Szánhúzás
A munka típusú szánhúzó kutyák tenyésztése II.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Verla Zsófia  |  2006. június 05.

A szánhúzó kutyáknak a teljesítmény-követelményekkel való szembesítése már több mint húsz évvel ezelőtt a klasszikus fajták szülőhazájában, Észak-Amerikában megkezdődött.


 

A fajták növekvő népszerűsége miatt nagyon sok szánhúzó kutyát (elsősorban szibériai husky fajtát) úgy tenyésztettek, hogy azokat soha nem tesztelték a hámban végzett munkára. 1982. júliusában Ronald Lombard amerikai állatorvos ötlete alapján létrehozták a Szibériai Husky Teljesítményértékelő Projektet (Siberian Evaluation Performance Project [SEPP], a SEPP elnevezés Seppala nevének rövidítésére utal).

Az értékelő team tagjai között volt Charles Belford állatorvos, Richard Moulton sarkkutató (Anktartisz), Harris Dunlap tenyésztő, a Zero Kennel tulajdonosa és (Lombard halála után) Terri Killam tenyésztő. Mindannyian többszörös győztes kutyaszánversenyzők is voltak, maga Lombard többszörös világbajnok.

Az értékeléseket késő ősszel, kétnapos rendezvények keretében folytatták le. Az értékelésre kerülő kutyákat hatosával vagy nyolcasával egy hasonlóan nyolctagú, világszínvonalú alaszkai husky versenyfogat mögé kötötték be. (Az értékelést megelőzően legalább 120 km-nyi edzésen kellett részt venniük a tesztelésre kerülő, egyébként egészséges kutyáknak.) Az első napi követelmény 5 km-es táv minimum 35 km/h sebességgel való megtétele volt, a második nap hosszabb táv megtételével a kitartást tesztelték. A felállított követelmények egy jó formában lévő dolgozó csapat számára egyáltalán nem voltak túlzottak. Az értékelők részben a fogat által húzott edzőkocsin ültek, részben pedig járművel a fogat mellett haladtak. Egyaránt vizsgálták a sebességet, a járásmódot, a munkakedvet és a kitartást. A második napon már csak azokat a kutyát fogták be, akik az első napon jól teljesítettek. A vizsgálatokat több éven át folytatták, és azok a következő eredményeket hozták.

1982. SEPP I., Voluntown: 86 tesztelt kutyából 25 teljesítette a követelményeket;
1983. SEPP II., Warrensburg: 84 tesztelt kutyából 29 teljesítette a követelményeket;
1984. SEPP III, Warrensburg: 42 tesztelt kutyából 16 teljesítette a követelményeket
1985. SEPP IV, Ely, Minnesota: 31 tesztelt kutyából 18 teljesítette a követelményeket
1986 SEPP V, St. De Plenaire, Qebec: 55 tesztelt kutyából 28 teljesített;
1987 SEPP VI, Truckee, Calicornia: 32 tesztelt kutyából 11 teljesített;
1988 SEPP VII, St. De Plenaire, Qebec: 75 tesztelt kutyából 29 teljesített;
1990 SEPP VIII, St. De Plenaire, Qebec: az értékelő rendszert pontozási rendszerre változtatták, 32 kutyából 15 kapott legalább 80 %-os pontszámot.

A nyolc éven át tartó vizsgálaton összesen 437 szibériai husky szánhúzó kutyát teszteltek, és közülük mindössze 171 (kb. 40 %) teljesítette a követelményeket. A szánhúzó kutyák több, mint fele megbukott a vizsgán.

A SEPP projekt értékelői a vizsgálatok során szerzett tapasztalatok összesítése után standard-felülvizsgáló bizottságot (Standard Revision Committee) alakítottak, és 1992. szeptember 3-án az SHCA Siberian Husky Club of America keretein belül kezdeményezték a szibériai husky standardjének a megváltoztatását. A változások alapvetően a fajta munkaképességének a fokozását kívánták elősegíteni. A standard egyik változási pontja a fajta lábállását érintette, a javaslat szerint a fajta természetes lábállása (a farkaséhoz hasonlóan) előlről nézve kifelé fordított lábujjakat mutat, azaz franciás.

A másik változtatási javaslat a fajta fejformájára vonatkozott. A bizottság helytelenítette a szibériai husky standardjében előírt rövid pofa-hosszúságot, ami a nagy teljesítményre képes szánhúzó kutyák többségére nem jellemző. A vita jellegét szemlélteti, hogy a tenyésztők jelentős energiákat fektettek be a fajta talppárnái színének a meghatározásába. A viták során rengeteg vélemény és ellenvélemény érkezett musheroktól, tenyésztőktől, kiállítóktól és küllembíróktól, gyakorlatilag azonban nem sikerült egyezségre jutni. Végül a 17 tagú bizottság megállapította, hogy a standard megváltoztatása előreláthatóan még több évet fog igénybe venni. A szibériai husky standard 1990 óta nem változott

Annak oka, hogy a szibériai husky fajta napjainkra munka típusra és kiállítási típusra hasadt szét, többek között a fajta tenyésztési elveit meghatározó standard 1930 és 2000 közötti változásaiban (illetve változatlanságában) is keresendő. A szibériai husky fajtastandard leírása az első, 1930-beli változathoz képest napjainkra több módosuláson ment keresztül. A módosulások egy része tükrözi a munkaszempontok háttérbe szorulását és a küllemi, kozmetikai szempontok előtérbe kerülését.

Az AKC 1991 évi (1990 november 28-án életbe lépett) hatályos standardje az FCI hatályos (N 270/24. 01. 2000 / GB) standardjétől csak a szerkezetében különbözik, annak tartalmával egyetlen mondat kivételével szó szerint megegyezik. Az FCI standard azt a többletet tartalmazza, hogy "a kan ivarú állatoknak szemmel láthatóan rendelkezniük kell két normális, a herezacskóba teljesen leereszkedett heregolyóval".

A munkaképességet korlátozó változások rendre a következők voltak az AKC standard leírásában.

 

Általános megjelenés:
Az eredeti, 1930 évi standard konkrét munkakövetelményt írt elő a szibériai huskyra. E szerint a fajta "rövid távon, hámba fogva teherrel 32 km/h sebességet képes elérni". Ez a követelmény nyolc év múlva kikerült a leírásból, és soha többé nem került vissza. A legutolsó (1991 évi) leírás már csak könnyű teherről és mérsékelt sebességről szól, és kifejezetten szankcionálja a "sprintversenyző állat" által keltett benyomást. A megfelelő kondícióban lévő szibériai huskyról hiányzó "felesleges súlytöbblet"-et ("does not carry excess weight") ráadásul félre is fordították, és a magyar változat már kifejezetten arról rendelkezik, hogy "az erős és jól kifejlett izomzatú szibériai husky nem cipel túl nagy terhet.

Marmagasság:
Az eredeti, 1930 évi standard szerint a kanok marmagassága (kerekítetten cm-re átszámolva) 56-60 cm, a szukáké 53-58 cm. Az eredeti standard nem intézkedett a határokon felüli marmagasságú egyedek diszkriminálásáról. A marmagasság csökkenése már az 1938 évi leírásban megjelent, és 1941-ben bekerült a standardbe az a mai napig ottlévő mondat, mely szerint "a megadott magasság- és súlyadatok a végleteket tükrözik, és a megadott határon túli marmagasságú egyedeket diszkvalifikálni kell." A szánhúzósportban csúcsminőségű versenyeredményeket felmutató szibériai huskykon általam végzett mérések azt mutatták, hogy a kutyák átlagos marmagassága mind a kanok, mind pedig a szukák esetében a standard felső határán volt, és akadtak köztük olyanok is, amelyeké 5-6 cm-rel meghaladta a standardben leírt felső határt. (Történetesen az egyik kutya az open kategória WSA Sprint Világbajnokának, a másik pedig az open kategória WSA Mid-Distance európa Bajnokának a vezérkutyája volt.)

Pofa:
Az az előírás, mely szerint az orrhegy és a stop közötti távolság ugyanakkora, mint a stop és a nyakszirt közötti távolság, csak 1971-ben került be a standardbe. A dolgozatomban ismertetett SEPP munkacsoport, valamit az SHCA Siberian Husky Club of America standard-felülvizsgáló bizottsága 1992-ben kifogásolta ezt a kritériumot, arra utalva, hogy az előírás túl rövid pofát eredményez. Saját méréseim erre a területre nem terjedtek ki, tekintettel arra, hogy a hangsúlyt praktikusan a kutya "futóművére" helyeztem. A pofahossz kötelező előírása alapvetően küllemi, kozmetikai szempontot jelent.

Lábak, lábfejek:
Az eredeti, 1930 évi standard szerint a szibériai husky lábai egyenesek, izmosak és jó hosszúak. A "jó hosszúak" (of good length) kifejezést nyolc év múlva kivették a standardből. Az eredeti standard nem említette kizáró hibaként a munkakutyákra gyakran jellemző kifelé forduló lábfejeket vagy a "tehénállást". A tehénállás kifogásolása 1941-ben, a kifelé forduló ("franciás") lábfej tilalma pedig 1971-ben került be a standardbe. Az SHCA standard-felülvizsgáló bizottsága 1992-ben a kifelé forduló lábfejek tilalmát ki akarta venni a standardből, sikertelenül. Az általam megvizsgált munka típusú szánhúzó kutyák többségének enyhe tehénállása és enyhén kifelé forduló lábfeje volt. Ezek a testi adottságok többnyire az általuk végzett munka, a jó talajfogás, valamint a jó húzó- és futóképesség velejárói voltak.

Járásmód:
Ez a szempont csak 1971-ben került be a standardbe, méghozzá olyan megfogalmazásban, hogy miként mozogjon a kiváló kutya a show-ringben.

A szibériai husky AKC (és FCI) standardje a változások folyamán egyébként igen sokat foglalkozott a kutyák fülével, farkával, orrával és a szemek színével. A farokról szóló részek pl. többször is változtak abban a tekintetben, hogy a kutya mikor kunkorítja be és mikor egyenesíti ki ezt a testrészét.

A szibériai husky fajta munkaképességének a javítása ma már egyre több nehézségbe ütközik, és ha továbbra sem nyitják meg (hivatalosan) a lezárt törzskönyveket, akkor érdemi javulás nem lesz várható. Egy fajta ugyanis, mielőtt eljut oda, hogy regisztráció céljára alkalmas, elismert fajtává váljon, rendszerint már egy bizonyos értékelhető ideje létezik. A regisztráció során történő elismerés a fajta történetének mindig sorsdöntő eseménye. Sőt, a dolgok jelenlegi állása szerint egy fajta elismerése messze sorsdöntőbb esemény annál, mint aminek lennie kéne. Egy fajta jövőjét, a fejlődés vagy a hanyatlás útját ugyanis elsősorban az határozza meg, hogy a következő generáció milyen szelekciós követelmények alapján kerül kiválogatásra. A regisztráció és a standard szerepe ebből a szempontból meghatározó, a problémákat pedig tovább növelheti az a tény, ha egy fajta alapító állománya igen kis létszámú egyedből áll. A problémát a következő tényleges (az életből vett) példa jól szemlélteti

A szibériai husky fajtának a CKC Canadian Kennel Club által 1939-ben regisztrált alapító állománya (az AKC American Kennel Club 1930 évi alapító állományával azonosan) 47 állatot tartalmazott, és ezek mindegyike egyetlen kennelre (Seppala-Ricker Kennel) volt visszavezethető. A 47-ből 9 annak a kennelnek volt az alapító állománya, amelyiknek a kutyáitregisztrálták. Egy kan testvérpár (2 kutya) Szibériából lett importálva, 7 kutya pedig egymás rokona volt. (kettő közülük 7/8 rész szibériai és 1/8 rész malamut volt.) A többi 38 állat a 9 alapító egyed kölyke vagy unokája volt.

A 9 alapító egyedből kettőt nem tenyésztettek tovább, másik kettő egy alkalommal lett egymás között pároztatva, egyikük csupán a további tenyésztést megalapozó utódai érdekében. A 2 import szibériai kan közül az egyik fivér mindig ugyanazzal az állandó szukával került párosításra, és nagyszámú édestestvér utódot hoztak létre; a másik fivér pedig rendszeresen az előző fivér lányaival lett pároztatva.

 

A szibériai husky mai állománya, ami közvetlenül visszavezethető a kanadai alapító állományra, 25%-ban az első fivértől, 15%-ban a másik fivértől és 27%-ban az első fivér állandó szukájától származik! A modern szibériai husky fajta genetikai örökségének 2/3 része mindössze 3 alapító állatra vezethető vissza.

És ez nem egy rendkívüli eset, hanem a CKC által regisztrált fajták tenyésztési történelmének egyik példája a sok közül. A szibériai husky esetében a Kanadai Kennel klub 1939-ben megnyitott egy törzskönyvet, megvizsgálta egy kennel kutyáit, hozzáadott még két tucat közeli rokonságban lévő állatot a regisztrációhoz, utána pedig lezárta a törzskönyvet. Egyetlen további kísérlet sem történt az alapító állomány kibővítésére. Így az elmúlt 50-60 évben minden Kanadában tenyésztett szibériai husky vagy az 1939 évben regisztrált alapító állománytól, vagy a velük többnyire valamilyen rokonságban lévő amerikai import állatoktól, és legfeljebb még három további állattól származott.

A szibériai husky eredetileg, mintegy 80-85 évvel ezelőtt valószínűleg a Föld egyik legszívósabb, legkeményebb kutyafajtája volt. Az 1910-ben Szibériából importált kutyák szánhúzó teljesítményét ma már alig néhány regisztrált kutya képes egyáltalán megközelíteni. A szibériai husky fajta problémájának megoldása érdekében először is felül kellene vizsgálni a 16 évvel ezelőtt kialakított standardat. A szelekció kritériumaként nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a munkaképességre és a munkateljesítményre. Figyelemre méltó, hogy pl. a nem regisztrált seppala szibériai szánhúzókutya1995 évi standardleírása igen részletesen tartalmazza a kutyától elvárható munkakövetelmények ismertetését, a kutyák anyagcsere jellemzőinek és a mentális tulajdonságoknak a leírását, addig az AKC és az FCI szibériai husky standardje mindössze arra utal, hogy "a szibériai husky átlagméretű munkakutya". Az évtizedek alatt megváltoztatott (elrontott) fajta problémáján elvileg a tudatos, szabályozott és ellenőrzött vérfrissítő keresztezés is segítene, de ezt a lezárt törzskönyv és az érvényben levő standardleírás egyaránt megakadályozza.


 

 

Felhasznált irodalom:

BRAGG, J.(1996): Purebred Dog Breeds into the Twenty-First Century - Achieving Genetic Health for Our Dogs. www.seppalasleddog.com

BRAGG, J.(1995): Seppala Siberian Sleddog Breed Standard. www.seppalasleddog.com

WOLF, N., STEAD, A. és THOMAS, P.(2000): Siberian Evaluation Performance Project. In: The Siberian Husky. International Siberian Husky Club. USA. pp.291-309,

WOLF, N. (2000): A Comparative study of the AKC Siberian Husky Standard. In: WOLF N., STEAD A. és THOMAS P. The Siberian Husky. International Siberian Husky Club. USA. pp. 159-165

AKC(1990): The Standard for Siberian Huskies -www.akc.org
FCI(2000): Siberian Husky.-FCI Standard N.270/24.01/GB - www.fci.be

A fotók a www.icebells-kennel.de internetoldalról származnak.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)