A fajtatenyésztés története
A fajtatenyésztés története III.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Barba Rafael Péter  |  2012. április 24.

A kőkori ember és kutyája számára a megkezdett úton már nincs megállás.


A nagytestű állatok vadászata, az eszközkészítés nyersanyag-szükségletének kielégítése, majd egyes növényevő állatok háziasítása és a földművelés megszületése, mind újabb és újabb igényt támaszt az embert segítő kutyával szemben. Így a megnövekedett szállítási igények, a háziállatok és az egyre gazdagabb emberi szállások őrzése immár specialista ebek létét kívánják meg. Míg a kezdetekben az északi kutya-alaptípus első alakkörébe tartozó Canis familiaris palustris (Rütimeyer 1861) megfelelt a vele szemben támasztott igényeknek, a maga sokoldalú alkalmazhatóságával, az új elvárások más szelekciós szempontok előtérbe kerülését segítik elő. Dr. Stohl Gábor ez első alakkör képviselői közé sorolja a tőzegkutyát, a spicceket, innen eredezteti a majdani chow-chow, a terrierek, schnauzerek, pinscherek, sőt a mopsz őseit is. Állásfoglalása, különösen ez utóbbi esetében, erősen vitatható, mivel a faroktűzés önmagában aligha lehet elegendő érv az alakkörhöz tartozás bizonyítására. A jégkorszaki európa életmódot, s így szállítási lehetőségeket is meghatározó éghajlati viszonyainak figyelmen kívül hagyását jelenti részéről az első "szánhúzók" (értsd: szállításban résztvevő ebek) más alakkörbe sorolása. Álláspontja szerint ugyanis az első óvilági típusú (szibériai /sic!/) szánhúzók a canis familiaris inostranzewi alakkörből kerültek ki, ebből a farkasszerű, ősi kutyatípusból. A vonatkozó leletanyag a Ladoga-tó környéki neolitkori rétegekből került elő. E csoportból vezeti le Dr. Stohl még a következő mai fajtákat: komondor, Kuvasz, bobtail, pireneusi, olasz, kuakázusi pásztorkutyák, újfoundlandi, bernáthegyi, masztiff, német dog, uszkár, puli, tibeti terrier, buldogok és boxerek. Véleményem szerint szerencsésebb lett volna a kutató részéről, ha mellőzi ezt a vitatható, számos, erősen eltérő elődből, újabb keletűen kitenyésztett fajtát felölelő listát, s helyette megelégszik az alakkör idézett ismérveinek közlésével. Az a vélekedés ugyanis megalapozottnak tekinthető, hogy az újabb - bevezetőben említett -, magasabb szintű, speciális igényeknek az e típusba tartozó egyedek a maguk életterében inkább megfeleltek, mint elődeik.

Az áttekinthetőség kedvéért, a tudományos felosztás rendjét követve, ugornunk kell az időben, hogy a harmadik, Canis familiaris matris optimae (Jeitteles 1877) alakkört megismerhessük. E bronzkori csoportba középnagy és nagy juhász- és vadászkutyák tartoznak. Dr. Stohl a mai német, belga, francia (sic!) és skót juhászkutyákat hozza fel példaként, mint fenotípusukban idetartozóakat. A negyedik, szintén bronzkori alakkör: a Canis familiaris intermedius (Woldrich 1878). Az idetartozó középnagy őrző/terelő juhász- és vadászkutyák Dr. Stohl szerint inkább vérebszerűek, s így bizonyára annak idején is elsősorban vadászatra használták őket. Ezért aztán innen vezeti le a vizslák, retrieverek, fürjészebek, pointerek, szetterek, spánielek, kopók, vérebek, bassetek, griffonok és tacskók népes családját. Alighanem ismét szerencsésebb lett volna kevésbé belemerülni a részletezésbe, s egy kynologiailag kevésbé támadható ismertetést adni. ugyanakkor célszerűen utalni kellett volna arra, hogy a Canis familiaris putiatini (studer 1906) alakkörbe tartozó ősi dingószerű ebek (vagy páriakutyák?) valószínűleg ebből a Woldrich által leírt bronzkori csoportból szakadtak ki.

S most, az ötödik formakör, a Canis familiaris leineri ismertetésével visszatérünk a kőkorba. Már a neolitikumra datált ábrázolások megörökítik az e körbe tartozó agarak egykorú létezését.

A déli kutya-alaptípus öt formakörét az óvilági páriakutyák csoportjai alkotják. Ezek: pásztorkutya-, ősi (másképpen dingó), vizsla- és kopó-, basenji- idomúak, valamint az agár- típus. Az ezen csoportokba tartozó ebek, noha a háziasításon átestek, annak jegyeit magukon viselik, életüket az ember mellett, annak településein - gyakorlatilag félvad állapotban - élték (dingó), élik. Falkáik az emberfalka mellett, és nem abba betagozódva élnek. Ez az életmód társadalmi, kulturális okokra vezethető vissza.

Az eszközkészítés (íj, dárda, háló) szerepére már utaltam. A növényevők háziasítása és a földművelés kialakulása a következő olyan kihívás, mely a vagyonosodó emberi közösségekben felveti az anyagi javak őrzésében már tevékenyen, s ha kell, önállóan fellépni képes kutyák iránti igényt.

A földműves ember terményfeleslegét már tárolni képes. Ez azonban szállására vonz nemkívánatos társbérlőket is. Megjelennek lakótársként a rágcsálók. őket követik ragadozóik, például az embert is veszélyeztető kígyók. A kutya, aki eddig vadászati segítő, alkalmi vészjelző, szükség esetén hőpárna, most új feladatkörrel szembesül. Az e téren kiemelkedő egyedek, melyek időben figyelmeztetnek a halálos marású kígyókra, s elcsípik a terményt dézsmáló rágcsálókat, megkülönböztetett figyelmet vívnak ki maguknak. Az ember már képes érdekeit a számára hasznos szelekció által érvényesíteni. Az első ilyen ebek talán a basenji-idomúak köréből kerülhettek ki. Az, hogy a földművelés kialakulásának bölcsője - mai ismereteink szerint - a Közel-Kelet, s hogy a basenji típus Afrikára jellemző, tekintettel a fekete kontinens megkutatottságának szintjére, az itt évezredek során végbement biogeográfiai változásokra, melyek elsősorban az éghajlati viszonyok szélsőséges megváltozásának következményei, nem zárják ki a helyi próbálkozások lehetőségét. Számos történelmi analógia hozható fel példaként, hogy egyes, alapvetően vándorló, gyűjtögető, halász-, vadásznépek időszakosan megállapodnak egy-egy szálláshelyen, s itt egy tenyészidőszakú növénytermesztést végeznek. Tény, hogy a mezolitikum (átmeneti kőkor) idejére kialakul a gabonatermesztés, az ezzel összefüggésben megszülető letelepült életmód, s már több háziasított állatfajjal is rendelkezik az ember. A csordák és szállások őrzése a nagyragadozóktól és más emberi csoportoktól erőteljesebb, gyors és éber ebeket kíván. Meg kell születnie tehát az őrző pásztorkutyáknak. Lehet, meglepően hangzik, de alappal tételezhető fel, hogy míg az északi kutyák csoportjából a Canis familiaris inostranzewi, a C. f. matris optimae és a can. fam. intermedius típus neolitikus és bronzkori egyedei találtatnak alkalmasnak, a déli csoportból - az afrikai neolitikus ábrázolások idézett tanúsága szerint – az agár típusúak töltik be ezt az új szerepkört.

Azzal, hogy a késői neolitikumra a technikai fejlettség következtében magasabb szintre emelkedik egyfajta munkamegosztás, s megjelennek az első fém (réz) eszközök, az ősközösségi társadalom átalakulása is megkezdődik. A folyamat a Kr.e. IV.-II. évezred közötti időszakra a fémeszközök általános elterjedtségét eredményezi. Kiemelkedik a papi és katonai arisztokrácia, megjelenik az írásbeliség. Ez már a történeti kor. A kialakuló hatalmi központok rivalizálása újabb ugrást jelent a kutyával szemben támasztott igényekben. A katonai arisztokráciának ugyanis állandó harckészültségben kell élni. Ez folytonos gyakorlást igényel. Ennek bevált módja a vadászat. A már többször említett ősi alakkörök alkalmas egyedeinek szelekciójával vadászati specialisták kitenyésztése válik szükségessé.

Az agarak ekkor még inkább a csordák és szállások őrzésében, a kelet hegyvidékein az áruszállításban jeleskednek - hipotézisem szerint -, nem tagadva természetesen vadászati kisegítő szerepüket. Karrierjük csúcsának eléréséhez ugyanis hiányzik még egy feltétel: a ló háziasítása.

A ló domesztikációjára csak a bronzkor késői szakaszában kerül sor. elsőként vonóerejét használják fel. A nehézkes áruszállító eszközök és a nyakhám azonban csak meglehetősen gyenge hatásfokú alkalmazást tettek lehetővé. S noha a szegyhám csak sokkal későbbi újítás lesz, mely ugrásszerű hatásfok-javulást fog e téren eredményezni, az emberi lelemény, ha más úton is, mégis segített. A találékony ember felfedezte a ló hadi alkalmazásának lehetőségét, s ehhez feltalálta a viszonylag könnyű, küllős kerekű, fából és bronzból készült harci szekeret.

Ezzel már úgy érezhette, szélnél sebesebben száguld. S mert a legjobb katonai iskola a vadászat, hát szélsebes kutyákra is szükség volt. Így és ekkor terelődött a figyelem az agarakra.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)