Kiképzés, kutyaiskola
Az elhozás (apportozás)
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Szinák János  |  2011. október 21.

Az elhozás (apportozás)

A farkas elsősorban a zsákmány elkapására, megölésére, feldarabolására, odújába történő cipelésére használja a fogazatát. Ha az anyafarkas azt hiszi, hogy kölykei veszélyeztetve vannak, akkor egymás után szájában tartva hordozza el a neki megfelelő helyre. Ugyanígy jár el hasonló helyzetben a kutya is.


 

Nagy távolságok eközben nem játszanak szerepet. A farkas - hasonlóan a kutya is - dudva, fadarabok cipelésére használja a fogait, amikor mellső mancsaikkal a talajban élő kisállatok után turkálnak. Némelyik kutya magától hurcolja a félretett tárgyait - melyekhez csábító szag tapad, mint például a régi kefét, fakanalat, elhasznált cipőt, hogy a csontokról ne is beszéljek - a helyére. Vagyis a kutyánk számára a puhább tárgyak megkeresése, megragadása, hurcolása, természetes adottsága. Ezen a tárgyak elhozása rendszerint kedvérevaló.

Apportkészsége a farkas őseitől örökölt tulajdonság. Elhordja kicsinyeit, ha veszélyt érez. A szájban történő hurcolási ösztön tehát a természettől kapott ajándék. Az, hogy mindent megragadjon, ami mozog, ragadozó természetére, zsákmányolási ösztönére vezethető vissza. Régi tapasztalat, hogy ami nem mozog, azt az eb nem veszi észre, csupán csak akkor, ha érzékeli annak szagát. Mihelyt azonban valamely tárgy a legcsekélyebb mértékben is megmozdul, egyszeriben felfigyel rá, és mindig kész arra, hogy megrohanja, majd zsákmányul ejtse.

A gazda kihasználhatja ezt az ösztönt, mely csaknem minden fiatal kutyában különösen elevenen él. Nagyon helytelen lenne, ha figyelmen kívül hagynánk az ilyen hajlamot, inkább fokozzuk szenvedéllyé ezt az ösztönt. Ez néha valósággá válik, s behozhat olyan tárgyakat is, melyet a gazda nem is dobott el.

Már a 2-3 hónapos kölyökkel gyakoroltathatjuk az apportozást. Használhatunk erre a célra összecsavart régi kesztyűt, tömör gumilabdát vagy bármilyen könnyű tárgyat. Ide-oda mozgatva a tárgyat, érjük el, hogy utánakapjon. Ha megragadta, akkor egy pillanatra engedjük át neki. E játék közben többször mondjuk a "Hozd!" vezényszót. Amikor már megfogja a tárgyat, akkor dobjuk el inkább gurítva néhány méter távolságra, s közben biztassuk a "Hozd!" felszólítással. Minden lehetséges csalogatási módszerrel, esetleg hátrafelé lépegetéssel, és "Hozzám! Hozd!" szavakkal egybekapcsolva, próbáljuk elérni, hogy lehetőleg jókedvvel hozza el a tárgyat.

Ezeknél a gyakorlatoknál semmi esetre sem keltsünk a tanítványban kedvetlenséget. Kerülnünk kell minden kényszert, dicsérve paskoljuk. Hüvelyk- és mutatóujjunkkal az ajkakra gyakorolt kíméletes nyomással toljuk ujjunkat elővigyázatosan a szájába, így fáradtság nélkül kivehetjük - az "Add ide!" paranccsal egyidejűleg - a tárgyat.

A legtöbb kutya nem szívesen vesz követ a szájába - a ritka kivételtől eltekintve. Sőt a túl sima felületű anyagokat sem kedveli, mint pl. az üveg, a porcelán stb. Ezért majdnem minden kutya idegenkedik ilyen anyagokból készült tárgyakat megragadni és apportozni. A fém tárgyakat sem kedveli, nemcsak azért, mert a felületük sima, hanem ezen kívül még az is zavarja, hogy nyálának hatására keletkező fémsók kellemetlen ízűek.

Alapszabály: ne kíséreljük megtanítani az apportozást, hanem várjuk meg, míg kölyök magától felhívja figyelmünket erre a játékra. Ez legkésőbb 8-9 hetes korban következik be. Természetesen segíthetünk azzal is, hogy egyszer-egyszer elgurítunk egy labdát, melyet azután serényen üldözőbe vesz. Sohasem szabad megkövetelni, hogy a kölyök visszahozza, előbb-utóbb magától is megteszi, legkésőbb akkor, amikor megértette, hogy a játék csak akkor folytatódhat, amikor ismét elveszik tőle a labdát. Mindez tehát - vad üvöltözés és nyakleves nélkül - egyszerűen játékból kialakulhat, és a kölyök számára ez mindig öröm lesz, akkor is, amikor felnőtt lesz. Kölyökkorban kell biztosítani a tanulási örömérzést. Ha ügyesen kihasználjuk a játékot, lefektettük az alapkövet a jövő számára.

Mihelyt lehetséges cserélgessük az apporttárgyat. Amennyiben a kutya jó kedvvel teljesíti ezt a parancsot, akkor próbálkozzunk azzal, hogy leültetjük, megfogjuk a nyakörvét, és eldobjuk a tárgyat. Egy kis ideig ne engedjük el, majd néhány másodpercnyi várakozás után szóljunk neki, hogy "Hozd!" Amikor visszajön, ültessük le, majd az "Add ide!" vezényszóra vegyük el tőle a tárgyat. Ez eleinte nehéz feladat, mert nem akarja odaadni a megszerzett "zsákmányt". Kerüljünk mindent, ami károsan befolyásolhatja a kedvét. Nagyon ritkán lehet apportozásra bírni az egyszer már megfélemlített egyedet.

Amennyiben a kutya - a tárgy felvétele után - lassan jön be, esetleg játszadozik az apporttal, akkor a "Hozzám!" vezényszót adjuk, és fussunk el tőle. Amikor utánunk nyargal, majd utolér, ültessük le, vegyük el a tárgyat. Ilyen esetekben hosszú pórázon is gyakoroltathatjuk, játszunk vele többet, sőt alkalmazzuk a jutalomfalatot is. Mindenáron érjük el, hogy a gazdához való kötődés erősödjön, és a tanítvány gyors ütemben hozza el a tárgyat.

A kutya szelídített ragadozó! Ha szeme előtt hajítunk el egy labdát, akkor utána rohan. Számára ez "menekülő zsákmány"! A mozgás ingerli hajtóösztönét, és mindaddig izgalomban tartja, míg a labda a talajon gurul. De ha ez megállt, akkor némelyik kutya számára megszűnik a követési inger, és részvétlenné válik. Az elhozást még nem kedvvel végző eb számára, ezért az apportozó gyakorlatok kezdetén az apporttárgyat a kutya előtt játékosan mozgatni kell, vagyis a tárgyat "eleven zsákmánnyá" kell tenni, hogy rábírjuk annak megfogására. Ha e fáradozás közben elveszítjük türelmünket, kellemetlenséget okozunk a kutyának, netán rákiabálunk vagy ráverünk, akkor vége van az apportozási hajlamának, megsemmisítettük az eddig elért eredményt, és egy másik alkalommal egészen elölről kell kezdenünk mindent, miközben sok kellemes élmény révén el kell feledtetnünk az okozott kellemetlenséget.

A visszahozott tárgynak a gazda számára történő odaadása közben néhány jelentős hiba szokott előfordulni. Például - a behozott tárggyal a szájában - nagy ívben kerülgeti a gazdát, vagy pedig elejti előtte, gyakran csak néhány lépésnyire, és semmilyen könyörgésre sem lehet rávenni, hogy újra felvegye. Mi ennek az oka?

A zsákmányt, amit a kutya elfogott, magának igényli! Ennek átadását a gazda számára - akit ebben az esetben falkatársának, tehát versenytársának tekint - ösztönszerűen elutasítja. Ha oda kell, hogy adja a tárgyat nekünk, akkor tőle valami természetével ellenkezőt követelünk. Ilyen önzetlenségre egyetlen kutya sem képes!

Miért gyűri össze a kutya szívesen a megragadott tárgyat? Itt is a farkas egyik szokásáról van szó. Azáltal, hogy a zsákmányból, melyet csak később akar elfogyasztani, egy kis vért szorít ki az odúhoz való útjában, hogy kellemes érzést szerezzen magának. Tehát az élvezhetetlen apporttárgynak a rágása vagy csócsálása reflexszerűen történik a kutyánál, éppen annak az ingernek következtében, melyet az a fogaira, a nyelvére, és az ajkaira gyakorol.

Amennyiben kedvencünk - az elhozott tárggyal a szájában - nem jön hozzánk, akkor nem szabad eléje mennünk azzal az érthető szándékkal, hogy megkönnyítsük számára a tárgy letevését. Ezt egyrészt ellene irányuló támadásnak fogja fel, mely elől természetesen azon nyomban kitér, másrészről félti a zsákmányát. Ezért hátráljunk néhány lépést, és őt valamilyen ínyencfalattal, egyúttal minden elképzelhető furfanggal csalogassuk magunkhoz. Ha elég közel jött, akkor abban a pillanatban, mikor megérintjük az apporttárgyat, a kézben tartott falatot betoljuk a szájába, és "Ereszd!" vezényszóval vegyük el tőle. Tehát minden esetben kellemesen tapasztaltatjuk vele, hogy a zsákmány elengedésért jutalomfalatot kap, vagy bőséges kedveskedéssel kárpótoljuk. Türelmes gyakorlással élvezetes szokásává tehetjük a behozott tárgy átadását.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)