Társunk a kutya
Tabuk, kutyák, emberek
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2013. január 07.

Tabuk, kutyák, emberek

Közhelyszámba menő dolognak számít, hogy az állatvilág legváltozatosabb - fajták százaira tagozódó - faja a kutya. Az a folyamat azonban, amely a fajt oly változatos fajtákra bontotta meg, ma is tart. Az idők során az ember változó igényei, később, vagy talán ezzel egyidejűleg szeszélyei nyomták, illetve nyomják rá ma is bélyegüket az egyes populációkra.


Eleinte talán csak a célszerűség volt fajtaalakító tényező, de lehet, hogy már az évezredekkel ezelőtti ember is tartott, tenyésztett kedvtelésből is kutyát. A gazdáját megharapó, feszültségekkel teli, félős, labilis idegrendszerű kutyának nemigen volt keresnivalója az ember mellett, akár használati célra, akár kedvtelésből tartotta. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tenyésztésben a jó idegrendszer - bármilyen célra tenyésztett kutyákról legyen szó - már ősidők óta alapvető fontosságú dolognak számított egy-egy fajta kialakításánál. A munkára használt kutyáknál pedig a jó, stabil idegrendszeren kívül egyéb tulajdonságokra is szükség volt, a használat céljától függően. Nem így manapság!

 

Leszálló ágban

Modern korunkban az úgymond "társadalmi elvárásoknak" a szerepe úgy tűnik, meghatározóbb tényező lett a fajtaleírásoknál. Ezek az elvárások a divat talaján ingadoznak. Ennek "köszönhetően", valóban csekély kivételtől eltekintve, a kutyafajták mind anatómiai felépítésüket, még inkább belső értékeiket tekintve, a standardtól eltérő, hanyatló tulajdonságokat mutatnak. Ezen nem kell csodálkozni. Ahol nem a célszerűség, illetve az azt szem előtt tartó fajtaleírás a legfőbb szempont, ott ez a folyamat törvényszerűen végbemegy, akkor is, ha vannak, akik ezt vitatják.

A csivava manapság kifejezetten kedvtelésből tartott kutyafajta. Mégis, az ő tenyésztőik között is fel-felhangzik az a vélemény, hogy ezt a parányi kutyácskát sem szabad kizárólagosan küllemi jegyek alapján tenyészteni. Nem szabad, hogy labilis legyen, mert ő is megharaphatja a felé kedveskedően nyúló kisgyereket. Az sem felemelő látvány, ha félelmében összepisili magát, ha idegen látogató jön a családhoz. A helyes szocializáció pedig - amint ez köztudott - csak megfelelő genetikai alapokkal rendelkező kutyát tesz megbízhatóvá. Ezzel a kérdéskörrel azonban külön fejezetben érdemes foglalkozni. Ha másért nem, legalább ezért fontos, hogy a csivava is normális, jó idegrendszerű legyen! Fontosabb, mint bármennyi kiállítási championátus! Vannak, akik belátják ezt, de vannak, akik a mindenkori kiállítási divat szerint "állítják elő" a következő kutyagenerációkat...

 

Társadalmi elvárások?

Ma már nincs ez másképpen a használati fajták túlnyomó részénél sem. A rottweiler, a boxer, a német juhászkutya, a dobermann, a puli, a vizslafélék, stb. esetében lazultak vagy szakmailag vitathatóak azok a követelmények, amelyek e fajták standard hű tenyésztését lennének hivatottak szolgálni. A "társadalmi elvárások", mondják sokan, ma már nem ugyanazok, mint az egyes fajták kialakulásának hajnalán... De mi az, hogy társadalmi elvárások? Kutyafajták vonatkozásában ez megfoghatatlan dolog. A fajtastandard viszont nagyon is létező. Abban az esetben is, ha annak keretei között is lehetőség van némi szubjektivitás érvényre jutására. De a társadalmi elvárás? Az ezerféle is lehet! Jó dolog a divathóbortjukat kiélni akaróknak, az üzletembereknek, mert ilyen címszó alatt megideologizálva szinte bármi eladható a laikusoknak.

"Nem kell már a spánielnek a vízből a lelőtt kacsát kihozni!" - mondta az egyik spánieles tenyészszemlén egy bíró, aki éppúgy tenyésztésre javasolta azt a kutyát, amelyik megtorpant, miután mellső lába a vizet érte, mint azt, amelyik beúszott, és kihozta a bedobott tollas kacsaszárnyat. Új idők új elvárásaira hivatkozik az is, akinek a kutyája alig-alig meri megfogni a csibészkart: "Ma már nem azért kell a rottweiler vagy a "farkaskutya", hogy a berlini fal felé menekülőket elcsípje". Hiszen már nincs is berlini fal! (Megjegyzem, régen sem azért kellett...) Az őrző-védő fajták tenyészszemléin, körungjain éppúgy "kifejezett küzdőösztön" értékelést kap, sőt főtenyészszemle-győztes lesz a "megfoglak, de meg ne ijessz, mert elszaladok!" módon "csibészelő" egyed, mint a kőkemény, stabil és kiegyensúlyozott társa. Sőt, legtöbbször messze megelőzi, mert az utóbbi küllemében gyakorta nem felel meg annyira az éppen aktuális divatnak. Hiszen az ilyen kutyák tenyésztése lényegesen több szempont figyelembe vételével történik...

 

A divat nagy úr!

Sokan, sok pénzt fektetnek bele. Bíró legyen a talpán manapság, aki egy "divatgyőztessel" találkozván a ringben, hű marad a fajtaleíráshoz a "társadalmi elvárások" ellenében... Vannak, akik fel merik ezt vállalni? Igen, vannak, de azt gondolom, az ő számuk a kevesebb (az általuk bírált fajtáktól függetlenül). Így válhat általánossá, hogy imbolygó csánkokkal ügető, kiforduló könyökű, szemeiket állandóan idegesen villogtató "munkakutyák" alakíthatják a populációkat, generációról generációra tovább rontván az amúgy sem rózsás helyzetet.

Vezessünk be hatékonyabb tenyésztési szűrőket? Talán ez némi segítség lehet. Alapvető változást azonban csak az általános szemléletváltozás hozhat. Az ember ugyanis mindent képes megideologizálni. Hogyan változhat a szemlélet megfelelő módon, azaz a standard irányába? Azt gondolom, hogy csakis a bírói testületek által, amelyek kikényszerítik tagjaikból a fajtaleírás szerinti bírálatokat.

Például egy tenyészbírónak soha nem lenne szabad belemennie abba, hogy más marmagasság-érték szerepeljen az egyedek bírálati lapjain, mint amennyi az a valóságban. Ha már egy-egy állomány vonatkozásában ez populációszinten megtörtént, itt a legfőbb ideje az önvizsgálatnak! Ja, hogy akkor csaknem egész állományokat kellene kiiktatni a tenyésztésből? Nos, egyrészt, ha marad annyi egyed, amennyi a regenerálódáshoz elegendő, akkor nem számít. Ha nem maradna, akkor pedig sokkalta inkább tisztességes álláspont az, hogy a mérethatáron felül álló egyedet úgy engedjük tenyésztésbe, hogy erre a tulajdonságára felhívjuk a figyelmet, s az ivadékokban tekintjük szelekciós tulajdonságnak. Vonatkozik ez szinte minden egyéb tulajdonságra is. De azzal nem magyarázhatjuk meg a "simliskedést", hogy a populáció érdekében tüntetünk fel valótlan adatokat! ("Növeli, ki elfödi a bajt!")

 

Kik felelősek a fajtapopulációk romlásáért?

Nem olyan bonyolult erre a válasz, mint sokan gondolják, vagy éppen álszemérmesen mondják. A mindenkori piac törvénye, mondhatnám, ha ki akarnám kerülni az igazi választ. De a piacot irányítják! Az emberi hiúság olyan kutyákat választ megvételre, amelyek ősei mind több hangzatos címmel, esetleg championátussal rendelkeznek. A tenyésztők zöme pedig a vevők kegyeiért verseng. Hiszen ha nem tudja eladni a szaporulatot, az a tenyésztés halálát jelenti. Azoknak kellene tehát leginkább magukba szállniuk, önvizsgálatot tartaniuk, akiknek a kiállítások, tenyészszemlék, munkaversenyek keretei között az lenne az elsődleges feladatuk, hogy a fajtastandardnak érvényt szerezzenek! Minden egyéb szempont csak ezután következhet! Egyetlen kiállításon sem kötelező a "Győztes" címet, de még a "Kitűnőt" sem kiadni, ha nincs arra érdemes egyed! Mintha réges-rég feledésbe merült volna az, hogy a címek és minősítések csak a standard tükrében jelentenek bármit is.

A bíró - már maga az elnevezés is beszédes. A bírónak kell elbírálnia az elé vezetett egyedet, és nem az éppen aktuális közhangulaté a döntés ódiuma! Fél éve sincs, hogy egy "tenyészbíró" panaszkodott nekem, miután nem merte felvállalni a döntést, hogy egy szerinte is alkalmatlan kutyát távol tartson a tenyésztéstől, tekintve annak korábbi győzelmeit: nem hiszi, hogy az ő feladata lenne "hülyét csinálni" a testület többi tagjából, és szembemenni a divattal!

 

A standard mögé állni

Nos, erről van szó! Ezért lenne már égető szükség arra az összes kutyafajta vonatkozásában, hogy az adott fajta tenyésztésirányító szervezete a standard szellemében valóban ki merjen állni a bírója mögött. Addig ugyanis nem számíthatunk kedvező változásra. A tenyésztésirányító szervek mandátumai azonban a laikus tagság szavazataitól függnek, akiket már kézben tartanak a "divatdiktátorok"! Mindez azonban ma még tabunak számít!

Nem azt kell tehát feltételezni - meglátásom szerint -, hogy "nincs hozzá szeme a bírónak", hanem annak a lehetőségét kellene megteremteni, hogy ne kelljen attól tartania, hogy a standardhoz való ragaszkodás esetén ő maga lesz a divat áldozata! Hogyan lehetne ezt kivitelezni? Nos, ez az, ami már nem olyan egyszerű, hiszen a demokrácia világában az úgymond többségi (laikus) akarattal sem lehet szembemenni. A meggyőzés eszközével kell a többségi akaratra befolyást gyakorolni. Ennek bár nem egyedüli, de egyik lehetséges módja, ha minél több szakember tollat ragad, és ki-ki védelmébe veszi kedvenc kutyafajtáját annak szellemében, ahogyan azt a fajtaalapítók a standardban deklarálták! Persze ehhez kellenek azok a bírók, szakírók és kinológusok, akik nem ismerik a tabukat!



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)