Társunk a kutya
Állatviadalok és állatvédelem a középkori Angliában
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Hegedűs Eszter  |  1999. május 21.

"Ha tudni akarod, micsoda vadak hordája vagyunk, menj el egyszer egy állatkertbe vagy egy vándorcirkusz menazsériájába. Nem a rács mögött van a vadállat, hanem a ketrec előtt bámulva áll." (Jack London)


Az ember furcsa fajta: talán az egyetlen, amely más élőlényeket, de gyakran a saját fajtáját is pusztán kedvtelésből gyilkolja. Abban viszont már biztosan egyedülálló, ahogyan eme művelet köré sajátos rituálékat szervez, melyek leginkább a különböző állatfajok párzását megelőző szokásaihoz, a hímek magamutogatásához hasonlatosak. Ünneppé magasztalni a halált, mulatsággá alacsonyítani a természetben a létfenntartást szolgáló rivalizálást, önvédelmet, valóban "nemes szórakozás". Végigtekintve azon a Földünk történetében meglehetősen rövidnek számító, mindössze néhány tízezer évet felölelő kis fejezeten, amely az ősember első szerszámhasználatát követően eltelt, azt kell látnunk, hogy bolygónk erőforrásai, élőlényei kizárólagos birtokosának hisszük magunkat. Ha mélyen magunkba nézünk, rádöbbenünk, hogy még mindig a nyershúst evő, barlangban lakó ősünk módszerével bánunk élő és élettelen környezetünkkel: felfogásunk semmit sem változott az úgynevezett civilizáció fejlődésével, csupán az eljárás finomodott némiképpen. Ennek ismeretében mindenki megértheti, miért leltek örömet az egyiptomi fáraók már ötezer évvel ezelőtt befogott oroszlánok küzdelmében, miért csődültek Róma szegényei az ingyenes gladiátor- és vadállatharcokra, és miért olyan népszerű a Fülöp-szigeteken még napjainkban is a ló- és kakasharcoltatás, hogy a spanyol bikaviadalokról már ne is beszéljünk. Tény, hogy mióta világ a világ, az ember élvezettel uszította egymásra élő környezetének védtelen lakóit, s rendkívüli találékonysággal egyre újabb módozatokat eszelt ki az ebben rejlő szórakozási, haszonszerzési lehetőségek kiaknázására.

A kutyák is régóta áldozatai ennek a beteges szenvedélynek: talán az első dogok is szerepeltek a számtalan ázsiai uralkodó valamelyikének udvarában rendezett állatviadalokon. Tény, hogy sumérok és asszírok már négy-ötezer évvel ezelőtt is rendszeresen tartottak küzdelmeket, melyeken a kutyák oroszlánok, tigrisek és medvék ellen bizonyíthatták erejüket. A rómaiak ilyen irányú rajongása közismert: a cirkuszi látványosságokat tulajdonképpen ők fejlesztették igazi "tömegsporttá", sőt ezeket a véres és kegyetlen rendezvényeket még politikai célokra is felhasználták. A nincstelen városi szegények szószerinti lekenyerezésének egyik eszköze a viadalok ingyenes láthatósága és az ott kiosztott elemózsia volt. Innen a mondás: "Panem et circenses", azaz kenyeret és cirkuszt a népnek, hogy feledje nyomorúságát, s szavazatát is adja cserébe az aktuális hatalomnak. A rómaiak korában más nációk is hódoltak e "sportnak": a mai Franciaország területén számos emlék őrzi a gallok által kedvelt kutya-bika párviadalok emlékét. Ezeken a középkorban is rendkívül népszerű küzdelmeken egy jól ismert mai fajta, a bordeaux-i dog egyik őseként számontartott aquitániai kutyák szerepeltek.

Annak, hogy a középkorban "divatos" állatviadalokról részletesebben szólok, kizárólag az az oka, hogy ezen kegyetlen feladatkörök megismerése nélkül nem lenne teljes a buldogról alkotott kép. A marhák terelésében és lefogásában  edződött erős fizikumú és bátor jellemű kutyák végül is ebben  a hálátlan szerepben váltak igazán híressé, így az arénák világába való betekintés mondhatni kötelező része történeti kalandozásunknak.

Medvehecc

Igen hasonló volt a bikahecchez (lásd 1998 decemberi számunk), azzal a különbséggel, hogy szarvak és paták helyett itt karmok és fogak szolgáltak fegyverül a kutyák ellen. Hitvalló Szent Edward (1042-1066) uralkodásától kezdve az angol nemesség fő szórakozásának számított az ún. "Bear Baiting" (bear: medve). Régi történetekből tudjuk, hogy számtalan kutyapusztult el a medvékkel folytatott viaskodásban, ugyanakkor olyan masztiffokról is megemlékeznek, melyek "karrierjük" alatt több medvét is megöltek egyedül! A medvéket - az arénák szabad küzdelmei alatt - gyakran ugyanúgy nyakörvvel és lánccal kötötték ki egy póznához, mint a bikát. Néhány medve messze földön híressé vált ügyességéről: őket és a bikákat bátorságuk és kitartásuk alapján ugyanúgy "game"-nek nevezték, mint a sikeres kutyákat. Az egyik különösen vad példányt, Sackersont, aki sok kutyát ölt meg a viadalokon, még Shakespeare is megemlíti a "Windsori víg nők" című művében. Később viszont - a masztiffok háttérbe szorulásával és a kisebb testű buldogok megjelenésével egyidőben - egyre általánosabbá vált a falba rögzített karikához való láncolás: a lánc kiengedésével a medvetulajdonos ugyanis több vagy kevesebb "játékteret" tudott biztosítani az állatnak, s így csökkent a kutyák halálozása.

A medvék és kutyák küzdelme - a törvény tiltása ellenére - még napjainkban is rendkívül népszerű Pakisztánban. Itt egy esemény, ünnep (pl.: esküvő) fényét azzal próbálják emelni, hogy viadalokat rendeznek az összesereglettek szórakoztatására. Ezeken a Himalájából származó örvösmedvéken kívül legtöbbször barnamedvék szerepelnek, akiknek már bocs korukban kihúzzák  a szem- és metszőfogaikat, ezért a küzdelemben csupán mancsaik szorításának erejében és többmázsás testsúlyukban bízhatnak. Ezek a néhány perces viadalok különben szinte sohasem halálos kimenetelűek, bár ettől nem kevésbé véresek és kegyetlenek.

Kutya és oroszlán küzdelme

Valószínűleg az utolsó két ilyen Angliában rendezett viadal történetét a korábban már idézett Jesse jegyezte le. Az első esemény 1825. július 26.-án Warwickban került megrendezésre, ahol egy megláncolt oroszlánra egyszerre négy kutyát uszítottak. A küzdelem kimenetele egyetlen pillanatig sem volt kétséges, s a kutyák közül kettőt perceken belül megnyomorítva vonszoltak ki az arénából. Hamarosan a harmadikat is kihívták, hogy életét megkíméljék. A negyedik, egy Turk nevű buldog azonban nem volt hajlandó feladni, és egyedül is folytatta a harcot. Bátorságával kivívta a közönség csodálatát: tizenegy (!) percig tartotta magát, de végül az oroszlán teljesen maga alá gyűrte és a földre szorította. Mikor a megszégyenült nézők végül a kiszabadításáért kiáltottak, már késő volt, s a nagyszerű kutya elpusztult.

A viadal után négy nappal egy másik oroszlánra ugyanabban az arénában már hat kutyát uszítottak. Miután ketten közülük szinte azonnal elpusztultak, gazdáik visszaparancsolták a még élő kutyákat, s ezzel feladták a küzdelmet.

Kutyaviadalok

Az állatok védelmében hozott törvények életbeléptetése és a viadalok teljes betiltása (1835) után a küzdelmek egyetlen formájaként maradt fenn Angliában. Ennek magyarázata, hogy a kutyák tusakodását egyszerűbb volt titokban tartani, mint a bikákkal, pláne medvékkel vagy oroszlánnal való küzdelmet. A korábbi ellenfeleket nehezebb és költségesebb is volt beszerezni, míg a kutyák könnyen és olcsón pótolhatóak voltak, ráadásul nem igényeltek  hatalmas arénákat: a harcosok kocsmák hátsó udvarán, kikötői sikátorokban és raktárépületekben viaskodtak. Ha mégis fény derült a dologra, a magyarázat is elfogadhatónak tűnt: véletlenül, séta közben verekedtek össze, ami Ugye elég mindennapos dolog. Így biztosan érthető, hogy még napjainkban is, bár a legtöbb államban szigorú törvényi szankciókkal fenyegetik a viadalok szervezőit, résztvevőit, gyakorlatilag nincsenek ügyek - a "jólsikerült" törvények annyit sem érnek, mint a papír, amire rányomtatták őket.

Míg a kutyák egymás elleni harca az 1800-as évek első harmadáig csupán kiegészítése volt a nagyobb, látványosabb küzdelmeknek, addig az állatviadalok teljes betiltását követően a kutyaharc - az illegalitás ellenére vagy éppen amiatt - önálló "szakággá" fejlődött: a szervezők szabályrendszereket állítottak fel. A fogadásokat is gondosan megszervezték, ellenőrizték. A kutyák küzdelme kezdetben földbe ásott vermekben (pit), később deszkapalánkkal lekerített ringekben folyt. A küzdőteret egy vonal felezte meg, amelynek az esetleg  elrendelt szünetek után volt jelentősége: ha az egyik fél "megtagadta" annak átlépését, úgy azt feladásként értékelték. A küzdelmek befejezését kizárólag ez, vagy az egyik kutya halála jelentette.

A híresebb kutyák harcaira messzi földről is ellátogattak az érdeklődők, és a tétek megfelelő elhelyezésével komoly összegeket lehetett nyerni. A versenyeke először a kutyák súlyát mérték le, ezért minden tulajdonos az ideális küzdősúlyban (pit weight, ami jóval kevesebb a chain weight-nek nevezett normál súlynál) igyekezett a kutyáját bemutatni: a lehető legkisebb tömeg, anélkül, hogy az erő rovására menne. A felek megállapodtak a küzdelem szabályaiban, mely ennek megfelelően mehetett meghatározott ideig, vagy lefogásig, feladásig, stb. Egy még a betiltás előtti "aranykorból" származó újsághírből (The Sporting Magazin - 1825) megtudhatjuk, hogy a londoni Westminster Arénában nagy közönség előtt két kutya egy óra ötven percig (!) küzdött egymással, s a vesztes végül annyira kimerült, hogy életét csak egy gyors ellátás mentette meg.

A helyszínek

A viadalok kezdetben szabad térségeken, falvak melletti mezőkön, települések vásárterein kerültek megrendezésre. A világ fejlődésével és az állatharcok irányában tapasztalható érdeklődés növekedésével, a nézők számának gyors emelkedésével párhuzamosan megkezdődött a játékok és a hozzá kapcsolódó fogadások megszervezése. A XV. századtól egyre inkább a városok adtak otthont a küzdelmeknek: az ott tapasztalható zsúfoltság, azaz a viszonylag kevés szabad térség miatt az emberek védelmében itt már szükség volt a küzdőfelek és a nézők elválasztására, magasított nézőtér építésére. A jellemzően 15-20 méter átmérőjű porondot általában 3-4 méter magas, masszív deszkapalánk határolta el a véres látványosságokra éhes, éppen ezért a minél közelebbi helyre törekvő emberektől. A biztonsági szempontok mellet az arénák építésében már gazdasági megfontolások is szerepet játszottak: csak így lehetett kiszűrni, távoltartani a nem fizető éhenkórász kíváncsiakat.

Az arénákat a mindenhol fennmaradt római amfiteátrum-romok mintájára köralakúra építették, bár azokkal ellentétben - az előkelő vendégekre is gondolva - már részben fedett nézőtérrel is ellátták. Noha ókori elődeiknél jóval kisebbek voltak, hírük olyan nagy volt, hogy feltüntetésre kerültek a korabeli várostérképeken. 1574-ben például két úriember, Aggas és Braun egymástól függetlenül megrajzolták London térképét, s mindkettőjük munkáján látható két köralakú épület "Bikaaréna" és "Medvearéna" megjelöléssel. A körcirkusz, az 1735-ben épült bécsi Hetztheater - melyhez hasonlókat egyrész Nyugat-Európában építettek ezidő tájt - olyan híres volt, hogy bár 1796-ban leégett, emlékét a III. kerületben róla elnevezett utca őrzi mind a mai napig. Pusztulásának évében egyébként I. Ferenc császár végleg megtiltotta az állatviadalok tartását birodalmában.

Állatvédelem

Az állatok védelmében hozott első jogszabályok, törvények megalkotása - bármilyen paradox módon hangzik is - valójában nem az állatok védelmében történt. Nem kevésbé különös, hogy Angliában éppen az állatviadalokért rajongó I. Erzsébet vezette be a küzdelmek első korlátozását. Történt ugyanis, hogy 1583 januárjának egyik vasárnapján rendezett viadal alkalmával, ahogyan arról Prynne is beszámol "Histriomix" című könyvében (1632), a híres Bankside Bear Garden nézőtere leszakadt, és öt férfi, valamint két nő lelte halálát a romok alatt. Napokkal a baleset után - nyilván a hiányos orvosi ellátás következtében - a mintegy másfélszáz sérült közül is jónéhányan meghaltak. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a legtöbben - elsősorban az amúgy is lázadó puritánok - isteni büntetésnek tartsák az esetet. Eme vélekedés szerint a szent vallási nap véres és kegyetlen viadalokkal való meggyalázása váltotta ki a szörnyű tragédiát, s a hangadók egyre határozottabban követelték a játékok vasárnapra való betiltását. A döntés végső meghozatalában azonban egy sokkal prózaibb ok döntött: a vallási szertartásokról a bika- és medveheccek annyi hívőt vontak el, hogy a templomok - és így a papok perselyei is - üresen kongtak, ezért a királynő, egyszersmind az anglikán egyház feje, vasárnapra betiltotta ezeket a rendezvényeket. Egy az amerikai gyarmatokon, New England államban a XVII. sz. végén érvényben lévő puritán rendelet viszont valóban vallási alapokon nyugodott. A törvény indoklása rávilágít az akkori törvényhozók motiváltságára: tilos volt a medvehecc, de "...nem azért tiltották, mert fájdalmat okozott a medvének, hanem mert örömet jelentett a nézőknek."

Staffordshire megye elöljárói - ahol pedig a viadalok különösen népszerűek voltak, s nagy hagyományokkal rendelkeztek - 1626-ban pestisjárványra való hivatkozással egy egész évre szüneteltették a küzdelmeket, de az igazi ok a vallási ünnepek barbár játékokkal való megszentségtelenítése volt. Noha I. Jakab fiát, az I. Károlyt elűző, később kivégeztető (1649) Cromwelll megpróbálta végérvényesen betiltani ezeket a kegyetlen rendezvényeket, azok még további kétszáz évig mindennaposak voltak. 1776-ban számos Staffordshire megyei fazekas-manufaktúra tulajdonos panaszkodott levélben elöljáróinak, hogy munkásaik túl sok időt töltenek a bikahecceken, s ez erősen visszaveti munkájukat - a vallásiak mellett immár megjelentek a gazdasági okok is. Két évvel később Devonshire hercege betiltotta a bikafuttatást a szintén ezen a vidéken található Tutbury-ben.

1791-ben az egyházkerületi tanács végleg betiltotta a bikahecceket Staffordshire megye területén, de a parlamentben benyújtott törvényjavaslataikat, melyek a viadaloknak az egész ország területén való tiltását célozták, rendre leszavazták. A Királyi Bíróság állásfoglalása szerint ugyanis "édes és kellemes múlatása az időnek, s a békeszerető nép kényelmére és vigaszára szolgálnak". Az 1834-es nagy kolerajárványt követően, melyet sokan isteni büntetésnek tartottak, végre megszületek az ún. humánus jogszabályok (1835), s Angliában örökre törvényen kívül helyezték az állatviadalokat. Ez a rendelkezés az akkor elfogadott, vallásilag túlfűtött magyarázatban foglaltakkal ellentétben egy sokkal prózaibb okkal magyarázható: a viadalokat szervezők és fogadók ugyanis nem akartak adót fizetni az ott keresett pénz után. A törvények mindenesetre lezártak egy korszakot a buldog életében: a bikaharc betiltása az utolsó lépést jelentette a középkori Anglia régi mészáros- és gladiátorkutyájának kihalása útján. 

Kocsis Miklós

Érdekesség: a puritánok szigorú erkölcsi törvények szerint élő vallási felekezet tagjai voltak. Közülük néhányan az Angliában folyó üldöztetésük elől először Hollandiában élő hittestvéreikhez menekültek, majd a Mayflower nevű hajó fedélzetén átkeltek az Atlanti-óceánon. Ők alapították az első állandó angol települést Észak-Amerikában (1620) a mai Plymouth város helyén.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Magyar vizsla kölykök eladók 20.000 Ft/db áron. 3 szuka, 2 kan. Augusztus végi elvihetőséggel. Oltási könyv 1 oltással. Érdeklődni telefonon: +36-70/705-6243

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)