Tenyésztésről általában
Szelekciós hatások
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2012. december 29.

Szelekciós hatások

Minden kutyafajta eredete a ködös múltba vész. Nemcsak az úgynevezett ősi fajtáké, hanem az újaké is, hiszen a tenyésztés nem a törzskönyv szerinti regisztrációval kezdődik. Az első törzskönyvezett kutyának is vannak ősei, amelyeknek eredetéről biztosat nem tudhatunk.


Az ember már csak ilyen: szeret a dolgokhoz hozzákölteni. Ma, a XXI. század elején, a "precíz" törzskönyvezés és a DNS-tesztek korában is sorra derül fény olyan esetekre, amikor világhírű kennelek prominens tenyészállatairól derül ki, hogy a papír szerinti származásnak nem igazán sok köze van a valósághoz... Ki tudja, mi a helyzet valójában a származás szervezett dokumentálása előtti, vagy akár alatti időkben történt véletlen, vagy szándékos, de titkolt keresztezésekkel...

Ezért nem szabad, hogy egy-egy -akár őshonos - fajtáról beszélve elragadtassuk magunkat, s a legendákat "szentírásnak" véve foglalkozzunk a szóban forgó populációval. Ha egy fajta ősi génkészletének tisztaságára, szilárdságára hivatkozunk, ezek a dolgok mindig eszünkbe kell, hogy jussanak, különben igen kínos meglepetések érhetnek bennünket. A "legszilárdabb, legtisztább" genom is csak egyetlen keresztezés vagy nem megfelelő párosítás erejéig az. És a "legnemesebb" vérvonalak is előbb-utóbb eljutnak arra a pontra, ahonnan sokszor nincs kiút vérfrissítés, keresztezés nélkül. Mindezeket figyelembe véve talán helyesebb nem szüntelenül javuló, hanem inkább ingadozva fejlődő folyamatok eredményeként tekintünk a tenyésztett populációkra. No persze a "javulás" és "fejlődés" kifejezések viszonylagosan értendők, hiszen számos fajta kifejezetten a hanyatlás útjára lépett.

Régi korok tenyésztői

Miért halljuk manapság egyre gyakrabban emlegetni a régi idők kutyáit? Vajon miért oly általánosan elfogadott nézet - már ha valóban az -, hogy a mostani állományok egyedei a "méltó ősök hitvány utódai"? Vajon mennyi ennek a valóságos alapja, és mennyi benne a nosztalgia, illetve a "legendák" szerepe? Tény, hogy egy-egy fajta kialakulásakor a tenyésztők éppúgy a céljaiknak leginkább megfelelő állományra támaszkodtak, mint manapság. Szándékosan nem genetikai bázist írtam, hiszen akkoriban a géneknek még a létezéséről sem tudtak. A tenyésztő intuícióin alapult a fajtaalakítás, nemesítés.

Itt a lényeg: célok! Kik voltak hajdanán általában a tenyésztők? A fajták felhasználói, például a juhász, a mészáros, a vadász stb. Nem is kell olyan sokat visszamennünk az időben: még egyetlen évszázaddal ezelőtt is első számú szempont volt az adott feladatra való megfelelés. A juhászkutyákat a juhászember tenyésztette, s mivel ő maga volt a "felhasználó" is, nem volt neki mindegy, hogy a kiválóan dolgozó szukáját milyen kan fedezi. Sokkal lényegesebb szempont volt, hogy idegrendszerében, ösztönös adottságaiban megfeleljen a szukatulajdonos elvárásainak, mint az, hogy mennyire hasonlít hozzá bizonyos anatómiai jegyekben. Még az sem volt olyan nagy probléma, ha külleme alapján inkább sorolható volt egy másik fajtához, mint éppen annak a szukának a fajtájához, amelynek párjául választották. Még az agaraknál sem igazán az lehetett elsődleges, hogy küllemében mennyire homogén az adott populáció, hanem egészen egyszerűen az, hogy melyik a leggyorsabb, adott esetben a legkitartóbb egyed. Az már más lapra tartozik, hogy az ilyen irányú versengés törvényszerűen hasonló anatómiai adottságokat eredményezett.

 Az FCI felelőssége

Meglátásom szerint egyáltalán nem túlzás tényként kezelni, hogy a származás regisztrációját megelőző időket tekintve egyetlen fajta - mai értelemben vett - tisztaságára sem lehetett mérget venni. Így hát az azonos cél érdekében válogatott, de nem feltétlenül fajtaazonos párosítások érthetően széles genetikai bázison alapuló, alapvetően egészséges ösztönökkel, idegrendszerrel és anatómiai felépítéssel rendelkező populációkat eredményeztek. Ezek genetikai állományát kezdte el aztán fajtanemesítés címén lefaragni a modern kor tenyésztője, megfelelni akarván az ebtenyésztés nemzetközi felügyeletére megalakult szervezetek (pl. FCI) dilettáns, tudománytalan hozzáállásának. Az így "konszolidálódó" fajták azonban törvényszerűen csupán árnyékai lehetnek a híres ősöknek.

Talán nem is nevezhető a dolgok túlzott leegyszerűsítésének, ha azt mondjuk, hogy az ilyen szervezetek tenyésztési elvárásai lényegében kimerülnek abban, hogy nem ismernek egyéb követelményt a párosításokban, mint az általuk -az ég tudja, milyen alapon - elismert fajták papírforma szerinti, vaskalapos módon elszigetelt tenyésztését. Meglátásom szerint a nemzetközi szervezetek vezetői (bár ebben nincsenek egyedül) a tudományos alapon gondolkodó tenyésztők, azaz az "eretnekek" modern kori inkvizítorai. Ezért nem is tudtam átérezni soha igazán a hozzájuk tartozás manapság oly sokat hangoztatott fontosságát. Ennek jelenleg a származási papírok elismerése miatt van leginkább jelentősége.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy régen a külső, környezeti tényezők alakították a fajtákat, az ő munkájukra szoruló ember irányításával. Ezek a külső hatások nagyon is kérlelhetetlen formában (farkas, medve, szélsőséges időjárás) öltöttek alakot. Ha az egyed felvette velük a harcot és győztesen került ki a küzdelemből, továbbszaporodott, ha nem, a génjeit nem adhatta át az utódoknak. Végtelenül egyszerű folyamatok kristályosították a fajták tulajdonságait.

Nyugati kényelem

Ma szinte kizárólag az emberi szervezés vagy éppen szervezetlenség, hóbort, divat alakítja a populációkat. Ne rójon meg, kedves Olvasó, nem azt akarom sugallni, hogy vigyük be például kuakázusi juhászkutyáinkat vagy komondorainkat az állatkerti medve vagy farkas ketrecébe, amely találkozást aztán vagy túléli a szerencsétlen állatok valamelyike, vagy nem - pusztán arra szeretnék utalni, hogy az emberi leleményesség rengeteg dolgot képes humánus, mégis hatékony helyettesítéssel megoldani. Példák sorait tudnám erre felhozni, de az általam legismertebb ezek közül a hajdani NDK németjuhászkutya-tenyésztőinek tenyésztési szurőrendszere, amely, ha nem is volt tökéletes, olyan hozzáállást tudott kikényszeríteni a fajta kedvelőiből, hogy csak azok vállalkoztak tenyésztésre, akiknek ez nem kényszert jelentett a továbbiakban, sokkal inkább választott fajtájuk szeretete, büszkeségük mutatott számukra utat. Csakhogy a két országrész egyesülését követő időkben ez a szisztéma túl kényelmetlenné, "macerássá" vált a kényelmesebb nyugatipolgárok számára, s úgy tűnik, a kényelemszeretet "fertőzőbb" a lelkesedésnél...

Igen, a hozzáállás. Ez az, ami megálljt tud parancsolni a fajták hanyatlásának, a kis leleményességgel kijátszható, mégoly szakszerűen kidolgozott tenyésztési szabályzatok mellett, vagy helyettük... Ilyesmire azonban, hogy "helyettük", ne is gondoljunk, hiszen a valóban szakszerű tenyésztési szűrők nagyban hozzájárulnak a korrekt tenyésztői hozzáállás kialakításához is. No persze az is szükséges, hogy a tenyésztői tevékenység nemzetközi felügyelete megoldott legyen, de ezek a nemzetközi szervezetek szabályzatai ne lehessenek ellentétesek a tudományos gondolkodással.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)