Kiképzés, kutyaiskola
Hogyan válasszuk ki a leendő vakvezető kutyát?
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Juhászné Mályi Edit  |  2011. november 08.

Hogyan válasszuk ki a leendő vakvezető kutyát?

Milyen is legyen a vakvezető kutyának nevelt kölyök? Mindenekelőtt stabil idegzetű. Ez a meghatározás azonban annyi mindent foglal magában, hogy egy hathetes kölyöknél igazán emberpróbáló feladat ezt eldönteni. Egészen kis jelekre is figyelni kell - de inkább nézzük, hogyan is kezdjük a kiválasztást!


 

Nem túlzás, ha azt állítom, hogy még a labrador fajtában is (amely a leginkább megfelel a célra) száz kutyából jó ha tíz egyed kiképezhető a feladatra.

A vad vödör próbája

Az egyik módszer, hogy viszonylag ingerszegény, de szeretetteljes környezetben nevelt kölyköket tesztelünk hathetes korban. A piciket, bár simogatjuk, beszélünk hozzájuk, de nem emeljük ki az alomból, nem szoktatjuk furcsa helyzetekhez egészen a próba napjáig. Ezen a napon sokkal nagyobb zajjal megyünk be helyükre, mint azt korábban tettük. "Véletlenül" elejtjük a jó nagy robajjal földre érkező műanyag vödröt, amit előtte még nem láttak. Az alom gyengébb idegzetű egyedei már ennél az első próbánál lemorzsolódnak. Fontos, hogy olyan zajt csapjunk, ami szokatlan számukra, olyan tárggyal, amely szintén idegen. A maradék "túlélők" szintén különbözőképpen reagálnak. Van, amelyik minden további nélkül farokcsóválva odamegy megszaglászni, mi lehet az. Ez a legbiztatóbb viselkedés a mi szempontunkból. Egy-kettő a fejét nyújtogatva, kissé megereszkedve közeledik: ez a póz lehetőséget teremt arra, hogy bármikor (ha a vödör esetleg megvadulna) visszakozzon. Talán a farkát is csóválja, de magatartása bizonytalan. A próba ismétlésekor ezek a kutyák már viselkedhetnek magabiztosabban, ebben az esetben foglalkozzunk velük tovább, hiszen ne feledjük: álmaink vakvezető-tanonca rendkívül ritka jószág!

A következő dolog, amitől néhány kölyök sokáig sértődött lehet: ha megmarkoljuk a "grabancát", és úgy emeljük fel. A "jobbakat" ez egyáltalán nem viseli meg, a "gyengébbek" igazán zokon veszik. A hisztire való hajlam akkor mutatkozik meg igazán, ha szelíden visszatartjuk a kölyköt akkor, amikor a társak valami rendkívül vonzó játékot kapnak, úgy, hogy ezt ő is jól láthassa. Némelyik igazi cirkuszt csinál, hogy odamehessen.

A következő fázisban egyenként kiemeljük őket megszokott helyükről, és bevisszük a lakásba. Vizsgáljuk, minként reagálnak a tévé hangjára, a küszöbön való "átkelésre", a szőnyeg és a fényes járólap határvonala okoz-e bizonytalankodást. A sok új, érdekes dolog némely kölyök figyelmét annyira elvonja, hogy mi teljesen közömbössé válunk számára, semmi áron nem hajlandó velünk foglalkozni, általában kutyafalkában is inkább fajtársaikkal játszik. Legyen ez a figyelmeztetés: ezeknél az egyedeknél nem az ember áll a központban, így természetesen számunkra sem különösebben értékesek.

Kínáljuk meg finom falatokkal a kölyköket! Meglepve tapasztaljuk, hogy a leginkább haspárti kölyköknél is előfordulhat: stresszhelyzetben nem fogadja el a jutalomfalatot. Ez bizony árulkodó jel, akármennyire is igyekszik palástolni félelmét. A továbbiakban is nehezebben motiválható az ilyen egyed.

 

Autók kívülről és belülről

Elég jól veszik az akadályokat a túl temperamentumos, "pörgős" kölykök. Néha annyira kapkodnak, habzsolják az új helyzeteket, hogy már-már nincs is veszélyérzetük. Jönnek-mennek, rohangásznak, harapdálnak, általában nyüszögnek is hozzá sokat. Az ilyen egyedek nagyon pontatlan, kapkodós vakvezetők lesznek, állandóan forog a fejük, nézelődnek, minden érdekli őket, így sokat hibáznak. Más célra biztos kiválóak, de nekünk nem ők a megfelelőek.

A másik véglet az a kiskutya, amely a "próbatételek" után a szoba kellemes, sötét sarkát kiválasztva minél gyorsabban mély álomba szenderül. Ez "látszatalvás", ami azt üzeni: legjobb, ha semmiről nem veszek tudomást, akkor álmodhatok tovább a jól megszokott életemről. Természetesen ez a kölyök sem nekünk való.

Próbáljuk őket lépcsőztetni: figyeljük, melyik nem tériszonyos! Itt is lehet olyan, amely bármilyen lépcsőről hívásra "lebucskázik", de olyan is, aki nyüszög, ide-oda rohangál, majd feladja és elalszik. Ezután autóba tesszük őket, lehetőleg átlátható, nyílt helyre, ahol az utazás közben is vizsgájuk. Bizony, kutyáknál is akad klausztrofóbiás, és olyan, aki nem bírja az autót!

Az első alkalom, amikor először pórázra vesszük, szintén sokat elárul a növendékről. Sokféleképpen reagálhat: van, amelyik hisztériázik, hogy nem mehet arra, amerre ő akar, akár hanyatt fekve "sztrájkolhat", és van, amelyik 2-3 perc után tökéletesen érti a helyzetet. Ezt követően egy forgalmas út mellett, a járdaszegélyhez minél közelebb, egy kis simogatás közepette "figyeljük" a forgalmat (mi persze a kölyök reakcióit). Az ideális egyed érdeklődve nézi az autókat, és talán meg is próbálja elkapni azokat. A "gyengébbek" hátrálnak, pánikreakció is előfordulhat. Ezeket a gyakorlatokat egymásra építjük, és azokat a kiskutyákat visszük már autózni, akik az eddigi tesztekben kiválónak mutatkoztak.

Ez tehát az egyik módszer, amikor is viszonylag ingerszegény környezetből vizsgáljuk az alom egyedeit. Ez a módszer a legszembetűnőbb különbségeket produkálja, hisz a veleszületett képességeket szignifikánsan láthatóvá teszi.

A "mély vízbe" dobva

A másik módszer a szoktatásos módszer. A kölyköket születésüktől fogva "abajgatjuk": naponta pár percre felemeljük, beszélünk hozzájuk, és különböző zajokhoz szoktatjuk őket. Rádió is szólhat az alom mellett akár egész nap. Sokat tesszük ki őket más környezetbe, újabb és újabb játékokkal, feladatokkal "terheljük" őket. Az ilyen kiskutyák hathetes korra sokkal szocializáltabbak lesznek, mint az előbb említett társaik, viszont a gyakorlatlan szemlélőt becsaphatják, hisz viselkedésük már "szerzett" tapasztalatokra épül. Ekkor kell igazán "sasszem" a kiválasztáshoz!

Itt is szelektáljuk a hisztérikus, nyávogó-visítozó egyedeket, és feltétlenül búcsúzzunk el az autóban nyálzó, esetleg hányó kölyköktől is. Mindkét csoportot legalább nyolchetes korában nagyvárosba kell vinni, közlekedni kell velük, különben nagyon csökken az alkalmas egyedek száma három hónapos korra. Ne kísérletezgessünk azokkal a kölykökkel, amelyek 2-3 közlekedés után sem érzik jól magukat a nagyvárosban, villamoson, buszon! Ha a szembejövő járókelő határozottan a kölyök felé közeledve, kezét kinyújtva próbálja megsimogatni, és a kiskutya hátrál, netán mögénk bújik, (ez negatív élmény nélkül is lehetséges), azonnal mondjunk le róla: az idegenekkel szembeni bizalmatlanság tapasztalatunk szerint nem javul!

A túlzottan "kutyázós" egyedek sem nekünk valók: ha a kölyök grabancrázás, figyelemterelés ellenére is állandóan ugat, túlzottan reagál az idegen négylábúra, ne javítgassuk, a vak gazda kezében úgyis "elromlik" újra!

Tapasztalatunk szerint a második leírt módszerrel majd 50%-ra növelhetjük egy almon belül a vakvezetésre rátermett kutyák számát. Sajnos ez a szám a csípő-, ill. könyökízületi diszplázia és a szembetegségekre irányuló szűrések után újra a felére csökken, e célra almokat felnevelni csak ükszülőkig e betegségekre szűrt egyedek kölykeiből érdemes. És vajon érdemes? Bár lehet, hogy a felnőtt kutyák vásárlása kifizetődőbb, de volt már olyan almunk, ahol 100%-os volt a munkára való alkalmasság, és persze egészségügyileg is tökéletesek voltak.

Talán ezért a dicsőségért mégiscsak érdemes!



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)