Gyerek és kutya
Káoszka naplója I.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Violetta  |  2006. november 14.

Sziasztok! A nevem Káoszka, és egy német juhász kiskutya vagyok. Ezt a kicsit ciki nevet persze ki kellett érdemelnem, de ennek a történetéről majd később.


Van nekem előkelőbb nevem is: Bavaria Gina néven törzskönyveztek. Ma már a gazdi csak Sunny-nak hív, de ahhoz sokat kellett javulnom, és mondhatom, idáig igen göröngyös utat jártam be.

 

2006. július 8.

Tudtam, éreztem, hogy ez a nap más lesz mint a többi! Amikor megszólalt a tenyésztőm kapujának a csengője, a tesómmal együtt rohantunk a kennel rácsához, hátha kikukucskálva meglátjuk, ki érkezett! De nem is kellett leselkednünk, mert egy nő és egy srác egyenesen felénk tartottak!

Hú! Ezek biztosan értem jöttek - gondoltam, és a sokkal gyávább tesómat egy kicsit hevesebb lendülettel már arrébb is löktem a sarokba. Nyafizz, csak nyafizz! - gondoltam, miközben nyolchetes kölyköket megszégyenítő mutatványokat dobtam be. Harsányan ugattam, méteres magasságokba ugráltam, csak hogy rám figyeljenek. Közben a nő és a srác a szemüket törölgették. "Tiszta Roxyka!" - hajtogatták. Nem kellett sokat törnöm a buksimat, hogy rájöjjek, Roxyka egy hozzám nagyon hasonló német juhász volt, akinek az elvesztése nagyon fáj nekik. Hohóó, ha így szerethették a meghalt kutyusukat, akkor engem is biztosan nagyon szeretnek majd! - gondoltam, és még erőteljesebb rohamot indítottam. Téptem, rágtam a kennel rácsot, csak engem vigyenek haza! Mikor végre kinyílt az ajtó, letámadhattam őket. ugráltam rájuk, miközben fél szememmel az álszende tesómat lestem, aki szomorú szemekkel pislogott kifelé. De jajj, a nő odament hozzá is! "Neki viszont a tekintete olyan, mint Roxyé volt!" - mondta a tenyésztőmnek. Persze, a kis álszendének sem kellett több! Ő is elkezdte produkálni magát a gazdijelölteknek, és szűkölve nyalogatta a kezüket! Bezzeg azt elfelejti ilyenkor, hogy a tenyésztőnk is mindig azt mondja, hogy én vagyok az ügyesebb és a bátrabb, rám szokott mutatni, ha látogató érkezik, mondván, hogy belőlem jó kis kutya lesz. Most meg itt nyalizik a szégyentelen! Ugattam, ugráltam, hogy mit gondolkodnak, hiszen egyértelmű, hogy én vagyok az ő kutyájuk. Kétségbeesetten vakmerő cselekedetre szántam el magam. Miközben a nő a tesómat simogatta, ráugrottam, és kiadósan képen nyaltam. "Hát te ennyire velünk akarsz jönni?" - kérdezte, majd a tenyésztő felé fordulva azt mondta: "Őt visszük!" Majd kiugrottam a bőrömből, amikor ölbe vettek, és amíg a tenyésztőm kiállította a papírokat, kedveskedtek nekem. Egy búcsúpillantást vetettem a mamám felé, kajánul a tesómra vakkantottam, majd elindultam ismeretlen, új otthonom felé.

Még nem tudtam, rövidesen milyen szörnyűségek várnak rám! Még az autónak nevezett borzalmat valahogy elviseltem, igaz, közben a gazdi kocsiját is a felfordult pocakom miatt elintéztem, de szerencsére ők nem haragudtak ezért. Végre megérkeztem az új otthonom elé! Beleszippantottam a levegőbe, és borzalmasan élveztem a Duna friss illatát! Óvatosan körbeszimatoltam a kertet, és ekkor valami szörnyűség történt! Egy hatalmas német juhász kan nézett velem farkasszemet! Hiába is volt pórázon, a következő pillanatban orvul belém mart. Kétségbeesetten visítottam, hogy vigyék a közelemből el ezt a "vadállatot". "Rush! Mit csinálsz, Rush!" - kiabálták a gazdik Rushnak, aki végig azt sziszegte felém, hogy nehogy azt higgyem, majd én betölthetem a meghalt öreg barátnője helyét. Engem a gazdi bevitt a házba, ahol újabb borzalom leselkedett rám. Egy fekete pici kutya vicsorgott rám vissza - ugattam, vicsorogtam, de az továbbra sem mozdult. Nekiugrottam, erre valami furcsáról visszapattantam. De a gazdi ahelyett, hogy megvédett volna, csak nevetett, és azt mondta, a saját tükörképemmel veszekedek. Ki érti ezt...? Mindenesetre csoda érdekes dolgok vannak itt a házban. Csupa-csupa nagyon izgalmasan tekergő zsinórok, meg mindenféle zizegő dolog. Pihe-puha szőnyeg (de jó lesz majd rápisilni!), és valami érdekes ketyere, ami fülsüketítő hangon csörömpöl, amíg a gazdi nem kezd "vele" beszélgetni... Most nagyon elfáradtam, de holnap majd alaposan megnézem és kipróbálom az összeset!

 

Július 9.

Egész éjjel a gazdi ágya alatt aludtam. Bár vettek nekem egy új ágyikót, de hát én, aki munkakutya vérvonalból születtem, nem égetem magam ilyenekkel! Kora hajnalban keltem, miközben a gazdi még aludt. Szerencsére Rush az emeleten volt a kisgazdi mellett, így tőle nem kellett tartanom. nyugodtan felderíthettem hát a földszinten a terepet, persze mielőtt elindultam volna az izgalmas túrára, alaposan kipiseltem és kikakiltam magam - az ebédlő kellős közepére.

Köztudomásúlag a kiskutyák imádnak rágni, és ezzel én is így vagyok. Ám ami a nappaliban várt rám, minden előzetes elképzelésemet felülmúlt! Csupa-csupa nádbútor, amelyet isteni dolog rágicsálni! Belemélyesztem a fogam, és az egy Puha valamibe süllyed. Minden újabb harapásnál még mélyebb nyomot hagy a tűhegyes fogacskám a bútorokon Mondhatom, pompás szórakozás! Aztán a könyvek! Jó sokat lerámoltam, és "beleolvasgattam". Amikor meghallottam, hogy a másik szobába mocorog a gazdi, lelkesen rohantam be hozzá, majd ledöntöttem a lábáról. Ám a kedvessége csak addig tartott, amíg észre nem vette, hogy mit csináltam. "Jézusom! Micsoda káoszt csináltál te itt?" - kérdezte haragosan, és én villámgyorsan az ágya alá rohantam. Az sem tetszett neki, amikor a felmosófát húztam be a hálószobába, pedig én csak segíteni akartam neki, hogy ne kelljen olyan sokáig hajolgatnia. Attól meg kifejezetten ideges lett, amikor az egyik zsinórt jól megrántottam, és elsötétült a számítógépének a monitorja. Ezután kitessékeltek a kertbe. Rush szerencsére már nem mert velem kötözködni, így én dobtam be magam (persze, csak amikor tudtam, hogy ott vannak a gazdik). Egyfolytában a fejére ugráltam, a farkába, a fülébe kapaszkodtam, igyekeztem egy kis játékra bírni, de ő csak eloldalgott mellőlem. Még olyan szégyenteljes dolgot is megcsinált, hogy felugrott a gazdi ágyára, mert tudta, hogy oda (még) nem tudok utána menni! Micsoda mufurc alak! - gondoltam, és még nem sejtettem, hogy ő lesz az én nagy szerelmem!

 

Az első hetek

Nem mindennapi óvintézkedéseket vezetett be a gazdi. Amit csak lehetett, elzárt előlem, illetve olyan magasságba tette, amiről úgy gondolta, nem fogom elérni. Még Rushi mellett nem mertek kinn hagyni a kertbe, így amikor a gazdi elment dolgozni, én benn maradtam a házba. Tomi még aludt, én meg egyre jobban unatkoztam... Mit csinálhat ilyenkor egy kiskutya? Próbál valami izgis elfoglaltságot találni magának! Na nézzük csak! Hopp! Résnyire nyitva van a fürdőszoba ajtó! Mi ez? De érdekes! Ja, már tudom, a gazdik erre mondják, hogy wc-kefe! Mit mondjak? A gazdi hálószobájának a közepén jól eljátszottam vele! Aztán az előszobában megtaláltam a papucsokat is! Ez volt ám a móka! Mire Tomi felébredt, a pihe-puha szőnyeg tele volt wc kefe, és szétrágott papucsdarabokkal. Ő lazább, mint a nagygazdi. Visítva vihogott, úgy hívta fel a munkahelyén anyukáját, hogy anya, ha látnád mit művelt ez a kis Káoszka! És kész... Ettől kezdve a sorsom meg lett pecsételve, hosszú heteken át az egész család csak Káoszkának hívott. Na persze ki is érdemeltem ezt a kétértelmű dicsőséget! A kertbe a szárítóról begyűjtöttem a ruhákat, a cserepekből kitéptem a muskátlikat, a rohadt almákat, fadarabokat behordtam a szőnyegre, és ott szedtem szét ezeket darabokra. El lehet képzelni, hogy örültek nekem! De minden eddigi művemen túl tett, amikor észrevettem, hogy a gazdi itthon felejtette azt a furcsán visító valamit, amivel beszélgetni szokott. Örömömben gyorsan a számba kaptam, és meg sem álltam vele a teraszig. Ott azonban kicsúszott a számból, és ettől kezdve a gazdinak nem volt több csörömpölőse. Ám ahelyett hogy örült volna, hogy végre egy kis nyugi van, és ez a vacak nem csörög állandóan, megint alaposan megszidott, sőt, úgy, ahogy régen a mamám csinálta, alaposan megrángatott a nyakamnál fogva. Bár ez fájt, és sértődöttségemben órákig nem néztem feléjük, mégis szeretem őket, és mindig majd szétrobbanok a boldogságtól, ha végre hazajönnek. Csak azt nem bírom, amikor a nagy gazdi az ölébe vesz, és el kezd tutujgatni. Ilyenkor az orrába harapok, dobálom magam, hogy tegyen már le minél előbb, mert én egy leendő munkakutya vagyok, és nem holmi öleb!

Egy napon aztán a gazdi újra az autójába ültetett, és én nagyon ideges voltam, hogy hová visz. Változatlanul utálok autózni, és ezt ismételten úgy fejeztem ki, hogy megint alaposan elintézem a kocsiját. Valami furcsa szagú helyre érkeztünk. Sok feltűnően jó kutyus ült itt, én meg életemben először megszeppenve kéredzkedtem fel a gazdi ölébe. Dehogy haraptam most az orrába! Inkább próbáltam minél szorosabban hozzá bújni. Annyira megijedtem, hogy észre sem vettem, amikor az állatorvos beadta nekem az oltást. "Két hét múlva mehet sétálni!" - mondta, és nem értettem, miért örült a gazdi ennek ennyire.

Hogy lassan-lassan leszoktam a rongálásokról, annak különleges oka volt. A gazdi egy napon velőtrázóan felsikított. "Egér!" - kiabálta remegő hangon, és másnap egy kis szürke cicával állított haza. Rush, akibe közben alaposan beleszerettem, és sok időt töltünk azóta is együtt, velem együtt örült az új jövevény érkezésének. Persze, a családunkba csöppent macsek nem volt ilyen kitörő módon lelkes, de erről majd legközelebb mesélek.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)