Tenyésztésről általában
Rottweilert szeretnénk XIX.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Krausz Győző  |  2007. november 21.

Egy időre búcsót veszünk Artúrtól, az ifjú rottweilertől és gazdájától. Útravalóul néhány jó tanács hangzik el egy tapasztalt tenyésztőtől. S bár a sorozat szerzője a rottweiler elkötelezett híve, az intelmeket természetesen bármilyen fajta kedvelői megszívlelhetik.


 

Van egy rossz hírem, meg egy jó! A rossz - legalábbis az én generációmnak - az, hogy az idő még mindig nem hajlandó egy pillanatra sem megállni. A jó ebből egyenesen következik: eljött a kiskutyánk hazahozatalának napja! Miután hazaérkeztünk a jövő nagy reménységével, Brigitével, rettenetesen kíváncsiak voltunk Artúr reakcióira. Az iskolán, meg séta közben többször találkoztunk kis mafla jószágokkal, akik odajöttek hozzá, vagy éppen ellenkezőleg: elhúzódtak tőle, így volt tapasztalatunk. Artúr minden esetben jól reagálta le a kölyök viselkedését. Pont úgy viselkedett, ahogy egy domináns kantól elvárható: távolságtartó barátságosság. No, de ez merőben más helyzet! először is saját territóriumán belül lesz a kölyök, és nem csak ideig-óráig.

Néhány jó tanács útravalónak

Artúr reakciói kissé meglepőek, vagy mondhatni, érdekesek voltak. Minimális kezdeti érdeklődés után mintegy tüntetőleg úgy tett, mintha a jövevény ott sem lenne. Gondolom, olyasmi járhatott az okos kis buksijában, hogy amiről nem vesz tudomást, az nincs is. Mindenesetre ennek a jelenségnek jobban örültünk, mint ha valami drasztikusabb megnyilvánulással hozta volna tudomásunkra, hogy ő pedig a jövevény érkezése után is éppen annyi szeretetre, figyelemre, foglalkozásra tart igényt, mint annak előtte. Meg kell mondjam, egy kissé tartottam attól, hogy milyen többletfeladatokat, esetleg problémákat hoz ez a kétkutyás állapot az életünkbe. Így is lett: hozott új problémákat, új feladatokat - viszont hozott annyi új élményt, örömöt is, hogy más már nem is számít!

Azt, ugye, mondanunk sem kell, hogy mentorunk (Artúr tenyésztője) sem bírta sokáig, hogy ne látogassa meg új szerzeményünket. Neki is tetszett, így élőben még jobban, mint a fényképeken és a videón. A viselkedésétől meg odáig volt, meg vissza - persze nem is ő lett volna, ha nem provokál ki óvatosan Brigikéből egy-két harcos harapást. Miután jól kiörömködte magát, leültünk egy kis beszélgetésre a jövőt illetően.

- Tudjátok - kezdte mondandóját -, mindig örül a lelkem, ha fiatal emberek ilyen felkészültséggel kezdenek neki a rottweiler fajta tenyésztésének. Manapság még igazabb, mint valaha, hogy ha nem megfelelő intelligenciájú és felkészültségű emberek kerülnek valahol túlsúlyba, akkor az ostoba többség, a nagy demokrácia szabályai szerint, simán elnyomja az okos kissebséget. Látjátok, ha egy kicsit nem figyelek magamra, már mindjárt azt teszem, amit nem szeretnék: "politizálok"...

Hogy is csinálják a németek?

- No de, hogy ne térjünk el az eredeti iránytól, szeretném, ha elmondanátok, milyen elképzelések mentén szeretnétek tenyészteni. Milyen úton, mely módszert követve, hova szeretnétek érni? Ezen még nem gondolkoztatok? Felvázolok nektek az elmúlt harminc év tapasztalatai alapján néhány alternatívát - folytatta a tenyésztő. - Remélem, találtok benne olyan példát, amit azért kell nagyon megjegyeznetek, mert követésre méltó, és természetesen olyat is, amit még jobban meg kell jegyeznetek, mert olyan méltatlan a mi nemes kutyáinkhoz, mint szamurájhoz a kerékbetörés. tudjátok, kutyát tenyészteni óriási felelősség. Tervszerűen létrehoztok élőlényeket (kicsit "Istent játszva"), amelyeknek életéért, sorsának alakulásáért felelősek lesztek, vagy legalábbis így kellene, hogy legyen. Mindenkinek el szoktam mondani: amiről én beszélek kutyatenyésztés címszó alatt, az a nehezebb út, nagyon kevesen tudnak megmaradni rajta, de ez az út visz messzire. Más utak is léteznek, ezekből fölvázolok néhányat. Ezek az utak egyszerűek, simák - és a semmibe vezetnek.

Kezdjük tehát a kronológiát követve azokkal, akik évtizedekkel ezelőtt, a jó pénz reményében kezdtek teljesen tudatlanul és gátlástalanul rottweilert szaporítani, és ma is ugyanott tartanak - bár ez így, ebben a formában nem igaz. A hosszú évek során egy dologban azért jelentősen fejlődtek: évről évre újabb és újabb, egyre kidolgozottabb, és így természetesen egyre hihetőbb hazugságokkal csalják lépre leendő áldozataikat. Könnyen felismerhetővé válnak arról a speciális mondatszerkesztésről, hogy "a németek most ezt, vagy úgy csinálnak, vagy úgy tervezik csinálni". Mindezt teszik úgy, hogy németül nem beszélnek, de még magyarul sem értenek...

Hazudozó ebcsiszárok

- Aztán itt vannak a folyamatos importálók, ők sem tenyésztők. Vannak továbbá a kótyavetyélők, akik egymást zsibbasztva, egymást becsapva cserélik a kutyáikat, és az ebül szerzett friss áruval szaporítanak egy-két évig, aztán a levitézlett állományt tovább kótyavetyélik... Száz szónak is egy a vége: nagyon fontos az indulás. Nem mellékes, hogy a jövő tenyésztőgenerációja kitől, mit tanul meg! Egyébként is régi igazság: mindenki a saját szellemi színvonalának megfelelő tenyésztőtől veszi meg első kutyáját. előrebocsátom, hogy mindent nem lehet megtanítani az utódnak, de nem mindegy, hogy a fő vonalak (amit viszont meglehet határozni), merre mennek! Talán éppen ezért fontos az irányadó tanítás, mivel a jó tanítvány általában túltesz a mesterén. Ugye, nem mindegy, hogy becsületes, állatszerető tenyésztésben előzi meg a mesterét valaki, vagy hazudozásban, csalásban, seftelésben! Egyébként a hazudozás legsúlyosabb formája, ha valaki még saját magát is becsapja, ha ezt egyszer is megteszed, nincs többé visszaút. Úgy van vele, mint az alkoholista: sose szokik le teljesen, csak átmenetileg szünetel. Azt hiszem, ezzel meg is fogalmaztam, hogy minek nem szeretnélek látni benneteket - mondta végül, és még felajánlotta további segítségét. Természetesen csak akkor, ha megmaradunk a jó úton! Van még két évünk, hogy ezen elgondolkozzunk, hiszen valójában akkor dől el, hogy tenyésztésbe kezdünk. Brigiténkkel még minden úton végig kell mennünk - azokon, amelyeket Artúrral már megtettünk.

A viszontlátásra!

Majd' mindenről szó esett már, amit tenyésztőként nem szeretnénk, de hát mit is szeretnénk? Szeretnénk szép, egészséges, munkára is alkalmas rottweilereket tenyészteni. Bővebben: olyan kutyákra gondoltunk, amelyek erős, magabiztos, értelmes kutya benyomását keltik, és megfelelő méretűek, normál méretű lábaikon hamar utolérik a segédet, normális méretű szájukba belefér a védőkar. Ebből úgy gondolom, mindenki számára világos, hogy nem a görbe lábú, turcsi orrú kis mopszlikat pillanatnyi üzleti szempontból favorizáló réteget szeretnénk erősíteni. Nagyon reméljük, hogy bármi történjék is, akár 15-20 év múlva is így lesz!

Mindezeket azért volt fontos leírnom, mivel egy darabig bizonyára le fog kötni a kiskutyánk, és természetesen a nagy kutyánk is. Ebből kifolyólag jó darabig nem találkozunk az újság hasábjain - hacsak időközben nem háborít fel annyira valami, hogy tollat ragadjak. Legközelebb, úgy gondolom, akkor jelentkezem, ha Brigite már nagyobbacska lesz, és nem köt le annyi energiát, mint most. Talán majd utólag megírom a kis szukánk életének fontosabb történéseit - persze, csak ha lesz miről írni! Mármint, hogy érdemes lesz felnőtt koráig megtartani, mert ha nem, akkor szomorú szívvel tovább keresgélünk. A tenyésztés legfontosabb eleme egy kiváló szuka! A megalkuvás soha nem tartozott az erősségeink közé, sőt mi több, a kompromisszum-készségemről sem írt még senki tanulmányt.

Hát akkor: itt a vége, fuss el véle! Továbbra is keressétek, szeressétek a jó rottweilert. Mert - legalábbis számomra - minden kutya csodálatos, de egy rottweiler, az azért mégiscsak egy rottweiler!




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)