Kutyafélék
Beljajev rókái
Új megvilágításban a küllem és a háziasítás összefüggései
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2010. december 02.

Beljajev rókái

Kezdetben volt a farkas, aki az emberhez szegődött. Kutyává azonban, legalábbis küllemét tekintve, csak akkor kezdett válni, amikor az ember tudatos tenyésztéssel a saját céljainak megfelelően kezdte el megváltoztatni a tulajdonságait.


 

Így volt? Vagy mégsem? Most csukjuk be a régi könyvet, és ismerkedjünk meg egy másik lehetőséggel...

 

"Van itt egy farkas, amelyik úgy látszik, elhatározta, hogy a környéken fog ólálkodni. Szemmel láthatóan nincs szándékában háborgatni, de nem számítva a lovamat, ő az egyetlen látogatóm itt. Az elmúlt két napban minden délután föltűnt. Ha holnap is megjelenik, Kapcásnak fogom nevezni. Mindkét elülső mancsán hófehér kapcák vannak."

Michael Blake: Farkasokkal táncoló

Valamikor húsz évvel ezelőtt patkányokat tenyésztettem; a vándorpatkány (Rattus norvegicus) háziasított, laboratóriumi változatának különböző színváltozatait. Ennek kapcsán figyeltem fel először arra, hogy az állatok külleme és viselkedése között összefüggés állhat fenn. Egy "vadas" színű és egy albínó patkány pároztatásából született egy nyolc kölyökből álló alom: a fele hamisítatlan "csatornapatkány" küllemű, a másik fele hófehér. Ahogy elkezdtek önállóan táplálkozni, feltűnt a különbség: ahogy a ketrec ajtaját kinyitottam, a fehér kölykök kíváncsian odajöttek az élelemre várva, a "vadasak" viszont a ketrec hátuljába húzódtak, s csak akkor jöttek enni, ha eltávolodtam. Egy este aztán rosszul zártam rájuk az ajtót, és az összes kispatkány kiszökött. Másnap reggelre a fehérek egy kupacban aludtak a ketrec tetején, a szürkéknek viszont nyoma veszett - csak élvefogó csapdával tudtam őket lassacskán újra összegyűjteni. Ekkor azonban még nem hallottam Dimitrij Beljajevről és kísérleteiről...

 

A "domesztikált elit"

Beljajev orosz tudós volt, aki az 1950-es években az állatok háziasításának genetikáját kutatta egy novoszibirszki kutatóállomáson. Kísérletének alanyai ezüstrókák voltak: a vörös róka (Vulpes vulpes) természetben is előforduló színváltozatának prémesállatfarmokon tenyésztett, de a szó szoros értelmében nem háziasított egyedei, vagyis a kutyához genetikailag valamennyi egyéb domesztikált fajnál közelebb álló állatok. A kutató a szelídség öröklődésére volt kíváncsi, illetve arra, hogy miként függ ez össze az állatok küllemével.

Kísérleti állatai közül az orosz kutató szigorú szempontok szerint választotta ki továbbtenyésztésre azokat, amelyek az emberrel szemben a legszelídebb, legbarátságosabb viselkedést mutatták - ez lett az úgynevezett "domesztikált elit". Az állatokat nem tanította, idomította, mert nem a tanult, hanem kizárólag az öröklött tulajdonságok érdekelték. Abból kiindulva, hogy szinte minden háziasított emlősfajnál megfigyelhető küllemi sajátosság a lelógó fül, a fehérrel tarkázott bunda és a kunkorodó farok, Beljajev feltételezte, hogy ezek a tulajdonságok egyre nagyobb arányban fognak megjelenni a szelíd állományban, annak ellenére, hogy nem küllemre, csak a szelídségre szelektálják őket.

 

Csillag a homlokon

A tizedik generációra a megszületett utódok 18 százaléka volt a "domesztikált elitbe" sorolható: az ember elől nem menekültek, keresték a kapcsolatot a gondozókkal, a kezüket nyaldosták, mint a kutyák. A huszadik generációra ez az arány 35%-ra emelkedett. Beljajev halála után (1985) a kísérletet munkatársa, Ljudmila Trut folytatta, s az eredeti állomány leszármazottai ma 70-80%-ban megfelelnek a szelídségi teszt követelményeinek. Ami pedig Beljajev sejtését illeti, az tökéletesen beigazolódott: mind a lelógó (bicsakló) fül, mint a kunkorodó farok, mind pedig a foltos bunda (elsősorban a homlokon látható fehér "csillag") megjelent az állományban.

A bicsakló fülről tudni kell, hogy a farkasoknál (Canis lupus) kölyökkori jellegzetesség: minden farkas ilyen füllel születik, de döntő többségüknél (a felálló fülű kutyafajtákhoz hasonlóan) ez egy bizonyos életkor után felegyenesedik. Néhány farkasnál (illetve még gyakrabban a prérifarkasoknál - Canis latrans) azonban az egyik vagy mindkét fül lógva marad, s megfigyelések szerint ezek a példányok általában alárendelt pozíciót foglalnak el a rangsorban. Hogy ez a véletlenszerűen megjelenő tulajdonság képezhette az alapot a lelógó fülű kutyafajták kialakításához, az korábban is kézenfekvőnek tűnt, csak az nem jutott senkinek eszébe, hogy itt a puszta küllemnél többről lehet szó...

 

Gyerek marad mindig

A lelógó fül tehát olyan kölyökkori tulajdonság, amely a szelídségre hajlamos állatoknál felnőttkorra is megmaradt, ezenkívül azonban más küllemi és viselkedési jegyek is felbukkantak Beljajev állatai között, amelyek a pedomorphizmus jelenségét, vagyis a kölyökkori tulajdonságok állandósult formáját mutatták. A "domesztikált elit"” egyedeinél átlagban megrövidült a koponya és lábak hossza, felnőttkorra is megmaradt a kölyökkori nyüszítő hangadás és a farkcsóválás. Mindez úgy, hogy ezekre a tulajdonságokra egyáltalán nem szelektálták őket, a válogatás szempontja kizárólag a szelídség, az emberrel szembeni bizalmas viselkedés volt!

Feltűnő változások mutatkoztak az állatok egyedfejlődésében is. A "domesztikált elitbe" tartozó rókakölykök szeme egy nappal előbb nyílt ki, és két nappal korábban kezdtek el reagálni a hangokra, mint a vad populáció tagjai, valamint az ivarérettségüket is korábban érték el. A vadonélő rókák szervezetében a kortikoszteroidok szintje 2 és 4 hónapos kor között ugrásszerűen megnő, és a végleges szintjét 8 hónapos korra éri el - ez a háziasított egyedeknél későbbre tolódott. Szervezetük a stresszhelyzetekre jóval alacsonyabb adrenalintermeléssel reagál, míg a szerotonin mennyisége a vérükben megnőtt - ez utóbbi hormon felelős elsősorban az agresszivitás gátlásáért.

 

Spontán domesztikáció

Negyven év és harminc generáció alatt jelentős változás állt be az állomány küllemében, bár ettől ezek az ezüstrókák természetesen nem lettek a kutyához hasonló fokon domesztikált állatok. Amire Dimitrij Beljajev és Ljudmila Trut kísérleti eredményei felhívják a figyelmünket, az az a tény, hogy bizonyos külső és belső sajátosságok között összefüggés áll fenn, tehát a küllem megváltozása a domesztikáció során nem feltétlenül az ember kimondottan küllemre irányuló szelektív tenyésztési törekvéseinek eredménye, sőt: egyáltalán nem biztos, hogy bármilyen tudatos törekvést feltételez!

Amikor az első farkasok elkezdték az ember közelségét keresni, feltehetőleg az ember által hátrahagyott nagy mennyiségű hulladék miatt (ez egyesek szerint 14000, mások szerint akár 40000, a legmerészebbek szerint pedig közel 140000 évvel ezelőtt következett be), az első pillanattól kezdve spontán módon megindulhatott a Beljajev-féle szelekció: minden tudatos emberi válogatás nélkül is előnyösebb helyzetbe kerültek azok az egyedek, amelyek az emberrel szemben az átlagosnál bizalmasabban viselkedtek. Ezek között akár már akkor jelen lehettek a bicsakló fülű példányok, amelyeknek a vadonélő falkákban hátrányosnak bizonyult tulajdonsága hirtelen előnybe fordult át. Amint az orosz kutatók kísérleteiből láthattuk, már viszonylag rövid idő alatt tudatos emberi beavatkozás nélkül is jelentős változás állhatott be az állatok küllemében is.

 

Nem rajtunk múlt!

Ezek a tapasztalatok alapjaiban írhatják át a kutya(sőt, akár valamennyi háziállat) küllemével kapcsolatos korábbi elképzeléseinket. A korábban általánosan elfogadott nézet szerint a kutyaküllemének a farkasétól való jelentős eltérése indokolatlan volt mindaddig, amíg az ember el nem kezdte speciális feladatokra, és céltudatosan tenyészteni. Beljajev kísérletei ezt a feltevést alapjaiban ingatják meg, hiszen azt igazolják: a küllemi sajátosságok módosulása a vele járó pedomorphikus viselkedésformákkal és hormonális változásokkal együtt a szelídséggel párhuzamosan, azzal összefüggésben alakulhatott ki. (Ez nem mond ellent annak, hogy a "legvadabbnak" ismert kutyafajták közt is vannak lelógó fülűek vagy tarka színűek, hiszen a "szelídséget" jelen esetben értelmezhetjük a félelem hiányaként is). Az emberi települések körül élő őskutya tehát alkalmasint már igen lényegesen különbözött küllemét tekintve a farkastól, mire bármiféle meghatározott céllal is tenyészteni kezdték volna.

Figyelemre méltó, hogy minden háziasított emlősfajnál megfigyelhető a három fő küllemi változás: a hiányos pigmentáció, a kunkorodó farok és a lelógó fül valamelyike vagy mindegyike. Bizonyos, hogy a háziállatok állományában megjelenő szokatlan küllemi változásokat az egyre tudatosabbá váló ember később már szándékos pároztatásokkal is igyekezett rögzíteni, akaratlanul is tovább növelve a szelídség génjeinek gyakoriságát, hiszen az összefüggés fordítva is érvényes: ha a szelíd patkány fehér, akkor a fehér patkány szelíd. "Egyetlen olyan háziállat sincs, amely valamely vidéken ne rendelkezne lelógó fülekkel" - hívta fel a figyelmet Charles Darwin A fajok eredete című művében (1859) - csak ő még nem tudta, miért...



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)