Magyar fajták
Gyimesi időutazás
III. Kalibakutya-expedíció
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2006. május 21.

A harmadik Kalibakutya-expedíció március 15-én indult Gyimesbe. Célja lényegileg ugyanaz volt, mint az előző két kutatóútnak, azaz az állomány minél nagyobb fokú feltérképezése. Ez az út nagymértékben felülmúlta minden várakozásunkat, elsősorban a kutyák számát és minőségét illetően.


 

Az előzőekhez képest kis csapatunk hét tagúra bővült, így lehetőségünk volt arra, hogy két részre különülve hatékonyabb terepmunkát végezhessünk. Az általunk bejárt területek Hidegség-pataka, Kápolna-pataka, Bálványos-pataka, Háromkút, Tarhavas és Felsőlok voltak. Ezeken a helyeken kb. 160-180 kutyát sikerült lefotóznunk. Megállapítható volt, hogy vannak nagyon jó minőségű kutyák, de sajnos a szukák száma még mindig kevés - persze, így is akad nagyon sok ígéretes tenyészállat az állományban. Az általunk látott négy alom minősége is megfelelő volt, és nagyon biztató, hogy a gazdák meghagytak szuka kölyköket is.

 

Összemennek a kutyák?

Az emberekkel történő beszélgetéseink során sokszor szóba került, hogy a 15-20 évvel ezelőtti pásztorkutyák emlékezetük szerint magasabbak voltak, és több volt köztük a fehér színű egyed, amelyeket a példányokat a helyiek "balán" kutyának neveztek, illetve neveznek. Ez a típusú múltba révedés megfigyelhető a saját életünkben is: ha gyermekkorunkra gondolunk, visszatekintve minden sokkal nagyobbnak és szebbnek tűnik. A régi fényképek tanulmányozása során kiderült, hogy ezek a kutyák sem voltak mind magasabbak, csak talán százalékosan volt több közöttük a nagyobb méretű jószág.

Az elmúlt 10-15 évben megfigyelhető egyfajta méretcsökkenés a kutyák között; ennek oka talán az, hogy a gyapjú iránti kereslet megszűnőben van, s ez a tény sajnos ellehetetlenítette a juhtartást. A pásztorkodást inkább a marhatartás váltotta fel, a nagy kollektív juhlegeltetés helyébe kis családi gazdaságok kerültek, ezért a kutyák felhasználási módja is megváltozott kissé. Egy gazda általában nem tart 4-5 kutyánál többet, de az általános, hogy egy-két kutyatalálható gazdaságonként; ez azért van így, mert a saját jószágok száma nem indokolja több kutya tartását. Nyilván élelemre is kevesebb jut a kutyáknak, mivel mindenkinek abból a kicsiből kell gazdálkodnia, amije van. Több marmagasság-mérést végeztünk, és ezek eredményének birtokában az állomány magasságát 57 és 72 cm közé helyezhetjük; a legnagyobb méretű kan kutya, amely magasságával néhány centiméterrel kiemelkedett az állományból, 74 cm-es volt.

 

Messziről jött kutya többet tud?

Az idegen fajták megjelenésére és az állományba való bekeveredéseinek veszélyeire már előző cikkeinkben is felhívtuk a figyelmet, és itt most más pásztorkutya-fajtákra gondolunk elsősorban. A különlegesség és egzotikum iránti vágy nemcsak urbanizált világunkra jellemző, hanem ugyanúgy jelen van a természeti népek életében is. Sok esetben a legendák ide is elérnek egy-egy kutyafajtával kapcsolatban, és a gazdák, ahelyett, hogy saját kutyáikat tenyésztenék, tökéletesítenék továbbra is céltudatosan, így törekedve az állomány nemesítése felé, ezeket az idegen, mítoszok övezte kutyákat próbálják meg beszerezni. Persze nem sokan tehetik meg azt, hogy drága, törzskönyvezett kutyákat vásároljanak, de azért a veszély így is valós.

Ezek a fajták elsősorban a sarplaninac, illetve a kuakázusi és közép-ázsiai juhászkutya, melyek mind nagyon jól funkcionálnak eredeti környezetükben, ám az ott folytatott pásztorkodási kultúra jelentősen eltér az általunk megismert gyimesi állattartási és kutyaszocializálási szokásoktól. Az ázsiai települések és legeltetési területek nem egyazon léptékűek a csángók által lakott vidékkel. Míg az előbb említett fajták esetében a legeltetési forma a vándorló legeltetéssel függ össze, és a települések sokszor 50-100 km-re vannak egymástól, addig Gyimesben a legelők és a kalibák kerítésekkel behatárolt, néhány hektáros területek, és sokszor egymással közvetlenül határosak.

 

Békében a vályú mellett

A kalibázó életmód velejárója, hogy sokan járnak sajtot vásárolni a kalibákhoz, és ilyenkor a vevők kapcsolatba kerülnek a kutyákkal. Ilyenkor a kutyák nem lehetnek túlzottan agresszívek, mert akkor a gazdák megélhetését veszélyeztetnék. Az általunk látott kutyák agressziója mindig irányított volt a gazdák részéről, és bármikor képesek volt azt kontrollálni. Általános tapasztalatunk, hogy ezek a kutyák jól szocializáltak voltak mind az emberekkel, mind pedig a rájuk bízott jószágokkal szemben. Lényeges, hogy az egymás melletti kalibák tulajdonosai a saját kutyáikat mindig megismertetik és összeszoktatják a szomszéd kutyáival. Ezeken a vidékeken ritkán van szükség arra, hogy a kutyák emberekkel szemben lépjenek fel támadólag; sokkal fontosabb, hogy a háziállatokra támadó vadállatokat (medve, farkas, hiúz) tartsák távol a legelőktől és a kalibáktól.

Egy gyimesi tehenészetben a tulajdonos négy db, 7-8 hónapos (törzskönyvezett) sarplaninacot is tartott a helyi pásztorkutyák mellett. Az egyik pásztor elbeszélése szerint a sarplaninacok nem váltak be, mivel túlságosan dominánsnak bizonyultak, és etetésnél a többi kutyán kívül a jószágot is megtámadták, ha az túlságosan közel merészkedett az ételükhöz. Elmondta továbbá azt is, hogy a saját kalibakutyáival teljesen meg van elégedve, mert azok kiválóan távoltartják a farkasokat és a medvéket az állataiktól, de bármikor visszahívhatóak és megállíthatóak, ha arra szükség van. Ezek a kutyák kifejlett kan létükre etetéskor sem marakodtak, holott egyszerre ettek, közös vályúból.

 

Lombos és kopár

Megállapítható, hogy a helyi környezetnek és feladatoknak tökéletesen megfelelnek a kalibakutyák, és kiválóan látják el munkájukat. Ezek a kutyák egyaránt jól beválnak, mint kemény pásztorkutyák, és mint kiváló családi kutyák. A mai napig megmaradtak munkakutyának, és ugyanazt a mesterséget űzik, mint az őseik pár száz évvel ezelőtt.

Nem lehet, és talán nem is szabad ezeket a kutyákat kiállítási léptékkel mérni, mivel a szőrhosszúság, méret és fejforma tekintetében is vannak eltérések. Ez elsősorban azért van így, mivel élőhelyükön gazdáik még mindig használati értékük szerint szelektálják őket, és nem küllemi tényezők szerint, a külső csak sokadrendű szempont a szemükben. Érdekesség, hogy a rövidebb szőrű kutyát "kopárnak", a hosszabb szőrűt "lombosnak" hívják, és mind a két szőrtípus egyforma megítélésnek örvend.

A régi és az új egyedeket vizsgálva észrevehető, hogy sok kutyaatavisztikus jegyeket visel magán, ami könnyen fakadhat abból, hogy az átvonuló és letelepedő népek kutyái integrálódtak az állományba. Erdély az eurázsiai pásztorkutya-típusok olvasztótégelyeként funkcionálhatott a múltban. Ez a sokszínűség adja az erejét és különlegességét az itteni kutyaállománynak, amely, bátran kijelenthető, talán egyedülálló a világon.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)