Nem FCI besorolású fajták
Itt gyűjtöttük össze azon kutyafajtákat, amelyek nem rendelkeznek FCI besorolással
ARCHÍV! - Kutyák és határok
Magyar fajta Romániában?
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2005. szeptember 21.

Amint arra számítani lehetett, a gyimesi kalibakutyáról szóló cikk és a témával foglalkozó internetes honlap nagy érdeklődést váltott ki: sokan lelkesedésüket, mások viszont kételyeiket fejezték ki.


 
Utóbbiak egy része szakmai, más része politikai szempontból találta aggályosnak a gyimesi csángók pásztorkutyájának önálló, magyar fajtaként való elismerését. Az alábbiakban mindkét megközelítésből megkíséreljük rendbetenni a dolgokat.

Arról korábban már volt szó, az egymással szomszédos tájegységek és népek kutyái sokszor genetikai hatással vannak egymásra, hiszen nem élnek teljes elszigeteltségben. Mi több, időnként egymástól nagy távolságra kialakult fajták között is felfedezhetők hasonlóságok, ami részint a hasonló használati célból eredő azonos szelekciós szempontokra, részint pedig a haszonállatok kereskedelméből adódó mozgásokra vezethető vissza. A magyar pumi és mudi például feltehetőleg a spanyol és német földről behozott merinónyájakkal együtt érkező, terrier, illetve spicc jellegű kutyák hatására vált el a pulitól. ugyanakkor több nyugat-európai pásztorkutya, így például az olasz bergamasco vagy a holland schapendoes, de akár az angol bobtail is küllemében egyértelműen puli-, illetve komondorszerű vonásokat mutat. Hogy a bergamasco a kísérteties hasonlóság ellenére nem azonos a komondorral vagy a pulival, azt senki nem kérdőjelezi meg, mert az olasz Alpok nem szomszédos a Hortobággyal. Ám ahol egy területi típus elterjedési területe átnyúlik az országhatárokon, ott a helyzet korántsem ennyire egyértelmű.

 

A dán, aki német

Van-e köze a kinológiának a politikához? Napjainkban, amikor az emberek nagy része megcsömörlött a szemben álló pártok harcától és a nagyhatalmak szűnni nem akaró háborúitól, nyilván sokan szeretnék azt hinni, hogy nincs. Pedig a politika, az országhatárok alakulása, a nemzetek egymással szembeni pozitív vagy negatív érzelmei vagy versengése nagyon is kihat számtalan, politikamentesnek tűnő dologra - miért éppen a kutyázás volna kivétel? Talán kevesen tudják, hogy a német dog nálunk is széltében elterjedt "dán dog" elnevezése az angoloknak és a franciáknak a második világháború után a németek iránt érzett mérhetetlen ellenszenvéből fakad: sehogyan sem akaródzott kimondani nekik erről a fenséges állatról, hogy német fajta, ezért lett belőle "great dane", illetve "grand danois", vagyis "nagy dán", s e néven ismerik mind a mai napig. A belgák ugyanakkor talán máig sem emésztették meg, hogy kiváló szimatú vadászebüket, amelyet ők Szent Hubertusz-kutyaként (Chien de Saint-Hubert) tisztelnek, a kutyások közönségesen világszerte angol vérebként (Bloodhound) emlegetik.

Nem kevésbé érdekes a wolfspitz esete, melyről az FCI hivatalos honlapja megjegyzi, hogy "német nyelvterületen kívül keeshond néven ismerik" - az igazság azonban ennél jóval bonyolultabb. Más ebtenyésztő szervezetek ugyanis nemcsak keeshond néven, hanem holland fajtaként is tartják számon ezt a kutyát, mely a holland hajósok kedvelt fedélzeti kabalaebe volt, a francia forradalom idején pedig a nagy holland hazafi, Cornelius "Kees" de Gyselaer elmaradhatatlan kísérőjeként vált ismertté. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a szamojéd spicctől származó, arktikus eredetű keeshond elterjedése miért is állt volna meg a német/holland határnál...

 

Mi a helyzet Katalóniában?

Játsszunk el a gondolattal: mi lett volna, ha Németország és Belgium nem egymástól független állam, hanem egy hatalmas birodalom része lenne? Lehetséges-e, hogy ebben az esetben a groenendaelt és a fekete német juhászkutyát egy és ugyanazon fajtába sorolnánk? Az elképzelést ma valószínűleg mindenki elutasítaná, hiszen a két fajta napjainkban a felületes hasonlóság ellenére már küllemi jegyei alapján is jól elkülöníthető. De vajon így volt ez a küllemi standardok megalkotása előtt is? És hogy a nyugati végekről a keletiekre vándoroljunk: hallott-e valaki a bohémiai juhászkutyáról, amelyben egyesek szerint a német juhászkutya egyik ősét tisztelhetjük? Ez a kutya ránézésre kis termetű, rajzos német juhász ebet formáz, s bár állítólag már évszázadokkal azelőtt is létezett, hogy az utóbbi megszületett volna, mégis a világon egyedül Csehországban ismerik el és tenyésztik szervezetten.

De kanyarodjunk vissza a gyimesi kalibakutyához, melynek magyar fajtaként való elismerése egyes vélemények szerint azért ütközik akadályokba, mert hazája a politikai status quo szerint nem Magyarországhoz, hanem Romániához tartozik. Való igaz, hogy az európai országhatárok nem feltétlenül esnek egybe a nemzetek otthonával, ez azonban nem lehet gátja annak, hogy egy nemzetiség a sajátjának tekintsen egy általa tartott kutyafajtát, anélkül, hogy ez az adott országban élő többségi nemzet jogait csorbítaná. Katalónia ugyan Spanyolország része, mégis létezik katalán pásztorkutya, és Angliának sem jelent presztízsveszteséget az a tény, hogy a collie-t vagy a deerhound-ot skót, a corgit pedig walesi fajtaként ismeri a világ. Végezetül pedig létezik olyan fajta is, amelynek az FCI nyilvántartása szerint sem egy, hanem két ország (a flandriai Bouvier esetében például Franciaország és Belgium) a gazdája. Ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy egyszer az életben, egy közös cél érdekében románok és magyarok is kezet fogjanak!

Tisztelet a román kutyáknak!

Románia kinológiai élete az elmúlt évtizedek során óriási lendületet vett, és kiváló pásztorkutyái végre nemzetközi elismerésre is találtak. Kezdetben két fajtát különböztettek meg, melyek közül a mioritic markánsan elüt a többi balkáni pásztorkutyától, hiszen inkább a komondor rokonsági körébe tartozik. A másik fajta, a rövidebb szőrű carpatin eleinte magában foglalta a foltos egyedeket is, később azonban ezeket nemcsak színük, hanem egyéb tulajdonságaik (pl. méretük) alapján is indokoltnak bizonyult elkülöníteni az ordas egyedektől; így született meg a bukovinai pásztorkutya. Ezt a hatalmas, tekintélyt parancsoló ebet Gyimesben is ismerik és nagyra becsülik, de "csobán kutyaként" emlegetve egyértelműen megkülönböztetik a helybeli pásztorkutyáktól.

Nem kétséges, hogy a román pásztoroktól vásárolt ebek a csángók kutyáival kereszteződve nyomot hagytak az állományban (mint ahogyan bizonyára megtörtént ennek fordítottja is), ez a behatás azonban teljesen természetes folyamat, amely nem kérdőjelezi meg a két fajta önállóságát. Addig, amíg egy tájfajta tenyésztése nem hivatalosan nyilvántartva, törzskönyvvel dokumentált formában történik, nem zárhatók ki a kívülről jövő genetikai hatások. Helyi források szerint az erdélyi pásztorok a testméret növelése érdekében még bernáthegyivel is fedeztették a szukáikat, és a csángóktól Székelyföld felé haladva jól megfigyelhető, hogy az állomány az elzártság feloldódásával egyre heterogénebb képet mutat. A későbbi fajtanemesítő tenyésztés feladata, hogy a nemkívánatos jellegeket kiszűrje, és az igazán típusos példányokból kiindulva stabilizálja a fajta végleges arcát.

 

Puli = törpe komondor?

Fennmarad még mindig a kérdés: mennyire indokolt különálló fajtaként kezelni a balkáni hegyvidékek egymásra kétségkívül erősen hasonlító, foltos nyájőrzőit? A horvát tornjaktól kezdve a román bukovinai pásztorkutyán és a bolgár karakacsanon át a görög hellenikosz poimenikoszig ezek a kutyák valóban többé-kevésbé egységes képet mutatnak - talán éppen ez magyarázza azt, hogy az FCI vonakodik bármelyiket is önálló nemzeti fajtaként elismerni. Hogy mit fog hozni a jövő? A groenendael és a fekete német juhászkutya példájához hasonlóan a különböző standardelőírások idővel eltávolítják egymástól az egyes területi típusokat? Vagy a négyféle belga juhászkutya mintájára egy fajta több változataként kezelik majd őket? Esetleg a keeshond/wolfspitz jelenséghez hasonlónak leszünk tanúi, és az egyik tenyésztőszervezet ennek, a másik pedig annak az országnak az elsőbbségét fogja elismerni? Ezt ma még nem tudhatjuk.

Számunkra azonban ennél lényegesebb szempont az, hogy a gyimesi kalibakutya nagyobb mértékben különbözik a fajtakör összes többi, hasonló tagjától, mint azok egymástól. A fejforma, a fülek tartása, a szemek állása, de az egész testalkat is jelentősen eltér: míg a területileg hozzá legközelebb eső bukovinai inkább masztiff jellegű kutya, nehéz, burkolt koponyával, addig a kalibakutya farkasszerűbb, feszesebb, szárazabb fejű jószág. Ráadásnak ott van még a testméret különbsége: a felsorolt fajták mindegyike 70-80 cm-es óriás, szemben a kalibakutya 55-66 cm-es magasságával. Hogy ez a különbség legföljebb a változatként, s nem önálló fajtaként való megkülönböztetésre elegendő? Ezzel az erővel a kraski ovcart is tekinthetnénk a sarplaninac kisebb változatának, s a pulira is mondhatnánk, hogy törpe komondor.

Élet a Szövetségen kívül

Hogy hány kutyafajta is van a világon, azt senki nem tudja pontosan megmondani. Ennek egyik oka, hogy évről évre hoznak létre vagy írnak le újabb fajtákat, a másik pedig, hogy az egyes tenyésztőszervezetek más és más fajtákat ismernek el. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mintha egy fajta története az FCI általi elismeréssel venné kezdetét, holott hazánkban is tenyésztenek olyan fajtákat, amelyeknek nincs FCI-standardja: ilyen például a moszkvai őrkutya. Szerte a világon számos olyan területi típus, újonnan létrehozott fajta vagy régóta létező színváltozat van, amelyet csak hazájának kinológiai egyesülete, vagy akár egyedül az adott fajta tenyésztésére létrejött szervezet fogad el - ettől még ezek a fajták és változatok léteznek, s idővel talán majd a nemzetközi nyilvántartásba is bekerülnek.

Az FCI-elismerés manapság nem megy könnyen. Vannak olyan fajták (köztük említhetjük a román pásztorkutyákat is), amelyeknek évtizedeket kellett várniuk az európai csúcsszervezet általi elfogadásra. A nemzetközi szervezet szigorú követelményeket támaszt az új fajtákkal szemben, és ezek teljesítése már önmagában is csak hosszas és tervszerű tenyésztői munkával lehetséges. Nem kell tehát megvárni az FCI állásfoglalását egy tájfajta felkarolásával, fajtanemesítő tenyésztésének megkezdésével. A sorrend éppen fordított: először munkához kell látni, fel kell készülni a megmérettetésre. Hogy a kalibakutya felvezethető lesz-e egy CACIB kutyakiállításon az elkövetkező tíz-húsz évben, az másodrendű kérdés. A fontos az, hogy ezt a történelem hálóján fennakadt eleven néprajzi örökséget, az erdélyi pásztorok farkassal, medvével szembeszálló, rettenthetetlen társát megmentsük a jövő számára. Ehhez pedig nem a nemzetközi szervezetek elismerése kell, hanem a saját akaratunk.

 

Akik érdeklődnek a téma iránt, esetleg tevékenyen is részt vennének a fajta kutatásáért és megmentéséért folyó munkában, bővebb információkat a kalibakutya.atw.hu honlapon találnak.


(Következő számunkban a román pásztorkutyákról fogunk írni)

 

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

A Vitality Aussies Kennelben, Ausztrál juhász kiskutyák eladók. Anya: 2013.Világgyőztes, Apa: import Champion kan. További információ, tel.: +36-23/381-152, mail.cim: farkasdi45@outlook.hu, weblapcim: www.vitalityaussies.weebly.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)