Kutyafélék
Vadkutya gólyalábakon
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Zsolt  |  2011. május 12.

Vadkutya gólyalábakon

A sörényes farkas csak a nevében farkas. Nem áll közelebbi rokonságban erdeink ordasával, bár hozzá hasonlóan igen félszeg, mondhatni, félénk jószág. Élőhelyén guarának hívják, ami tupi nyelven egyszerűen kutyát jelent.


     Mivel némiképp emlékeztet európai rokonára, egy időben a vadászok róla is igencsak negatív képet festettek. Ám nemcsak ők, hanem a szakemberek is meglepődtek azon a felfedezésen, hogy a guara természetétől távol áll a vérengzés? Mi több, legalább annyira növényevő, mint húsfogyasztó.
     Régóta tudjuk, hogy a ragadozónak is szükségük van némi növényi eredetű táplálékra. Ezért aztán előszeretettel fogyasztják el zsákmányuk gyomrát és beleit, ahol koncentráltan fordul elő a vitaminokban és rostanyagban gazdag, már "előemésztett" növényféleség. A sörényes farkas azonban nem gyötri magát nagy testű patások hajkurászásával pusztán azért, hogy "gyomrukon keresztül" növényi anyagokhoz jusson. E külsőre marconának és talán félelmetesnek tűnő kutyaféle jószerével békés növényevő, ugyanis táplálékának zömét különféle gyümölcsök alkotják. Erre a megállapításra még 1984-ben jutott egy Dietz nevű zoológus, aki hangyaszorgalommal átvizsgált 740 ürülékmintát. Meglepetten tapasztalta, hogy az ürülékekben zömmel növényi maradványok voltak, sőt 33%-ban egyetlen növényfajt, a Solanum grandiflorum nevű burgonyaféleség maradványait találta meg bennük, amit Brazíliában farkasgyümölcsnek hívnak. A sörényes farkas szívesen fogyasztja a húsos gyökereket, hagymákat is.
     Ez persze nem azt jelenti, hogy ne venne magához állati fehérjét is, hiszen bőségesen zsákmányol rovarokat, madarakat és kisebb emlősöket is. Áldozatát óvatosan megközelíti, majd villámgyorsan ráugrik. Zsákmányát - lévén az amúgy is apró termetű - jobbára egészben nyeli le. Mint a fentiekből is kitűnik, méltán híres írónk, Molnár Gábor szépítette egy kicsit az igazságot, amikor a sörényes farkasról mint veszélyes ragadozóról írt. A háziállatokban nem tesz kárt, legfeljebb egy újszülött bárányt, malacot, netán csirkét fog el nagynéha.
     Igen ám, de ha nem igazán zsákmányol nagyobb állatot, akkor miért van szüksége a nagy sebességet sejtető, hosszú lábakra? Nos, a sörényes farkas lába merőben más felépítésű, mint az agáré vagy a gepárdé. Elég egy pillantást vetni a mellékelt képre, hogy feltűnjön: e hosszúlábú faj bizony nem futóbajnok. Az említett állatokkal ellentétben neki nem a combja hosszú és izmos, hanem a lábszárcsontja nyúlt meg. Ebből következik, hogy lábai nem igazán futásra termettek, noha az kétségtelen, hogy gyors is tud lenni. Végtagjai inkább afféle kilátóként szolgálnak. A sörényes farkas ugyanis a magas füvű területek, tisztások, mocsarak és egyre inkább a kultúrterületek lakója: olyan helyeké, amelynek növényzetéből nem árt időnként kikukkantania - s ilyenkor bizony jól jön a gólyaláb. A mellsőknél hosszabb hátsó végtagok az emelkedőkre történő feljutást könnyítik meg.
     A sörényes farkas zömmel éjszaka jár tápláléka után. Magányosan vagy párban él, a pár 20-30 négyzetkilométeres területet (territóriumot) birtokol. A nőstény a nagyobb testű kutyafélék legtöbbjéhez hasonlóan 62-66 napig tartó vemhesség után egy-öt (jobbára két) kölyköt hoz világra. A kicsinyek három-négy hónapos korukig anyatejen élnek. Lábaik eleinte nem tűnnek hosszúnak, csak néhány hónap után nyúlnak meg. Noha ivarérettségüket már egyévesen elérik, csak a második évben szaporodnak. Átlagos életkoruk a természetben 12-15 évre tehető.
     A sörényes farkasra nem igazán vadásznak, mivel húsa nem fogyasztható és szőrméje sem értékes. A legnagyobb veszélyt a faj számára élőhelyének elvesztése jelenti, annak ellenére, hogy megtelepszik a mezőgazdasági területeken is. A másik nagy veszély a növekvő gépkocsiforgalom. Több kutató beszámolt már arról, hogy nagy számban látott az aszfaltutakon elütött sörényes farkasokat. Az egyes egyedekre komoly veszélyt jelent még a Dioctophyme renale nevű féreg, mely a vesét támadja meg és a fertőzött állatot menthetetlenül elpusztítja.
     A guara egyelőre még állatkerti ritkaság, noha már több helyen szaporítják. Nagy területet igényel, lehetőleg messze a közönségtől. Nagyon kényes a kutyabetegségekre, és változatos takarmányozása sem éppen egyszerű. Magyarországon jelenleg csak a Szegedi Vadasparkban látható.




nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)