Tenyésztésről általában
Rokontenyésztés vagy vérfrissítés?
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2011. december 13.

Rokontenyésztés vagy vérfrissítés?

Az állattenyésztésben járatos emberek számára ismerősen csengenek a címben használt kifejezések.


Persze nem egyszerű "receptet írni" arról, hogy mikor, melyiket és milyen módon célszerű alkalmazni. Nem is erre vállalkozom a téma boncolgatásakor, sokkal inkább érdemes a körülötte keringő, zavaros ideákkal foglalkozni.

Több tulajdonság, lassabb haladás

Az úgynevezett haszonállatok esetében, többnyire nemzetközileg meghatározott koncepció mentén, állattenyésztő szakemberek irányításával folyik a tenyészkiválasztás és a különböző tenyésztési eljárások alkalmazása. Az sem lényegtelen szempont, hogy talán kivétel nélkül minden haszonállat vagy hobbyállat vonatkozásában sokkal kevesebb tulajdonság képezi a szelekció tárgyát, mint a kutyáknál, így gyorsabban és kiszámíthatóbb módon lehet az eredményeket is felmutatni.

Bár írásom ezúttal nem úgynevezett fajtaspecifikus írás, a példákat a német juhászkutya-tenyésztésből veszem, hiszen tenyésztőként magam is ezzel a fajtával kapcsolatos problémákkal szembesülök leginkább. A példákat ki-ki vonatkoztathatja az általa kedvelt vagy tenyésztett fajtára.

A szarvasmarha tenyésztéssel szemben - ahol a tej- és húshozam, a takarmányhasznosítás, egészség, mint legfőbb tenyésztési szempontok képezik a kiválogatás alapját - egy ebtenyésztőnek nagyságrendekkel több tulajdonsággal kell szembenéznie, még egy kedvtelésből tartott "társasági fajta" relációjában is, nem is beszélve a széles körben alkalmazott munkakutyafajtákról. A különböző kutyafajtáknál olyan sok tulajdonság szem előtt tartásával folyhat (ideális esetben) a tenyésztés, amely a tenyésztő dolgát a lehető legoptimálisabb feltételek mellett is jelentősen nehezebbé teszi.

A több tulajdonság egyben nagyobb genetikai variációt is jelent. Minél nagyobb a lehetséges variációk száma, annál nehezebben prognosztizálható a tenyésztői munka eredménye, ugyanakkor annál nagyobb körültekintést igényelnek a különböző tenyésztési "fogások".

A tenyésztési technikák közé tartoznak azok az eljárások, amelyeket rokontenyésztésnek, vonaltenyésztésnek, vérfrissítésnek illetve különböző keresztezéseknek nevezünk. Miután a vonaltenyésztés a rokontenyésztésnek egyik formája, a különböző keresztezéseket pedig a vérfrissítéses eljárások közé sorolhatjuk, így végül is ezeket a módszereket erre a két fő irányvonalra oszthatjuk.

Vérfrissítés alkalmazásakor a közeli ősi sorokban nincsenek közös ősök.

Rokontenyésztésről akkor beszélünk, ha a párosítandó egyedek származási vonalaiban, meghatározott ősi sorokon belül, egy vagy több közös ős található. Az is az ősi sorokban lévő távolság függvénye, hogy szoros, közeli vagy távoli rokontenyésztésről beszélünk-e.

Ezúttal ne menjünk bele abba, hogy hányadiktól tartjuk közelinek vagy távolinak a rokontenyésztés alkalmazását, mert az ezzel kapcsolatos vélemények megoszlanak annak függvényében is, hogy a tenyésztési eljárás célegyede milyen mértékben rokontenyésztett, illetve milyen magas az adott populáció rokontenyésztettségi foka. Inkább azon irányelvek mentén haladnék, amelyek mentén valóban van értelme ezekről a tenyésztési módokról egyáltalán beszélni, illetve szólok azokról a koncepciótlan kapkodásokról, amelyek hiábavalóvá teszik az egészet.

Ha elemezzük - elsősorban - a munkakutyafajták vérvonalait, azt láthatjuk, hogy a szinte kivétel nélkül teljesítmény- és küllemorientált vonalakra tagolódott állományrészek rokontenyésztettségi foka jócskán eltér egymástól. Kivételek persze vannak, de például a német juhászkutyáknál megállapítható, hogy a teljesítményorientáltan tenyésztett populációrész kevésbé, a küllemorientáltan "válogatott" rész - amely tulajdonképpen a munkakutya-tenyésztés számára csak véletlenszerűen ad használható egyedeket - pedig lényegesen szorosabban és halmozottabban rokontenyésztett. Levonhatjuk-e ebből vajon azt a következtetést, hogy amíg a vérfrissítéses tenyésztési eljárás kedvező az úgynevezett "munkatulajdonságok" aspektusából, addig a rokontenyésztéssel inkább egyes küllemi bélyegeket lehet rögzíteni? Ez természetesen így nem igaz! Maga a megközelítés sem jó.

Induljunk ki abból, hogy akik elsősorban az aktuális divat által favorizált küllemi adottságokat részesítik előnyben, kevesebb tulajdonságot tartanak szelekciós szempontnak. Így ezekre törekedve még vérfrissítéssel is gyorsabban haladhatnak, amíg a valós értékekre következetesen törekvők - tekintettel a tulajdonságok lényegesen szélesebb körére - bármilyen eljárással is sokkalta lassabban juthatnak előre. Ha a kevesebb tulajdonságot szem előtt tartó tábor ráadásul még rokontenyésztést is alkalmaz, akkor aztán igen rövid idő alatt nagyon látványos eredményeket mutathat föl.

Keressünk "kulcstulajdonságokat"!

A szoros rokontenyésztés alkalmazásával minél több tulajdonságra szelektálunk, annál nehezebb jó eredményeket elérni. Logikus következménye ez annak, hogy minden egyes tulajdonsággal rengeteget emelkedik a lehetséges genetikai variációk száma. Így az egyes adottságok örökletes anyaga igen ritkán kerül annyira homozigóta vagy homogén állapotba, hogy egyáltalán értelme lenne arra nézvést szoros rokontenyésztést alkalmazni, annak az igen nagy veszélye nélkül, hogy a domináns-recesszív öröklődés mendeli törvényszerűségei okán ne rögzítenénk a genetikailag kódolt, de eddig nem, vagy csak elvétve manifesztálódott előnytelen tulajdonságokat is. Persze ellenérvként szokás felhozni, hogy éppen arra való többek között a rokontenyésztés, hogy felszínre hozzuk vele a nem kívánt küllemi jegyeket és idegrendszeri adottságokat is, hogy aztán nagyobb hatékonysággal szelektálhassuk ki azok örökítő anyagát a populáció génkészletéből. Ez igaz. És éppen ezért eredményes is elsősorban a természetben élő állatfajoknál, hiszen a természetes szelekció következetességét és kérlelhetetlenségét az ember még csak megközelíteni sem tudja. És valószínűleg nem is lenne értelme. Hiszen a természetes szelekció nemcsak arra képes, hogy egy fajt egészségesen és egyre tökéletesedő formában óvjon a selejt egyedek kipusztításával. Az is rendszeresen megtörténik, hogy akár "hírmondó" nélkül is letörli azokat a föld színéről egy-egy hirtelen, drasztikus változás bekövetkeztével, amelyhez az adott faj génállománya képtelen a rendelkezésre álló időn belül alkalmazkodni (kombinálódni), illetve az általa kódolt egyedek (tulajdonságok) az új körülményeket képesek legyenek túlélni.

A domesztikált "hibás" állatok azonban túl fogják élni hibáikat, mert az ember nem hagyja pusztulni őket, gondoskodik róluk, sőt, az öröklötten nyomorék (pl. extrém végtagszögellések) és szegényes ösztönös adottságokkal rendelkező kutyákat szaporítja, mi több, rokontenyésztési eljárással! Másképpen mondva, az ember gyakran kontraszelektál!

Azt hiszem, kijelenthetjük - még ha nem is mindenki ért egyet ezzel -, hogy munkakutya-tenyésztésben általában (tekintve a rengeteg tulajdonságot, amelyeket egy tenyésztő nem hagyhat figyelmen kívül) előnyösebb, ha nem alkalmazunk rokontenyésztést, legfeljebb, ha az már eléggé távoli. Kivételnek tartom például az agarakat, hiszen ott - különösképpen az angol agár esetében - szinte mindenek feletti szempont a gyorsaság, így erre az egy tulajdonságra szelektálva rövid idő alatt is látványos és főleg valós (!) siker érhető el. Itt az csak látszat, hogy az agártenyésztők szinte kizárólag a gyorsaságra szelektálnak. A jó futóképesség és készség egészséges anatómiai felépítést és nagy zsákmányszerző ösztönt feltételez. Idegen kutyákkal csoportban történő, eredményes zsákmányüldözés feltételezi továbbá a dominanciára hajló természetet is. Az agártenyésztők olyan tulajdonságot találtak - nevezzük ezt kulcstulajdonságnak vagy akár jokernek -, amelyek által több más adottságra is nagyon hatékonyan szelektálnak, s ebben igen jó segítőjük lehet akár a legszorosabb rokontenyésztés is!

Az emberi ostobaságért nem a rokontenyésztés a bűnős

Mi a helyzet például a német juhászkutyával? Ezúttal ne vesztegessünk túl sok szót a testileg és idegrendszerében egyaránt megnyomorított állományrészre, amely a küllemorientált kiválasztás szinte törvényszerű következménye. Annyit azért az objektivitás kedvéért mindenképpen el kell mondani, hogy nem maga a rokontenyésztés felelős az állományrész lerobbanásáért: az csak eszköz az ember kezében, amelyet lehet jól, vagy rosszul használni. Elszomorító számomra, amikor tenyészrendezvényeken az önmagukat tenyésztőnek tartók szinte egymással versengve mondogatják, hogy kutyájuk éppen melyik ügyeletes sztárra van ilyen-olyan arányban "inZuchtolva" (azaz rokontenyésztve) - származási lapjuk első oldalán olykor az aktuális favoritok - már önmagukban is sokszorosan halmozottan rokontenyésztett - tömege látható többé-kevésbé szoros rokontenyésztés célegyedeként feltüntetve. Olyanok, amelyek a standardot meg sem közelítik. De ez egy másik téma... Ha megkérdezzük valamelyik "inZuchtolót", hogy ezt vajon milyen megfontolásból tette, általában fogalma sincs róla. Azonban ez csak a jéghegy csúcsa. Ebben a "jéghegyben" a nagyobbik részt teszi ki azoknak a száma, akik azt sem tudják, hogy a kiválasztott kan rokona szukájuknak. Gyakran több közeli közös ős révén. De mi ez ahhoz képest, amikor valaki például büszkeségtől sugárzó arccal újságolja, hogy az ő kutyái úgyis jobbak lesznek, mint Y-é (hozzáteszi, hogy üsse meg a guta!), mert ő bizony 300 km-rel messzebbre utazott fedeztetni, mint vetélytársa... (!!!)

A kiváló fenotípus valószínűsíti a jó genotípust

De térjünk rá a valós értékeket szem előtt tartó teljesítményorientált tenyésztőkre. Mit tehetnek ők? Természetesen igen ritka az olyan kutya - talán nincs is, mert a dolgok természeténél fogva nehezebb létrehozni, mint egy lottó 5-öst -, amely amellett, hogy minden lényeges tulajdonságában kiemelkedően jó, és egyúttal ugyanez jellemző minden ősére is. Sokkal valószínűbb, hogy bár fenotípusában kiemelkedő, a genotípus is jó (már csak azért is, mert a jó genotípusú kutyát a kiváló fenotípusúak között célszerű keresni), azonban genomjában jelen vannak a nem manifesztálódott előnytelen tulajdonságokat kódoló gének is. Ilyen esetekben a lelkiismeretes tenyésztőnek több választási lehetősége van. Keres a szukájához egy hasonló fenotípusú (a javítás szándéka miatt lehetőleg attól - a kérdéses tulajdonságokban - valamivel jobb minőségű), közeli közös ősökkel nem rendelkező kant. Lehetőleg olyat, amelynek minél több ősét ismeri, és azok is megfelelnek a használati-kutyatenyésztés kritériumainak. Ha valószínűsíthető, hogy a jó munkakutyák jó ősei alkotják a többséget az ősi sorokban, az is valószínűsíthető, hogy a születendő alom egyedei is többségükben hasonlóképpen jók lesznek, remélhetőleg legalább egy kicsivel jobbak a szülőknél. Az ivadékok közül kiválasztjuk a - szigorúan használati szempontok szerinti - legjobbakat továbbtenyésztés céljára, s valószínűleg máris "lefaragtunk" egy keveset az "alattomos" génekből. Így generációról generációra "tisztul" a genom, s megfelelő következetesség esetén egy idő múlva a már eléggé "tiszta" genommal egy-egy nem túl közeli, de különösképpen kimagasló közös őst "célegyeddé" téve áttérhetünk a módszeres rokontenyésztésre.

Azonban az ebtenyésztésben, ahol mindenki szabadon dönt szukája párja felől, nemigen várható el ekkora - pénzt, energiát, olykor egészséget felőrlő - következetesség, különösképpen azért, mert mindenki csak a saját tenyésztési eredményeiért teheti tűzbe a kezét, mások következetessége pedig vagy van, vagy nincs. És ha létezik, akkor sem mindegy, milyen mértékű. Hiszen az egy-két generáción át jellemzően megjelenő kiváló fenotípus még nem elegendő garancia a következetességre. Minden körülmény figyelembe vételével - meglátásom szerint - célszerűbbnek tűnik az egészséges, teljesítményorientáltan tenyésztett állomány érdekében a gondosan válogatott, kiváló ősökkel rendelkező, kiváló fenotípusú - lehetőleg nem rokon, kivételes esetekben távoli rokon - egyedek párosítása. Amennyiben valószínűsíthető egy-egy tenyészegyednél a kiváló genom a lényeges tulajdonságok vonatkozásában, ott nem látok kivetnivalót abban, ha akár a legszorosabb rokontenyésztéssel próbálják meg rögzíteni azt...

Amennyiben - most a német juhászkutya vonatkozásában jegyzem meg - a fajta tenyésztő szervezetének lehetősége lesz (és reméljük, hogy belátható időn belül lesz) arra, hogy a tenyésztési követelményrendszer szakmai újraértékelésével a jelenleginél (amely lényegében megegyezik az anyaországi szisztémával) hatékonyabb szűrőrendszert alkalmaznia, a különböző tenyésztési módszerek közötti különbségek jelentősége (populációszinten) is jelentősen tompulhat. Hiszen tulajdonképpen a hangsúly másra helyeződik. Nem az számít majd igazán, milyen módszerrel tenyésztettek ki egy-egy új, leendő tenyészegyedet, hanem az, hogy meg tud-e majd felelni olyan - a német juhászkutyától minimálisan elvárható követelményeknek - amelyeket például az "Az etalon" sorozatban fejtegettem. Amennyiben meg tud felelni, akkor akár lehet a legszorosabb rokontenyésztés produktuma is, ha azonban utódaiban nem tudja reprodukálni az új követelményeknek való megfelelést, meggyőződésem, hogy az a szűrőrendszer - ha betartjuk - kellőképpen óvni fogja az állomány használati értékeit. Vagyis tulajdonképpen nem az számít majd igazán, hogy az adott populációt többségében a rokontenyésztés vagy a vérfrissítéses módszer alkalmazásával alakították-e ki, hanem az, hogy az állomány egyedei tudják-e teljesíteni az új követelményeket.

A vérfrissítés időszerűsége

Mégsem lehet elhanyagolni a különböző tenyésztési szisztémák előnyeivel és veszélyeivel való foglalkozást. A továbbiakban minden eszközzel arra kell törekedni kell, hogy elkerüljük a jelenlegi úgynevezett "hochZucht" állomány módszereit. Ott lényegében egyetlen szukára - Palme v. Wildsteger Landra - igyekeztek szűkíteni az állomány génbázisát. Egyetlen - szűkös örökletes anyaggal rendelkező - nagy család az egész állományrész, amelyből a teljesítménycentrikusan kialakított populációrész egyedei vérének jelentős bevitele, új szelekciós alap megteremtése és a szelekció újrakezdése nélkül nincs kitörési lehetőség! Következésképpen arra kell még különösen ügyelnünk a jövőben, ha alkalmazzuk a rokontenyésztés egyébként hatékony módszerét, hogy ez a lehető legtöbb szálon fusson, több vérvonalat, családot alakítsunk ki, ezzel biztosítva a széles alapokon nyugvó genetikai kombinációkat, védve az egész állomány életképességét. Nem engedhetjük, hogy a fajta egyetlen "atyafisággá" váljon!

Ha már a különböző tenyésztési módoknál tartunk, talán érdekes lehet megemlíteni, hogy - számomra - meglehetősen furcsa vérfrissítési eljárás lehetőségét vetette fel a közelmúltban a standardország új tenyésztési főfelügyelője. Azt latolgatta, hogy talán malinoissal való keresztezés jótékony hatású lehetne az állomány egészére. Nos, feltételezem, hogy a teljesítményorientáltan tenyésztett állományra gondolt, hiszen ismerve Dr. Raiser nézeteit, a küllemorientáltan "előállított" állományrésszel foglalkozni a szentségtörések legnagyobbika. Sok dologban egyetértek Dr. Raiserrel, sokban viszont nem!

Nem attól tartozik egy-egy kutya a "küllemes" részhez, hogy a rendszerint helytelenül értelmezett "hochZucht" állomány részét képezi-e, hanem attól, milyen koncepció mentén tenyésztették több generáció óta, egyben ő maga is milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Így akár tartozhat az egyaránt kárhoztatott és dicsőített "Palme", "Uran" stb. vérvonalakhoz, hiszen ezektől az állítólagos "pedigré ászoktól" is erednek - ha kivételesen is - következetesen tenyésztett, igazán értékes munkakutya-tulajdonságokkal rendelkező vonalak is. Sajnos, ezeket mindössze alig néhány egyed képviseli. Értük pedig óriási kár lenne. Csaknem olyan hiba, vagy inkább bűn lenne teljes mellőzésük, mint amekkora hiba volt a Palme vonalak túlnyomó részét "küllemkutyákká" degradálni!

Ha pedig vérfrissítésre lenne szükség a klasszikus, teljesítményorientáltan tenyésztett állományrészhez, akkor már sokkal inkább azon vérvonalak - igaz, nagy-nagy ritkaságszámba menő - értékes egyedeivel történjék, amelyek (fenotípusukban és genotípusukban) éppúgy munkakutyák, mint amely állományrészt az előző írásaimban munkakutyákként kiemelten megkülönböztettem, nem kevesek - számomra érthetetlen - megbotránkozására. Ugyanis vérfrissítéshez nem kell kutyák tömege, néhány idegen vérű egyed elegendő hozzá! Ez a néhány kutya pedig még abban a "bűnösen tenyésztett" állományrészben is rendelkezésre áll. Igen, ezekkel, és nem a malinoisokkal kell megoldani ezt a problémát, már ha létezik egyáltalán. Ez esetben probléma alatt a vészesen beszűkült genetikai bázis értendő, hiszen többnyire ilyen alkalmakkal szándékozik az ember keresztezéshez nyúlni. Meggyőződésem azonban, hogy vészesen beszűkült génbázisról szó sincs a teljesítményorientáltan szelektált állományrészben. A "hochZucht" állományrész küllemorientáltan tenyésztett részében már igen. Azonban az egyenlő elbírálás elve alapján, azok a kutyák, amelyek teljesítik majd egy későbbiekben kidolgozandó és a fokozatosság elvének betartásával bevezetendő szakmailag megalapozott tenyésztési szűrőrendszer követelményeit, teljes joggal pályázhatnának tenyésztési babérokra.

Természetesen azonban arra a jövőben sokkal fokozottabban kell majd ügyelni, hogy nehogy túlfavorizáljunk egyes egyedeket. Egy valós értékrenden alapuló tenyésztési szűrőrendszer ezzel a veszéllyel is megbirkózik majd.

A lényeg, hogy a német juhászkutya-állomány teljesítményorientáltan tenyésztett részét a továbbiakban óvnunk kell a divat és az üzlet céljait kiszolgáló szaporítók hadától, hogy a fajta továbbra is megmaradhasson a "leg"-ek kutyájának. Ne feledjük, szeretett fajtánk sokszor volt már veszélyben, sokféle váltakozó szeszélynek, divathóbortnak kitéve, eddig azonban sikerült mindig idejében kihúzni a bajból. Tudom, hogy most is sikerülni fog!

 



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)