Társunk a kutya
Kutyáink és a nagyvilág dédapáink korában II.
Történetek és anekdoták a nagy gazdasági világválság idejéből
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2013. április 26.

Időutazásunk kiinduló állomása a Felkelő Nap Országában volt, majd az Orosz Birodalom romjain alakult, modern társadalmi rendet valló, de a sztálinizmus rémuralma alatt gyötrődő Szovjetunióba értünk...


 

Az ifjú török mozgalmak hatására az Oszmán Birodalmat felváltó új Törökországba, végül a taljánok hazáján keresztül eljutottunk nyugatiszomszédunkhoz, a gyorsan demokratizálódó, az akkori állatvédelem terén élenjáró Ausztriába. Innen már csak egy "csonthajítás" a germánok földje.

 

Németország politikai egén sötét felhők jelentek meg, melyek a jövőbeli világégést, az emberiség történelmének egyik legborzalmasabb időszakát jelezték. Számos kinológiai szervezet működött ekkoriban ebben a rendkívül polarizálódott országban, melyek szervezettségére jellemző, hogy egy-egy nagyváros és annak vonzáskörzete jelentette egy-egy egyesület alapját, tehát nem elsősorban fajtánként, hanem területileg alakultak ki a szervezetek.

 

Ebmenet Hamburgban

A kutyások ekkortájt a Hamburgban bírtak a legnagyobb befolyással a város vezetésére, így ott sikerült kiharcolniuk, hogy minden október elején hatalmas kutyafelvonulást rendezhessenek. Ez idővel hatalmas, jelentős társadalmi eseménnyé vált. Ilyenkor trombitaharsogás mellett gyakorlatilag az egész belvároson keresztülhaladtak, s nemcsak a városban élőknek, hanem a sajtó csatornáin keresztül az egész országnak felhívták figyelmét a gazdasági válság okozta kutyatartási nehézségekre. Az ebtartók hangja a határokon túl is elhallatszott, így a korabeli magyar sajtó is beszámolt az eseményekről: "Ami nemes gondolkodást, fennköltséget, előkelőséget, csinosságot és díszt itt látunk összevéve, határozottan csodálatos és az emberszívet boldogító benyomás volt. Ezen felül olyan jóneveltség és békés hangulat uralkodott a menetben, ami minden más magasabb rendű élőlény, sőt az emberek között is párját ritkítja". A rendkívül hatásos demonstrációt a nap végén kinológusok előadásai tették még jelentőségteljesebbé, melyeken a különböző kutyabarát, -idomító és -tenyésztő klubok, szövetségek, egyesületek tagjai igen nagy számban vettek részt. A nap méltó befejezése volt a baráti hangulatú záróvacsora, ahol a kutyabarátok kötetlen, baráti eszmecserén vehettek részt.

 

Csupa fül vagyok!

Berlinben ebben az időben különleges kutyakiképző-telepet létesítettek, ahol rendkívül sikeres idomítási kísérleteket folytattak a kutyák siketnémák kíséretére való alkalmazása terén. A nagyközönség is megcsodálhatta azt a három különlegesen intelligens kutyát, melyeknek a vakvezetőkénél is lényegesen nehezebb munkájuk akadt. Beteg gazdáik ugyanis hangjelzés helyett kézmozdulatokkal adták tudtukra a parancsot. Egy-egy kézmozdulat olykor meglehetősen bonyolult parancsot jelentett. A nagyvárosi forgalom ebben az időben szinte napról napra felgyorsult, átalakult, ezért a siketnémákra sokkal nagyobb veszély leselkedett. A vezetőkutyának így alapvető feladata volt az autókürt észlelése és jelzése. ugyanakkor egy boltajtónál, ha a gazda be akart menni, természetes volt, hogy kint megvárja, míg gazdája elvégzi a bevásárlást. A parancsok jelzésére példa: az egész kar kinyújtására a kutya lefekszik, míg egy gyors kézlegyintésre az állat azonnal leül, s ha a gazda a teste felé int, akkor a kutyahozzárohan. Nemcsak a házon kívül, hanem a lakásban is újabb és újabb feladatokat kellett teljesíteniük. Terjedt az elektromos csengő, a telefon, és az utcáról is egyre több hasonló hangjelzés szurődött fel a gépjárművektől. A hűséges ebek képesek voltak ezeket olyan jól megkülönböztetni, hogy otthon éppen egyedül tartózkodó tulajdonosuk a lakását nyugodtan rájuk bízhatta, mivel vendég érkezésekor például a gazdájukat figyelmeztették, és parancsára még a bejárati ajtót is kinyitották.

 

Kutyák, kiállítások, bankjegyek

Németországban ekkoriban a kutyakiállítások gyakran botrányba fulladtak, ugyanis a kitüntetett kutyákat sokszor mesés összegekkel jutalmazták. Ezért a kor nagy osztrák kutyaspecialistája, dr. Hauck elkeseredetten írja: "A kutyakiállításokon szokásos pénzbeli jutalomdíjak kiosztása Németországban elrettentő mértékben elszaporodott, visszásságokra vezetett. E mértéktelen visszaélések következménye bizonyára az lesz, hogy a szerény méretű, anyagi eszközökben szukölködő kiállítások rendezése teljesen lehetetlenné válik, mivel majd nem tarthatnak lépést az egyezménybe tömörült ebtenyésztő egyesületekkel. A sportügyre ez a pénzhajhászás a lehető legrosszabb következményekkel jár." A cikk megingatta az akkor már morálisan gyenge lábakon álló kiállítás-szervezőket, így a kutyakiállítások reformjának végrehajtása nem tűrhetett halasztást.

Hollandiában és az angolszász országokban, többek között Dél-Afrikában is új stílusú fajtaleírásokért és kiállítási fajtastandardokért ostromolták az ebtenyésztő szervezetek vezetőségét és a bírókat az akkori tenyésztők. Ez a mozgalom az e területen gyakran előforduló általános, de semmitmondó szakkifejezések ellen irányult. A kutyabarátok már nem elégedtek meg az olyan jelentéstartalommal nem bíró, olykor zavaros fogalmakkal, mint például "jó szögellésű hátsó lábak", "terrierfront", "terrierhát", "korrekt front", "macskamancs" stb. A cél az volt, hogy eltörölve ezt a mindent egy kaptafára húzó módszert, minden egyes kutyafajtának más és más szakkifejezésekkel meghatározott fajtaleírása legyen.

Portugáliában, az ekkor még gyarmattartó, de európai mércével mérve szegény agrárországban a sajtót annak a két bernáthegyinek a története foglalkoztatta, melyeket egy amerikai multimilliomos Lisszabonban vásárolt meg. E két hatalmas eb felett egy luxusgőzös legkényelmesebb kabinjában, luxuskörülmények között egy állatorvos, a lisszaboni állatkert felügyelője és a hajótársaság egyik alkalmazottja tartott állandó ügyeletet, nehogy a vagyont érő állatok a szállítás során bármiben is hiányt szenvedjenek. A fent említett személyeknek a hajóról naponta kellett szikratávírón keresztül jelentést küldeniük a kutyák hogylétéről Amerikába, New York-ban várakozó gazdájuk felé. Így az utazás nemcsak a kutyáknak, az embereknek, hanem a korabeli modern technikának is komoly kihívást jelentett.

 

A terrier hasonmása

Belgiumban is érezhető volt a gazdaság hanyatlása. Az újságolvasó flamandokat és vallonokat azonban ebben az időben a kutyákról szóló hírek közül nem a kiállítások nevezettjei, hanem a bíróságokon tárgyalt "kutyabajok" foglalkoztatták legjobban. Egy Brüsszel melletti kisváros bíróságának életét két terrier beidézése tette érdekessé. A két, egymáshoz megtévesztésig hasonló ebnek perdöntő szereplésre kellett jelentkeznie a bírói pulpitusnál. Az idézés alapjául az a tényállás szolgált, hogy a város egyik parkjának rózsakertjét egy gazdátlan terrier összevissza futkározva alaposan tönkretette. A park őre látta a garázda ebet, amint a virágokat kidöntögette, a gyepet összepiszkította, a füvet kikaparta. A park derék őre a kutyaután vetette magát, aki azonban üldözőjét meglátva elinalt a tett színhelyéről. Így a tettes kilétét az ismeretlenség homálya fedte, s már feledésbe is veszett volna, amikor az őr sétája során a parktól nem messze egy bolt előtt meglátott egy pórázon kikötött kutyát, mely véleménye szerint a károkozó eb volt. Így már könnyen ki tudta nyomozni a gazda kilétét, akit feljelentett a rendőrségen, és akit ezért a szabálysértésért jókora pénzbüntetéssel sújtottak. A derék kutyatartó nem hagyta annyiban a dolgot: bírósághoz fordult igaza védelmében. A tárgyalás során a gazda azzal állt elő, hogy az ő jólnevelt kutyája képtelen ilyen gaztettre, és a lakhelyüktől való távolság oly nagy, hogy ha a kutyaa kertjükből kiszökött volna, akkor sem juthatott volna el a parkba. A park csősze viszont eskü alatt vallotta, hogy meggyőződése szerint ez a foltos terrierkutyavolt a bajkeverő. Végül a gazdának nem volt más választása, mint hogy kérje a bíróságot: idézzék be a park körül élő foltos kutyákat gyanúsítottként való "kihallgatásra". A bírónak mit volt mit tennie: beidéztette a környéken lakó foltos kutyák gazdáit, kutyástul. A sajtó időközben felfigyelt a nem mindennapi bizonyítási eljárásra, így már kisebb tömeg várta a nagy pillanatot, mikor a parkőr kiválasztja a foltos kutyák tömegéből a bűnelkövetőt. Elhibázta - a pert elvesztette, így a tetemes perköltség őt magát terhelte.





Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)