Tenyésztésről általában
A bátorság próbája
Pásztorkutyák munkában
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Balaskó Norbert  |  2007. május 21.

Egy igazi pásztorkutya tízezer éves genetikai kincset hordoz, melyet bűn elherdálni!


 

Kimondva-kimondatlanul, sajnos általánosan tapasztalható tendencia szinte minden kutyafajta esetében, hogy a tényleges használati érték, mely egykoron az adott fajtát létrehozta, fokozatosan háttérbe szorult, illetve más szempontok mögé került a tenyésztésben. Bizonyos fajtáknál - különösen, amelyeknek egyedei közül sokat a mai napig az eredeti célnak megfelelően használnak - a szükséges belső tulajdonságok megléte viszonylag jó hatásfokkal mérhető: gondoljunk csak a különböző vadászkutyafajták alkalmassági vizsgáira, a szánhúzók versenyeire, a pályaagarászatra, a terelőösztön-próbára, vagy az őrző-védő munkakutyák tenyész-alkalmassági vizsgáira, versenyeire. Abba most ne menjünk bele, hogy melyik megmérettetés milyen mélységig vizsgálja az egyedet, illetve mennyire engedékeny az elbíráláskor. A lényeg, hogy az állomány bizonyos része legalább ilyen tekintetben is fel van mérve.

Igen ám, de mit lehet kezdeni az olyan nyáj- és területőrző pásztorkutyafajtákkal, melyek kialakulásuk óta önállóan dolgoztak az ember mellett, szelekciójukat pedig jórészt a természet végezte, a maga szigorú és könyörtelen szabályai szerint, s az emberek irántuk érzett tiszteletét nemcsak félelmetes hírükkel, született intelligenciájukkal, hanem legendás bátorságukkal vívták ki? Vajon fent vázolt tendenciák mellett mennyire sikerült ezeknek a fajtáknak átmenteniük értékeiket napjainkra? Sokak szerint teljesen, és a mai napig képesek ellátni feladatukat, míg néhány szkeptikus szerint a hanyatlás bizony őket is utolérte, és sok esetben már csak a "legendákból" élnek... A két tábor vitája jó ideje parttalanul folyt ez ügyben, mígnem végül akadt egy kis közép-ázsiai juhászkutyás társaság, akik tiszta vizet akartak/akarnak önteni a pohárba. Újságunk weboldalának egyik internetes fórumán hónapok óta nyomon követtem tevékenységüket, hogy kidolgozzanak és megvalósítsanak egy nyilvános adatbázis alapjául szolgáló teszteket, melyekkel többé-kevésbé objektívan le lehet mérni egy igazán jó képességű pásztorkutyanéhány fontosabb ösztönös és fiziológiai adottságát.

Igyekezetüket részben szkepticizmus, részben piszkálódó, sokszor ellenséges megjegyzések hada kísérte, melyek között alig-alig lehetett találni bátorítást, vagy éppen építő jellegű észrevételt, tanácsot. Ennek ellenére elindítottak valamit, ami meglátásom szerint példaértékű kezdeményezés azok számára, akik tényleg őszintén tenni akarnak e különleges fajták belső tulajdonságainak felmérése és megőrzése érdekében. E kissé hosszúra nyúlt bevezető után következzék a Bartha Lászlóval és Veszeli Péterrel folytatott beszélgetés, mely igen nagy hatást gyakorolt rám, és meggyőzött róla, hogy léteznek még olyan emberek, akik képesek megélni ember és kutyatöbb ezer éve töretlen kapcsolatát az egyik legmélyebb formában: az egymást tisztelő, egymásra társként tekintő kapcsolaton keresztül.

 

A madár sem szállhat le

- Kezdésként arra kérlek benneteket, hogy röviden beszéljetek magatokról, és arról, hogy miképpen jutottatok el az adatbázis gondolatához?

Péter: - 1989-ben költöztem Budapestről vidékre, egy Őrségi kistelepülésre. Végre állatok seregével vehettem körül magam: lovak, kutyák, tehenek. Ezzel gyerekkori álmom vált valóra. Kilenc éven keresztül éltem itt, szinte tanyasias környezetben, de egy Alföldön töltött nyár után ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni a Kiskunság iránt. Tervem 1998-ban vált valóra, amikor is sikerült egy több mint 20 hektáros tanyára költöznöm a Kiskunsági Nemzeti Parkba.

Bár korábban is tartottam komondort, a pásztorkutyákkal való mélyebb kapcsolatom ekkor kezdődött. A helyi adottságok kihasználása végett juhtenyésztésbe fogtam. A nyáj védelmére 1999-ben két közép-ázsiai juhászkutya szuka kölyköt vásároltam, amelyeket egy Budapesten felnőtt, igen rossz állapotú, hét éves kan befogadása követett. A közép-ázsiaiak ösztönösen vonzódtak a jószághoz, keresték az állatok társaságát, és sosem jutott eszükbe bántani, kergetni őket. Nem kellett őket tanítani arra, hogy őrizzék a gondjaikra bízott állatokat, ezt természetes késztetésből tették. Eredeti élőhelyükön a ragadozó madarak reális veszélyt jelentettek a bárányokra, borjakra, csikókra. A mi kutyáink ebből a genetikai örökségből kifolyólag például nem engedtek nagytestű madarat leszállni a területre, de még a felettük gyakorlatozó vadászrepülőket is hajtották, űzték. Ezen kívül az együttélés során sok-sok megfigyelésen alapuló tapasztalat tett e fajta rabjává.

Ellátogattam néhány kiállításra is, de ott nem tudtunk labdába rúgni a divatos típusú kutyák mellett. előfordult olyan eset is, amikor az én szikár, csupa izom, egész életét mozgással, munkával töltő kutyámra azt mondta a bíró, hogy véleménye szerint nem elég tömeges, és szerinte ezen a problémán mozgatással lehetne segíteni. ugyanakkor a ringben eredményesen szereplő kutyák felépítésén, viselkedésén rögtön láttam, hogy a pusztában nem sokáig állnák meg a helyüket. Ezek a tapasztalatok a kiállításokat számomra érdektelenné tették, de kutyáim használhatósága, semmilyen általam eddig ismert fajtával össze nem hasonlítható jelleme, és nem utolsósorban a hozzáférhető pásztorkutyás szakirodalom meggyőzött, hogy jó úton járok.

A tenyésztésben sajnos csak az egyik szukám vált be, de az utána született kölykök eladásával nemcsak vevőket találtam (sokszor többszörösen visszajárót is), hanem olyan barátokra leltem, akikkel immár együtt dolgozunk egy igazi, használható, pásztorkutyás tulajdonságokkal rendelkező közép-ázsiai juhászkutya-állomány fenntartásáért. Ebben a munkában az igazi lökést az jelentette, amikor megismerkedtem jelenlegi párommal, Schütz Saroltával, aki szintén már évek óta tenyésztette ezt a fajtát. Az internet megismerésével és használatba vételével jó néhány újabb lelkes kutyást ismertünk meg, köztük Bartha Lászlót. Gyorsan elmélyülő barátságunk eredménye - többek között - ez az interneten is közzétett "bátorságpróba" is, amiről most beszélgetünk.

 

Szembesülés az őserővel

László: - Hároméves koromban kezdtem könyörögni szüleimnek egy kiskutyáért. Négyévesen megkaptam. Azóta (33 éve) kihagyásokkal, de van kutyám. Keverékkel kezdtem, aztán "farkaskutyával" folytattam. Húsz évesen eredetiben olvastam az anyaországi németjuhászos szakirodalmat. Nagyon jó iskolának bizonyult, különös tekintettel az anatómia és a végtagszögelések miértjeinek megismerésében. Egyetlen fajtánál sem kutatták olyan alaposan a jó ügetés (mint alapjármód) titkát. Az más kérdés, hogy ennek kedvéért mi mindent áldoztak be.

A közép-ázsiai juhászkutyával 1994-ben ismerkedtem meg. Egy német juhászkutyát ábrázoló, általam újságból kivágott kép hátoldalán pillantottam meg először, és fokozatosan lenyugözött. Őserő - csak ez járt a fejemben, ahogy nézegettem a képet. Elkezdtem érdeklődni utána, kiállításokon már az "ázsiás" ringet figyeltem, anyagokat gyűjtöttem róla, és minél jobban elmélyültem a fajtában, annál inkább hatása alá kerültem. (Ez nálam kisebbfajta kulturális sokkot is okozott, mert először szembesültem egy sokkal régebbi, eredetibb, nyersebb, életszagúbb kutyás szemlélettel, amelynek számára az élet nem élvezet, hanem feladat, és amely evidenciaként kezeli a filozófiai és történettudományi közhelyet, hogy nagyság nincs harc és szenvedés nélkül.)

Amikor kölyköt akartam venni, gyanús lett, hogy nem szűrik diszpláziára a tenyészkutyákat. "Jó a mozgása, minek szűrjem" - mondták a tenyésztők. Ez az én fülemnek teljesen nonszensz volt. Így aztán egy kilenc hónapos, eladó szukát leszurettem, és minthogy véletlenül rendben volt (talán máig az egyetlen normál szuka az FDB honlapján), megvettem. Nem volt különösen szép, és különösen jó sem, de egészséges volt. Vele akartam tenyészteni. De nem ment: nem találtam hozzá igazoltan jó csípőjű kant. Kockáztattam, de belebuktam. Közben 4-5 menő és kevésbé menő kanról tudtam meg közvetlenül vagy közvetve, hogy diszpláziásak. Aztán kezdtek feltünedezni a kiállításokon félős vagy bizonytalanságból agresszív kutyák. Azután pedig túl nehéz, laza felépítésű, tunya, idegen fajták génjeit sejtető egyedek. A helyzet kritikussá vált számomra. Két lehetőség volt. Vagy rezignáltan végignézni, ahogy újból tönkrecivilizálnak egy ősrégi fajtát, vagy megpróbálni tenni valamit. ráadásul magyar lévén úgy éreztem, itt európában mi tartozunk a legnagyobb felelőséggel mindazért, ami Közép-Ázsiából származott ide.

Ekkor merült föl bennem az internetes adatbázis gondolata, ahol fórumot lehetne biztosítani egy egészség- és teljesítménycentrikus szemléletnek, ahol a küllem nem az egyetlen szempont, hanem csak az egyik szempont. De neki se fogtam, mert tudtam, hogy ilyesmit egyedül nem kivitelezhetnék. Berendezkedtem hát a szomorú szemlélődésre, amikor jó egy éve találkoztam Péterékkel. Hamar kiderült, hogy ő és kis, munkacentrikus köre maximálisan támogatná és segítené egy ilyen adatbázis létrehozását. Kigondoltuk a tesztek hogyanját és menetét, én elkészítettem az adatbázis internetes felületét, ők kijárták az egyedileg legyártott, kifejezetten ezekhez a nagytestű kutyákhoz erősített, egészalakos védőöltözetet (ún. francia bundát), amit velem együtt ez a kis kör finanszírozott meg. És elkezdtük a munkát, de már kiterjesztve az összes pásztorkutyára, mivel a teszteken morfondírozva rájöttünk, hogy ezek az elvárások minden ilyen fajtájú kutyaszámára érvényesek.

Néha megkérdik, tulajdonképpen mi a célunk ezzel az adatbázissal. Nincs cél, csak az út. Minél jobb kutyák. Minél elnyűhetetlenebbek, minél kiegyensúlyozottabbak, minél bátrabbak, minél nagyobb "tűzerővel". Amelyeket tisztelni lehet. A szépség legföljebb szerethető, mert tisztelni csak a teljesítményt lehet.

 

A sportnak a sportpályán a helye

- Úgy tapasztaltam, a bátorságpróba a legtöbb kérdést és vitát kiváltó teszt, és nyilván nem véletlen, hogy a teszt során a kutyaegyedül kikötve, vagy saját területén szabadon várja a támadót.

Péter: - Bizony nem. A közép-ázsiai juhászkutyát, más pásztorkutyafajtákhoz hasonlóan, a jószág és terület védelmére tenyésztették ki. Ezek a kutyák mindig is a gazda jelenléte nélkül, önállóan dolgoztak. A beállított helyzetek ezt a szituációt szimbolizálják. A gazdák még a saját udvarukban végzett teszten sincsenek jelen, a kutyának önállóan kell megoldania a feladatot. Csak miután megtörtént a próba, akkor jöhetnek ki, hogy megdicsérjék, megnyugtassák az állatot. Az elvárt produkciók és látott viselkedések tükrében nagyon érdekes tapasztalatokra tettünk szert e téren is.

László: - Nem állítjuk, hogy mindent tudunk, és azt sem, hogy mindent jól csináltunk, főleg az elején. Teljes védőruhás tesztet korábban nem végeztünk pásztorkutyákon a saját területükön, de biztos vagyok benne, mások se nagyon, ezért ez meglehetősen ismeretlen terület. A félreértések és viták nagy részét az generálja, hogy a "hozzáértők" és laikusok az őrző-védő kutyák kiképzőpályán mutatott teljesítményével vetik össze a látottakat, ezzel összehasonlítva mondanak gyakran lesújtó ítéletet. A laikusokat még csak-csak megértem, hiszen honnan tudják ők, ha még a "profik" sem tudják! A "szakértők" viszont elhallgatják, hogy amit a kiképzőpályán lát a laikus, azaz amit neki megmutatnak, az legtöbbször egy gondosan és hosszú idő alatt felépített "valami". Mi viszont azt kutatjuk, mit tud egy pásztorkutyaalapból, minden építgetés nélkül. Mert a pásztorok nem építgették a kutyáikat.

A munkakutyások és sportkutyások zsigerből elfogultak velünk szemben, mert ők abból (is) élnek, hogy megtanítják a hozzájuk vitt kutyáknak, amit mi alapból elvárunk a mieinktől. Zsákmányösztönre építgetett sportkutya-teljesítmények nem érdekelnek, bármilyen látványosak legyenek is, és bármilyen összehasonlítás méltatlan a pásztorkutyákra nézve. Erről nem vagyunk hajlandóak vitázni. A sportnak a sportpályán a helye. Életveszélyes helyzetben a zsákmányösztön elpárolog, és mi marad helyette? tudom, sokáig el lehet hitetni egy kutyával, hogy nincs komoly veszély, de mi történik, ha éppen akkor, az egyszer nem?

Ami viszont nagyon is érdekel, az az élesben dolgozó szolgálati őrző-védő kutyákkal való összehasonlítás. De még ezt az összehasonlítást sem lehet egy az egyben megejteni. Különösen addig nem, ameddig nem láthatunk kikötött, vagy a saját területén magára hagyott, nyers, de szolgálati kutyának való ebet dolgozni. Mert a fogásba ragadás kapitális hiba egy pásztorkutyánál, de lehet, hogy a szolgálati kutyáknál mint fogásbiztonság követelmény. És a jó pásztorkutyaazonnal ereszt, ha a támadó passzívvá válik (mint ahogy a bunyót is abbahagyja, ha ellenfele megadja magát), míg a szolgálati kutyákat nevelik a gond nélküli eresztésre. (Láttam videón kommandós szimulációs helyzetben malit, amelyik úgy fogott vissza a gazdája kézfejére, hogy csak úgy lógott rajta!)

A szolgálati kutya lehet vakmerő, és tévedhet, mert mögötte ott az ember, aki korrigálja. Túlharcolhatja magát, mert jóltáplált, és aztán pihenhet kedvére. A pásztorkutyaönállóan kell megoldja a veszélyes helyzeteket, de meg kell oldja, mert ha elrabolják mellőle a jószágot, akkor a pásztor végez vele. És csak annyit harcol, amennyit föltétlen muszáj, mert eredeti környezetében mindig alultáplált, és egy óra múlva, ahogy elvonultak a tolvajok balra, jöhetnek a farkasok jobbról. És ez nem tízperces játszma. Hajnalban pedig már indulni kell a nyájjal 20-30 kilométeres útra, esetleg éhgyomorral és szomjasan. Ezért aztán a végsőkig ökonomikusak. Másrészről egy pásztorkutyasohasem fog beleugrani egy ellenséges tömegbe, mint egy jó tömegoszlató kutya, de nem is ez a dolga. És a működésbe hozott géppiszolyt sem fogja kitépni a terroristák kezéből.

A szolgálati kutyák véleményem szerint specializált kutyák. Néhány területen jobbak és használhatóbbak, mint a pásztorkutyák, de legalább annyin gyengébbek és sérülékenyebbek is. Ez az ára minden szakosodásnak. ráadásul arra, amiben jobbak, a legtöbb embernek nincs szüksége a mindennapokban. Mégis ismétlem: nagyon érdekelne a gyakorlati összevetésük jó pásztorkutyákkal bizonyos helyzetekben, mert tanulhatnánk belőle.

 

Egyszeri próba, nem kiképzés!

- Melyek voltak a gyakorlati tapasztalatok a teszt során?

Péter: - Mindenekelőtt szükségesnek tartom ismét kihangsúlyozni - ahogyan azt Laci az előzőekben elmondta -, hogy a teszt egyszeri felmérést jelent, nem pedig kiképzési gyakorlatot. Ezt nemcsak azért nagyon fontos tisztázni, mert született képességeket vizsgál, hanem azért is, mert a bátorság- és területőrzési próba igen komoly pszichikai terhelést jelentenek a kutya számára. A pásztorkutyák, de maradhatunk az ázsiaiaknál is, az egész szituációt teljes valóságában élik meg. Nem játéknak, hanem valós támadásnak fogják fel, ezért a kutyákat csak koruknak megfelelően és lehetőség szerint rövid ideig terheltük. A teszt nem lehet több, mint egy villanás az életükben. Ha valaki hasonló módon, de kiképzési szándékkal és rendszeresen csinálja velük ugyanezt, az véleményünk szerint hatalmas hibát követ el. Saját tapasztalatból tudjuk, hogy a született védőösztönnel rendelkező, feladatukat magas szinten ellátó, jó képességű kutyákat nem szabad állandóan próbálgatni, képességüket bizonygatni (általában a kutyájukban nem bízó gazdák teszik ezt), mert - különösen ha falkában dolgoznak - könnyen levetkőzhetik azt a mindnyájukban meglévő gátlást, ami megakadályozza őket abban, hogy nyomós ok nélkül emberre támadjanak. Az ilyen kutyákat a XIX. századi magyar Alföldön falkájukkal együtt kiirtották.

Sokan félreértelmezik a kutyák látható zavarát is, melyet a kezdeti egy-két-három brutális harapás után mutatnak. Ez megint egy olyan pont, amiben nem értünk egyet a munkakutyásokkal. Ennek oka ugyanis az, hogy ázsiaiak tökéletesen tudatában vannak annak, hogy a bunda védi a benne lévő személyt, akihez nem férhetnek hozzá. Ez frusztráltsághoz, bizonytalansághoz vezet. Saját kutyámmal - melyet természetesen nem én teszteltem - olyan is előfordult, hogy miután nem sikerült megrendítenie az ellenfelet, megpróbált "bejutni" a bundába, azaz a karnyíláson, illetve ami még veszélyesebb volt, a fejet védő bukósisak szemnyílásán keresztül akarta elérni a segédet. Ez szerintünk az ázsiaiak kimagasló intelligenciáját és problémamegoldó-képességét példázza.

László: - A legsúlyosabb tapasztalat, hogy a lánc végén vagy a kerítés túloldalán, tenyérnyire a védőruhás segédtől még hátborzongatóan fenekedő, de legalább meggyőzően keménykedő kutyák a hozzájuk belépő segéd elől menekülnek vagy hátrálnak. A többség sajnos ilyen. Igen tanulságos kiegészítés ehhez, hogy egyszer Péter egy ilyen elhátráló kutyától kijövet, már kintről visszadŰgta a védett karját a kerítés fölött. A kutyaazonnal keményen ráfogott. Számunkra ez a döntő bizonyíték, hogy nem igazán a furcsa védőruhától tartanak, ahogy ezt sokan gondolják, hanem a helyzettől. Saját okulásunkra ezt meg fogjuk ismételni a jövőben, de nem mutathatjuk meg, mert az ilyen kutyaprodukcióját nyilván nem szeretné a gazdája nyilvánosságra hozni.

A másik elgondolkodtató tapasztalat, hogy a jó pásztorkutyák gazdájuk távollétében határozottabban dolgoznak. Ez csak falkaetológián keresztül értelmezhető. Támadás elhárításakor mindig a falkavezér a kezdeményező, és ő a stratéga is. Ez jól megfigyelhető ott, ahol több kutyát tartanak együtt. Ha jó esetben a gazda a falkavezér, akkor a kutyavonakodik elkezdeni a "táncot", hiszen az a vezér előjoga. Természetesen minden kutyában él még több-kevesebb falkaösztön, de úgy vannak vele, mint a futással. Minden kutyafajta egyébként egészséges egyedei tudnak általában valamennyire futni (na jó, majdnem mindegyik), de vannak, amelyek nagyon tudnak. A jó pásztorkutyák olyanok a falkaösztönt tekintve, mint az agarak a futásban: a legjobbak. Éppen a kifinomult és rendkívül összetett falkaösztön teszi, hogy a legtöbben, akiknek nem áll módjukban falkában tartani és így megfigyelni ezeket a kutyákat, nem értik meg, vagy ami még rosszabb, félreértik őket. Így aztán nem könnyű komolyan venni olyan kiképző gurukat, akik csinos kis kennelekben tartják falkaösztönben legfeljebb a "futottak még" kategóriát képviselő kutyáikat. Péter már jó pár éve figyeli egész nagy falkájukat, de szinte hétről hétre észrevesz valami újat.

 

Harc, de nem kutyaviadal

Még egy nagyon fontos tapasztalat, amit mindenképpen említenem kell, bár érzem, hogy erősen feszegetni fogjuk e cikk terjedelmi korlátait, hogy a jól működő pásztorkutyák, sőt még a brutális kaukázusi is, amit teszteltünk, és amely már sokkal inkább szolgálati kutya, mint pásztorkutya, nem őrjöngő fenevadak. Jól vezethetőek, fölöslegesen nem dúlnak-fúlnak, és akció után percek alatt visszaállnak az alapjáratra.

- Ezt én is láttam videókon, és - legalábbis számomra - lenyűgöző volt az az önfegyelem, ahogyan a kutyák viselkedtek. Ha jól tudom, a szkeptikusokat ez sem győzte meg.

László: - Nem az a baj, hogy nem győztük meg őket. Az a baj, hogy egyes általunk egyébként elismert, tapasztalt, több évtizedes sport- vagy munkakutyás múlttal rendelkező emberek nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a pásztorkutyafajtákra nem lehet ráhúzni az ő általuk megszokott kiképzési és egyéb viselkedési elvárásokat. Kizárólag saját munkakutya-fajtáikon keresztül képesek értelmezni a látottakat. Ha volt is felületes tapasztalatuk pásztorkutyákkal, nem értették meg, hogy ezek a fajták rendkívüli falkaösztönük miatt egészen másképp működnek, arról nem is beszélve, hogy pásztorkutyafajták között is jelentős eltérések vannak. Szívesen vennénk konstruktív szakmai vitát, még inkább párhuzamos teszteket sport- és munkakutyákkal, de hiába ajánlottuk föl, eddig senki sem vállalta.

Egyébként ugyanez a félreértés áll fenn a viadallal kapcsolatban is. Az "ázsiákat" és kangalokat (török pásztorkutyafajta - a szerk.) még ma is verekedtetik egész Közép-Ázsiában, Törökországban, Oroszországban, Ukrajnában, tehát vagy két Európányi területen. A középázsiai-típusú harcokat azonban a laikusok összemossák az öncélú, valóban potenciálisan veszélyes és falkaképtelen kutyákat kitermelő nyugati(pit) és távol-keleti (tosa) típusú viadallal. A harc mindig valami másért, jó esetben valami magasabbért folyik, a viadal mindig csak önmagáért. A származási helyen ez az erőpróba csak a "fedezzen a legerősebb" elv kiterjesztése a falkán kívülre, a nagyobb szelekciós nyomásért, tehát a jobb kutyákért. A legjobb bunyósnak is tökéletesen kell működnie mint falkaállat és pásztorkutya, mert a falkából és a nyáj mellől viszik verekedni, és oda is viszik vissza a szezon után. Ez a sajátos követelmény ellensúlyként egyensúlyban tartja és megóvja az etológiai és fiziológiai torzulástól.

A kutyákat nem kis pit-ekben (pár négyzetméteres gödör, aréna - a szerk.) engedik össze, ahol alig lehet kitérni, hanem fél futballpályányi területen, messziről. El lehetne tehát futni, a komolyabb harcok mégis 20-30 percig is eltartanak. Sokkal durvább dolog megverekedni egy másik, hasonlóan erős kutyával, mint lógni a karon, és elviselni pár botütést! A legkeményebb rottweiler vagy schnauzer sem állná a sarat, ha odavinnék. Láttunk videón próbálkozásokat: mosolyogtató. Tehát nagyon rosszul viselem, ha kétségbe vonják általában az "ázsiák" keménységét és bátorságát, akár burkoltan is. Nem a keménység és a bátorság hibádzik, hanem - ahogy már említettem - a téves elvárások. Persze ebben a fajtában is kevés már a jó kutya, ahogy a statisztikánk mutatja. Sajnos a laikusok elvárásai is az őrző-védő kutyák látványos produkciójához vannak igazítva. Az igazi kihívás az ő szemüket felnyitni valami másra, mert ők "tartják el" a fajtákat.

Péter: - A minap is megkérdőjelezték az adatbázisban szereplő közép-ázsiai juhászkutyák munkájának hatékonyságát mondioringos sporttársaink. Válaszul felajánlottam egy egyszerű párhuzamos tárgyőrzési tesztet az én, meg az ő akár legjobb kutyájukkal. A felhívásra részükről válasz nem érkezett, pedig mi nagyon szívesen bizonyítottuk volna a gyakorlatban - előttük is - az elméleteink helyességét. Egy minden szempontból célszerűen dolgozó és mindig csak a kötelező minimumot teljesítő (éppen ezért a környezetére veszélytelen) pásztorkutya - valóban nem látványos - munkáját kritizálni könnyű. Minimális védőfelszereléssel a területére behatolni, és megpróbálni elhozni az általa őrzött tárgyat, majd az eredményt (vagy az eredménytelenséget) a nyilvánosság előtt vállalni nehezebb feladat...

 

Sikerélmény, csalódásokkal

- Most, hogy túl vagytok több tucat kutya tesztelésén, hogy érzitek? Sikerült elérnetek a célotokat?

László: - Ha figyelembe vesszük, hogy a tesztek egyik célja az volt, hogy minél többet megtudjunk a közép-ázsiai juhászkutyákról, valamint hogy a mindennapi életben is helytállni képes pásztorkutyákat mutassunk be, akkor azt gondolom, igen. De nagyon sok a lehangoló elem. A sok félreértés, amelyek jelentős része már az adatbázis bevezető szövegeinek figyelmes elolvasásával elkerülhető lenne. Az, hogy milyen kevés kutya mutatott legalább értékelhető teljesítményt a vizsgáltakból (20 közép-ázsiaiból öt, közel 40 komondorból egy). A csípő és könyök állapotának, a kitartásnak és jó mozgásnak súlytalansága még a bátorságpróbán megfelelt kutyák tulajdonosainak többségénél is. Általában a tenyésztők és tulajdonosok közönye vagy éppen elutasítása. Hiszen eddig a kutyákat néhány kivételtől eltekintve saját szervezésünkben tesztelhettük, pedig az adatbázis létét jól látható helyen jeleztük mindenkinek, akit egy kicsit komolyabban érdekel valamelyik pásztorkutyafajta. Ehhez képest szinte nincs érdeklődés.

Háromféle elutasító viszonyulást tudok elképzelni az adatbázishoz: 1) félnek a megmérettetéstől, 2) nem érdekli őket, 3) nem tartják jónak. Az első kettőt nem szükséges kommentálni. A harmadikra csak azt tudom mondani: készítsenek jobb, szakszerűbb tesztsorozatot és adatbázist! (Sok időt megspórolnának nekünk.) Mindenki csak nyer vele, akit egy pásztorkutyának nem csak a külső burka érdekel. Mert akármilyen is ez az adatbázis, egy dolgot mindenképpen bizonyított: tesztekre kikerülhetetlenül szükség van, mert ami a belső értékeket illeti, nagy a baj. A formát általában túllihegik, a tartalmat meg agyonhallgatják, vagy ami még rosszabb, minden alapot nélkülöző, manipulatív sejtetésekkel feltupírozzák. Bennfentes kutyás köröknek ezzel nem mondtam semmi újat. De valakinek már el kellene mondania a jóhiszemű laikusok tömegeinek is, hogy nem minden arany, ami fénylik, már fogyasztóvédelemből is! Mert hányan vennének kiskutyát olyan tenyésztőtől, vagy szaporítótól, aki ezt szuggerálná: "ez a kiskutya nagyon szép lesz, rengeteg kiállítást meg fog nyerni, mert a szülei is ezt tették - de ha a területére valaki dühösen beront, akkor el fog futni, mert a szülei is ezt tették..."

Péter: - Az oldalon szereplő kutyák közül a közép-ázsiai juhászkutyák: Nathan (Bajai Sirok Őre Baur), Borgia (Stróbházi Hajsa), Timúr (Cserényőző Nomád Timúr), Roza (Balu Kán Elba) és Dzsalja (Dzselal Ad-Din Dzsalja) gyakorlatilag baráti körünkből kerültek ki. Van még egy kaukázusink, Igor (Tárnokhíre Mackó Baltazár). A komondorosokat Nagy András szervezte gőzerővel, aminek eredménye egy imponáló kiállítási eredményekkel is rendelkező szuka, Barka (Mátyás Király udvari Barka). A tenyésztők közül egyedül Fekete György, a Györgyudvari Kuvasz Kennel tulajdonosa keresett meg bennünket azzal, hogy ő szívesen kipróbálná kutyáit. Nagy örömünkre két szemrevaló kan kutyája: Györgyudvari Ádáz és apja, Györgyudvari Vagány is nagyon szépen szerepeltek.

 

Ég óvja őket a népszerűségtől!

- Mi az, amit ti tanultatok a közép-ázsiai juhászon keresztül a pásztorkutyákról?

Péter: - Azt, hogy milyen csodálatos fajta a közép-ázsiai juhászkutya, illetve minden fajta, mely őrzi a régi pásztorkutya-viselkedés alapjait, nem a teszt alatt, hanem a mindennapi életben tanultuk, tapasztaljuk meg. A teszt csak tovább árnyalta mindezt. Komolyan mondom, hogy csodálatos tanulmány kutyáink viselkedésének megfigyelése. Magával ragadó, hogy milyen szintű és harmonikus közösségi életet képesek élni; hogy bármennyire is kemények az idegenekkel, a család teljes biztonságban van mellettük; hogy semmit nem csinálnak feleslegesen, nem okoznak kárt semmiben; hogy ösztönösen jó kapcsolatot ápolnak a gondjaikra bízott jószággal, hogy mennyire egészségesek, vitálisak, természetesek. Rengeteget tanultam tőlük, és nagyon sok olyan dolgot tudtam meg általuk, amit azelőtt teljesen másként gondoltam.

Például, hogy a szuka kölyköt azért könnyebb már kölyökként is magunkhoz hívni, mert benne nagyobb az alárendeltségre való hajlam, míg a kanok már cseppnyi korukban sem akarnak behódolni, ezért aztán nem is szívesen mennek oda, ahol ezt meg kellene tenniük. Vagy azt, hogy a kölykök egészen fiatal korában (6-8 hetesen) tapasztalt óvatossága - amit a munkakutyások már félénkségnek titulálnának - voltaképpen a túlélésüket biztosítja. Egy közép-ázsiai juhászkutyasosem lehetett olyan vakmerő, mint ami például egy jó rottweiler- vagy német juhászkutya-kölyök, hiszen rövid úton elpusztult volna. Ehhez kapcsolódó megfigyelésem, hogy pont a kicsinek óvatos, magukra minden tekintetben vigyázó kölykök lesznek azok, akik felnőve átveszik a hatalmat a domináns kutyától.

László: - Ezt napokon át lehetne sorolni, és még mi sem tudjuk mindet, mert még mindig tanuljuk őket. Számomra a legizgalmasabb a pásztorkutyákban, hogy a falkaélet virtuózai. Ebben minden fajta közül a legjobban hasonlítanak a farkas-ősre. Ezért hihetetlenül üdítő közéjük menekülni a féktelen individualizmus és az atomizált családok (Csányi Vilmos definíciója) világából. A jó pásztorkutyák méltóságteljes szövetségesei az embernek, nem szolgái. Nem lehet őket hétvégi szórakozásból utasítgatni. Ha pedig megpróbálják uralni őket, akkor tárgyiasul az ember-kutya kapcsolat, és csak a minimum jön ki belőle, vagy a legrosszabb, domináns kanoknál például a gazdával való szembefordulás, esetleg az ellene irányuló támadás. Ezek a kutyák a megelőlegezett tiszteletre épülő, igazi társas viszonyban tudnak csak kibontakozni, és megmutatni, mire születtek. A legjobbak aztán képesek komoly teljesítményt felmutatni, és ezzel rögzíteni a tiszteletet. Persze az embernek is ki kell ezt érdemelnie, de a kutyák szerencsére kevesebbel is beérik, ha nem is bármivel. A kölcsönös tisztelet dimenziójában megszűnik a dominanciaharc és a feszültség. Valami olyasminek adja át a helyét, mint ami a farkasfalkában az alfa-hím és az alfa-nőstény között működik.

Ezek a jólsikerült pásztorkutyák csak egy szuk rétegnél vannak a helyükön, és én szeretem azt, ami csak keveseknek való. Olyanok, mint a szamuráj kardja: látszólag egyszerűek, de belsejüket tekintve hihetetlenül összetettek, rengeteg régi tudást sűrítenek, jó kézben pedig elképesztően hatékonyak. Ég óvja őket a népszerűségtől! Mert akkor a tízezer év alatt fölhalmozott genetikai kincs feláldozódik a show-business műanyag oltárán.

 

Magyarországon jogszabály tiltja az állatok fizikai vagy pszichikai állapotának másik állaton való kipróbálását (állatvédelmi törvény, 7.§ /1/ Tilos az állat fizikai, pszichikai állapotának olyan kipróbáltatása, küzdelemre késztetése egy másik állattal vagy emberrel, amely sérülést vagy halált okoz /a továbbiakban együtt: állatviadal/. Tilos az állatviadal szervezése, tartása, továbbá állatviadalra fogadás szervezése, az állatviadalon való közreműködés, részvétel, fogadáskötés). Az tehát, hogy más országokban ezeket a kutyákat a mai napig harcoltatják egymással, s hogy ez a gyakorlat eredeti hazájukban a tenyésztés szelekció részét képezi, senkit nem jogosít fel arra, hogy a kutyáját bármiféle okból is hasonló próbának vesse alá. Fontos tehát még egyszer nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az interjúban említett viadalok csupán érdekes fajtatörténeti információt jelentenek; a cikk tárgyát képező bátorságpróba védőöltözéket viselő, emberi segéd közreműködésével történik.

a szerk.

 

A tesztsorozat több különböző feladatot és vizsgálatot tartalmaz(hat). Ezek közül a leglényegesebbnek a bátorságpróbát tartjuk, ezért ez a minimum, amivel föl lehet kerülni az internetes adatbázisba. Tapasztalatok szerint többnyire csak ezt kérik a tulajdonosok is.

Területőrzési próba: a segéd megpróbál barátságosan bemenni a kutyaterületére, és onnét elhozni a gazda egy ruhadarabját.
Bátorságpróba: a kutyát idegen területen, 5 méteres láncon, vagy saját területén támadja meg fenyegetően a segéd.
Kitartáspróba: 5 kilométer folyamatos ügetés 25 fok alatti hőmérsékleten.
Közömbösségi próba: a kutyát, számára idegen területen, pórázon el kell vezetni kettő, majd egy semlegesen viselkedő idegen ember mellett egy méterre.
Diszpláziaszurés: a csípő és könyök röntgenezése.
Tervezett teszt: a kutyák reakcióinak vizsgálata felnőtt és fiatal háziállatokkal (elsősorban juh, szarvasmarha) való találkozáskor.

A vizsgálatokat, illetve a teszt lefolyását videóval és fotókkal dokumentáljuk. Az eredményeket teljesen diszkréten kezeljük; csak akkor kerülnek föl adatok, illetve videóanyag a kutyáról és munkájáról, ha tulajdonosa ehhez beleegyezését adja.
További részletek az adatbázis internetes felületén a www.dog-web.info "Pásztorkutyák" menüje alatt, illetve a dog-web@freemail.hu e-mail címen.

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)