Társunk a kutya
Az én kutyám nem szereti a kutyákat
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Stefan Siman  |  2011. december 16.

Az én kutyám nem szereti a kutyákat

Emberek milliárdjai találkoznak és mennek el egymás mellett naponta a Földön, különféle előre betanult viselkedésformák mutogatását mellőzve, anélkül, hogy elgondolkoznának a másik emberről, vagy megpróbálnának a másikhoz alkalmazkodni.


 

Ha azonban az emberrel a négylábú barátja is vele van, és a szembejövő szintén nem egyedül, ha nem a kedvencével közeledik, azonnal megváltozik a helyzet. Az addig nyugodt, békés, csöndes környezet kiáltásoktól, kérdésektől, lesz hangos: "Vegye pórázra!", vagy szerencsésebb esetben "Engedje el!", esetleg "Fogja már meg!", "Az enyém nem bánt, csak játszik", "szuka vagy kan?", "Hamis a kutya?" Nemritkán a szívverés fölgyorsul, a légzés szaporább lesz, a vérnyomás megemelkedik - általában az eseményben résztvevő valamennyi emlőslény szervezetében. A kutyával együtt valahova menni, sétálni, kocogni, kirándulni, biciklizni manapság - sajnos - nem olyan természetes dolog, mint amilyen lehetne. De miért nem? Erre a kérdésre kereste a válaszokat egy négy országból (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia) összegyűjtött adatok alapján készített tanulmány, amelynek tanulságosnak tűnő részleteit olvashatják az alábbiakban.

Jog, jogalkotás, bürokrácia és az olvasni nem tudó kutyák

Az emberiség a legóvatosabb becslés szerint is kb. 14 ezer éve él együtt a kutyával. Ez idő alatt a saját elképzelései és igényei szerint közel 400 különböző kutyafajtát tenyésztett ki. Számlálhatatlan nemzetközi és a nemzeti kutyás szervezetet hozott létre, melyek az ember és a kutya együttélését próbálják tevékenységükkel elősegíteni vagy reprezentálni. A világ számtalan nyelvén megjelenő folyóiratok és könyvek tömege áll a témával kapcsolatban olvasni vágyók rendelkezésére. A nyugat-európai televíziós csatornák egymással versengve készítik a kutyás műsorokat.

Becslések szerint jelenleg a világon kb. 400 millió kutyaél. Ennek ellenére az általános ismeretanyag a kutyát és a kutyatartást illetően - valamint az ezzel szoros összefüggésben lévő úgynevezett kutyás kultúra - jelenleg még nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. E tekintetben nem sokban különbözik egymástól az az átlagos polgár, akinek van kutyája, és az, akinek nincs. Az ennek az állatfajnak a tartásához szükséges minimális tudás sajnos sok esetben igen alacsony színvonalon van, és nemritkán idejétmúlt vagy helytelen tézisektől befolyásolt. Az sem ritka, hogy elöregedett állatorvosi elbeszélésekre, kocsmai ideológiákra, a rokonság évtizedekkel korábbi tapasztalatára vagy a szakmai kompetenciától távol álló kutyaiskolákban szerzett, mendemondaként továbbadott információkra alapszik.

Európai egyesülés ide vagy oda, ahány ország, annyiféle jogi szabályozás létezik a kutyák tartására vonatkozólag. Beleértve a közterületeket, és minden egyéb helyet, ahova ember és kutyája mehet, vagy mehetne, de nem mehet. Ezt még csak nyomon lehetne követni a gazdiknak, ám az országon belüli, az egyes önkormányzatok vagy kerületek közötti - sokszor jelentős - különbségeket még egy nyomkövető ebnek sem. Ellentmondások tömege, alapvető kynológiai ismeretek hiánya jellemzi a papírra vetett, jogalkotási következetességet nélkülöző szabályokat. Sajnos még az sem lehet vigasz, hogy "pedig ebben vagy abban az országban, így vagy úgy van". Budapesten a Váci úton Angyalföldről (XIII. ker) Újpestre (IV. ker) kutyájával átsétáló polgárra vonatkozó játékszabályok ugyanúgy megváltoznak az Újpesti vasúti híd alatt, mint a németországi Ulmban a Duna-hidak valamelyikének közepén, amikor a kutya már nem Baden-Würtenberg tartományban liheg, hanem Bajorországban.

Átolvasva a bürokrácia szülte, kutyával kapcsolatos szabályokat és rendeleteket, megállapítható, hogy kynológiai és állatviselkedéstani szempontból elmaradottak, túlzott általánosításokra alapulnak. Sok esetben az állattartó polgárok, és még több esetben a kutyák szempontjából logikátlanok. Nem beszélve arról, hogy betartásuknak ellenőrzése szinte a lehetetlennel határos - mondhatni: szerencsére. Következetes és pontos betartásukkal ugyanis a legtöbb esetben azt lehetne elérni, hogy a gazdikban és kutyáikban valamilyen módon fölgyülemlő energia agresszióvá alakuljon át. Némelyik előírás megfogalmazása (nem is beszélve az ezek hatására készült kültéri feliratokról és táblákról) szinte azt feltételezi, hogy a kutyák majd elolvassák, és természetes viselkedésüket az előírás szerint korrigálják. De mivel a kutyák nem tudnak olvasni, így emberi társaik különféle interpretációira kénytelenek hagyatkozni a találkozásaik során.

 

És akkor fölbukkant X, az y-jával

A kutyás találkozások esetén az X helyébe egy ember definíciója, y helyébe egy kutyafajta megnevezése tetszés szerint behelyettesítő. Abban azonban nagyjából megegyeznek ezek, hogy minden kutyatulajdonos kutyás szakembernek érzi magát az ilyen élethelyzetekben, vagy legalábbis azt gondolja, hogy tud valamit, amit a másik valószínűleg nem. Az átlagos kutyatartó a fenti fejezetben vázolt jogi helyzetekből eredően nyomást érez a felelősségtudatára, és megpróbál valamit tenni, mondani, mutatni a másik irányába, bizonyítva a hozzáértését. Ettől a ponttól kezdődően kezd kialakulni egy nem természetes emberi viselkedésforma, amelyet számtalan komponens befolyásolhat, és ennek megfelelően szinte végtelen variációi adódhatnak. Egyelőre azonban maradjunk a kutyáknál.

Két kutya találkozásakor elengedetlen, hogy azok egymást megszagolják. ugyanis ezen a módon van lehetőségük a másikat megismerni, és az egymásról szerzett információkat kielemezni. Ennek hiányában lehetetlen számukra a kettejük között abban a pillanatban létező rangsor megállapítása. Márpedig ez egy kizárólag csak hierarchikus felépítésű csoportban élő, ún. falkaállat esetében rendkívül fontos. Egészséges és normális kutyaviselkedést feltételezve, egy-egy találkozás úgy történik, hogy a felek először kölcsönösen csillapító szignálokat (calming signals) adnak és kapnak, ezt követi a szagolás, gyakran oldalról, a nemi szervek irányába, és ritkán egyidőben.

 

A kutyás találkozások elemzésének céljai és módja

A kutyáknak egy másik kutyával történő kapcsolatfelvétele alkalmával lezajlódó viselkedését illetően már több állatviselkedés-kutató (pl. T. rugas, E. Zimmen, D. Feddersen-Petersen) végzett megfigyeléseket. Ezek többé-kevésbé ideális környezetet biztosítva zajlottak, és az embert, a gazdit nem vették be a komponensek közé. Holott a problémakör egyik fontos tényezője (lehet!) az ember, aki vagy beleavatkozik az állat természetes viselkedésébe, vagy nem, és ha igen, akkor vagy jól, vagy rosszul, de mindenképpen, akarva-akaratlanul befolyásolja azt. A kutyás találkozásokkal kapcsolatos fölmérés célja elsősorban az volt, hogy megpróbáljon válaszokat adni az alábbi kérdésekre:
- Milyen mértékben befolyásolja a kutyák neme, fajtája, életkora és testmérete a találkozások kimenetelét?
- Melyik kutya-viselkedésformák normálisak, és melyek nem?
- Milyen arányban fordulnak elő valóban problémás esetek?

Ezenkívül megpróbálja kimutatni a gazdik ilyen vagy olyan viselkedésének előnyét és hátrányát arra vonatkozólag, hogy a két kutya miként kerül egymással kontaktusba.

A statisztika kiértékelésének és elemzésének megkönnyítéséhez egy kérdőívet és egy adatlapot használtunk. A kérdőív a kutyák jellemzőinek összegyűjtésére irányult, az adatlapon a két (vagy több) kutya és a két gazdi viselkedési megnyilvánulásaival kapcsolatban megfigyelt adatokat rögzítettük. Lehetőség szerint fotó és videofelvétel is készült, ez utóbbi nagy segítséget jelentett a viselkedésekkel, reakciókkal kapcsolatos adatok esetleges kiegészítéséhez, ellenőrzéséhez.

Minden kutyás találkozást problémamentesnek nyilvánítottunk, ha:
- a két kutya nem verekedett oly mértékben össze, hogy az az állatok vagy emberek testi épségére veszélyt jelenthetett volna;
- sem állat, sem ember nem sérült meg;
- nem kellett valamelyik kutyát a másiktól erőszakkal eltávolítani;
- a kutyák mind a négy lábukkal a talajon maradtak;
- egyik kutya sem kényszerült elmenekülésre;
- egyik kutya sem távolodott el távolabb, mint kb. 20 m-re a gazdájától;
- egyik gazdi sem kényszerült a kutyájával a másik elől kitérni vagy irányt változtatni.

Minden kutyás találkozást problémásnak nyilvánítottunk, ha:

- a két kutya verekedni kezdett, amivel akár az ember, akár a másik kutya testi sérülésének veszélyét okozhatta;
- az emberek vagy kutyák közül valamelyik megsérült;
- a kutyákat csak emberi, fizikai közbeavatkozással lehetett szétválasztani;
- valamelyik kutya tulajdonosa megakadályozta a két kutya kontaktusfelvételének lehetőségét;
- nem felelt meg a problémamentes kritériumoknak.

A tárgyilagossághoz tartozik, hogy a problémás esetekben sajnos nagyon nehéz volt az adatfelvétel, és egyáltalán a gazdikkal való bármilyen jószándékú kommunikáció. Összesen 324 kutyás találkozás rendelkezésre álló adatait sikerült földolgozni és elemezni, ezek közül 267 esetet (83%) lehetett problémamentesnek, és 53 találkozást (17%) problémásnak megítélni. Ebből a két, százalékosan kimutatott arányból már látszik, hogy szerencsére nem olyan borús a helyzet, mint ahogyan sok gazdi azt gondolja, vagy a jogszabályrendszerek ismeretében várható lenne. De nézzük a részleteket!

 

Fajta, méret és kor

Közismertek azok a különféle vélemények, amelyek szerint a gazdák, ha kutyájuk kapcsán nehézségeik, konfliktusaik adódnak a sétáik során egy másik kutyással, igyekeznek azt a kutyák fajtájával, méretével vagy korával indokolni, és megmagyarázni, hogy mi miért és hogyan történik. A rendelkezésre álló adataink alapján választ akartunk kapni arra, hogy valójában milyen mértékben befolyásolhatják ezek a tényezők azt, hogy valakinek a kutyája normálisan viselkedik-e egy másikkal szemben, vagy nem.

A vizsgálathoz a fajták szerinti megkülönböztetés nem az FCI standardcsoportosítás szerint történt, ha nem az ún. használati/logikai csoportosítás alapján. Ennek nem csak az volt az oka, hogy a vizsgálat célkitűzésének szempontjából a kutyák karaktere fontosabb, mint a kinézete, és a keverékeket semmiképpen nem szabad sem figyelmen kívül hagyni, hanem az is, hogy a terriereket és retrievereket a vadászkutyák csoportjától elkülönítve lehessen kielemezni, és az alábbi két kérdésre választ kapni:
- A terrierek valóban olyan kibírhatatlanok és nevelhetetlenek-e az idegen kutyákkal szemben, ahogyan azt a terriertulajdonosok gondolják?
- Kimutatható-e a golden retriever esetében a divatos fajta (nagy szaporulatnövekedés, beltenyészet) miatti karakterváltozás, amely befolyásolja az idegen kutyákkal szembeni viselkedés megnyilvánulásait?

Egyáltalán nem volt meglepő, hogy tükrözve a reális valóságot, a keverék kutyák száma volt a legmagasabb: az összes találkozás 30% -át tette ki. Figyelemreméltó volt azonban a munkakutya és vadászkutya csoportba soroltak magas száma a többiekhez képest, még akkor is, ha ezeket a példányokat családi kutyaként tartják, és csak néhány esetben használják arra, amire valamikor kitenyésztették őket. Ezt mi sem jellemzi jobban, mint, hogy a 66 megkérdezett vadászkutya-tulajdonos közül csak hat használta vadászatra a kutyáját.

A kutyás találkozások fajtacsoportok szerinti elemzéséből (1. ábra) kiderül, hogy a legkevesebb problémát az őrzőkutyák, a retrieverek és a keverék kutyák csoportjába tartozók okozták. A munka-kutyákkal, vadászkutyákkal, pásztorkutyákkal, agarakal, északi kutyákkal és terrierekkel való találkozások a másik kutyás számára nagyjából egyforma esélyt jelentettek egy esetleges konfliktusra. A legtöbb (33%) problémás eset két kutyatalálkozásakor akkor adódott, ha az egyik kutya az ún. társasági kutyák csoportjából került ki. Külön figyelemreméltó minden kutyatulajdonos számára, hogy, ha egy társasági kutyás jön szemben, 14%-kal nagyobb az esélye a problémás találkozásra, mint ha egy munkakutyással, és 21%-kal nagyobb, mint ha egy keverék-kutyással találkozik a reggeli séta során a parkban.

Ami a retrievereket illeti, a velük való találkozások közül csak 11%-ban voltak ők a bajkeverők. A terrierek már valóban magasabb arányban jelenthetnek veszélyt, nekik 20%-uk okozott problémát a másik kutyának, de ez az arány messze alatta marad a rossz hírüknek.

A tény, hogy nagytestű kutyával nagyobb az esély a találkozásra (45%), mint kicsivel, azzal magyarázható, hogy a nagytestű fajtacsoportok népszerűbbek, és a keverék kutyák nagyobb része szintén a nagyobbak közé sorolható. Azokban az esetekben, amikor a két kutyaközül az egyik kistestű volt, sokkal nagyobb részben (23%) történt valamilyen konfliktus, mint a közepes- vagy nagytestű kutyák találkozásaikor, és összességében 6%-kal több konfliktus történt, mint a nagytestűek esetében (2. ábra). A nagytestű kutyák tulajdonosainak, ha kistestű kutyával találkoznak, az esetek egynegyedében valamilyen konfliktussal kell számolniuk.

A pontos következtetés érdekében meg kell jegyezni, hogy a vizsgálat során a kutyák testbeszédjeleit is rögzítettük, nyolc csoportba fölosztva (6. ábra), és egyetlen esetben sem figyelhettük meg, hogy egy nagytestű kutya a kontaktusfelvétel közben fenyegető testjeleket adott volna le egy kistestű kutya irányába! A vizsgálat eredménye tehát nem támasztja alá azt a közismert, a kistestű kutyák gazdái által oly gyakran hangoztatott érvet ("az én kutyámat már egy nagy kutya megtámadta / megharapta / megsebesítette!"), amellyel kis kedvencük védelmében tett helyes vagy helytelen óvintézkedéseiket indokolják.

A kutyák korát tekintve értelemszerűen a fiatal (2 év alatti - 17%) és idősebb (8 év fölötti - 18 %) kutyák száma jelentősen kevesebb, mint a középkorúaké (65%). Az idősebb, rutinos kutyák nagyobb része nagyon gyorsan kivitelezte a kontaktusfelvételt: 2-3 csillapító jellel és főleg kanok esetében ismételt vizeletjelöléssel elintézték a dolgot, és a továbbiakban érdektelenséget, közömbösséget mutattak a másik iránt, ami minden esetben meghozta számukra az eredményt, és még a kritikusnak induló helyzetből is kikeveredtek a gazdi segítsége nélkül. A fiatal kutyák esetében jól megfigyelhető volt, hogy a gazda és a kutyaegyüttes tapasztalatlansága, hibás helyzetfelmérése és nem utolsósorban a hiányzó kölcsönös kommunikáció a legtöbb esetben konfliktushoz, félreértésekhez, az emberek közötti szópárbajhoz, vitához vezetett.

További potenciális veszélyforrások voltak a fiatal kutyák esetében a gazdik által eltúlzott játékok, az engedelmesség és az alap-vezényszavak, ill. szignálok hiánya. Ennek ellenére az igazán problémás esetek között egyetlenegy sem fordult elő, amelyben az egyik fél fiatal kutyalett volna. Ez azzal magyarázható, hogy ezek a kutyák még elég sokat megőriztek kölyökkutya-ösztöneikből, ezért a kontaktusfelvételt egy másik kutyával játékosan próbálják kivitelezni, csillapító jelekkel tarkított viselkedésüket még nem kötik össze negatív élményekkel és csalódásokkal, és a gazdinak még nem volt igazán sok ideje a helytelen viselkedés akaraton kívüli jutalmazására.

 

Az enyém szuka/kan - és a magáé?

Ez volt a leggyakrabban előforduló, klasszikus kérdés két kutya tartó között, minden nyelven, minden országban. Arra a felmérés során nem kerestük a választ, hogy ennek a kialakulása milyen úton-módon jött létre. Tény azonban, hogy a közeledő másik kutya neme iránti érdeklődés olyan erősen benne van a gazdák fejében, hogy alig jut eszükbe valamilyen másik, értelmes és az adott helyzetben jól használható kérdést föltenni. A széles körben elterjedt közvélemény különösen a kan kutyákra koncentrál. Minden országban volt legalább egy eset, amikor egy kan kutyát életfogytiglani pórázra ítélt a gazdája, aminek indoklására egyedüli okként a kutya nemét tudta megnevezni!

Valóban ennyire fontos tényező a kutyák találkozásai, kontaktusfelvételei alkalmával a nemük? Fordítsuk a figyelmünket a kan kutyákra. Azokban a följegyzett esetekben, amelyeknek legalább az egyik szereplője kan kutyavolt, 56%-ban kan kutya találkozott egy másik hímneművel, és 44%-ban különböző nemű kutyák találkoztak egymással (3. ábra). A megoszlás a következőképpen alakult:
a problémamentes esetekben
- 58% kan/kan
- 42% kan/szuka,
a problémás esetekben
- 53% kan/kan
- 47% kan/szuka

találkozást regisztráltunk. Ez a közel azonosnak mondható, fele/fele megoszlás nem igazolja azt a nagyon széles körben elterjedt véleményt, hogy a kan kutyák sokkal hajlamosabban a verekedésekre, idegen kutyákkal szembeni agresszív megnyilvánulásokra, különösen, ha egy másik kannal találkoznak.

A másik, szintén figyelmet érdemlő, nemekkel kapcsolatos tényezőt, a kasztrációt/sterilizációt sem hagytuk figyelmen kívül a felmérés során (4. ábra). Az általunk följegyzett kutya/kutyatalálkozások során meglepően gyakran, az esetek több mint a felében (55%) a két kutya valamelyike, vagy mindkettő kasztrált/sterilizált volt. A táblázatból jól látható, hogy közel nincs akkora jelentősége a problémás kutyás találkozások során a kasztrációnak/sterilizációnak, mint amennyire ez kutyás körökben elterjedt. ugyancsak nem volt kimutatható, hogy a nem kasztrált kanok - szintén nagyon elterjedt vélemény a közvélemény szintjén - sokkal nagyobb arányban hajlamosabbak lennének a bajkeverésre, mint ivartalanított társaik. 18 nem kasztrált kan kutya mellett 12 kasztrált kan kutya is okozott valamilyen szintű problémát.

 

Pórázon vagy póráz nélkül?

A 25 EU-tagországból jelenleg egyedül Portugáliában van érvényben általános, minden területre kiterjedő pórázviselési kötelezettség! További három ország: Szlovénia, Csehország és Magyarország ragaszkodik országos szinten, valamilyen formában vagy valamilyen területi megkötöttséggel a kutyák pórázon tartásához, pórázon vezetéséhez, általában a "közterület, közintézmény, tömegközlekedés" jogi definíciókat vagy ezek kombinációit használva a játékszabályok szövegezésében. Ám hogy ezekben az országokban ettől még semmivel sem kevesebb a problémás esetek, balesetek száma, az valószínűleg csak két dolognak köszönhető: a gazdik nem tartják be teljes mértékben a szabályokat, és a betartás megkövetelésére, ellenőrzésére nincs ember, pénz, idő, szaktudás.

Ez utóbbinak illusztrálására parádés példa a magyarországi kormányrendelet a "veszélyesnek minősített kutyákról" amelyben a pit-bullterrier és keverékei az egyetlen fajtadefiníció, ám a korrupciós gépezet szinte minden ilyen kutyát staffordshire terriernek vagy keverékének minősít. Ezért ezek (jó néhány más hasonló, sok országban már tiltott, ill. erősen korlátozott ún. harcikutya-fajtával együtt) továbbra is zavartalanul és következmények nélkül járhatnak-kelhetnek és szaporodhatnak, ugyanakkor az önkormányzati rendeletek legtöbbje számos kutyafajta közterületi sétáltatására vonatkozóan teljesen indokolatlanul a veszélyes vagy veszélyesnek minősített ebekre érvényes biztonsági előírásokat (póráz + szájkosár) követeli meg.

A följegyzett eseteknek csak 22%-ában vezették az egyik vagy mindkét kutyát pórázon, a túlnyomó többség (78%) a pórázról elengedve, szabadon volt. A megkérdezett gazdik elmondása szerint kb. ugyanebben az arányban volt (21%) azoknak a kutyáknak a száma, amelyeket úgy tartanak, hogy valamilyen oknál fogva a mozgásuk erősen korlátozva van. Az kevésbé meglepő, hogy a statisztika szerint a kutyák 1/5 részét érinti ez a sok esetben nem a fajnak megfelelő tartási forma. Az viszont nagyon figyelemreméltó adat, hogy a mozgásukban korlátozott kutyák esetében a problémás találkozás kockázata tízszer nagyobb, mint a mozgásukban nem korlátozottak esetében. Az idejük egy részét az udvarban, kertben kikötve tartott, vagy a séta közben rendszeresen pórázon tartott kutyák 74%-a problémát okozott, verekedni kezdett egy másik kutyával való találkozás során. A gazdik túlnyomó része a kutya mozgáskorlátozását többek között a korábban szerzett negatív tapasztalataival indokolta. A felmérés adataiból azonban könnyű fölismerni, hogy ezen esetekben kontraproduktív spirál-mechanizmus alakult ki, és ment át - köznapian szólva - egyfajta ördögi körbe, amelyből a belekerült kutyák már nem tudnak emberi segítség nélkül kikeveredni.

A megfigyelések alapján, a videofelvételeket analizálva megállapítható volt, hogy az esetek többségében nem a másik kutyatámadását próbálták a gazdik a pórázzal megakadályozni, hanem a saját kutyájuk menekülését akadályozták. Ezen problémás esetekbenl a gazdik által föl nem ismert vagy rosszul értelmezett félelem, vagy félelmi agresszió jelei mutatkoztak a kutyáknál, ami a mozgásterület korlátozása miatt vált igazán veszélyessé. Sok esetben a gazdik maguk akadályozták meg, hogy a kutyájuk egy szemből jövő, első pillanatban veszélyesnek tűnő találkozást oldal irányba kitérve, vagy fejének elfordításával kivédjen, megoldjon.

Az esettanulmányok során két különböző helyzetet különböztettünk meg:
1.) A kutyapóráz nélkül, szabadon közeledett, de amikor a gazdi meglátta a közeledő másik kutyát, pórázra vette a saját kutyáját (23%). Ezen esetek közel felénél (42%) ennek ellenére probléma adódott a két kutya között.
2.) A kutya pórázon vezetve közeledett, de amikor a gazdi meglátta a másik kutyát, elengedte a saját kutyáját (22%). Ezen esetekben a tizedére (4%) csökkent a problémás esetek száma.
A póráz használatának vagy mellőzésének kérdésében minden gazdi, illetve kutyás ügyekben illetékes döntéshozó figyelmébe ajánlható az alábbi két felmérési adat:
- Azon esetekben, amikor mind a két kutyapóráz nélkül, a csillapító jelek adásában/fogadásában emberi beavatkozás és korlátozás nélkül, kölcsönösen kontaktust vehetett föl egymással, 93 %-ban problémamentes volt a találkozás.
- Azon esetekben, amikor a két kutya valamelyike pórázon tartva, a csillapító jelek adásában/fogadásában gátolva volt, csak 36%-ban volt problémamentes a találkozás!

Természetesen bizonyos esetekben, mint tüzelés, betegség, sérülés, jogilag veszélyesnek minősített fajtájú kutyavagy egy szakember által megállapított viselkedészavar esetén semmilyen alternatíva nem marad, csakis a pórázon való tartás és vezetés jelenthet minden fél számára biztonságot.

A kérdőíveken adott válaszokból az is kiderült, hogy a gazdik 82 százaléka szinte kölyökkutya-kortól (8 hetes kortól) lehetővé tette kutyájának, hogy rendszeres kontaktusban (találkozások, közös séták, játékok, kirándŰlások, kutyaóvoda stb.) lehessen más kutyákkal. Ezek a kutyák nagyon toleránsan, barátságosan, természetesen viselkedtek az előbukkanó másik kutyával szemben, és csak nagyon alacsony arányban kerültek konfliktushelyzetbe. Azok a kutyák, amelyeknek gazdái ezt valamilyen okból nem tették meg, nagyon magas arányban (74%) keveredtek konfliktushelyzetbe, verekedésbe egy másik kutyával való találkozás alkalmával.

 

A kutyák viselkedése és testbeszéde egy másik kutyával való találkozáskor

A kutyák viselkedésének elemzéséhez a kontaktusfelvétel előtti / közbeni / utáni testbeszédjeleit nyolc csoportba soroltuk. Természetesen egy-egy kutyához több különböző viselkedési megnyilvánulás is adható volt, hiszen nem ritka esetben pl. egy vakkantva közeledő eb rövid szimatolás után játékra hívta a másikat, de mivel az nem viszonozta, közömbösségbe ment át a dolog.

A kutyás találkozások és a viselkedési jelek összefüggését összefoglaló táblázatból (5. ábra) jól látható, hogy a kutyák egy-egy másik kutyával való találkozás esetén átlagosan minimum két testbeszédjelet használnak; a problémamentes esetekben valamivel kevesebbet, mint a problémás esetekben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy "nem éri meg kommunikálni, hiszen úgyis balhé lesz"! Ugyanis ha a legpozitívabb, normális, fajnak megfelelő, illetve a szélsőségesen negatív, agresszivitást mutató viselkedési csoportokat nem vesszük figyelembe, akkor az látható, hogy egy kutyának érdemesebb pozitív testbeszédjeleket leadni a másik kutya irányába, mert ezekkel sok esetben (84+66+24 = 174) elkerülhető a baj. Ha viszont negatív testbeszédjeleket alkalmaz, akkor elég nagy (30+39+33 = 102) az esélye, hogy az "aki másnak vermet ás, maga esik bele" közmondás érvényesül, és súlyosabb veszekedéséé, verekedéssé fajul a dolog.

Általánosságban levonható a következtetés, hogy amennyiben a kutyatartásának módja a fajnak megfelelő, nevelésénél a gazdi alkalmazza a közömbösítés (NEM ránézni, NEM hozzányúlni, NEM hozzászólni) szabályt, valamint az ember/kutyaközös falkán belüli játék nem ismeretlen fogalom a kutya számára, akkor ezek nem maradnak hatás nélkül, hanem jelentősen befolyásolják a kutya kommunikációs repertoárját. Ennek előnyét a statisztikai adatok igazolják, mert azok a kutyák, amelyeknek viselkedési jeleit ezek jellemezték, csak 18 problémás esetbe keveredtek. Az imponáló/domináns testbeszédjeleket használók, a másik kutyát morgással, ugatással fenyegető kutyák ezzel szemben 102 esetben okoztak gondot. Ezeknek a megnyilvánulásoknak a kialakulása minden esetben túlnyomórészt az ember és kutya közötti rangsorproblémákra, nevelési hiányosságokra és a fajnak nem megfelelő tartási körülményekre vezethető vissza.

 

Az ember, aki gazdi

Az emberek túlnyomó többsége megértően viselkedett a másik kutyással, a saját és az idegen kutyával szemben, és a felméréshez szükséges adatok közlésével, rövid beszélgetéssel segítőkészen együttműködött. Az esetleges indoklást, rövid magyarázatot, tanácsokat, tippeket, hogy a jövőben mit és miért csináljanak másképpen, érdeklődéssel és megértően fogadták a gazdik. Az alábbiakban megemlítünk néhány érdekesnek tűnő tapasztalatot az embereket, gazdikat illetően.

Annak ellenére, hogy az akusztikus szignálok, különösen az emberi beszéd nem az első helyen állnak a kutyáknál a kommunikációs lehetőségek között, a gazdik szívesen és sokat beszélnek a kutyákkal. Az esetek 87%-ában próbálkoztak az emberek beszéddel, magyarázkodással befolyásolni a kutyák viselkedését. A beszéd tartalmát három nagy csoportba lehetett besorolni:
1. ) a gazdi közölte az elvárását a saját kutyájával (pl. "maradj itt szépen", "nem szabad odamenni", "csak szépen, Dömike" stb.);
2.) a másik kutya viselkedésének utánzásának kérése, példaértékű említése (pl. "látod, nem bánt téged", "te is szépen viselkedjél, Csöpike", "te se balhézzál, Jacky, látod milyen aranyosan szagolgat téged" stb.);
3.) többé-kevésbé begyakorolt kommandók, vezényszavak, amelyek vagy működtek, vagy nem (pl. "lábhoz", "marad" stb.).

Az sem volt ritka (16%), amikor az ember nem csak a saját kutyájához beszélt, hanem mind a kettőhöz. Ezzel nem csak az egyik állatot zavarta a kontaktusfelvételben, hanem mind a kettőt. Valószínűleg azt gondolják ezek a gazdik, hogy a kommunikáció a két kutya között az ő emberi beszédjük, magyarázataik segítségével eredményesebb lesz. Többé-kevésbé azt hiszik, hogy a két kutya figyeli és érti a beszéd tartalmát. Ez természetesen nem így van. Az esetek túlnyomó részében azonban a saját kutya a gazdi hangját az idegen kutyával való kontaktusfelvétel közben jutalmazásnak veszi. Ezért, ha abban a pillanatban éppen negatív testbeszédjeleket ad le (farka áll, morog stb.) akkor legközelebb még inkább ezt fogja tenni (pozitív megerősítés elvén történő tanulás!). Az idegen kutyapedig az idegen hangot általában inkább fenyegetőnek fogja föl, mint barátságosnak, ezzel hatványozódik a konfliktus elmérgesedésének esélye.

A beszéden kívül természetesen nagyon sokrétű más emberi viselkedési megnyilvánulásokat is följegyezhettünk, ezek közül a leggyakrabban előfordulók:
- a póráz rángatása, tépése a saját kutya visszatartása érdekében;
- a kutya helybenmaradásának biztosítása a nyakörvnél fogva;
- a kutya pórázon történő elvonszolása a helyszínről;
- a kutya ölbe vétele;
- hangos kiabálás;
- az idegen kutya különféle módszerekkel történő ijesztgetése;
- az idegen kutya ellökése a saját kutyától;
- ütés, rúgás az idegen kutya irányába;
- a másik kutya gazdájának szidalmazása.

 

A végső következtetés és a megoldások

Jelen viszonyok között, Közép-Európában közel sem olyan veszélyes egy másik kutyával találkozni, mint amennyire némelyik gazdi azt gondolja és feltételezi. A kutyák neme (illetve a kasztráció/sterilizáció) közel sem befolyásolja olyan mértékben két kutya találkozásának kimenetelét, mint amennyire az a közvéleményben 2-3 évtizeddel ezelőtt elterjedt. A kutya fajtája abból a szempontból valóban jelentős tényező, hogy fajtatiszta vagy keverék, mert a följegyzett problémás esetek 33%-ában voltak fajtatiszta kutyák a résztvevők, a keverékek pedig csak 8%-ban keveredtek összetűzésbe másik kutyával.

A kutyák szempontjából helyes emberi viselkedésformák a kutyás találkozások alkalmával:
- póráz nélküli találkozás;
- ne legyen mozgáskorlátozás;
- ne legyen emberi beszéd és vezényszavak.
A kutyák szempontjából helytelen emberi viselkedésformák a kutyás találkozások alkalmával:
- pórázra fogás;
- mozgáskorlátozás;
- a kontaktusfelvétel megakadályozása;
- a csillapító jelekkel való kommunikáció megakadályozása;
- emberi beszéd és vezényszavak;
- a konfliktusnak fajtaspecifikus viselkedés jellegű magyarázata;
- a konfliktusnak a kutyák nemére vonatkozó magyarázata.

Az emberek, a gazdik néhány dologgal bizonyára sokat tudnának javítani a jelenlegi helyzeten.

Meg kell érteni, hogy a világ, a természet a környezet rohamos léptékben változik, és ehhez hozzá kell igazítani a kutyatartás körülményeit. A domesztikáció nem tekinthető lezárt, végleges dolognak, hanem továbbra is változó folyamatnak. Jelenleg elegendő kutatási, felmérési adat áll mindenki rendelkezésére, amelyeknek alapján a kutyatartás és a kutyanevelés metódusait és formáit át kell gondolni és alakítani. Ajánlott az oktatás, ismeretterjesztés szintjén az ember és kutyaközti kommunikációt a középpontba helyezni. Az általánosításokat, idejétmúlt tanácsokat óvatosan kell kezelni, és az adott helyzetre, kutyára mindig a legmegfelelőbb megoldást választani.

Szintén nem elhanyagolható, hogy a kutyás szervezetek, állatorvosok, tenyésztők, kutyaiskolák helyes és naprakész információkkal, magyarázatokkal álljanak a kutyás gazdik rendelkezésére. Ezzel és a médián keresztüli tájékoztatással jelentősen csökkenthető a kutyás találkozásokból eredő problémák száma. Nem árt átgondolni, hogy a jelenlegi gyerekek a jövőbeli gazdik! Ha mindenki számára egyformán elfogadható, közös cél az ún. kutyás kultúra színvonalának emelése, akkor egyértelműen ezt a korosztályt kell megfelelően nevelni, tájékoztatni, informálni a kutyatartás és az ehhez kapcsolódó emberi viselkedési formák helyességéről.

Gondoljon rá, Ön most a kutyája helyett is olvasott - az ember és a kutya jobb együttéléséért.



nyitókép: archiv
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)