Társunk a kutya
Kutyáink és a nagyvilág dédapáink korában I.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Tóth Zsigmond  |  2013. április 26.

Kutyáink és a nagyvilág dédapáink korában I.

Három emberöltővel ezelőtt, a nagy gazdasági világválság idején, miközben New Yorkban nem győzték az ingyenkonyhákon ellátni az éhező munkanélküliek sokezres tömegeit, addig Brazíliában a gőzmozdonyokat kávéval fűtötték.


Mi történt  Európában? Az  egyes országaiban a gabonát egyszerűen a tengerbe öntötték. A kutyák azonban ebben a zavaros világban is kutyák maradtak, dédapáink, dédanyáink pedig szerető gazdák.

Milyen is volt ez a feje tetejére állt világ? Képzeletbeli utazásunkat a Felkelő Nap országában, Japánban kezdjük, ahol 1931 tavaszán az Uyeno Állatkert félévszázados fennállását a tokiói Uyeno parkban hatalmas ünnepségsorozattal éltették. Ez alkalommal a már-már feledésbe menő ősi japán kutya-birkózóversenyeket (kutyaszumót) elevenítették föl hagyományosan betanított kutyákkal, ami hatalmas sikert aratott. Ekkoriban már a császárság területén egyedül a Sihoku-szigeti Tosában rendeztek már csak minden év tavaszán ilyen versenyeket, melyeken esetenként nyolcvan-százhúsz kutya is részt vett.

Kutyabajnokok Tosában

Ebben a tartományban élt korábban egy nagybirtokos: Yarmannuchi Yodo, akinek szenvedélye volt a szumó mellett a kutyatartás is, így minden pénzét olyan nagytestű kutyanemesítésére szánta, mely alkalmas az emberihez hasonló birkózóversenyeken való részvételre. Mivel a szumó már ebben az időben is Japán nemzeti sportja volt, így nem véletlen, hogy az egyre nagyobb közkedveltség átterjedt a kutyabirkózásra is. kulturált sport volt ez: nem az állatoknak való szándékos fájdalomokozás volt a cél, hanem leginkább a fizikai erőnlétet és ügyességet tette próbára. Az emberi sportolók különleges szabású és színű öltözékben jelentek meg az arénában. A testükön lévő textíliákat gyakran ezüst- és aranydíszek ékesítették. A ruházatot szalmaöv tartotta, melyet papírszalagok ékesítettek, s amely megmutatta, hogy az illető milyen eredményeket ért el az előző párviadalokon. A porondon versenyző kutyák szintén viselhettek ilyen övet, melyből szintén következtetni lehetett előző sikereikre. Ez a kutyasport egész Japánban hallatlan népszerűségnek örvendett, de mivel a kutyákra fogadni is lehetett, hamarosan a szerencsejátékokat szervező maffia jellegű szervezetek befolyása alá került, így az uralkodó betiltotta. Egyedül a sport őshazája, Tosa városa részesült tehát abban a kiváltságban, hogy évenként megrendezhette a környék szumós kutyáinak rangadóját. A betiltott kutyajátékok hamar feledésbe merültek, de az említett állatkerti jubileum alkalmára rendezett ünnepségek után a felkelő Nap országának népe újra ráeszmélt a régi kutyasportjukban rejlő értékekre.

 

A Birodalom kutyái

Ugyanebben az időben a Szovjetunió teljesen bezárta kapuit a külvilág felé, így elszigetelődve nem érezhette meg a kapitalizmus gazdasági összeomlását. Ám valószínű, hogy az Ukrajnában éhen haló parasztok tömegei, a kényszermunkatáborokba deportált, majd sok esetben kivégzett emberek ezrei azért mégis szívesebben cseréltek volna a "rothadó kapitalizmus" kizsákmányoltjaival. Fajtakutyát ekkoriban a világ legnagyobb országában hobbicélra nem lehetett tenyészteni, mivel az a munkásosztálytól osztályidegen, burzsoá, kizsákmányoló magatartásforma lett volna. Eközben felmerült viszont a kutyák iránti igény, mégpedig az, hogy erős testalkatú, ellenálló kutyákat tenyésszenek ki a határok védelmezőinek és a fogolytáborok őreinek. Ekkoriban már titkos párthatározatok születtek olyan fajtakísérletekről, melyek a fekete terrier és a moszkvai őrkutya nemesítéséhez vezettek. Érdekesség, hogy a fekete terriert hivatalosan tilos volt kivinni az országból egészen a szovjet birodalom összeomlásáig.

 

Páriák városa

Nyugat felé haladva utunk következő állomása az Oszmán birodalom romjain alapított modern Törökország fővárosa, Isztambul. Ebben a hatalmas városban már az 1910-es években, az utolsó szultán uralkodása alatt komoly, nyugatimércével mérve is elismerésre méltó állategészségügyi rendeleteket hoztak. Sajnos ennek során a kinológiai értelemben páratlan értéket képviselő ősi jellegű, félvad városi páriakutyákat - főleg a veszettség elleni harc részeként - begyűjtötték, és a Márvány-tenger Oxia-szigetére szállították, ahol ez az ősi kutyaidővel eltűnt. Egy emberöltővel később a hajdani Konstantinápoly utcáin ennek ellenére nagytestű, erős felépítésű kutyák jelentek meg a külterületi nyomornegyedek környékéről, és sötétedés után nemcsak félelmetes vonyításukkal tartották rettegésben a járókelőket, hanem azzal is, hogy mohón rávetették magukat minden ennivalóra. Ezeknek az ebeknek a megjelenése együtt járt a veszettség viszonylag gyors elterjedésével, ami a lakosság körében rendkívül nagy nyugtalanságot okozott. időközben a városban különböző rémhírek kezdtek lábra kelni, így az aggódó szülők már a késő délutáni órákban sem merték gyermekeiket kiengedni az utcákra. A hatóságok viszonylag hamar úrrá lettek a helyzeten, de a helybéliek emlékezetében még sokáig éltek ezek a testfelépítésükben leginkább a mi kuvaszainkra hasonlító, olykor 30-40 fős török-iráni páriakutya-falkák.

 

Lekutyagolt a boltba

Az igen nehéz gazdasági helyzetben lévő Olaszországban olyan szélsőséges mozgalmak szerveződtek, melyek a művészetek hazájának legsötétebb korszakát vetítették elő. A kor sajtójának egyik legkedveltebb kutyája az a juhászeb volt, melyet egy család különböző feladatok elvégzésére tanított be. A ház asszonya minden reggel felírta egy papírdarabra, hogy mit kell hoznia hűséges négylábújának a fűszerestől, a mészárostól vagy a péktől, és az egy bizonyos jelre elindult vásárolni. Minden egyes megbízatását szépen teljesítette, így a hátára felerősített kosárban a reggelihez való friss pékáruval vagy az ebédhez való hússal hiánytalanul és késedelem nélkül hazaérkezett. A család életében azonban változás történt, mert egy harmincöt kilométerrel arrébb lévő kisvárosba kellett költözniük. Természetesen a család kedvencét is magukkal vitték, és a költözködés utáni második nap már megpróbálták rábírni a régi szolgálat elvégzésére. Jó néhányszor megtették az utat a kutyával az új lakás és a kisváros fűszerese, mészárosa és péksége között, majd bízva a kutyában, a harmadik nap reggelén, egy piaci táskával a szájában, egyedül engedték útjára. Várták, várták a reggelit, ám ezen a napon a család étkezőasztalára nem került friss, ropogós pékáru. Az ebédidő elmúltával az állat keresésére indultak, de minden tudakozás hiábavaló volt, így szomorúan tértek haza. Este, lefekvés után, úgy tizenegy óra tájban viszont éktelen kaparászásra ébredtek a ház lakói. A hűséges állat bevásárló a bevásárlótáskával a szájában, lihegve ült a küszöb előtt útjára. A család legnagyobb ámulatára a régi lakhelyük fűszeresének levele volt mellékelve a kért áruhoz, melyben köszönetet mond azért, hogy a család -nem számolva a napi hetven kilométeres kutyagolás fáradalmaival - továbbra is hűséges vásárlója maradt a boltnak...

 

Élve boncolni tilos!

Ausztria ekkorra már elvesztette azt a kiemelkedő politikai státuszát, melyet a Habsburg birodalom irányítójaként élvezett. Az osztrákok legtöbbje gyorsan polgárosodott, és már nem akart semmiféle birodalom alattvalójává válni. A demokrácia, a polgári értékek terjedésének és megerősödésének egyik jele volt az akkori egészségügyi és állatvédelmi rendelet életbe léptetése. Ma, a XXI. század hajnalán már elborzadunk azon, hogy ekkoriban az állatok mennyire kiszolgáltatottak voltak a gazdák kényének-kedvének. Példa erre a törvény egyik bekezdése, melyből sok mindenre következtethetünk: "Állatoknak élve való boncolása, bármily fajtájúak, és a boncolásra való tekintet nélkül, a leghatározottabban tilos, és a tilalom megszegői bírsággal büntetendő cselekményt követnek el". A törvény betűit a szigorú hatóságoknak sikerült betartatni, így az országban az állattartási kultúra és az állatvédelem ügye jó irányba fejlődött. Az osztrák posta vezetői eközben német juhászkutyák beszerzését határozták el, hogy a pénzkihordó postások, illetve a pénzszállító autók vezetői mellett az elhagyott területeken, rablótámadás esetén segítség legyen. Rájöttek arra, hogy értékes, olykor életmentő perceket nyer az áldozat akkor, ha a bűnözőre egy jól idomított kutya veti rá magát. Más korabeli hatóságok, így a vámhivatal is beszerzett hasonlóan idomított kutyákat, melyek veszélyes küldetésben védelmezték a fináncokat.

 



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)