Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
ARCHÍV! - Gyimes
Egy kalibakutya-kölyök a Kárpátokból
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2007. február 21.

Gyimesben járva az ottani emberek vidámsága, a táj meseszerűsége és a vadon közelsége ámulatba ejti az anyaországból érkező kutatót és látogatót egyaránt.


 

A régi, pásztorkodó népi kultúrák egyik utolsó szigeteként Gyimes a nyájőrző juhász- és pásztorkutyák ősi időkből megmaradt mementójaként tartható számon.  

Mi sem lehet méltóbb és autentikusabb kutatási terület egy keleti pásztorkutyákat tanulmányozó kutatócsoport számára, mint a Kárpátok ezen vidéke! A szándék, hogy segítsünk Gyimes néprajzi értékeinek, és azon belül is a kalibakutya-populációnak a fennmaradásban, szinte azonnal megfogalmazódott mindannyiunkban, ahogy lábunkat betettük erre a vidékre. Többszöri kutatóútjaink során erős vágy támadt bennünk, hogy egy kárpátokbeli, szilaj pásztorkutyát birtokolhassunk. Egy számunkra részben ismeretlen természetű kutyatípus egyedének kiválasztása, főleg, ha az egy tenyésztési koncepció részeként is megjelenik, nem könnyű feladat. Még akkor sem, ha a kiválasztás érzelmi alapokon és szubjektív módon történik. Álljon itt Gyimes - stílszerűen így neveztük el -, az első Magyarországra került kalibakutya-kölyök története.

 

Útban Három kút felé

Kiérkezésünk idején, 2006 márciusában, még visszaköszönt a tél, mielőtt elbúcsúzott volna. A Kárpátok hegyein és lankáin, az utaktól távol a hó még szűzen megtartotta magát a tavasznak. Kis csapatunk most is folytatta az előző expedíciókon megkezdett kutatómunkát, így újabb területeket járhattunk be, kalibakutyák után kutatva. A harmadik napon Hidegség-patakjának mintegy 15 km-es szakaszát vizsgáltuk, ahol sok helyi kalibázó emberrel is találkoztunk. Sokuk elmondta, hogy ha jó pásztorkutyákat akarunk látni, menjünk fel Három kútra, ami Hidegség fejétől még legalább 20 km-re található. Este tehát összeültünk, és átbeszéltük, miként vállalkozzunk erre a feladatra, ami legalább 6-8 órás gyalogtúrát is jelenthet, helyenként 20 cm-es hóban gázolva. Mint kiderült, ilyenkor a lóval való közlekedést a helyiek sem erőltetik, csak a legelvetemültebb fatolvajok járják a vidéket, farkasüvöltéstől kísérve. A nagy hó miatt egyes kis falvak gyakorlatilag teljesen elzáródnak a külvilágtól télvíz idején.

A terv az volt, hogy a csapat egyik része felmegy Három kútra, míg a másik fele egy másik irányban folytatja a kutatómunkát. Hidegség-patakjának végéig autóval is fel lehetett jutni, onnantól azonban a nagy hó miatt csak gyalogosan volt folytatható a hegyeken átívelő út. A Három kút felé indult csapat rendkívül gyönyörű vidéken haladt célja felé, ráadásul a nap is szikrázóan sütött, így láttatni engedte a hegyek és a hatalmas fenyőfák csodálatos pompáját. Az úton felfelé sok farkaslábnyomot találtak, amelyek a környéken portyázó ordasoktól származtak, ezzel is alátámasztva, hogy e táj gazdag területnek számít nagyvadak tekintetében.

Hegyi vendégszeretet

Az első ember, akit megpillantottak, egy idős román asszony volt, aki, meglátván, hogy emberek jönnek felfelé az úton, egy tál frissen sütött fánkkal sietett a vándorok elébe. Házába invitálta a megéhezett utazókat, és sokféle házi finomsággal kedveskedett a vadidegen embereknek - tette ezt csupán jóindulatból, vendégszeretetből, emberségből, mert ezen a vidéken nem a nagypolitika irányítja az emberek gondolkodását, hanem a több évszázados egymásra utaltság. A csapat a vendéglátást illően megköszönve folytatta útját, most már a kutyák után kutatva, a siker reményében.

A faluban kb. 40-50 család él, köztük egy-két román család is, a legnagyobb békességben, egyetértésben. (A településnek van általános iskolája is, ahol egy fiatal tanító néni tanítja a gyerekeket a magyar nyelvre, irodalomra és történelemre.) Nem sokáig váratott magára az első kutya megpillantása sem, mert e kicsiny hegyi faluban, gyakorlatilag minden portán egy vagy több kalibakutya őrizte a házat és a rábízott jószágokat. Ezek az ebek a vadon közelsége miatt folyamatos túlélési harcot vívnak a természettel, így rendkívül edzetté és ellenállóvá váltak generációkon keresztül. Sok jó felépítésű, jó viselkedésű kutyával lehetett találkozni, köztük - örvendetes módon - jó pár szukával is.

Az egyik idős juhászember portáján nagy volt a meglepetés, mivel P. János bácsi megmutatta azt a pár napos almot, amelynek anya- és apaállata is az ő tenyészetéből származik. A kölyköket a csűrben hozta a világra az anyjuk, szénából szabályos fészket alakítva ki számukra. Az alom három kölyökből állt - szándékosan csak ennyit hagytak meg -, s nagy meglepetésre az egyikük egy kis szuka volt. Csapatunk egyik tagja, Czéher Gyuri barátunk, látván a szülőket, rövid gondolkodás után eldöntötte, hogy szeretné elhozni a kis szukát. Sikerült megegyezni a gazdával, ami azt jelentette, hogy kb. két hónap múlva haza lehet hozni, amennyiben a szükséges oltásokat is megkapja. Ennek örömére természetesen előkerült egy kis hazai lélekmelegítő, ami a hideget tekintve, nagyon áldásosnak bizonyult...

Éjjeli kaland a hóban

Márciusban az este nagyon hamar eljön, és ez most is így történt, a hegyekben pedig a nap lebukása mindig együtt jár a hirtelen lehűléssel. A kis csapat nagy örömben indult vissza a szállására, nem is gondolva ekkor még arra, hogy talán jobb lett volna még itt szállást kérni éjszakára. Az út sötétben vezetett visszafelé, ráadásul a hold sem világított az égen. A baj kb. öt km után jelentkezett, amikor is Gyuri barátunknak begörcsölt a térde, és meg kellett állnia pihenni. A pihenés nem hozta meg számára az enyhülést, sőt még csak rosszabb lett a helyzet, mert fél lábon sántikálva jóval hamarabb elfáradt. Itt még vissza lehetett volna fordulni, de mégsem ezt tették, hanem tovább botorkálva folytatták útjukat.

Egy jól megtermett embert támogatni bokáig érő hóban, hegyen fel és hegyen le, sok kilométeren keresztül, nem egyszerű feladat. Az út mellett észrevettek egy összetákolt kalibát, ahonnan egy kis fény is kiszűrődött, így hát közelebb mentek és bekopogtak. Szállást akartak kérni ekkora már igen elcsigázott barátjuknak. A házba betoppanva megláttak egy ágyat, amelyen hat hihetetlenül szutykos arcú és ruhájú román "erdőmunkás" kártyázott, kissé ittas állapotban. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy éjnek évadján négy meggyötört kutató töri rájuk az ajtót, szállásért és teáért könyörögve barátjuk számára, szinte fel sem pillantva kártyájukból, zavartalanul játszották tovább megkezdett partijukat.

Ezen a ponton kutatóink jobbnak látták, ha távoznak, és nem erőltetik tovább a segítségkérést, ki tudja, milyen sorstól mentve meg így barátjukat...

A 4-5 órásra tervezett visszaútból így legalább 9 órás lett: hajnali 4 órára sikerült hazaérni szállásukra, rendkívül kimerült állapotban. Másnap már újra egyesülve átbeszéltük az élményeket, ezután felkerestük helyi állatorvos barátunkat, Vitos Attilát, hogy a kis kalibakutya-kölyök számára megfelelő ellátást kérjünk, felkészítve így a magyarországi kiutazásra.

 

Gyimes megérkezett

Gyuri barátunk úgy tervezte, hogy a végeleges elhozatal előtt még meglátogatja a kis kölyköt Gyimesben, hogy figyelemmel tudja követni annak szocializációját, illetve, hogy elintézze a hivatalos engedélyeket a határon való átjutás érdekében. Az újbóli látogatás alkalmával Gyimes átkerült mindenkori vendéglátónkhoz, az általunk nagyon szeretett Nóri nénihez, és itt várta meg a kötelező oltásokat a nagy utazás előtt. A kis "kalibakölyök" párhetes ott-tartózkodása alatt elbűvölte a háziakat, és nagyon megszerettette magát velük, jó természetének és alkalmazkodó képességének köszönhetően.

Egy törökországi kutatóútról hazafelé jövet - ahol a kutatócsapat szintén pásztorkutyákat fényképezett - hozták el a kis Gyimest, aki még mikrochipet is kapott, elsőként a kalibakutyák között. A határon a vámosok szétszedték a mikrobusz belső borítását, kábítószer után kutatva, de a kis kölyköt észre sem vették az ülés alatt, olyan csendesen feküdt a számára kijelölt helyén.

A cikk írásának idején Gyimes már több mint 8 hónapos, és elmondható, hogy kiváló alkalmazkodó- és felfogóképességével beváltotta az eddig hozzá fűzött reményeinket. Ittlétének harmadik napján már úgy közlekedett metróval, villamossal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, pedig előtte nem látott mást, csak juhokat és fenyveseket. Megfelelő kíváncsisággal és magabiztossággal közeledik az emberek, tárgyak és a többi kutyafelé. Könnyen tanul, és hamar megérti, hogy mit várnak tőle. Mozgása hetyke, de ugyanakkor légies is egyben. Bízunk benne, hogy őseinek kiváló génjei és adottságai tovább élnek általa, s ezeket átadja születendő utódainak, ezzel is hozzájárulva fajtájának fennmaradásához.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)