A fajtatenyésztés története
A fajtatenyésztés története VI.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Barba Rafael Péter  |  2012. április 24.

A Kelet településeit járó utazó ma is találkozhat a páriakutyák megvetett és megtűrt népségével.


 

Kik ezek a félvad kutyák, melyek puszta létükkel máig megőrizték az ember-kutya kapcsolat legősibb formáját? Ők, akik már az első települések köztisztasági feladatait is ellátták?

A figyelmes szemlélő tekintetét nem kerülheti el, hogy e kutyák egy-egy településen és környékén feltűnő hasonlatosságot mutatnak. Tekintettel arra, hogy lényegében zárt közösségben spontán szaporodó populációról van szó, érthető a feno- és genotípusukban egységes helyi "fajták" kialakulása. Valószínűsíthető, hogy a folyamatban a háziasítást megelőző fázisban megrekedt egyedek adták az alapot, melyhez újabb és újabb, már háziasított, ám visszavadult példányok keveredtek az idők folyamán. Így, e félvad kutyák is a canis familiaris népes családjába tartoznak. Kynologiai jelentőségüket genotípusukban meghatározott tulajdonságaik adják, hiszen a helyi életviszonyokhoz (pld. klíma, fertőző betegségek) képesek voltak immár örökletes módon alkalmazkodni.

Az óvilági páriakutyák öt alakkörét pusztán emlékeztetőül idézem fel: pásztorkutyaidomúak; ősi-, ill. dingó típusúak; vizsla- és kopó idomúak; agár típus; basenji idomúak.

Az ókori Közel-Kelet - amint már korábban is említés esett róla - geológiai és éghajlati viszonyainak köszönheti, hogy a földművelés és haszonállat háziasítás egyik legjelentősebb bölcsőjévé vált. Hegyei adják az anyagi kultúra fejlődésének újabb lendületet adó forrást az ember kezébe: a vasat.

Az új fémből készült első eszközök ugyan még nem vehetik fel a versenyt a már jól ismert bronzzal. A bronzkard még elvágja vasból készített riválisát, ám az ember gyorsan tanul. S a vas győzedelmeskedik.

A háziasított ló és a vasfegyverek félelmetes ellenféllé teszik az újonnan feltörekvő népeket. Múlt és jövő harcát meg kell vívni. A harc véres és kegyetlen, s a fegyvertárból - a harcoló ember társaként - a kutya sem hiányozhat. A száguldó harciszekerek és vasfegyverek méltó ellenfelei csak oroszlán bátorságú és erejű ebek lehetnek.

Származásuk a történelem előtti korokra nyúlik vissza. Születésük vélhetően a hegyvidéki harcos törzseknek köszönhető, utódaik innen terjednek el a kereskedelmi utak mentén. Feladatuk az ember szállásának, állatainak védelme. Eredményesen alkalmazhatóak a vadászatban is olyan félelmetes nagyragadozókkal szemben, mint az oroszlán és leopárd, de a rendkívül vad onagerek ellen is bevethetőek. Nem kizárható, hogy erejüknél fogva eleinte a teherhordásban is szerepet játszhattak.

Miután a katonáskodó, nemesi réteg felfedezi magának ezeket a minden korábbinál erőteljesebb jószágokat, új tevékenységként megjelenik háborúkban való alkalmazásuk, úgy a csatákban, mint a foglyok őrzésében. Tenyésztésük célja most már az egyre félelmetesebb erejű ebek létrehozása lesz. Ebből az új típusból alakul ki a molossus.

Sajnálatos, hogy a köztudatban származásukat illetően igen elterjedt az a tévhit, mely szerint kitenyésztőik az egyébként nevüket adó Molossiak. Nézzük, mit tudunk erről a népről? A Molossi, vagy Molosszoi hellén eredetű nép. A hagyomány szerint Achilles fia Pyrrhus Thessaliából Epirusba vezette őket. Nevüket fiától, Molossustól nyerték. Epirusban, Dodona környékén volt a települő helyük, észak felé az ambraciai tengeröböltől. utóbb hatalmukba ejtették a dodonai jóshelyet és Epirus egyik legjelentősebb népévé lettek. Egyik csoportjuk a kisázsiai partvidékre kivándorló ionokhoz csatlakozott. Itt barbár népekkel keveredtek. uralkodóik Epirus királyainak nevezték magukat. A peloponnészoszi háború után elfoglalták Ambraciát, s ezt tették székhelyükké. Királyságuk Kr.e.: 192-ben, III. Pyrrhus halála után felbomlott. Rendkívül erős és bátor vadászebeik híresek voltak. Ez mind igaz. Csakhogy a Kr.e.: III. évezredben már látjuk ezeknek az ebeknek az ábrázolását, s ekkor még e népről nem eshet szó! Valójában, mint láttuk, a típus létrehozója a sumer-akkád és az asszír kultúra.

A molossiak érdeme a tökéletesítés és az elterjesztés. Ez utóbbi tevékenységbe - csakúgy, mint más fajták esetében - a föníciaiak is bekapcsolódtak.

A médeknél, majd a perzsáknál is megbecsültek voltak az agarak. A közel-kelet hegyei között születtek meg hosszú szőrű fajtáik. őket nem csupán vadászatra, teherhordásra is alkalmazták a nagyobb testű lovak és szamarak számára járhatatlan, szuk hegyi ösvényeken. S bizony előfordult, hogy az étlapot gazdagították. ugyanakkor törvény is védi az ebeket. Így, Ormuzd, a Tűz Fia mondja: "kutyát megölni bűn, ápolni kötelesség!", majd "...amint a kutya eléri hatodik hónapját, egy fiatal lánynak kell gondoznia, és ez neki éppen olyan érdem, mintha a tüzet őrizte volna.".

Megemlékeznek az ebek érdemeiről is, mint például arról, hogy a Kr.e.: 330-ban Alexandrosztól vereséget szenvedő, saját satrapája által meggyilkoltatott III. Dareiosz Kodomannosz perzsa nagykirályt mindenki elhagyta, csak kutyája maradt mellette. S arról, hogy Alexandrosz-Iszkender nemcsak lovának Bucephalosznak, kutyájának Peritasznak emlékére is várost alapított.

Bizonyíthatóan e vidék szülöttei a perzsa agár (nevét Saluk városáról nyerte), az afgán agár, a török akbash, az anatóliai juhászkutyaés a kangal dog. A kereskedelmi kapcsolatok, hódítások, a hajózó és szárazföldi utak bővülő hálózata mind hozzájárultak a fajták alapjainak elterjedéséhez. A görögök, rómaiak és kelták, gallok és germánok kutyái valamennyien hordozták ereikben az ősi egyiptomi és közel-keleti ebek vérét.

Tanulságos a kutya helyzetének áttekintése a hitvilágban. Az első folyóvölgyi kultúrák közös jellemzői: a természeti erők, elsősorban a nap és tűz kultusza (földjeiken lángolnak a természetes földgáz kitörések lángjai!). Isteneik szörnyek, állatok alakját öltik. A kutyaebben a pantheonban korántsem részesül olyan kitüntetett szerepben, mint azt Egyiptomban láthattuk.

A Kr.e.: II. évezred második felétől találkozhatunk az akkád mitológiában a gonosz oroszlánfejű női démonnal, Lamastuval, aki az alvilágból fölszállva betegségeket küld az emberekre, elragadja a gyermekeket. Disznót és kutyát szoptatva ábrázolják. Marduk pedig, aki talán a sumer Amar-utu akkád megfelelője, s "kinek kultusza a Kr.e.: XIV. századtól átterjed Asszíriába, testrészeiben különféle állatokkal, növényekkel és fémekkel hasonlatos, így az ő főbb belső részei oroszlánok, kisebb belső részei kutyák". A hettiták Istanu napistene pedig ítéletet ül a kutyaés a disznó felett. A késői akkád gula gyógyító-istennő félig ember, félig kutyaalakú kísérőjét említik. A Kr.e.: II. évezred - Kr.u.: VI-VII. század közötti Jemenben nagy jelentősége volt a rituális vadászatnak, melyet Sába, Katabán és Hadramant uralkodója végzett. Fontos emlék Nergal babiloni alvilágisten domborműves ábrázolása, melyen az alvilági kutyával, kezében kettős bárddal, oldalán díszes fogadalmi pálcával örökítették meg. E jelképek lesznek a Kommagénében tisztelt Zeusz-Dolikhénosz (Jupiter-Dolichenus) attribútumai is. Az Iráni- és a Védikus mitológiában (Kr.e.: II. évezred - VI. századig) említés esik a túlvilágba vezető, kutyák által őrzött csodahídról. Naszu, a halál démona elleni leghatásosabb szer pedig a "sárga nagy szemű (szem felett foltokkal) kutya", a mazdajaszna követőinek szent állata. Szraosa (avesztai), Szros (közép-perzsa) a vallási vezeklés vad szelleme, íki "mint juhászkutya" éjszakánként leszámol a rossz szellemekkel. A nurisztáni Imra teremtette többek között az embernek a kutyát. A Tadzsik mitológiában is fellelhetőek az állatkultusz csökevényei, így pld. a kutyának a gonoszt elfordító tekintetét említik. A Kr.u.: XV. századi szogd műben a hős rusztem ostrom alá veszi a dévek (gonosz szellemek) városát, mire azok szörnyek, állatok, például kutyák alakjában is menekülnek. A török nők hiedelmében Odzsu démon öltheti kutya alakját is, s így ijesztgeti az éjszakai utasokat.

Démonűző szerepe lehetett annak az 5000 éves szuszai arany függőnek, mely egy álló fülű, kövér kutyát ábrázol. tudjuk azt is, hogy Mezopotámiában e célból helyeztek a templomok küszöbe alá kutyaszobrokat.

A sémi és a moszlim mitológia az ebet tisztátalannak mondja. Ezért az ellenség jelzője: "döglött kutya", s kedves kívánság az is, hogy "kutyák nyalják fel a véredet".

Több leírásból tudjuk, hogy a sólyommal történő vadászat itt jutott először a legmagasabb szenvedély magaslataira. Ehhez gyors lábú lóra és sebes futású agárra is szükség volt. Így azután a kutyák társadalmi megítélését a hasznosság a vallás fölébe helyezte. A Kr.u.: 622. év, a Hidzsra (Mohamed menekülése) a moszlim időszámítás kezdete. A Próféta kedvenc állata a macska. A Korán szerint a disznó és a kutya tisztátalan állatok. Mégis, tartják, tenyésztik a rágcsálók, macskák(!) irtására, megtűrik köztisztasági feladatok ellátására. Szigorúan fajtatisztán tenyésztik a vadászkutyákat. Az agár pedig nem is kutya, "nemes", Allah kedvence.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

A Vitality Aussies Kennelben, Ausztrál juhász kiskutyák eladók. Anya: 2013.Világgyőztes, Apa: import Champion kan. További információ, tel.: +36-23/381-152, mail.cim: farkasdi45@outlook.hu, weblapcim: www.vitalityaussies.weebly.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)