A kutyáról általában
A mikrochip magyar története, közkívánatra
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Gaál Péter  |  2006. szeptember 14.

Hacsak a felejtés (az a puha felejtés, mely cseppet se fáj) nem tréfál meg, kijelenthetem, kedves Olvasó: amit alább találsz majd, az az, és csak az, annyi, és csak annyi, ami és amennyi valóban megtörtént.


Nem teszek hozzá, nem veszek el belőle, szokásomtól eltérően nem minősítek, viszont szokásomtól eltérően nem kenem el a főszereplők nevét sem. Minden fontosabb dolog, amit leírok, okiratban dokumentált, vagy tanúk által megerősíthető. Egyúttal ünnepélyesen kijelentem, hogy - hacsak reagálnom nem kell - ez az utolsó kutyás újságban megjelenő írásom, ami nem szigorúan a kutyáról vagy annak tenyésztéséről szól. Sem bosszú, sem rosszakarat nem vezérel.

 

Básztet az öröm és vigasság macskafejű istennője volt az ókori Egyiptomban, s mint ilyen, névadója kolléganőm abesszin cicájának. E cica történetünk szempontjából kulcsfontosságú cselekedetet hajtott végre: elszökött, és nyom nélkül eltűnt. Talán megtalálta valaki - reménykedett kolléganőm (Vágó Katinak hívják, ő lett később az Ebvédelmi Regisztrációs Egyesület titkára, de ne vágjunk a dolgok elébe), miután tűvé tette az egész házat. Ha pedig megtalálták, és lenne a cicában valami azonosításra alkalmas eszköz, mondjuk egy mikrochip...

Szóval, így kezdődött. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az elektronikus állatregisztrációnak, vagyis a mikrochipezésnek sem a gondolata, sem a gyakorlata nem volt már új akkor - 2000-ben - Magyarországon, csak egy állatfaj teljeskörű regisztrációjának a gondolata volt az. Az állatkerti állatok nagy része, a rendőrségi szolgálati kutyák már korábban mikrochippel voltak megjelölve, s kísérlet történt az ún. veszélyes ebek nyilvántartására is: az 1996. évi CVIII. törvény, köznyelven a "pitbull-törvény" nyomán az FM (akkor így hívták az FVM-et) 20000 db chipet vásárolt; ezek 2000-ben 4 db kivételével mint elfekvő készlet múlatták az időt az Állategészségügyi Intézet raktárában...

 

Egy tényleg társadalmi szervezet

A mikrochipezést előmozdító és koordináló valamiféle szervezet létrehozásának ötlete nem csupán a miénk volt, hanem Harcsás Mártáé is, A kutya jelenlegi főszerkesztőjéé. Ő volt a keresztmama: legyen az előbb említett szervezet neve Ebvédelmi Regisztrációs Operatív Bizottság, mondta. Mármost miután az elnevezés, hogy "operatív bizottság", bár újhullámos berkekben nem cseng rosszul (gondoljunk az előbb Központi-, majd ennek nem-engedélyezése után Albert Einstein-, később szimplán Bizottság, még később Radics Béla Emlékbizottság nevű formációra), jogilag egy baráti társaságot takarhat csak, a létrehozandó társulás az Ebvédelmi Regisztrációs Egyesület nevet kapta, s bejegyeztetett annak rendje s módja szerint. Az alapító közgyűlés az Úr 2000. éve június hónapjának 20. napján, a Hotel Ventura különtermében - melyet a MEOE biztosított - estve 18 órakor volt, az eseményt az FVM képviselőjén kívül az éppen hazánkban tartózkodó, a hallon álomképként átlibbenő Cicciolina tette igazán varázslatossá. Az alapító tagok névsorából négy, sokaknak ismerősen csengő nevet ragadnék ki: dr. Kósa Zita, Nagy István, László István és Erdősné dr. Balogh Zsuzsanna nevét. Szerény személyem az Egyesület elnöke, Nagy István és Erdősné dr. Balogh Zsuzsanna az Egyesület alelnökei, Vágó Katalin az Egyesület titkára lett.

Az Egyesület célja, röviden és tömören összefoglalva, "az elektronikus ebazonosítás általánossá tétele" (idézet az Alapszabályból) volt Magyarországon, nem tömegbázis létrehozásával, hanem egy szűk, szakmainak mondott grémium és az illetékes kormányzati szervek közreműködésével. Tagjai között állatorvosok (a már említett dr. Kósa Zita, dr. Juhász Csaba, dr. Gerencsér Ferenc, dr. Kerekes Bálint), jogászok (dr. Magyar Gyöngyvér, dr. Szekeres László), kinológusok, olyan ismert szakemberek, akik tevékenységük során naponta találkoznak a regisztrálatlanságból adódó hátrányokkal, például Pomázi Ágoston, az Országos Vadászkamara elnöke, művészek (például Ungár Anikó), az elektronikus regisztráció sikeres kivitelezéséhez nélkülözhetetlen szakterületen dolgozók (például Gyergyák György, az Állami Nyomda vezérigazgatója), informatikusok, ebtenyésztők voltak.

 

Mindent vagy semmit

A kutyák (macskák, papagájok, ebihalak...) mikrochippel való ellátásának - speciális eseteket kivéve - csak akkor van értelme, ha az általános. Ez egyetlen információs központot, és a kapcsolódó infrastruktúra elemeinek lehető legpontosabb illeszkedését követeli meg. Ezek nélkül bármely gyakorlat eredménye csak a káosz lehet. Ha a populáció különböző csoportjait (fajtatiszta kutyákat, valamely önkormányzat illetékességébe tartozó kutyákat, egy állatorvos pacientúráját stb.), és nem a teljes populációt kívánjuk megjelölni, arra a látható megjelölés sokkal alkalmasabb, részint, mert azonnal kiderül, hogy jelölt állatról van szó, részint pedig, mert az azonosítás és utánkeresés sokkal egyszerűbb. Az uniós jog idevonatkozó cikkelye is türelmet tanúsít: 2004. július 3-tól az uniós határokat átlépő kisállatokat (kutya, macska, vadászgörény stb.) mikrochippel vagy tetoválással kell megjelölni, a jogszabály a mikrochipet csak 2008-tól teszi kizárólagossá (derűlátóan számolva valószínűleg azzal, hogy a tagállamokban belátják, amit előzőekben leírtunk).

E pillanatban Magyarországon, ha valaki talál egy kutyát, és szeretné visszajuttatni a gazdájának (nem bonyolítom azzal a dolgot, hogy e gazda külföldi is lehet), a következő dilemmái adódnak: a kutya vagy jelölt, vagy nem jelölt. Ha jelölt, vagy tetovált, és akkor tudni lehet, hogy fajtatiszta, vagy ha nem az, külföldön járt, tehát mindenképpen nyilvántartott, vagy chiphordozó. Ha feltételezzük róla, hogy chiphordozó, kell kerítenünk egy leolvasókészüléket. Ezzel vagy le tudjuk olvasni a mikrochipet, vagy nem. Az, hogy nem tudjuk leolvasni, lehet azért, mert a chip elvándorolt (nem megfelelő minőségű), vagy lehet azért, mert nem ISO szabványos (ez ma már ritka). Ha le tudjuk olvasni, és a kutyanem fajtatiszta, bajban vagyunk. Akkor kereshetjük az Állatorvosi Kamaránál, mert esetleg járt már külföldön, és az ebútlevél kiállításakor behelyezték a mikrochipet, kereshetjük azoknál az önkormányzatoknál, ahol a mikrochippel való megjelölést bevezették (de melyiknél?), kereshetjük valamelyik állatorvos nyilvántartásában (de melyikében?), és az önszorgalomból való megjelölés lehetősége még mindig fennáll. Ha a kutyafajtatiszta, és ezt felismerjük, akkor van esély rá, hogy a MEOE adatbázisában megtalálható (ha rajtuk keresztül jelölte meg a tulajdonos, ha felveszik a telefont, ha megtalálják...).

Fenti történet így néz ki, ha általános regisztráció mellett egy országos rendszer, egy információs központ működik: a talált kutyát megtalálója beviszi a legközelebbi hatósági állatorvoshoz, rendőrkapitányságra, menhelyre vagy határállomásra (tetszés szerint válogathat), ott beazonosítják (azonnal kiderül az is, ha nem magyar tulajdonú), és a gazda jöhet is érte.

 

Nem csak fajtatisztáknak!

Az elektronikus ebregisztrációnak nem az az értelme, hogy a fajtatiszta kutyákat be tudjuk azonosítani. Arra megteszi a tetoválás is, ellenőrizni meg a MEOE jelenlegi gyakorlatában úgysem ellenőriz senki sehol semmit. Az európai, illetve országos gyakorlattal való harmonizáció sem indokolja az egyetlen kutyás egyesületen belüli mikrochipezést, tekintve, hogy egységesen sem előbbi, sem utóbbi nem létezik. Az elektronikus ebregisztráció melletti szempontok legutolsóbbika a tenyésztésellenőrzés; sokkal fontosabbak az állatvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági, bűnmegelőzési szempontok, egészében a kulturált ebtartás kialakítása.

Mindezekből pedig értelemszerűen adódik, hogy a minden - nemcsak fajtatiszta - kutya adatait tartalmazó elektronikus (központi) nyilvántartásnak minisztériumi felügyelet mellett az Állategészségügyi Intézetben kellene lennie, konkrétan az Állategészségügyi Informatikai Központban, nem szétszabdalva és kusza összevisszaságban állatorvosoknál, az Állatorvosi Kamaránál, önkormányzatoknál, a MEOE-ben, nagymamánál, nagypapánál és Tibi bácsinál. Igaz viszont, hogy akkor egyik felsorolt, nemritkán a többiekkel párhuzamosan dolgozó érdemes vagy érdemtelen nyilvántartó sem tudja "levenni a zsét" a kutyatulajdonosokról. Mert hát, merjünk nagyok lenni és ezzel szembenézni: most ez nem az egyik, hanem az egyetlen szempont.

2000. júniusában a Hotel Ventura tárgyalóasztalánál, sőt egészen 2004-ig a mindenki számára üdvös megoldás azonban még lehetségesnek látszott. Nem értettük ugyan a MEOE szerepét az egész történetben, tudniillik soha nem támogattuk, hogy bármiféle magánszervezet tenyereljen rá az országos adatbázisra, de tudomásul vettük, hogy esetében sem forráskiegészítésről nincs szó, sem az egésznek nincs semmi köze a minisztériummal vívott harcához, sőt egyik tisztségviselője sem kíván személyesen érdekeltté válni a dologban. Kezdetben sikerrel harcoltunk a különutas megvalósítás ellen. Győr Megyei Jogú Város Közgyulése 2000-ben módosította Az ebek tartásáról szóló 14/1994 /IV.15./ Ök.sz. rendeletének 2. paragrafusát a kiegészített /5/ bekezdéssel, mely szerint a 2001.01.01-től bejelentett győri ebeket mikrochippel kell megjelölni. Nagyjából tudtuk, milyen ötlet alapján, ki kezdeményezte a regisztrációt, és az kiknek az érdekét szolgálta volna. Szerencsére akkor kikérték a véleményünket, így a végrehajtás akkor elmaradt.

 

Álom egy jogszabályról

II. (Nagy) Frigyes mondta, hogy az örök béke a legnagyobb mértékben reális, mert megvalósításához nem kell semmi egyéb, csak egész Európa beleegyezése és néhány hasonló apróság. Hát valahogy kezdtük mi is így érezni magunkat az eufórikus első idők elmúltával. tulajdonképpen két jelentéktelen területre kellett csak koncentrálnunk: a jogszabályi háttér megteremtéséért a Minisztériummal huzakodtunk, ezzel párhuzamosan pedig ki kellett dolgoznunk a teljes magyar ebállományra kiterjedő elektronikus azonosítás gazdasági és technikai követelményrendszerét, a lehetséges megvalósítók felkutatásával egyetemben. Itt, az orrom előtt, az asztalon fekszik a komplett megvalósítási terv, melynek minden elemét, vagyis - mert a mikrochip beültetése, ha ez az előzőekből nem derült volna még ki, egy kis szegmense az egész dolognak, mely dolog jelenleg nagyjából a marok tartásából áll ezen kívül - a mikrochippel, a leolvasóval szemben támasztott állategészségügyi és technikai követelményeket, a kialakítandó informatikai rendszerrel kapcsolatos követelményeket, az adatkezeléssel és dokumentációval kapcsolatos követelményeket, valamint a gazdasági megvalósítással kapcsolatos követelményeket független, elismert szakemberek dolgozták ki.
Mindvégig arra törekedtünk, hogy az ebtartással kapcsolatos szabályozást egységessé, állat- és emberbaráttá tegyük, mindeközben pedig a tulajdonosokra a lehető legkisebb mértékű terheket rójuk. Kinológusok bevonásával kialakított, mindenkire vonatkozó, egy darab ebtartási jogszabály lépjen a jelenlegi, ezerféle, laikusok, agyalágyultak és hozzá nem értők által kiötlött helyébe, szabaduljunk meg a "pitbull-törvényhez" hasonló, szakmaiatlan, ostoba, állatellenes, végrehajthatatlan rendelkezésektől, viszont ennek az egy jogszabálynak, többek között az általános és kötelező regisztráció segítségével érvényt is lehessen szerezni.

Nem kellett sok idő, hogy belássuk: ha ezt az ügyet tisztességgel végig akarjuk csinálni, az öreg halász küszködése a cápákkal amerikai álom lesz ahhoz képest, ami ránk vár. Nekünk is be kell szállni a ringbe, hogy legalábbis egy visszafogó alternatívát jelenthessünk a szerencselovagok özöne ellenében.

 

Ki fizetné a révészt?

Erre mint egyesületnek, természetesen nem volt lehetőségünk. Megszerveztünk egy több cégből álló szövetséget, melyben mi a koordinátorok voltunk, a többiek pedig a saját profiljuknak megfelelően vettek részt. A történetnek az lett a végeredménye, hogy már 2000 végére képessé váltunk az Állategészségügyi Informatikai Központ rendszerére támaszkodó, a rendőrkapitányságokig, határállomásokig, hatósági állatorvosi rendelőkig, állatmenhelyekig kiépített informatikai rendszer létrehozására, az egész ország ebállományának a világ egyik legjobb, dokumentáltan legmegbízhatóbb mikrochipjével, az összes felsorolt szervnek még a hamisított chip felismerésére is alkalmas leolvasóval való ellátására, a most használatban levőnél - erre még visszatérünk - összehasonlíthatatlanul komolyabb, okmány-minőségű ebigazolvány-útlevél és egyéb szükséges nyomtatványok elkészítésére, valamint az összes adatnak zártláncú feldolgozás után elektronikus adathordozón az Informatikai Központba való díjmentes visszajuttatására (miáltal ott sem munkaerő-, sem költségtöbbletre nem lett volna szükség).

Minden magyar tulajdonú kutya, fajtatisztaságra való tekintet nélkül kétféle regisztrációval lett volna ellátva: mikrochippel, tehát elektronikus regisztrációval, és egy nagyjából az útlevél formátumával és minőségével megegyező igazolvánnyal, mely az oltási könyv, határátlépési igazolvány, egyéb egészségügyi-igazgatási feljegyzéseket tartalmazó dokumentum szerepét is betölti, és a kutyát egész életén keresztül kíséri. Amikor ezt - természetesen csapatmunkával - kitaláltuk, az uniós ebútlevélnek, mely jelenlegi magyar formájában még viccnek is rossz, s az Állatorvosi Kamara és egyebek gazdagodásán kívül csak az uniós rendelkezés formai kielégítésére alkalmas, szóval az uniós útlevélnek, még a pajzán gondolata sem merült fel...

Ha felhördülsz, drága Olvasóm, ha nem: eszünkbe jutott az ebadó is, bizony. Nem azért jutott elsősorban eszünkbe, mert ezt az egészet valahogy finanszírozni kellett volna, hanem mert a magyar állatvédelem helyzete, törvény ide, törvény oda, a siralmasnál is siralmasabb. Ha azt mondom, ma Magyarországon két-háromszor annyi kutya van, mint amennyi tisztességgel eltartható volna, még nem mondtam sokat (például Dániában az ötmilliós összlakosság mellett ötszázezer nyilvántartott kutya van, kóborló vagy kóbor eb pedig gyakorlatilag nincs, míg Magyarországon ez a szám kétmillió feletti, csak a Vadászkamara adatai alapján évente legalább 50-60 ezer kóborló kutyát lőnek agyon).

Kutyát tartani, pár kivételtől eltekintve, nem létszükséglet. A szociálpolitikai szempontok figyelembevételével megállapított ebadóból finanszírozni lehetne az állatvédelmet (menhelyek, felügyelők), regisztrációt, a köztisztaság idevonatkozó területeit (ürüléktakarító-gépek, zacskók, szemetesek, kutyafuttatók létesítése stb.). Sokkal kevesebb kutyát tartanának úgy, ahogy például Sopronban tartották őket, viszont aki mégis tartana, az valószínűsíthetően érettebb megfontolás után, arra és úgy tartaná, amire a kutyavaló.

Az egész hóbelevanc, kedveseim, 2000-2004 között, általános megvalósítás esetén chipestől, leolvasóstól, informatikai rendszerestől, ebigazolványostól, egyéb nyomtatványostól, adatfeldolgozásostól, egy kutyára vetítve nem került volna többe háromezer forintnál. Ha hozzáértők valósítják meg, most se kerülne sokkal többe. Számolj utána, édes kutyatartó, mennyibe van neked most, hogy teljesen értelmetlenül és koordinálatlanul regisztráltatnod kell magad a MEOE-nél, Kamaránál, Önkormányzatnál...

 

Ebek harmincadjára jutott...

Az általános elektronikus ebregisztráció megvalósítása 2001-ben még lehetségesnek látszott. A Torgyán-csapat pályaívének módosulásával aztán ez az egész szép lassan ad acta került, és mint megvalósítandó közérdekű feladat 2004 után elő sem bújt többet. 2004-ben ugyanis történt valami: életbe lépett a határátlépő kisállatok számára útlevelet kötelezővé tevő uniós rendelkezés. Nem mindenki volt olyan trehány és feledékeny, mint az államigazgatás: több játékos nagyon is észnél volt, mind a chipet, mind az útlevelet illetően. E különböző emberek, különböző elgondolásokkal egyben megegyeztek: mindenki a saját pecsenyéjét kívánta sütögetni.

Az Állatorvosi Kamara, melynek képviselői anno ott voltak az FVM-ben tartott megbeszélésen, mely az általános és kötelező ebregisztrációt volt hivatott előkészíteni, amelynek jegyzőkönyve itt búvik meg az irodánkban, egy nagy szürke dossziéban, és amelyen szerény személyem is tiszteletét tette, hogy, hogy nem, félretéve kemény pénzbeli követelésekkel egybekötött konfliktusait a Minisztériummal, megkapta az útlevelek kizárólagos forgalmazási, és az ilyennel ellátott állatok nyilvántartási jogát. Hogy ki gyártja ezeket az útleveleket, ki tart nyilván, mennyi ebből kinek a haszna, kebelbéli-é a gyártó-nyilvántartó, pályáztatták-é ezt az egészet, vagy éppen ennek kikerülése volt az egyik cél, legyen az ő édes titkuk. Ettől kezdve azonban az egységes, egyedül hasznos és értelmes általános ebregisztráció megvalósítása minden korábbinál nehezebbé vált.

A mikrochipezés ettől kezdve kisebb-nagyobb érdekcsoportok pénzszerzési területe lett. Az önkormányzatok közül egyre többen hoznak kötelező elektronikus regisztrációt előíró rendelkezéseket, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete is megtette idevonatkozó lépéseit. A MEOE, amelynek elnöke mindmáig az Ebvédelmi Regisztrációs Egyesület alelnöke, nagyjából az ebútlevéllel kapcsolatos huzavona idején pályázatot írt ki mikrochipek és leolvasók leszállítására. E pályázaton, noha véletlenül szereztünk róla tudomást, menteni a menthetőt, az előzőekben említett több céggel való kooperációs formában mi is részt vettünk. Hogy a pályázatot ki nyerte, minden MEOE-tag számára ismeretes kell legyen, többet pedig számos okból erről nem lenne etikus leírnom. Ez a dolog és az önkormányzatok vagy a Kamara önálló nyilvántartása csak bizonyos szempontból értelmes, a kutyások, az állam, és bárki szempontjából gyakorlati hasznossága: nulla.

Itt tartunk most. Az Ebvédelmi Regisztrációs Egyesületet nagy valószínűséggel megszüntetjük. A tudásunk azért megmaradt, az anyagaink megmaradtak, és ha bárki, bármilyen értelmes ötlettel áll elő, nagyon szívesen segítünk.

Egy kicsit fáj azért a szívünk miatta, na.

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)