Kutyafélék
A jég hátán is megél
Sarki róka
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Zsolt  |  2011. december 19.

A jég hátán is megél

Sarki rókát (Alopex lagopus) már mindenki látott - ha másutt nem, a szőrmeboltok kirakatában. Ugyanis e kutyafélét az állatvédők minden igyekezete ellenére még mindig nagy számban tenyésztik, főleg az északi területeken.


Sarki rókát (Alopex lagopus) már mindenki látott - ha másutt nem, a szőrmeboltok kirakatában. ugyanis e kutyafélét az állatvédők minden igyekezete ellenére még mindig nagy számban tenyésztik, főleg az északi területeken. Délebbre ma már kevésbé, ugyanis nálunk például szőre sohasem lesz olyan szép, hogy minőségi bundának lehessen feldolgozni.

Azt szokták mondani, ahol a szőlő megterem, ott a sarkiróka prémje nem lesz jó. Ennek ellenére néhány éve nálunk is sokan belefogtak a rókatenyésztésbe - és szinte kivétel nélkül bele is buktak!

Vajon miért keresett ennyire e kutyaféle bundája? Elsősorban azért, mert meleg. élőhelyén, ahol gyakran -30 fok, vagy még ennél is hidegebb van, meg kell védenie gazdáját a fagyhaláltól. Ezért aztán a gyapjú- és fedőszőrök egyaránt rendkívül sűrűn helyezkednek el, sőt még az állat tappancsait is beborítják. Emellett télen igen szép hófehér bundában pompázik, s előfordul egy ezüstszínű színváltozata is. Az ezüstróka prémje télen kékesszürke, nyáron szürkésfekete. Akár egy almon belül is eltérhet a kölykök színezete, hiszen a sötétebb szín dominánsan öröklődik.

Bár az efféle bundák kétségkívül szépek, az már aligha kétséges, hogy a rókákon mutatnak a legjobban!

A sarkiróka csak télen fehér, tavasszal-ősszel, tehát vedlés idején tarka, míg nyáron barnás színű.

Ez persze csak általánosságban jellemző, mivel a Csendes-óceán két kis szigetén, a Parancsnok szigeteken két sosem fehéredő alfaja él! Nincs is szükségük a fehér bundára, hiszen ellenségük a szigeteken nincs, az alkák és fókatetemek pedig bőséges táplálékot jelentenek számukra.

A sarki róka az északi félteke leghidegebb területeit lakja: Észak-Skandináviában, Észak-Szibériában, Alaszkában, Kanada északi részén, Grönlandon, a Spitzbergákon és a Novaja Zemlján él. Ez persze csak felületes élőhely-megjelölés, mivel kisebb szigeteken és nagyobb úszó jégtáblákon is előfordul.

A legtöbb sarkiróka nap mint nap megküzd a mindennapi betevőért. Azokon a területeken ahol ők élnek, alig van táplálék, ezért szinte minden elfogyasztanak, ami az útjukba került. Persze leginkább a madarakat és kisemlősöket (parti madarakat, fajdféléket és azok tojásait, lemmingeket)szeretik, de nem vetik meg a növényi kosztot, sőt még a rénszarvasok és jegesmedvék ürüléket sem. Ha szerét ejthetik dögöt is fogyasztanak, a szüleik által agyonnyomott fókabébiket is felfalják. Egyes sarkirókák szinte szimbiózisban élnek a jegesmedvékkel, mindig az óriásmackók nyomba járnak s csak azok maradékát és ürülékét fogyasztják.

A sarkirókák expedíciók táboraiban valóságos tolvajlásokat folytatnak, mindent elcsennek, amiről úgy gondolják, hogy ehető, lett légyen az cipő, nadrágszíj stb. Állítólag egyes helyen olyan bizalmasan viselkednek, hogy akár puszta kézzel is megfoghatók.

Ezért aztán a sarki róka lakta területeken igencsak ügyelni kell arra, hová rejtik el a kutatók élelmiszer tartalékaikat. A rókák a földből, hóból bármit kiásnak, sőt megfigyelték azt is, hogy az oszlopra kötött tápláléknál addig ügyeskedtek, még magát az oszlopot ásták körbe s borították ki.

A sarkirókák "szemtelenségéről" legendák keringenek. Az alvó embert milliméterekről szaglásszák, s ha úgy ítélik meg, hogy "halott" bele is haraphatnak. A halottakat is megrágják, a XXIII. században Steller írta: "első tanyánkon halottjainkat alig tudtuk eltemetni, míg sírjukat ástuk, halottjaink orrát, kéz- és lábujjait lerágták, sőt a betegekre és kimerültekre is rárohantak, úgyhogy alig tarthattuk őket vissza."

Ha a sarkirókák bőséges táplálékhoz jutnak a felesleges maradékot ínséges időkre gondolva elássák.

A sarkiróka, ha szerét ejtheti üreget ás magának, már ha talál egy olyan dombot, amely tartósan kiemelkedik a fagyszínből. Az ilyen helyen egész sarkirka - lakótelep kialakulhat. Ám az efféle közelségre csak a szükség viszi rá őket, a párok jobban szeretnek egymástól messzebbre kerülni. Egyébként úgy él, ahogy számára a legmegfelelőbb, ha kell laza falkákba verődik, máskor párban kóborol s gyakoriak a magányos példányok is.

A sarkiróka némiképp kisebb a hazánkban is előforduló vörösrókánál, testhossza 50-65 cm, farkhossza 28-35 cm, marmagassága 30 cm, testtömege pedig 4-8 kg között váltakozik. Füle is rövidebb, mint vöröscsuhás rokonáé.

A sarkiróka párzási időszaka március-április hónapokra esik, a szuka 50 napig tartó vemhességi idő után akár 8 kölyköt is hozhat világra. A fiatalok rendkívül gyorsan nőnek, annak ellenére, hogy az anya csak egy hónapig szoptatja őket. A kicsik hamar elhagyják a családi fészket, két-három hónaposan már kénytelenek önállósodni.
Ivarérettségüket egy évesen érik el.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)