Tacskók
Dakszliélet hetvenöt évvel ezelőtt
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2007. január 21.

1932-ben már kezdte éreztetni hatását az 1928-ban megalakult a Magyar Tacskótenyésztők Egyesületének munkája.


 

A cél az volt, hogy pártoskodás, acsarkodás helyett más egyesületekkel barátságos jó viszonyt ápolva felkarolják a hazánkban méltatlanul elfelejtett tacskózás ügyét.

 

Jellemző ennek a kicsi, de annál lelkesebb, céltudatosabb egyesületnek működésére, hogy 1938-ban, tízéves fennállásuk alkalmából köszönthették az ezredik magyar pedigrés tacskó tulajdonosát. Rendkívüli erőfeszítéseket tettek nemcsak a tenyésztés felvirágoztatására, hanem a meglévő kutyáknak az akkori kor szellemének megfelelő tartására, ápolására is. Így például széles körben megismertették a tacskósokkal a "kutyafürdő", mai szóhasználattal élve a kutyakozmetika fontos szerepét, ahol szakszerű trimmelés mellett megfürösztötték, nyírták és féregtelenítették is az állatokat.

 

Földszintes polihisztor

Hetvenöt évvel ezelőtt a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének májusi budapesti nemzetközi champion ebkiállításán egyértelműen bebizonyosodott, hogy hazánkban ezt a kiváló vadászképességekkel is rendelkező, sokoldalúan hasznosítható kistestű kutyafajtát megmagyarázhatatlan módon még mindig mellőzik. Valószínűleg az ekkoriban egyre jobban terjedő sima- és drótszőrű foxterrierek szorították ki ezeket a kotorékban halálmegvető bátorsággal küzdő négylábúakat. De nemcsak a foxiknak, hanem a vérebeknek is bátran átvállalták a munkáját, mivel finom szaglásukkal a vércsapán gyakran az előbbieket megszégyenítő gyorsasággal, éberséggel haladtak. Társállatként is kiválónak bizonyultak, hűségükről, ragaszkodásukról is ismertek voltak, de mint megvesztegethetetlen házőrzők is jó szolgálatot tettek. A fent említett kiállítás érdekessége volt, hogy a vörös és fekete-vörös simaszőrű tacskók mellett szerepeltek még tigristarka kanok is. Természetesen a szálkásszőrűek voltak a legtöbben, mivel ezekben a gazdasági válság sújtotta években az emberek a szórakozás mellett a kutyák hasznosságát sem feledhették.

Az 1932. év nyara mérföldkövet jelentett a tacskózás Kárpát-medencei történelmében, mivel az akkor egyeduralkodónak számító foxik mellett erőteljesen megindult nyártól a tacskók térhódítása hazai kistestű kutyás berkekben. Egy tacskós később így emlékezik vissza ezekre az évekre: "Életünket a becsületes munka, a tisztesség, a sportbecsület és a sporttisztességért való küzdelem töltötte be. Célunk a hozzánk csatlakozókkal együtt az volt, hogy téglánként hordjuk össze kis épületünk pillérjeit, sok munkával, sok akadállyal megküzdve egészen addig, míg a magyar kutyasport egyik megdönthetetlen végvára szilárdan nem áll."

 

Kiváltságos tacskótulajdonosok

Az a lendület, amely 1932-ben felerősödött, a 37/38-as, jubileumi években mutatkozott meg igazán. Ekkorra már jellemző volt, hogy külön tacskófelszerelést reklámozó cég is létezett a Károly körúton, ahol "a nyakszíj, szájkosár, kikötőlánc, elővezető zsinór, fésű, kefe, tápszer a legjobb kivitelben és a legnagyobb választékban" állt a vásárlók rendelkezésére. Angliából a híres londoni Spratt cég kutyaápolási cikkeit csak itt vásárolhatták meg a tacskórajongók, s az egyesületi tagok jelentős árkedvezményben is részesülhettek.

1937-ben a tacskótenyésztésnek már akkora tábora volt, hogy megindíthatták A tacskó c. lapot, melynek ugyan évente tizenkét száma volt, de csak negyedévente jelent meg, tehát három számot egybekötve, egyszerre juttattak el az előfizetőknek. Az egyesületi tagságon belül megkülönböztették a hosszú-, szálkás-, rövidszőrű, törpe-, valamint a hajtótacskó-tenyésztőket. Az egyesület létszáma évről évre növekedett, aminek az is lendületet adott, hogy a fővárosban a törzskönyvezett állatok tulajdonosai ebadókedvezményben részesültek. De más előnnyel is járt a tacskóegyesületi tagság: így például az összes általuk szervezett kiállítást és versenyt díjtalanul látogathatták. A kiállítási és versenynevezéseknél, törzskönyvezésnél, valamint törzskönyvkiállításnál a megszabott díj felét fizették. Ez utóbbit az MTTE (Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete) azért tudta tagjainak biztosítani, mert külföldön is elismert törzskönyvezési joggal bírt, ugyanis az Űnion Canine Internacionale egyedül ezt a szervezetet ismerte el hazai tacskótörzskönyv-kiállítónak.

 

Tacskók a törzskönyvben

Hogyan is történt hetvenöt évvel ezelőtt egy tacskó törzskönyvezése? Almokat, éppúgy, mint egyes ebeket is külön-külön be lehetett iktatni. Alomiktatás csak kéthónapos korig volt lehetséges, ha a tenyésztelep nevét már előzőleg elismerték, vagy ha az alom bejelentésekor a tulajdonos kérte ennek elismerését. A bejegyzett tenyésztelepnevet, azaz kennelnevet megváltoztatni többé nem lehetett, és azt minden saját tenyésztésű kutyánál kötelezően használni kellett.

 

Mibe került elődeinknek a törzskönyvezés? A következőket fizették az MTTE-tagok:

Egyes kutyák beiktatása és a kutyák hitelesítése
3 pengő
Alomiktatás kölykönként
1 pengő 50 fillér
Tenyésztelepnéviktatás (kennelnév)
10 pengő
Pedigrémásolás
1 pengő
Pedigré-űrlap
20 fillér
Bejelentőlap és fedeztetési igazolvány
10-10 fillér

A szervezeten kívüliek a fenti árak dupláját fizették. Ha a jól ismert dal egyik strófájára gondolunk, miszerint "havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel", akkor bizony megállapíthatjuk, hogy mindez nem jelentett olyan nagy megterhelést elődeinknek, mint a XXI. századi utódaiknak. De például az Országos Mezőgazdasági Kiállításra a kutyák nevezési díja három pengő volt, igaz, ezért kiállítási belépőjegyet a tulajdonos is kapott, és az Államvasutak is kedvezményes utazást biztosított a kutyának és gazdának egyaránt.

A tacskóegyesületi tagság rendes tagoknak tíz, kültagoknak hat pengőbe került évente. Ez a fent említetteken kívül olyan előnyökkel is járt, hogy egyes újságokban kedvezményesen hirdethették eladó kutyáikat, de maga az egyesület is díjtalanul közvetített eladás és vétel esetén. Megjelentek Magyarországon a tacskóképes levelezőlapok, melyeket az egyesületnél darabonként öt fillérért lehetett megvásárolni, vidékiektől viszont húszfillérnyi portóbélyeg beküldését is kérték. Akik befizették az évi tagsági díjaikat, azoknak az egyesület tagsági igazolványt is kiállított. Összejöveteleiket minden hónap második csütörtökjén 19 órától, a Margit sörözőben (Lipót krt. 3. - a mai Szent István körúton) tartották, ahova minden érdeklődőt szívesen vártak.

 

Tacskózás a militarizálódó Németországban

A harmincas évek kynológiai eredményeinek méltó dokumentuma az első magyar tacskóévkönyv kiadása, melyben a törzskönyvezett tacskók adatai mellett terjedelmes szépirodalmi rész, szakcikkek és egyes kutyák fényképei is megjelentek. Bemutatták benne a hazai tenyésztésű, kimagasló eredményeket elért kutyákat, de szép számmal szerepeltek importált tenyészállatok is. A képek megjelenésénél a tulajdonosok csekély hozzájárulását is elvárták. Az évkönyv ára három pengő volt, melyet még megjelenése előtt kellett kifizetni. Aki ezután vásárolta meg, annak már hat pengőt kellett érte adnia.

Nemcsak a jubileumi tacskóévkönyv és az A tacskó c. újság állít emléket a 30-as évek dakszlijainak, hanem több szakkönyv, humoros írás és rajz is kikerült a tollforgatók kezei közül. A legfigyelemreméltóbb könyv a nagy tacskópártoló tolnai József Ákos könyve volt, de szép számmal akadtak a könyvárusok polcain németből fordított tacskós könyvek is. A német nyelvterületen ugyanis komoly tacskóirodalom született ezekben az években. Németországban az állam is támogatta a tacskók tenyésztését. Itt 1933 óta egy központi kutyatenyésztő egyesület létezett, az RDA, mely a tacskók tenyésztését is felügyelte. Ám nem sokkal ezután a vadászkutyaegyesületet Göring birodalmi fővadászmester parancsnoksága alá rendelték. Vadászkutyáknak számítottak a vizslák, vérebek, spánielek, kopók, tacskók és foxterrierek. A többi fajtát a Konrad őrnagy vezetése alatt álló kisállattenyésztők csoportjába utalták. Az egyre jobban militarizálódó Németországban az állami propaganda azt hangsúlyozta, hogy országukban a hobbicélú ebtenyésztésnek nincs helye, hanem ezt is a haszonállat-tenyésztés részévé kell tenni. A német vadászszabályzat elrendelte, hogy minden 500 hektár vadászterület tulajdonosa köteles egy betanított vizslát tartani, s minden 2500 hektár feletti területen ezenfelül egy betanított tacskónak is kell lennie. Megváltozott a kiállításokon a bírálat rendje is, mivel a "nyílt osztályon" kívül a "nyílt teljesítményű" osztályt is bevezették, melybe olyan kutyákkal lehetett nevezni, melyek már munkában is díjazva voltak. Ebben a kategóriában a győztes címet tehát nem a legszebb kutya, hanem a munkakutyák legszebbje nyerhette, annál nagyobb eséllyel, minél több munkakutya szerepelt az ősök között.

 

Kotorékebek a lovardában

Angliát is elérte a tacskóláz. A 30-as évek közepén egy nagy őszi kutyakiállításon 1600 kutya vett részt, ahol számban a cocker spánielek vezettek 240 egyeddel. A második legnépesebb csapat a tacskóké volt, ők 213-an voltak.

Magyarországon az Országos Vizslaklub 1937 augusztusában Tolnán rendezett országos kutyakiállítást, ahol a vizslák mellett jelentős számú tacskó is részt vett, s mintegy nyolcvan ebet vezettek fel. Budapest is kivette részét a kiállítás-szervezésből, ahol az MTTE rendezett országos kiállítást. Itt már a 30-as évek közepétől látni lehetett, hogy a fajta három elengedhetetlen tulajdonsága: a biztos állás, a mozgékonyság és a nemesség egyre jobban kihangsúlyozódik, s az a kutya, mely ennek a hármas követelményrendszernek eleget tesz, méltán kaphatja meg a kiváló minősítést. Mivel esős időben a bírálatok a Tattersaalban folytak, ahol vastag fűrészporréteg borította a talajt, gyakoriak voltak a helytelen bírálatok, amit maguk a bírók is több ízben elismertek. Ebben a hatalmas teremben a folytonos csaholás és zaj nemcsak az emberek, hanem a kutyák idegzetét is megviselte, s egy idő után a megfáradt ebek sok esetben egyszerűen elfeküdtek. ráadásul a puha talajon nem tudtak biztonságosan állni sem. Sajnos ezekben az időkben Budapesten csak ez a lovak bemutatására épült, hatalmas csarnok állt rendelkezésére a kutyakiállítások szervezőinek, s ha esett az eső, bizony bent kellett a kutyákat tartani és a bírálatot elvégezni.

Tacskótenyésztésünk sosem érte el azt a nemzetközi színvonalat, mint amit a foxterriereknél tapasztalhattunk, de így is lényegesen jobb helyen álltak a tacskótenyésztők, mint a legtöbb egyéb fajta kedvelői. Sajnos, ami 1932-ben elkezdődött, azt a II. világháború vérzivatara megsemmisítette.

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)