Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
Kalibakutyák közelről
A városból nehéz megérteni a havasok törvényeit
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Czéher György  |  2010. november 25.

Kalibakutyák közelről

A gyimesi kalibakutyáról az elmúlt egy év során többször is szót ejtettünk honlapunkon, ezért rendszeres olvasóinknak tehát a következőkben leírtak egy része talán ismerősen fog csengeni.



A jelen cikkben foglaltak új információkkal egészítik ki és újabb gondolatokkal toldják meg az eddig leírtakat, egyben ébren tartva a témát, mely nemcsak érdekes - és sokak számára talán még új -, de a magyar kutyatenyésztés, élő nemzeti értékeink megőrzése szempontjából is kulcsfontosságú lehet.

Magyarország mai határaitól néhány száz kilométernyi távolságra, a Kárpátok vonulatai között napjainkig megőrződött egy sajátos, félnomád életforma, egy különleges hegyvidéki pásztorkodás, a kalibázás. Napjainkban már egyre kevesebb lehetőség adódik a pásztorok életformájának és az archaikus kutyatartási módoknak a megfigyelésére, ezért is külön öröm számunkra, hogy a Gyimesekben saját anyanyelvünkön is mód nyílik tanulmányaink végzésére. A kalibázó csángó magyarok szilaj állattartási körülmények közt tenyésztik sertéseiket, szarvasmarháikat és a gyimesi rackajuhokat. Ebben a munkában pótolhatatlan segítőtársaik a kalibázó kutyák, ezek a nemzeti megbecsülésünket jelenleg még igencsak nélkülöző pásztorebek. Ha már az általuk őrzött juhok felkerültek a Magyar Nemzeti Kincsek Listájára, nem lenne rossz döntés a Magyar Állam részéről, ha akár nemzetközi együttműködéssel is, de felkarolná a kalibázás, és így a kalibázó kutyák ügyét is, és felvenné őket nemzeti kutyafajtáink sorába. Talán e kitüntető figyelem megszerezné azt a megbecsülést, amely megóvná ezt az egyedülálló kutyacsoportot a kipusztulástól.

 

Mi fán terem a kaliba?

A kaliba tulajdonképpen nem más, mint ideiglenes szálláshely a pásztorok és állataik számára. Itt tartózkodnak, itt legeltetnek kora tavasztól, amikor is az első fű kisarjad, egészen a kemény téli fagyok beálltáig - tulajdonképpen addig, amíg a talaj tartósan át nem fagy, mert ekkor már élvezhetetlenné, értéktelenné válik a jószág számára a legelő füve. Amíg a talaj át nem fagy, ha le is esik a hó, azért még sokáig ki tudják kaparni az állatok a fehér takaró alól az ízletes füvek maradékát. A gazdák általában több tíz hektáros területet kerítenek be a családjuk hegyi legelőin, s ide építik fel a pásztor vagy pásztorok szálláshelyét, a kalibát. Amint a legelő minden egyes fűszálának már jó előre megvan a maga helye, éppúgy sorakozik rendben a kaliba közvetlen tőszomszédságában található istálló, és a "tejfeldolgozó törpeüzemként" használt kicsinyke helyiség is. Itt készül az összegyűjtött tejből a tejföl, a vaj, a sajt, a túró és az orda, s innen kerül ki a kutyák elesége is: a sajttejes vagy tejsavós Puliszka. Amikor levágnak egy-egy állatot, akkor - és csak akkor - jutnak némi húsnemű táplálékhoz is az itt élő kutyák. Ilyenkor gyakran láthatjuk, hogy egy-egy kutyaegy "fél marhát" vagy "fél lovat" őriz - hogy pontosabban fejezzem ki magam: az állatok belsőségeit és fejét, lábát szokták odavetni eléjük.

 

Karám a karámban

Napközben a jószág a kutyák és a gazdák felügyeletével a ház körül legelészik. A sérülékeny juhokat ilyenkor inkább a pásztorok terelik, mert ha a terelőkutya odamarna hozzá, a sebzett jószág szaga már túlságosan erősen csalogatná a környék ragadozóit. Azok a gazdák, akik inkább teheneket, disznókat, kecskéket tartanak, már nem tiltják meg a kutyáknak a terelést, hagyják, hogy azok segédkezzenek az állatok hajtásakor. Napnyugta előtt tehát beterelik állataikat a belső, kisebb karámba, hogy aztán megfejjék őket, és az istállóban vagy a hodályban helyezzék el éjszakára. Amikor a nyájat a sötétben ragadozók támadják meg, tulajdonképpen csak ennek a kisebb karámnak a néhány száz méter hosszú kerítése mentén kell védeniük a jószágot a pásztorkutyáknak. A két karám közti terület, minthogy le van legeltetve, többnyire igen jól belátható, és az éberen őrködő kutyák még idejében figyelmeztethetik gazdáikat a sötétben lopakodó hiúz (helyi nevén: mándruc), a csoportosan ólálkodó toportyánok (farkasok) vagy akár a téli álmából frissen felébredt és igencsak éhes medvék jelenlétére. Azt mondják, hogy ha medve közeledik, azt a kutyák többsége erősen "szégyenli", és csak rövid, dohogásszerű vakkantásokkal jelzik a pásztorok és a többi kutyaszámára a karmost, nehogy túlságosan is magukra vonják a medve figyelmét, mielőtt még a felmentő sereg is megérkezne. Ha azonban farkasok érkeznek, azokat vékony hangú, majdnem szűkölő ugatással jelzik társaiknak. Természetesen teljesen más hanggal jelzik a közeledő embereket, vagy az arra bóklászó, legelésző őzeket is.

 

Milyen is a kalibakutya?

Bár nemrégen érkeztem vissza a húsvéti, immár negyedik kalibakutyás expedíciónkról, mégis meglehetősen zavarban vagyok, ha a kalibakutyákról a szokásos, nyugat-európában elfogadott módon kell szólnom. Most, hogy már több száz gyimesi kutyát láttam, amelyek közül több mint száz évről évre aktívan dolgozik a hegyvidéki kalibáknál, egyre inkább felismerem, hogy ezeket a kutyákat igazából akkor érthetjük meg, ha nem pusztán az egyes egyedeket vizsgáljuk, hanem azokat a kis csoportokat, amelyek együttesen dolgozva látják el munkakörüket a nyáj mellett. Olyan ez, mintha egy őslevesben együtt úszkálnának a mi alföldi pásztorkutyáink, még mielőtt különböző fajtákká nem szelektálták őket. A kalibáknál egyaránt hasznos lehet az éberen őrködő kisebb testű, és a nagy fizikumú, termetes egyed is. Sokan előnyben részesítik a bajuszos, azaz kicsit hosszabb szőrű típusba tartozó példányokat, mert úgy látják, hogy ezek a kutyák egy kicsit éberebbek, de tulajdonképpen, ha elég ügyes a pásztor, akkor még a medvetámadást túlélt és mogorvává vált kutyának is hasznát tudja venni. A kalibázó kutyák jelenlegi tenyészállapota változatos, de a felhasználásuk alaposabb ismeretében már megint egységes állományuk, s a pásztorok által alkalmazott tenyésztési stratégiáik alapján leginkább a szibériai lajkákhoz és az északi népek szánhúzó kutyáihoz tudnám őket hasonlítani.

 

Nem minden lajka lajka

A lajkákról elmondható, hogy eredeti elnevezésük szerint a lajka, mint kajtatóeb, tulajdonképpen a vadász kutyáját jelenti. Az az egyed, amelyik nem alkalmas vadászatra, akármilyen szép is, és akármennyire megtestesíti is a kiállítási követelmények szerinti eszményi lajkát, egyáltalán nem lajka! ráadásul egy almon belül is hihetetlenül eltérő adottságú kölykök születnek, és vadász legyen a talpán - vagy a sílécén -, aki már apró kölyök korban meg tudja állapítani, hogy melyik alkalmas mókus, és melyik medve vagy tigris vadászatára. Ez a szakértelem elengedhetetlen a szaporításuk, szelektálásuk és képzésük során. Van köztük olyan egyed is, amelyiket az égvilágon semmi sem érdekli, csak a repülő madarak jelzése, de olyan is, amelyet csak teherhordásra, szánok húzására tudnak használni. Tehát a lajkák a meglehetősen egységes külső ellenére is igen sokfélék lehetnek akár egy almon belül is. A másik szemléltető példa a szánhúzó kutyáké: itt néhány kulcsfontosságú szögellésen, a húzókedven és a tökéletes szőrzeten, valamint a takarékos üzemmódú táplálékfogyasztáson kívül szinte alig találunk hasonlóságot: mintha nem is egy fajtába tartozó egyedeket látnánk, amikor "standardállás" közben figyeljük őket. És bár a fogaton belül meglehetősen eltérő feladatot kell ellátniuk, ami akár tíz kilogrammos különbséget is eredményez a fogat kutyáin belül, mégis azonnal egységessé válik a mozgásuk, amint meglódulnak és elkezdenek húzni.

 

"Farkasölők" pedig nincsenek...

Ahhoz, hogy ezeket az eltérő külsejű és felhasználású kutyákat világszínvonalú versenytenyészetekbe rendezzék, szintén igen magas szintű szaktudás és sportintelligencia szükséges. Úgy tűnik, megint lovas nemzetté kellene válnunk, hogy megérthessük és helyes módon szemlélhessük a munka vonalú kutyák tenyésztését is... A kalibakutyáknak az évszázadok során eltérő körülmények között eltérő feladatoknak kellett eleget tenniük, és a tájfajta puszta léte igazolja, hogy eddig mindig sikeresen megállták a helyüket. Mindennapi feladataikat, tavasztól a kemény téli fagyok beálltáig, a hegyvidéki pásztorkodás zord körülményei között végzik a Kárpátok vonulatain - ott, ahol Európa legnagyobb vadonélő farkas-, medve- és hiúzpopulációit is találhatjuk. Ebben az időszakban hihetetlenül erős szelekciós hatásnak vannak kitéve. Bár napjainkban már egyre inkább szeretik farkasölőként aposztrofálni a nagytestű pásztorkutyákat, azért nyilvánvaló, hogy a hatalmas testű európai farkasokkal szemben, még ha azok magányosan támadnak is, nem számítható előre lejátszottnak a küzdelem. ráadásul a farkasok igen gyakran falkában, vagy legalábbis kisebb vadászcsoportokban cserkelik be a nyájakat, és ilyenkor olykor amúgy ősmagyarosan látszatmenekülésbe csapnak, majd az utánuk rohanó, a többiek támogatását elveszítő, túlbuzgó magányos kutyákat pillanatok alatt széttépik. Ezekből az állatokból másnapra csak egy véres gerdán, azaz farkaslánc marad...

 

Nyájőrzők egymás között

Ha a pásztor nagyobb nyájra felügyel, sokkal több tejet dolgozhat fel, ami lehetővé teszi számára, hogy több kutyát tartson, és a jobb takarmányozás hatására a kutyák nagyobbra és erősebbre is nőhetnek. De egyáltalán nem a méret és az erő a legfontosabb tulajdonság a munkacsoportban dolgozó kutyák számára. Azért mondok munkacsoportot, mert a pásztor gyakran nem csak a saját kutyáithasználja a terelés és őrzés során, hanem sokszor megesik, hogy az átvett nyájjal a nyáj eredeti gazdájának a kutyái is hozzá kerülnek a legeltetési szezonra. Ezek az idegen eredetű kutyák aztán lehet, hogy nagyobbak, lehet, hogy kisebbek, lehet, hogy küzdöttek már farkassal, medvével vagy akár hiúzzal is, de az is lehet, hogy még soha nem láttak egyet sem ezek közül a ragadozók közül. Az ilyen kutyáknak a munkacsoportba való beszoktatása is a pásztorok feladata. Össze kell szoktatni őket egymással, a nyáj többi tagjaival, az újszülött jövevényekkel, sőt még a szomszéd kalibázó pásztorok kutyáival is, különben könnyen lehet, hogy nem élnék túl az első emberi felügyelet nélküli találkozást!

A kalibakutyák többsége csak évente egyszer tüzel, és ha ez a kalibázás idejére esik, igen nehéz idegen kanok közül választva pároztatni a szukákat. A csapat gyakran egyszerűen széttépi a tüzelő szukához, vagy az őrzött nyájhoz, illetve területhez felügyelet nélkül közelítő kutyákat. Ilyenkor gyakran az erősebb és ügyesebb kanra - vagy ahogyan Gyimesben mondják: bakra - vár a nemzés feladata. A szukák, ha az ellés ideje is a kalibánál éri őket, egyre kevesebb figyelmet szentelnek a jószág körüli munkálatoknak, hiszen idejüket és energiájukat lefoglalja a kölykök nevelése. Sok pásztor már csak ezért sem szeret szukákkal kalibázni, s van, aki a különösen hatalmas, verekedős egyedeket is inkább kiheréli vagy kiherélteti.

 

Vissza a faluba

Télire a pásztorok levonulnak az állatokkal a gyimesi falvakba, újra találkoznak családjuk otthon maradt tagjaival, de sok olyan emberrel is, akinek a kalibája túl messzire esett az övéktől, vagy olyannal is, aki egyáltalán nem kalibázik. Ilyenkor a településen igencsak besűrűsödik a kutyák száma, és ha igazán ismerhetné mindenki az összes egyedet, talán sokan nagyobb távolságot is megtennének, hogy megfelelő párt találjanak kutyájukhoz. Találkoztunk olyan tenyésztőkkel, akik nem kalibáznak, de a kutyáik a legjobb kalibázók közül kerültek ki, és a kölyköket is kalibákhoz hordják tőlük a pásztorok. A falvak látszólag teljesen eltérő környezetet jelentenek az állatok számára, de a valóságban csak annyi az eltérés, hogy itt nagyobb, kényelmesebb a lakóház, és kisebbek az istálló körüli területek a karámon, azaz a kerítésen belül: itt nincs szükség nagy legelők fenntartására, mert ilyenkor a nyáron előállított és felhalmozott szénát etetik fel az állatokkal. Persze olyan szomszédok is vannak, akik már nem gazdálkodnak, hanem gyárakban vagy saját kézműves műhelyeikben dolgoznak. Ezeket a közelben lakó embereket a kutyák már nem tekinthetik feltétel nélkül a nyájat veszélyeztető ellenségnek, hiszen az komoly viszálykodásokhoz vezethetne a településen belül.

 

Családi pásztorkutyák

A falvak településszerkezete a mi szemünkkel nézve meglehetősen sajátságos. Gyimes völgyeiben nem utcák vannak, ahogyan mi itthon megszokhattuk, hanem patakok. A csángó magyarok így patakok vagy folyók két oldalára építik a lakóházaikat, és itt építik fel az állattartáshoz szükséges építményeket is. A kutyák, bár télen a képeken is látható módon a legtöbb gazdánál láncon vannak tartva, szociális szempontból mégsem élnek sivár környezetben: a kutyaházakat itt nem embertől, állattól elzárva helyezik el, mint ahogy gyakran láthatjuk a magyar kertvárosokban, hanem közvetlenül a kutyák "munkahelyén", az istállók bejáratánál, így azokkal az állatokkal lehetnek állandó kapcsolatban, amelyeknek társaságában felcseperedtek.

Azokat a szukák, amelyek ilyenkor tüzelnek, gyakran átvezetik a környék egyik-másik híresebb bakjához, s az itt születő kölykök helyes szocializációjára is különös gondot fordítanak. Mivel ilyenkor a sok apró állat szinte vonzza a gyerekeket, életre szóló barátságok alakulnak ki. Nem egy olyan kutyát láttunk, amelyről gazdái azt mondták, hogy eredetileg nem akarták megtartani, de a kisfiuk vagy kislányuk kedvenceként náluk maradhatott. Az apró kölyökkutyákat ilyenkor együtt helyezik el a juhokkal, kacsákkal, pulykákkal, egyáltalán meg kell szoknia minden háziállatot, amely a környezetében található.

 

A medvét is védik

Az általunk látott állományt több jól különböző típusra is el lehetne különíteni, hogy később elkezdődjék a "fajtanemesítő" munka, amely azonban egyelőre könnyen azzal a veszéllyel járhatna együtt, hogy ha nem elég körültekintően végzik, visszafordíthatatlan károkat okozhatna az állományban. Lehet, hogy külső bélyegek alapján véletlenül pont azokat az egyedeket szelektálnánk ki a fajtaalapító állományból, amelyek a legjobban örökítenek fontos genetikailag is rögzült hajlamokat vagy tulajdonságokat. Egyelőre, az állományfelmérés és terepbejárás szakaszában, nagyon is indokolt a körültekintő, s a lehető legtöbb részletre kiterjedő vizsgálatok szorgalmazása. Napjainkban a kynológiai kutatás Magyarországon is egyre erősödik, és szinte kínálja magát az interdiszciplináris kutatás szervezése, amely egyszerre tárhatná fel a Gyimesek változó szociológiai viszonyaiból adódó hatások mechanizmusát, a kalibakutyák ökológiai szerepét, és kutathatná a lassan eltűnő félben levő archaikus pásztorkodási stratégiát is. A kalibakutyák ökológiai hasznossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen amellett, hogy eredményesen gondoskodnak a rájuk bízott jószágok és a gazdáik testi épségéről, természetvédelmi munkát is végeznek azzal, hogy inkább csak elriasztják a jószágot fenyegető nemzetközi védelem alatt álló nagyragadozókat, mintsem hogy megölnék azokat. Ilyen nagyszabású természetvédelmi pásztorkutya-program több is beindult világszerte a közelmúltban: Dél-Afrikában a gepárdok elriasztásra török kangalokat használnak, az amerikai "Livestock Guardian Dogs" tenyészprogram pedig magyar fajtákat, jelesen Kuvaszt és komondort is felhasznál, elsősorban coyote-ok, fekete- és grizzlymedvék, valamint farkasok kártételének megfékezésére.

 

Tanuljunk a hibákból!

Jó volna, ha országos vagy nemzetközi támogatással kidolgozhatnánk egy olyan szakmai, kutatási programot, amelynek elvégzésére talán nem is sok év áll már rendelkezésünkre. Napjainkban általánossá váltak a génszekvenálási vizsgálatok; ezzel az eljárással rövid időn belül feltérképezhetnénk az állomány teljes genetikai hátterét, és tudatosan megtarthatnánk a fajta genetikai diverzitását a további tenyésztés során. Ez annál is inkább fontos, mert éppen emiatt a sokrétűség miatt állhatták meg a helyüket az idők sodrában ezek a kutyák, a mindig változó társadalmi felhasználás ellenére. Amikor vadászni kellett velük, az arra alkalmas egyedeket válogathatták ki, amikor terelni kell, akkor azokat, az őrzésre pedig minden kutyakiválóan alkalmasnak bizonyul. Számos európai kutyafajta céltudatos "nemesítését" éppen ott rontották el, hogy az egységes küllem érdekében túlságosan kicsi genetikai bázison láttak hozzá a tenyésztéshez.

Úgy érezzük, hogy az eddig gyűjtött anyagok feldolgozásán túl számos másik expedícióra is szükség lesz még. További írásainkban ezért szeretnénk beszámolni arról, hogy mit tekintenek "jó kutyának" maguk a gyimesi pásztorok, kik azok, akik a Magyar Kalibakutya Baráti Kör tagjaival együttműködve bekapcsolódtak a fajta népszerűsítését végző munkákba, milyen rendezvényeket tervezünk itthon és Gyimesben. Írunk majd távolabbi céljainkról is, hogy további támogatókat és expedíciós társakat találjunk annak érdekében, hogy egyre szélesebb körben ismertté és népszerűvé válhasson ez a tájfajta, a Kárpátok különleges kalibakutyája.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

A Vitality Aussies Kennelben, Ausztrál juhász kiskutyák eladók. Anya: 2013.Világgyőztes, Apa: import Champion kan. További információ, tel.: +36-23/381-152, mail.cim: farkasdi45@outlook.hu, weblapcim: www.vitalityaussies.weebly.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)