Gyerek és kutya
Káoszka naplója II.
Második etap
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Violetta  |  2006. december 07.

Sziasztok! Szóval tovább folytatva kölyökkori élményeimet, külön ki kell emelnem azt a napot, amikor a gazdi velőtrázóan felsikított: egéééér! Minden reményem megvolt arra, hogy sok kis Jerry befészkelte magát a házban.


 

És én élveztem volna is a helyzetet, mert amikor már Rush-t teljesen kifárasztottam, jókat fogócskázhattam volna a Jerrykkel. A gazdi azonban igen gonosznak bizonyult, és mindenáron el akarta üldözni szegénykéket. Így történt, hogy másnap megjelent egy igazi, eleven kis whiskas macsekkal, akit a kutyauralomra való tekintettel nyomban el is nevezett Blökinek. Mondhatom, igazán szép kis darab volt! Nekem legalábbis első pillanattól fogva nagyon tetszett. Olyannyira, hogy szó szerint is majd megettem! Nyaldostam a szájam szélét, és amikor hozzám dörgölődzött, egyből be is kaptam azt a tündéri kis fejecskéjét. Mit mondjak? Igazi hisztis kis dög, mert egyből elkezdett égtelenül nyervákolni. Na persze ezért is én kaptam a gazditól. Káoszka! - kiabálta, mikor nagyon jól tudja, hogy mennyire utálom, ha a fülembe üvöltenek. Sarkon fordultam, és sértődöttségemben bebújtam az ágya alá. Egyszer csak tudjátok mi történt? Eget rengető dorombolások közepette megjelent a macsek. Hízelgett, dörgölőzött hozzám. Én úgy, ahogy hajdanán a mamám csinálta, a nyakánál fogva fel akartam emelni, hogy kivigyem egy kicsit Tom és Jerryst játszani. De jaj! Ahogy fölemeltem, a hálátlan dög jól végigkarmolta a pofimat. Égetett fájt, én meg visítottam, mint egy kismalac. De jól rá fázott az a kis hülye, mert a gazdi őt kipaterolta a kertbe, és egész délután engem dédelgetett. Azért mégis csak nagyon jó, hogy itt van! Például irtó finomakat kap enni! Nekem a nyálam is kicsordul, amikor megérzem a halas konzervének az illatát! Mert hát míg én többnyire száraz tápon senyvedek, addig ő ilyen mennyei illatú vacsorákat eszik! Na azért engem sem ejtettek a fejemre! Ahogy a gazdi elfordul, én két nyalással gyorsan elpusztítom Blöki vacsiját, a gazdi meg csodálkozik, hogy miért éhes még mindig a macska!

 

Augusztus 8.

Pont egy hónapja vagyok a gazdinál! Ennek örömére megint nagyon undok volt, mert a macska házat magasra rakta, mi meg Rushikával együtt éjt nappallá téve ott fekszünk előtte, hogy kicsalogassuk Blökit. Ő meg pofátlanul illegeti-billegeti magát előttünk, és közben kéjesen dorombol. Na csak egyszer kapjam el úgy igazán! Viszont ma éjjel majd elolvadtam! Egyszer csak megjelent a macsek. és dorombolva hozzám bújt. Így aludtunk egész éjjel. Ezek szerint mégiscsak szeret! Csak hajnalban lett vége a nagy szerelemnek, mert addigra kialudtam magam, és kezdődhetett a macskahajkurászás! Igazán jó buli volt! Egyszer el is kaptam a farkánál fogva, na és persze a hisztis dög megint oltári balhét levágott, a gazdi felriadt a legszebb álmából, és ugye mondanom sem kell, hogy a megint engem szidott le. Amikor úgy érzem, hogy igazságtalan hozzám, egyszerűen bebújok az ágya alá, és könyöröghet nekem, én akkor sem jövök onnan ki hosszú órákon keresztül. Csak akkor jöttem elő, amikor megszólalt a csengő. Jól tudom, hogy ilyenkor izgalmas pillanatok következnek, mert valaki érkezett. Egy kedves hölgy jött. Kivonultak a kertbe beszélgetni, én meg hiába is tettem-vettem magam, velem meg közben a kutya sem törődött. Még jó, hogy az előszoba szekrényen felfedeztem a hölgy táskáját! Egész izgi illatok csapták meg felőle a nózimat, így lelkesen belemélyedtem a gondosabb tanulmányozásába. tudjátok, ilyen izés, na, szóval ilyen patenttal záródó táska volt, így igazán nem okozott gondot, hogy pillanatok alatt már mélyen benn legyen a buksim a legalján. Érdekes kis plasztik lapocskák estek ki a táskából. Az egyikre az volt írva, hogy személyigazolvány, a másikra meg az, hogy jogosítvány. Próbáltam a fogacskámmal, majd a praclijaimmal felvenni, de sajnos sehogyan sem sikerült. Pedig nagyon szívesen megkóstoltam volna! A hölgy nem mindennapi szerencséjére azonban még jobban izgatott egy kis fényes táskácska, amit viszont csakúgy tudtam kinyitni, hogy jól szétrágtam. Csoda érdekes dolgok kerültek belőle elő! Édeskés illatú, furcsa kis cicomák. Vesztemre ahogy az egyiket a számba vettem, kiejtettem, és csodák csodájára egyből kinyílott. Pillanatok alatt belement az az illatos porféle a szemembe, az orromba. Prüszköltem, kapkodtam a fejemet, aztán a végén kiszaladtam a gazdihoz segítséget kérni. A gazdi meg az idegen hölgy meg csak nézett, mi az a rengeteg barna pötty a nózimon, a bajszomon. Vesztemre a gazdi felállt, és bement a házba, hogy utánanézzen a történteknek. Amikor észrevette a vendég táskáját szanaszét rámolva... Sejthetitek, hogy mit kaptam! Csak tudnám, miért nem képes megérteni, hogy én egy munkára született kiskutya vagyok, és ha ő nem foglalkozik velem, akkor majd én keresek magamnak elfoglaltságot!

 

Augusztus 11.

Ma kora reggel vendégek érkeztek! Jó sokan! Mindenféle csoda érdekes dolgot hoztak magukkal! Betonkeverőt, állványokat, meg egy csomó, érdekesnél érdekesebb szerszámot. Gyorsan rájöttem, hogy ők nem is vendégek, hanem munkások, akik a házunkat építik. Végre igazán izgalmas napok következtek az életemben! A gazdi már az elején a lelkükre kötötte, hogy Rushira meg rám nagyon kell vigyázniuk, így ne szórjanak el szögeket, meg egyéb veszélyes dolgokat a kertben. Amíg a munkások verték a régi vakolatot, állandóan csupa por voltam, mert minden egyes levert darabért nagyokat ugráltam, amikor pedig kimelegedtem, már ugrottam is a kutyamedencébe lehűteni magam. Az eredményt a szép fényes szőrömön mindenki elképzelheti... A munkások persze hatalmasakat hahotáztak. Ettől már csak a betonozás volt az izgalmasabb buli! Versenyt futottam a munkásokkal, hogy ki a gyorsabb: ők, vagy én? Mire kiegyengették a friss betont, én gyorsan fölugrottam rá, így az új terasz alapja mindenhol az én tappancsom nyomaimat őrizte. Hiába is zártak be a házba, az első adandó alkalommal kisurrantam, és néhány másodperc múlva már kész is volt a teljes káosz. Hogy a gazdi emiatt ne legyen szomorú, arról is gondoskodtam. Amikor a munkások letettek egy-egy szerszámot, gumikalapácsot, vagy éppen egy ecsetet, én felkaptam, berohantam vele a gazdi hálószobájába, és az ágya alá dugdostam. Persze, akkor egy kicsit megszeppentem, amikor a munkások összevesztek amiatt, hogy ki vittel el a másik szerszámát, de én szerencsére nem buktam le. Este azonban diadalmas pofával húztam elő ezeket, és mutogattam a gazdinak, hogy miket szereztem neki. Én nem is értem az embereket! Ahelyett, hogy örült volna a zsákmányaimnak, inkább leszidott, és azt mondta:"nem szabad!" Azért szerencsére észrevettem rajta, hogy majdnem elneveti magát, és nem is haragszik annyira, így most inkább a saját ágyikómon aludtam, és nem bújtam el az ő ágya alá.

 

Augusztus 14.

Egyik délután a gazdi valami furcsa bőrdarabbal állt meg előttem. "Megyünk sétálni, Káoszka!" - mondta fülig érő szájjal. Csak azt tudnám, hogy neki ebben mi volt ez a nagy öröm, mert én cseppet sem élveztem, hogy nem tudok odafutni, ahová akarok, mert mindig megfeszül az a furcsa izé, a gazdi meg kapaszkodik belé... Most már tényleg nem értem az embereket! És ami most következett, életem legeslegszörnyűbb pillanatai között tartom számom! Egyszer csak több nagy kutya is rohanni kezdett felém. A gazdi szerint csak játszani akartak velem, de én visítottam, hörögve ugattam, egészen berekedtem, ahogy feléjük üvöltöztem, hogy "menjetek már innen"! Felugrottam az első utam ügyében eső padra, és onnan acsarkodtam feléjük. Ha meg közelebb merészkedtek, bújtam a gazdihoz, és onnan visítottam, hogy tűnjenek a közelemből! Mert bárki bármit is mond, nem könnyű dolog az a szocializáció! Hiába is élek együtt Rushival, hiába is rohangálok nagyokat a szomszéd kutyussal, az idegen négylábúakkal sehogy sem vagyok kibékülve. Minden séta számomra rémálommal ért fel, és ezzel komoly fejtörést okoztam a gazdinak. Ráadásul a lábaim is nagyon el kezdtek fájni. A gazdi jót akart, amikor megvette nekem az egyik méregdrága, igen jó minőségűnek kikiáltott tápot, ám attól hirtelen megnyúltam. ráadásul ott voltak még nekem ezek a szörnyűséges séták is! Éjszakánként most jutott először eszembe, hogy talán jobb lenne visszamenni az anyukámhoz a biztonságot nyújtó kennelbe...

 

Augusztus 18.

Már bocsánat a kifejezésért, de a gazdim nagyon buta! Én nem is tudom, hogyan gondolhatta: négy hónaposan kutyaiskolába visz! Valami nagyokos azt tanácsolta neki, hogy sokat vigyen nagy kutyák közé, és akkor majd megoldódik az én szocializációs problémám is. Mivel Rush lábát újra műtötték, és kényszerpihenőn volt, így engem vitt egy szombat délelőtt a kutyasulijába... Rush valóban imád odajárni, ám a gazdi csak azt felejtette ki, hogy egy kölyökkutyának nem az az eljárás jár, mint egy felnőtt ebnek. Persze ahogy megláttam a többi kutyát, egyből elkezdtem megint őrjöngeni, ám a kiképző elkapta a grabancomat, és ettől úgy megszeppentem, hogy egyből abba is hagytam. "Nagyon okos kiskutya! Látszik rajta, hogy jó vérvonal!" - mondták a gazdinak, miközben ő rángatta a pórázomat, és ilyeneket hajtogatott, hogy ül, áll, fekszik. Én vérbeli német juhászként a koromat meghazudtolva mindent megcsináltam, ám nagyon fájt, hogy a gazdi itt parancsolgat nekem, meg a pórázamnál fogva rángat. Hazafelé egész úton nem néztem rá, inkább megint jól helyben hagytam az autóját. Otthon bebújtam az ágya alá, és egész nap ki sem jöttem onnan. Látta rajtam, hogy most nagyon haragszom rá, és az elkenődött pofikámra nézve végre most már egy jó ötlet is az eszébe jutott, de erről majd legközelebb mesélek.





Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)