Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
Kalibakutya-expedíció II.
Ne nézz hátra, jön a farkas!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2006. február 21.

A Kutya Szövetség támogatásával került sor a Kalibakutya Baráti Kör második expedíciójára. A lapunk előző számában közölt élménybeszámoló segítségével Olvasóink is végigkövethették a kutatóút eseményeit.


 

Totó hazatér

A "csángó Lassie" története

Tankó Jenőnek, a Gyimesfelsőlokon élő csángó gazdának több kutyája is van, akik a nyáron a kalibánál teljesítenek szolgálatot. A család szereti és nagy becsben tartja őket, s közülük is kiváltképp Totót, aki az idén kézzelfogható bizonyítékát adta a legendás kutyahűségnek.

A dolog úgy kezdődött, hogy a hegy túloldalán lakó román csobánok már évek óta unszolták Totó gazdáját: adja el nekik a jó kiállású, szép szőrű, kiválóan dolgozó és anyakutyának is elsőrendűen bevált nyájőrzőt. Jenő bácsi jó darabig hallani sem akart róla, ám végül mégiscsak kötélnek állt, mondván: "amit ennyire kérnek, azt oda kell adni, a jó barátság érdekében". A kutya tehát gazdát cserélt, és mindenki úgy gondolta, hogy ezzel véget is ért a történet - kivéve Totót. Decemberben ugyanis hírt kaptunk Erdélyből: az első komoly hóval Totó is megérkezett! Otthagyta a csobánokat, hiányzott neki Jenő bácsi és Gyimes - és ha már hazajött, most már ott is marad...

(Ádám Gyula felvétele)

 

 

Sorozatunk második részében a csángó pásztorok életmódjáról, a kutyák munkájáról adunk áttekintést.

A gyimesi csángók a pásztorkodás ősi módszerét űzik a mai napig: a telet odahaza töltik, a falvakban, tavaszszal, hóolvadás után azonban felterelik nyájaikat a hegyi legelőkre, és ott, a kalibának nevezett nyári szállásaikon élnek egészen a következő télig, amikor a fagyos föld és a hótakaró már nem teszi lehetővé, hogy a jószág megtalálja a táplálékát. juhot, kecskét, marhát, olykor disznót is tartanak itt tavasztól őszig; az utóbbi időkben a juhtartás visszaszorulóban van, és helyét egyre inkább a marha veszi át. A hegyekben azonban az élet nem veszélytelen, hiszen a Kárpátokban él Európa legszámottevőbb medve- és farkasállománya. Ezen ragadozók - no meg természetesen a tolvajok és a kóbor kutyák - ellen kell megvédenie a jószágot a bátor, harcias pásztorkutyáknak.

A "kalibázó" kutyák

A gyimesi pásztorokkal beszélgetve válik igazán világossá, hogy miért oly találó elnevezés ennek az ősi, természetes, tájjellegű fajtának a kalibakutya név: ha egy helybélit megkérdezünk, hogy "kalibázik-e a kutyájával", pontosan érteni fogja, hogy mire vagyunk kíváncsiak. Természetesen az ő számukra a kalibakutya nem egy meghatározott küllemi leírással jellemezhető ebet jelent, hanem olyan kutyát, amely képes megfelelni ennek a korántsem veszélytelen feladatnak. A kalibánál szolgálni ugyanis nem életbiztosítás a kutyaszámára: a mai napig előfordul, hogy egy gazda három-négy kutyáját is elveszíti egy idény alatt, bár olyan szerencsés is van, akinek még soha nem gyult meg a baja a ragadozókkal.

A falusi kutyák közül azokat viszik fel a kalibákhoz, amelyek elég éberek, erősek és vadak - ahogy arrafelé mondják -"gonoszak". A kistermetű kutyáknak fönn a hegyen nem veszik hasznát, de nekik is megvan a feladatuk: ők vigyáznak odalent, a faluban a baromfira, a házra, az otthon maradottakra. Azt sem szeretik azonban, ha túl nagy a kutya: az ilyen példányok kevésbé mozgékonyak, és többet is esznek. A csángók úgy tartják, nem jó, ha egyéves kora előtt farkassal találkozik a kutya: előfordulhat, hogy olyan félelmet gerjeszt benne, amelyet egész életében nem lesz képes levetkőzni. A nyáj őrzésére a szukák éppolyan alkalmasak, mint a kanok, mégis jóval több kan kutyával találkozhatunk. Az egyik pásztor azzal indokolta ezt, hogy ha a szukának kölykei születnek odafent a kalibánál, akkor nem törődik többé a nyájjal, csak a kölykeinek él.

Terelni tilos!

A hegyi legelőre érve olyan táj tárul az ember szeme elé, ahol minden fűszálnak megvan a helye. A kaliba rendesen három épületből áll: az egyik a szerény lakókunyhó, a másik az istálló, a harmadik pedig a sajtkészítésre szolgáló kis faépítmény. Az egészet kettős léckerítés veszi körül: egy kisebb karám (helyi elnevezése: kosár), amelybe éjszakára terelik be az állatokat, és a körülötte lévő, terjedelmesebb, de szintén körbekerített legelő. Amikor tavaszszal a pásztorok felvonulnak a kalibákhoz, első dolguk kijavítani a tél folyamán megrongálódott kerítéseket, ami akár heteket is igénybe vehet. A gyimesi pásztorkodás alfája és ómegája a kerítés: enélkül nem lehet a havasokban nyájat legeltetni. Ez itt nem a végtelen Hortobágy: ha egy juh eltávolodik a nyájtól, a következő percben már el is tűnt az erdőben. Éppen ezért itt nincs szükség terelőkutyára: a jószág szerteszéledését a kerítés gátolja meg. Ha valamelyik kutyamegpróbálkozna a tereléssel, a gazdája akkor is megtiltja neki: nagy, erős kutyák ezek, még kárt tennének a jószágban, főleg a juhban, ha rákapnak a hajkurászására. Legföljebb a marhát terelhetik; ezt olykor tanítják is nekik. Olyan kutyákra van itt szükség, amelyek semmilyen körülmények között nem bántják a háziállatokat, beleértve a szomszédét is - amelyik ezt nem képes betartani, az lehet akármilyen szép, semmit sem ér. A kölyökkutyák elválasztásuk után az istállóban, az udvaron, a juhok, kecskék és baromfiak között nőnek fel, éjszakára is ide zárják be őket, így szocializálódnak a később védendő állatokhoz. A kutyákat főtt puliszkaliszthez kevert tejjel, savóval és ételmaradékkal (helyi elnevezése: kevert), valamint vágáskor belsőséggel etetik. Naponta kétszer kapnak enni, de a kölyökkutyák előtt egész nap ott van a tej.

Farkasokkal harcolók

Bár a kutyák természetesen egész nap éberen őrzik a nyájat, valódi "szolgálati idejük" mégiscsak az éjszaka. Ilyenkor tör a jószágra az ellenség: mindenekelőtt a farkas és a medve. A tapasztalt havasi pásztor a kutyajelzéséből tudja, hogy milyen ellenségre számíthat, és ennek megfelelően készül fel: a farkast nyüszítő, elnyújtott ugatással, a medvét erősebb, mélyebb, de rövidebb ugatással, az emberi tolvajt pedig a házőrző ebeknél is jól ismert, hangos felugatással jelzi a kutya. A zajra kisiető gazda azonban többnyire inkább csak kiabálással, kereplővel, fáklyafénnyel tud kutyái segítségére sietni - maga a támadó általában rejtve marad, sokszor azt sem lehet biztosan megállapítani, hogy farkasok vagy kóbor kutyák törtek-e rá a nyájra. Köztudott, hogy a pásztorok előnyben részesítik a fehér alapszínű nyájőrzőket, ezeket ugyanis jobban lehet látni a sötétben; ennek azonban általában nem az esetleges közelharc során van szerepe; jelentősége inkább abban áll, hogy a gazda így könnyebben szemmel tudja tartani a kutyáit, s meg tudja akadályozni, hogy a kutyáit elcsalják a farkasok. A farkas ugyanis rafinált, falkában vadászó ragadozó: ismertek olyan esetek, amikor egy-két példány futásnak ered, elterelve a nyomába eredő kutyák figyelmét, míg társaik kiveszik a vámot az ily módon őrizetlenül maradt nyájból. A kutyának tehát nem az a feladata, hogy a farkast mindenáron elpusztítsa: a cél az, hogy elzavarja, távoltartsa a nyájtól. Közelharcban nem is túl jók az esélyei a vadállattal szemben, még akkor sem, ha a nyakában a helybeliek által gerdánnak nevezett szöges örvet viseli.

A diktátor hagyatéka

A különféle ragadozóknak eltérő a zsákmánypreferenciája: régi tapasztalat, hogy míg a farkas célpontja elsősorban a juh, addig a medve előnyben részesíti a disznót, de akár a tehenet is megtámadja. Vele már gyakrabban alakul ki közelharc, mert túlerejében bízva nem adja könnyen a sajátjának vélt zsákmányt. A barnamedve ugyan eredetileg inkább növényekkel, gombákkal, apró állatokkal táplálkozik, ám a medvevadászatért rajongó egykori román diktátor, Ceausescu kedvéért az erdélyi mackókat rászoktatták a csalétekként kitett húsra. A diktatúra megbukott, a medvék húsevési szokása azonban megmaradt, és a jelek szerint a bocsok anyjuktól eltanulva továbbadják a saját utódaiknak - ha pedig az ember nem adja szépszerével, hát elveszik erővel. Se szeri, se száma a medvés rémtörténeteknek, amelyekben természetesen gyakori szereplők a kutyák is. Meséltek olyan történetet, amikor a szerencsétlen disznónak a medve fogta a nyakát, a gazda a hátsó lábát, s így játszottak vele véresen komoly kötélhúzást, amelynek a gazda maga is könnyen áldozatául eshetett volna, ha kutyája a segítségére nem siet, a ragadozó hátára szökve. A medve fontos szelekciós tényező a havasok pásztorebei között: amelyik nem elég gyors és fordulékony ahhoz, hogy kitérjen a kiszámíthatatlanul csapkodó, karmos mancsok elől, az nem adhatja tovább génjeit a következő generációnak. A kalibakutyák közt gyakran megfigyelhető a kissé kifelé forduló "bulldogkönyök": ez a végtagállás szinte minden kutyafajta standardjában hibának számít, kivéve néhány, eredetileg harcra kitenyésztett fajtát, amelyeknél elsőrendű fontossággal bír az átlagon felüli fordulékonyság. Hogy vadat ne űzzenek, a kutyák nyakába szokás koloncot vagy kis csengőt kötni.

Nem élnek kutyául

A sok csatát látott veterán nyájőrzőket nemcsak megedzik, hanem mogorvává, harapóssá is teszik az átélt borzalmak - akad olyan kutya, amelyet otthon, a faluban a lánc mellett a biztonság kedvéért még el is zárnak. Egészen más a helyzet a kalibánál: ott a kutyák teljesen szabadon vannak, hiszen másképp nem is tudnák ellátni a feladatukat. A szomszédos kalibák gazdái összeszoktatják egymással a kutyáikat, így azok felismerik és nem bántják egymást - de ha idegen, kóbor kutya téved a területükre, kíméletlenül elpusztítják. A jó kutyákat a gazda akár egész nap magukra hagyhatja a kalibánál, biztos lehet benne, hogy nem csavarognak el, míg ő a dolga után jár, s csak estére tér vissza, hogy ellássa az állatokat. A kalibakutyák azonban egyszersmind nagy szeretetben tartott családi kutyák is. Intelligenciájukat, kiegyensúlyozott egyéniségüket jól példázza, hogy a legeltetési szezonon kívül, láncra kötve töltött hónapok sem teszik őket antiszociális, értelmetlenül agresszív, sérült lelkű állattá: a következő tavasszal ott folytatják, ahol abbahagyták. A kölykök közül csak annyit hagynak meg, amennyire szükség van, a kanokat pedig (errefelé baknak mondják őket) gyakran kiherélik, hogy ne csavarogjanak. A válogatás és selejtezés elsősorban gyakorlati szempontok szerint történik, de olykor közrejátszik az érzelem is: megesik, hogy azért esik a választás egy bizonyos kölyökre, mert a gyereknek megtetszik. Egy-egy jó kutyának komoly értéke van: volt, amelyik két vemhes anyajuhért, másik negyven kiló sajtért cserélt gazdát. Olyan kutya is akad, akit gazdája már oly nagy becsben tart, hogy nem is igen akaródzik neki felvinni a kalibához - még valami baja esik annak a szegény jószágnak...

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)