Kutyafélék
A vöröscsuhás ragadozó
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Zsolt  |  2010. november 14.

A vöröscsuhás ragadozó

Elég messzire kellett utaznom ahhoz, hogy közelebbi ismeretséget köthessek két rókával. Igaz, már itthoni erdei túráimon is találkoztam a vörös csuhás ragadozóval, ám a ravaszdik mindahányszor kereket oldottak, mire alaposan szemügyre vehettem volna őket.


     Ám most, a Dél Keresztje alatt másképp állt a helyzet. Egy icipicit úgy érezhettem magam, mint a Kis Herceg a hetedik bolygón.

     Egy farm félreeső vendégházában táboroztunk Dr. Hangay Györggyel, Ausztráliában élő vendéglátómmal. Minden este pattogott a gyorsan égő eukaliptusz-tábortűz és természetesen mindannyiszor készült rajta valami finomság - jobbára húsétel. Már az első este megjelent egy róka, és egészen közel, alig pár méterre somfordált körülöttünk. Igazi vad volt: minél közelebb jött, izmai annál jobban megfeszültek. Amikor csontot hajítottunk felé, kezdetben elinalt ugyan, ám rögvest visszatért és elvitte a csemegét.
     Hamarosan megjelent egy másik róka is, talán a párja. Másnap, amikor az evés - és persze a rókaetetés - után nyugovóra tértünk, már hálózsákomat szimatolta az egyik ravaszdi. A két állat az utolsó napra már személyes jó barátunk lett. Talán valahogy így kezdődött egykor a kutya háziasítása is. "Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél"- mondta a róka a Kis Hercegnek. E mondás járt az eszünkben, amikor rókavédő feliratokkal ragasztgattuk körbe a házat.
     A rókát sajnos kevesen szeretik. Néha-néha ugyan pozitív szereplője is lehet a meséknek - gondoljunk csak Fekete István halhatatlan mesefigurájára, Vukra - ám a legtöbb elbeszélésben mégiscsak megátalkodott tyúktolvaj, a kisebbek ravasz gyilkosa. Pedig a róka egyszerűen csak nagyszerű ragadozó, amely valószínűleg semmivel sem ravaszabb, agyafúrtabb, mint bármelyik másik, hasonló méretű kutyaféle. sőt - ha egyáltalán szabad ilyen antropomorf kifejezést használni -, a farkas bizony sokkal "okosabb" nála. A házi kutyával nincs közelebbi rokonságban - másik nemzetségbe is tartozik -, bár még a hatvanas években is jelent meg olyan könyv, amely mint a kutya egyik lehetséges ősét említette. Fogságban tartva megszelídül, ragaszkodik is gazdájához, ám igazi barát, öleb nem lesz belőle.
     A vörös róka (Vulpes vulpes) egész Eurázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Amerika nagy részén előfordul. Néhány régebbi szakkönyvben az Észak-Amerikában élő alfajt még külön fajként, Vulpes fulva néven említik. Szinte minden élőhelyen otthon érzi magát. Megtaláljuk a magasabb hegységek erdeiben - max. 3000 m tengerszint feletti magasságig -, a prérin és a sztyeppén, tengerpartokon, félsivatagokban. Megtelepedett a nagyvárosok parkjaiban is, ám mivel jobbára éjszakai ragadozó, csak ritkán kerül szem elé. Sok helyre betelepítették, így például Ausztráliába is. Sajnos itt hamar az őshonos, intelligens ragadozóhoz nem szokott helyi erszényesfauna kegyetlen vámszedője lett. Az üregi nyulat viszont - melynek irtása a feladata lett volna - jobbára békén hagyja: ha ravasz, ha nem, annyi esze mindenképp van, hogy ne fusson a gyors lábú tapsifüles után, ha könnyebb zsákmány is akad.
     Táplálékát tekintve a vörös bundás egyáltalán nem válogatós. Fő eledele az egér és a pocok, melyeket magasra szökellve fogdos össze a mezőn és erdei tisztásokon. Emellett persze szívesen fogyaszt madarakat, például fácánt is, sőt olykor még őzgida és nyúl is szerepel a zsákmánylistán. Kifosztja a parton, nádasban fészkelő ludak, récék fészkeit, ha alkalma adódik, békát is fog, sőt, a haldögtől sem undorodik. Az autóutak áldozatait is elfogyasztja, de ha nincs más, beéri különféle gerinctelenekkel, például földigilisztával is. A városi parkokban élő róka pedig szívesen kukázik, élelmiszer maradványokat keres az edényekben.
     A róka magányos vadász. Csak a párzási időszakban, rövid ideig él párban. A nappalt az úgynevezett rókavárban, föld alatti járatrendszerben tölti, melynek több kijárata menekülési lehetőséget is biztosít. "Várát" az erősebb jogán olykor a borztól zsákmányolja. Azt, hogy melyik állat lakik az üregben, viszonylag könnyű eldönteni., a rókavár környéke ugyanis felettébb büdös. előfordul azonban olyan eset is, amikor a borz és a róka közös várat használ. A szukák várukban 50-55 napig tartó vemhesség után 3-5, néha több kölyköt hoznak világra. A kicsik születésükkor még csak akkorák, mint egy vakondok. Gyorsan nőnek, szemük l2-l4 naposan nyílik ki. Járatukat hosszabb időre először csak mintegy két hónaposan hagyják el.
     Ha a rókáról esik szó, nem mehetünk el a veszettség kérdése mellett. Ez a gyógyíthatatlan kór emberre és állatra egyaránt halálos veszélyt jelent. Legnagyobb terjesztője kétségkívül a róka. A veszett róka szelíd, ténfereg a városokban és községekben is, majd előbb-utóbb széttépik a kutyák - s eközben szintén fertőződhetnek. Nem csoda hát, ha minden lehetséges eszközzel igyekeznek visszaszorítani a veszettség terjedését. Ennek egyik módja a rókák tervszerű irtása volt, ám ez nem járt sikerrel. Hiába füstölték ki odújából, lőtték és mérgezték, a vörös bundás ragadozó állományát nem lehetett jelentősen apasztani. Újabban húsdarabokba rejtett vakcinákat szórnak szét élőhelyükön, így immunizálva a vadon élő állatokat.
     A Dunántúlon az utóbbi időben már nem is találtak veszett rókát; úgy tűnik, a megelőző akció sikerrel járt. Ám mint minden éremnek, ennek is két oldala van. A súlyos kórtól megszabadulva a rókák hihetetlen szaporodásuk indultak: életemben nem láttam annyi rókát, mint tavaly nyáron egy Zala megyei éjszakai autózás alkalmával. Az elszaporodott ragadozók miatt a természetvédők és a vadászok egyaránt a fejüket fogják. Hiszen egyetlen róka sem tesz különbséget a "védett és nem védett" zsákmány között...



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)