Szánhúzás
Fajtastandard nélkül formálódó szánhúzók
Az alaszkai husky
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Drahos István  |  2012. január 28.

Fajtastandard nélkül formálódó szánhúzók

A legtöbb ma ismert kutyafajta kialakulásában a tenyésztőik által folytatott szelekció játszotta a főszerepet.Az általuk kiemelt tulajdonságok rögzítése, ill. megőrzése volt a célja e kutyafajták "fajtatisztán" tenyésztésének, sokszor évszázadokon keresztül.


Az így kialakult fajták kedvelői a 1800-as évek végétől Angliából terjedő divatnak köszönhetően tenyésztői klubokba szerveződtek és fajtastandardokat hoztak létre, miközben a kutyafajták eredeti célra való használata lassan háttérbe szorult. Akadtak azonban olyan tenyésztők is, akik - bár közülük páran tettek bizonytalan lépéseket ebbe az irányba - végül mereven elzárkóztak az általuk tenyésztett fajta tulajdonságainak standardban való rögzítésétől. Nem véletlen, hogy ez olyan fajták esetében történt meg, ahol a tenyésztés célja napjainkban is a használhatóság és teljesítmény.

Indián kutyák leszármazottja

Az alaszkai husky története akkor kezdődött, amikor az első emberek és kutyáik átkeltek a Bering-tengerbe nyúló földnyelven, hogy benépesítsék az amerikai kontinenst. Minden okunk megvan rá, hogy feltételezzük, a kutyák már akkor is mint teherhordók és szánvontatók vették ki részüket az archaikus családok mozgalmas életéből, melynek nélkülözhetetlen és szerves részei voltak. Az 1500-as évek második feléből származik az első írásos feljegyzés, amely megemlíti, hogy Észak-Amerika bennszülött lakosai felszerelésük szállítására szánhúzó kutyákat használnak.

A mai, modern alaszkai husky az elmúlt 60 év alaszkai kutyaszánversenyeinek köszönheti létét; tulajdonképpen e versenyek következményeként, azokkal párhuzamosan fejlődött, és fejlődik ma is. Tenyésztése alapvetően két névhez köthető, hiszen a versenykutyák családfái az ő kenneljeikből származó kutyákra vezethetők vissza, és ez alól alig van kivétel. Egyikük a Koyukuk folyó melletti Huslia faluból származó legendás versenyző, George Attla, aki tenyészetét a környék indián kutyáira alapozta. A vidék és főképp szülőfaluja mindig is híres volt nagyszerű kutyáiról. Jimmy Huntington, egy athabaszk indián sprintmusher, aki két jelentős sprintversenyt is megnyert 1956-ban (a Fur Rondy-t és az Open North American Championships-et - ONAC), így nyilatkozott a kutyáik körül kialakult név-vitáról:

"Úgy hallom az általunk tenyésztett kutyákat újabban huslia indián kutyának hívják. Mi azelőtt malemut-nak hívtuk őket, de sokan azt mondták, hogy nem az. Akkor próbáltuk huskynak nevezni, mire azt a választ kaptuk, hogy az valami egészen más. Így aztán csak azt mondtuk rájuk, hogy keverékek, de ez sem tetszett senkinek. tudom, hogy hamarosan fognak valami nevet találni nekik, mert a mi kutyáink megnyernek minden versenyt."

A másik név Gareth Wright-é, aki 18 évesen fogott tenyésztési programjába. Alapító szukái egyik ágról ír szetter és farkas, a másik ágról pedig indián kutyák keverékei voltak. A tenyésztésbe ír szettert, később targhees hound-okat és szibériai huskykat is bevont. Az eredmény egy mutatós, vörös szőrű és kék szemű szánhúzókutya lett, melyet aurora huskynak keresztelt el. Az általa tenyésztett kutyák annyira egységes képet mutattak, hogy felmerült a standard létrehozásának gondolata.

Nemet mondtak a standardra

Ebben az időben az alaszkai husky tenyésztése párhuzamosan fejlődött egy másik népszerű szánhúzó kutyáéval, a szibériai huskyéval. A kor hangulata és a kutyatenyésztés divatja a tenyésztői klubok létrehozásának és a tenyésztői célok standardokben való rögzítésének kedvezett. Az amerikai és európai kennel klubok egymás után ismerték el az újabb és újabb fajtákat. Az alaszkai husky tenyésztők között voltak, akik úgy érezték: lemaradnak, ha kimaradnak. Mások tiltakoztak - köztük olyanok, akiknek családjában generációk óta hagyomány volt a kutyák versenyzésre való tenyésztése.

A kutyaszánversenyek az alaszkai indián fiatalok számára kitörési lehetőséget jelentettek, utat nyitottak az elismertség és a hírnév felé. A versenyeken való győzelem mindennél fontosabb volt számukra, s nem mellékesen a pénzdíjak is, melyek a legjobbaknak megélhetést jelentettek. Köztük sokan a szüleiktől tanulták a kutyák gondozását, és igazán értették is azt. Ők és társaik többsége úgy döntött, tenyésztési elképzeléseiket önállóan akarják megvalósítani: egyértelművé tették, hogy fajtastandardokat nem, csak kitartó és gyors kutyákat akarnak. A következő idézet talán segít megérteni, hogyan gondolkodtak a kutyaszánhajtók azokban az időkben:

"Más dolgok is történtek, nagyon fontos események. Habár a kutyaszánversenyek népszerűek voltak, akadtak néhányan New England-ben, akik úgy érezték, nincs elég aktivitás. Úgy gondolták, sokkal egyszerűbb díjazni a kutyákat anélkül, hogy versenyeznének, úgyhogy kreáltak két fajta kutyát, amiket ők szibériai huskynak és malamutnak hívtak. Gyanítom, azt gondolták, hogy ők jobban tudják, mint mások, melyek a legjobban teljesítő kutyák. Ahelyett hogy meghatároznák, melyik a legjobb kutyaa versenyteljesítményük alapján, ők csak leírták egy darab papírra a fajtastandardot, és díjazták, mert a kutyák úgy néztek ki, mintha jók lennének." (Tim White, minnesotai musher).

Az alaszkai husky végül standard nélkül, a sport által vált népszerű fajtává az észak-amerikai kontinensen, kedvelőit és tenyésztőit ma megtaláljuk szerte a világban, Chilétől Ausztráliáig.

A tenyésztői szabadság

A versenykennelek tulajdonosai tehát kötöttségektől mentesen akartak és akarnak ma is tenyészteni, és csak a saját fejük után mennek. Általában megrögzött individualisták, akik hisznek abban, hogy képesek generációról generációra jobb és gyorsabb kutyákat tenyészteni, azáltal, hogy mindig csak a legtehetségesebbeket tartják tenyésztésben. Állományuk alapját a hagyományos versenyvonalak képezik, de nem riadnak vissza a kísérletezéstől sem, és bátran visznek be idegen vért is a fajtába. Ez eredményezte, hogy szinte minden neves versenyző saját vérvonalat alakított ki, és nem sokára egy-egy alaszkai husky-vonalat tenyésztőjének neve fémjelzett. Így hallhatunk ma Attla, Gareth Wright vagy Redington vonalú versenykutyákról. Ne higgyük azonban azt, hogy ez a tenyésztői szabadság vagy a központosított törzskönyvezés és a tenyésztői szervezet hiánya káoszhoz vezetett volna! A legtöbb tenyésztő nagyon is gondosan feljegyezi, sőt fejben tartja kutyái származását, sokszor akár 4-5 generáción keresztül. Egy alaszkai musher, Magali Philip által fejlesztett számítógépes kennelmenedzsment-szoftver például 10 generációs alaszkai husky-családfákat tartalmaz, a tenyésztőknek kiváló kutatási lehetőséget adva kutyáik származását illetően. Szintén ő hozta létre azt az on-line adatbázist, amelyben sok mai hajtó teljes kutyaállományának származása megtalálható. Ennek ellenére az alaszkai husky-"törzskönyveket", vagyis a származási feljegyzéseket minden egyes tenyésztő maga vezeti. Így nagyon nagy szerepe van a tenyésztők között a hitelességnek és bizalomnak. Ha valaki rossz hírbe kerül, valószínű, hogy többet nem akad vevőre. Ezt a helyzetet kompenzálja, hogy a versenyzők igyekeznek a lehető legtöbb információt "közkincsként" kezelni a kutyák származásáról. Nagy segítséget jelent ebben az Internet, ahonnan a fontosabb tenyészkutyákról rengeteg adat beszerezhető. A kutyaszánhajtók tipikusan nem városi emberek: falkáikat elzárt vidékeken, településektől távol tenyésztik, mégis - vagy éppen ezért - jellemző rájuk az Interneten való aktív kommunikáció.

Hogyan lehet megkülönböztetni a nyilvántartásokban az egyes kutyákat kennelnév és törzskönyvi szám nélkül? Az alaszkai husky-tenyésztők a következő módszert kezdték el alkalmazni: a kutyahívóneve után közvetlenül kötőjellel, néha aposztróffal a születés évének utolsó két számjegye kerül, pl.: Rusty-77, vagy Pluto '86. A kutya neve után zárójelben vagy a név alatt a tenyésztő neve következik. Ha a kutya versenyeket nyert vezérkutyaként, neve elé egy csillag kerül, de vannak, akik ugyanezt egy zárójelbe tett "L" betűvel jelölik, ami a vezér (angolul: leader) rövidítése. Például a Gareth Wright kennelében 1977-ben született híres vezérkutyát, Rusty-t így találhatjuk meg egy alaszkai husky származási lapján. Rusty(L)-77 (G. Wright).

Tenyésztési modell

Bár az alaszkai husky tenyésztői nemet mondtak a kutyakiállításokra és tenyészszemlékre, mégis van, ami meghatározza a tenyésztés módszerét. Természetesen a tenyésztésbe vont egyedek kiválogatása azonnal megtörténik a versenyeken, amikor a győztes hajtó a dobogó tetejére áll. Vezérkutyája, aki az élen futva győzelemre vitte a csapatot, a többi hajtó szemében ettől a pillanattól fogva kimagasló tenyészértéket képvisel. Ha esetleg a győztes csapatban a vezérkutya mögött tőle származó utódok is futottak, örökítőképessége is bizonyítottnak látszik - és ez gyakran valóban így van, hiszen a jó vezérkutyák két-három évvel idősebbek a csapat átlagánál.

Az e fajta tenyésztésében alkalmazott modell talán a versenyló-tenyésztők módszereihez áll legközelebb. Nem véletlenül, hiszen több szempontból is hasonlóak a körülmények. A lótenyésztésben ismert az alapítómén és a ménvonalak fogalma, és ez a szemlélet az alaszkai husky tenyésztőitől sem teljesen idegen. Sok lófajtánál megengedett például az angol telivérrel való keresztezés, és az ilyen származású egyedeket is felveszik a törzskönyvbe. Az alaszkai husky esetében ez a javító, nemesítő szerep a vadászkutyáknak jutott. A különböző vérvonalakat egy-egy győztes vezérkutya, egy-egy kimagaslóan teljesítő és örökítő kan határozza meg. Egy ONAC-győztes vezérkutyaolyan nagy számú utódot hozhat létre, ami alapvetően megváltoztatja a versenykutya-állomány genetikai összetételét. Neves alaszkai musherek egyetértenek abban, hogy ilyen, a fajtára gyakorolt meghatározó szerepe volt például a Scotty, Viktor, Sailor, vagy Pluto nevű vezérkutyáknak. Sőt, van olyan kan, amely lefagyasztott spermája révén akár még több évtizedig is kifejtheti hatását a fajtában!

Open North American Pedigree Books

Az alaszkai Fairbanks-ben rendezik meg minden évben a világ legrangosabb kutyaszánversenyét, az Open North American Championships-et. Ez a verseny alapvetően meghatározza az alaszkai husky tenyésztését. A mai versenykutyák származási lapjait az e versenyen futott legendás kutyák nevei töltik meg. A nevek mögött egy-egy ONAC-győzelem áll. Hogy milyen fontos jelentőségű ez a verseny, azt az a példa is bizonyítja, hogy az utolsó ONAC-győztes szibériai husky-fogat, amely 1986-ban tudott e versenyen elsőként célba érni, jelentős mértékben befolyásolta az európai munka vonalú szibériai husky-tenyésztést.

Az Open North American tehát 1946 óta évről évre utat mutat a versenykutya-tenyésztőknek. Az elmúlt tíz évben ezt az is megkönnyíti, hogy kiadnak egy gyűjteményt, amely a versenyen futott összes kutyaadatait tartalmazza, származásával együtt. A versenyen igyekeznek a legjobb európai hajtók is részt venni, így a kiadvány a leggyorsabb európai kutyákról is képet ad. Úgy tartják, hogy minden mushernak tanulmányoznia kell ezt a könyvet, aki komoly tenyésztési programot akar kidolgozni.

A szánhúzó versenykutyák tartása és tenyésztése kívülről nézve talán különös, zárt világ, belülről ellenben izgalmas, elgondolkodtató, kutatásra serkentő. A versenyzésben a siker csak azoknak adatik meg, akik mélyen akarják a kutyák igényeit megismerni, és sok időt szánnak arra, hogy gondolataikat is kitalálják.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)