" nevezett módszerrel. Ez alatt az értendő, hogy a jutalom milyensége, mennyisége, formája, esetenként a jutalom szándékos elhagyása miatt a kutya semmilyen logikai vagy matematikai összefüggést nem képes fölismerni az elvárt viselkedés és a különféle jutalmazási változatok között. Tehát kialakul benne, hogy mindenkinek, mindenhol, egyre fokozódó zavaró ingerek ellenére is végrehajtja a tanultakat: nem fogja húzni a pórázt.

Szólni kell néhány kivételes alkalomról, amikor a pórázhúzás indokolt lehet a kutya részéről. Gyakorta azért siet a kutya, és húzza a gazdit a pórázon fogva, mert szomjas, vagy nyári napsütésben mielőbb az árnyékba akar jutni. Szintén nem sorolható a megrögzött pórázhúzó kategóriába az a kutya  sem, amelyik többórás bezártság után végre elindulhat elvégezni szükségleteit, és minden erejével arra törekszik, hogy mielőbb elérjen a megfelelőnek tartott helyre. Sok (főleg kistestű) kutyának nehézségeket okozhat a lassú haladás lépcsőn, pl. aluljáróban, s érthetően igyekszik mielőbb fel- vagy leérni. Ezek az alkalmak nem adhatnak okot a gazdinak arra, hogy elvárja a mindenáron laza pórázon való haladást. A más állatokra (macska, baromfi, nyúl stb.) érzékenyen reagáló kutyák agyában a beinduló vadászösztön-ingerek meghaladják a laza pórázon való közlekedést diktáló ingerek erősségét, ennek a nemkívánatos viselkedésnek a kijavítása szintén nem tartozik a laza pórázon haladás elméletéhez és gyakorlatához.

Külön meg kell említeni, hogy a kölyök- és fiatal kutyákat nagyon jól lehet tanítani az egyre népszerűbbé váló tréningsegédeszköz, a klikker segítségével. Szintén a klikker szakszerű és helyes használatával nagyon jó eredményt lehet elérni a pórázhúzó, pórázrángató kutyák átnevelésénél is. A klikker-tréningnek az ilyen esetekben célirányos, következetes tanulási folyamattá kell válnia. Nem szabad néhány perces gyakorlás, néhány kattintás után a kutyát teljesen átformáló csodát várni! Ám a tapasztalatok szerint a klikkerrel helyesen, türelmesen tréningelve a legvérmesebb, gazdáját maga után vonszoló kutya is átnevelhető.

A "kihúzhatós" póráz

A kutyafelszerelések közül egyetlenegy sem ért el akkora világsikert, mint a közismert "Flexi", amely a kézben tartott fogantyúból a mérőszalaghoz hasonlóan kiengedi, majd egy rugó segítségével visszacsörlőzi a pórázt pótló zsinórt vagy szalagot. Egyúttal azonban nem is létezik a kutyanevelés szempontjából nézve ártalmasabb szerkezet, mint ez az embernek kényelmet és komfortot ígérő, de az állat szükségleteit, természetes viselkedésrepertoárját csak alig-alig figyelembevevő találmány!

Az embernek szóló ígéretek egyike valahogy úgy szól, hogy "mindig csak annyi zsinór tekeredik le, amilyen messzire van az embertől a kutya, függetlenül attól, hogy a távolság növekszik vagy csökken, ezáltal soha nem gabalyodik össze a póráz". Viszont ennek megfelelően a póráz mindig feszes, a kutyára valamilyen mértékben mindig a haladási irányával ellentétes erő hat. Ennek ellensúlyozására a kutya természetesen ellenállással vagy még erősebb húzással reagál.

A másik óriási hátránya ennek a szerkezetnek, hogy azt a (sokszor hamis!) biztonságtudatot közvetíti a fogantyút a kezében fogó ember felé, hogy a kartávolságnyi ki-be húzásokkal (közben a letekeredést gátló gomb ritmikus nyomkodásával) a kutyáját akármilyen helyzetben magához tudja rángatni, cibálni, vonszolni, tehát nem kell engedelmességi tréning, nem kell a behívás vezényszavát tanulni és gyakorolni, mert van egy technikai segédeszköz, amely ezeket pótolja. Ez a gyakorlat különösen a kb. 10 kg testsúly alatti kutyák gazdái körében rendkívül elterjedt és népszerű. Az ennél nagyobbaknál az egyszerű fizikai erőhatásokról tanultak miatt kevésbé működőképes a dolog, ezért nem is annyira gyakori, bár láttam már kb. 80 kg testsúlyú gazdit, aki rendkívüli technikával csörlőzte saját magát a kan kutyája irányába, amelyik semmit nem csinált, csupán földbe gyökereztette négy lábát egy távolban elhaladó szuka gyönyörködése közepette!

A kutyás találkozásoknál szintén nagy hátrányt jelent a kihúzhatós póráz, mert kihúzott állapotban (5-10 m) nem lehet lekapcsolni a kutyáról, lehetővé téve ezzel, hogy a kutyanormális kontaktust vehessen fel a fajtársával, vagy azzal megfelelő testbeszédjeleket adva kommunikálni tudjon. De ilyen esetekben a gazdik többsége még nem kihúzott állapotban is reflexszerű mozdulattal azonnal benyomja a gombot, meggátolva a kutya további haladását, vagy rosszabb esetben nagyot rántva az állaton. Ezzel csak azt érik el, hogy a kutya ezt a negatív élményt összekapcsolja a másik kutya megpillantásával, és máris működni kezd a pozitív büntetés tanulási elmélete: a kutyacselekvésekor a gazdi hozzáadott (+) egy negatív élményt, amivel kellemetlen érzést okozott a kutyának. Ez rögződik a kutya agyában, és legközelebb ennek megfelelően fog reagálni az idegen kutyalátványára. A kihúzhatós pórázon vezetett kutyák nevelésénél az 5–10 méterre letekeredett zsinór végén lévő kutya közvetlen jutalmazása szintén lehetetlen, tehát a pozitív megerősítésnek még csak a lehetőségét is kizárja ennek az eszköznek a tanítási, nevelési időszakban való rendszeres használata! A kutyatréner-kollégák és saját tapasztalataim alapján a pórázon viselkedési problémákat mutató kutyák több mint 90%-ánál a gazdik több-kevesebb ideig próbálkoztak a kihúzhatós gyártmányok valamilyen változatával.

A fejhám (halti)

Az utóbbi években – szerencsére nem túl gyakran – föl-fölbukkan a kutyatulajdonosok körében az úgynevezett "halti", a magyarra fejhámnak fordított eszköz: a kutya pofájára fölcsatolható, vékony pántokból álló, hámszerűen kiképzett szerkezet (tömzsi, eltorzított pofájú fajtáknál eleve nem használható, mert nincs mire rögzíteni). Eredeti rendeltetése szerint arra tervezték, hogy az úgynevezett felső pofafogást lehessen vele utánozni, szükség szerint, tisztán nevelési, viselkedéskorrigálási céllal. A felső pofafogás közismert pedagógiai módszer, amelyet (farkasoknál és kutyáknál egyaránt) általában az anyaállat alkalmaz renitenskedő, szófogadatlan kölykei fegyelmezésére. Nem túl gyakran, de a falkán belüli játékos rangsorcsatáknál is megfigyelhető, hogy a magasabb rangú állat a másiknak a pofáját fölülről átfogva a szájába veszi, ezzel mintegy nyomatékot adva a pozíciójának. Az eszköz használata kezdetben elsősorban a rangsorproblémák kezelésénél jelentett jó segítséget a kutyatrénereknek. Mivel a működtetéséhez vékony póráz vagy vékony, de erős zsinór szükséges, további lépésként arra is használható, hogy ennek meghúzásával nem csak a felső pofafogáshoz hasonló érzést lehet vele elérni a kutyánál, hanem a kutyafeje – akarata ellenére is – elfordítható vele az ember irányába. Bizonyos nevelési célok eléréséhez ez a kettős hatás nagyon hatékonyan tud működni, mert megszakítható vele a kutyaszemkontaktusa egy emberrel, másik állattal vagy tárggyal szemben. Fontos tudni, hogy a haltival szakszerűen kivitelezett nevelési gyakorlatoknál a kutya a halti mellett a megszokott nyakörvét/hámját is viseli, és arra külön póráz van rácsatolva! Másik lehetőség, hogy a kiképzőpóráz egyik végét a haltira, a másik végét pedig a nyakörvre/hámra lehet rákapcsolni. Tehát a halti nem éppen kényelmes, de nagyon hasznos és jó kutyanevelési eszköz, ha megfelelő célra, megfelelő tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező ember használja.

A gond akkor kezdődött, amikor az eszköz gyártói, az ilyen-olyan kutyanevelési ideológiát marketingfogássá alakítva, néhány soros, pontatlan használati utasítással ellátva minden gazdi számára fölkínálva kezdték árulni a fejhámot. A gyanútlan és tájékozatlan gazdák meg elkezdték vásárolni, és tépni, cibálni, vonszolni vele a kutyáikat, az esetek túlnyomó többségében különböző sérüléseket okozva ezzel az állataiknak. ráadásul a csomagolásra írt viselkedési probléma nem szűnt meg, esetleg tovább romlott, vagy elmúlt, de keletkezett helyette másik kettő. A halti nevelési segédeszköz, nem a kutya sétáltatására való, és különösen nem a pórázt húzó kutya átnevelésére!

A laza pórázon járó kutyák egészségesebbek!

A laza pórázon való közlekedést időben és helyesen megtanult kutyák stresszmentesebben élnek, és kapcsolatuk a gazdival sokkal szorosabb, mint a pórázt húzó társaiké. Nem beszélve arról, hogy amikor a gazdi már úgy érzi, hogy az egyik karja pár centiméterrel meghosszabbodott a másikhoz képest, akkor a kutyával való közös séták már az ember számára sem a kikapcsolódást, sem a lazítást és boldog együttlétet nem jelentik. A szöges nyakörv, fojtónyakörv használatának a kutyanyakcsigolyáját károsító hatása manapság már bizonyított és közismert.

Ebben a témában a legutolsó figyelemreméltó vizsgálatot az amerikai "School of Verterinary Medicine, University of Wisconsin-Madison"  hozta nyilvánosságra a Journal of the American Animal Hospital Association c. állatorvosi szaklap 2006/42. számában. Egy átfogó kísérletsorozat során mérték a pórázt és a hámot húzó, illetve a laza pórázon közlekedő kutyák szemében lévő belső nyomást és nyomásváltozást (IOP). A legnagyobb nyomásváltozást a nyakörvet viselő és a pórázt húzó kutyáknál jegyezték föl, a legkisebb értékeket a hámot viselő és laza pórázon közlekedőknél. A szemgolyó belső nyomásának hosszú távon történő rendszeres és nagymértékű megemelkedése köztudottan – ugyanúgy, mint az embereknél – a zöldhályog (glaukóma) nevű szembetegség kialakulásához és további egészségügyi kockázatokhoz (pl. cukorbetegség, vérkeringési zavarok) vezethet.

Érdekes megállapításra jutottak a vizsgálatot végző állatorvosok az egyes kutyafajták tekintetében, hiszen vannak fajták, amelyeknek a szemén a szaruhártya vékonyabb és sérülékenyebb, mint más fajták esetében. A zöldhályog kialakulására különösen érzékeny fajták a következők: boxer, labrador retriever, dalmata, cavalier king charles spániel, foxterrier, jack russel terrier, cairn terrier, valamint a különféle tacskók. Ezen fajták esetében különösen ajánlott a nyakörvről a hámra történő átállás, és a laza pórázon való közlekedés megtanítása. A fojtó- vagy szöges nyakörvet viselő kutyák esetében a fajtától függetlenül is rendkívül megnövekszik a zöldhályog kialakulásának esélye, nem beszélve arról, hogy az ilyen nyakörvet viselő kutyáknak a pórázrángatás sok esetben maradandó káros elváltozást okozhat a nyakcsigolyáján vagy a gerincén.

A kistestű, kis testsúlyú kutyák folyamatos pórázrángatása káros hatással lehet az állat teljes mozgásapparátusára is. A kistestű fajtáknak a pórázzal történő ráncigálása, sok esetben póráznál fogva a talajról való fölemelése sok esetben lehet későbbi vérkeringési betegség, látási zavar vagy agyi betegség okozója.

Gondoljon rá, Ön most a kutyája helyett is olvasott  – az ember és a kutya jobb együttéléséért!



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)