Társunk a kutya
A keverék is kutya - ő csak igazán!
Olvasói levél
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2010. október 21.

A keverék is kutya - ő csak igazán!

Nem tudom, mikori, most találtam az interneten a keverékekről szóló írást. Nekem szólt - mániákusan hiszek a keverékekben. Ezért is gondoltam, hogy tollat ragadok és talán az egyik legismertebb kutyás honlapon írom meg véleményem, mert az Én történetem tanúságos lehet minden olyan gazdinak, aki semmi mást nem akar, csak szeretni.


 

Az első kutyám, Rozi, fajtiszta, gyönyörű szálkásszőrű tacskó. Tegezni se nagyon lehetne, annyi a gróf és báró a felmenői között. Nekünk a világ legjobb kutyája a mai napig. Miatta vettük a "keveréket" - egy állatkereskedés üvegketrecében árválkodott, szálkásszőrűnek hívták őt is, de törzskönyv és pedigré nélkül. A vérvonalában nyilván még vaddisznó is van, de lenyűgözött a szomorúságával és kedvességével. Ne legyen Rozi egyedül, hazavittük. Hamar megbarátkoztak, Rozi a háromévesek bölcsességével tanítgatta, nevelgette, sikertelenül, mert Luca hihetetlenül öntörvényű. Az iskolából is úgy hozták vissza, hogy akarjuk inkább mi is azt, amit ő, akkor szót fogad és lehet örülni.

Bő fél éve voltak ketten, amikor Rozinak tacskóbénulása lett. Három és fél éves volt.

Sikeres műtét, sok-sok infúzió, akupunktúra, úszás, parafenomének - azóta sem tud felállni. De él, és ezt a "keveréknek" is köszönheti.

A műtét után, mikor hazavittem és lefektettem a helyére, Luca egyesével odahordott minden játékot. Letette a beteg kutya elé, majd a szoba másik sarkába feküdt és órákig csak nézte. Rozin napokig úgy látszott, föladja, nem küzd tovább, de Luca nem hagyta. Ahogy múltak a napok, Lucán tudtuk lemérni, hogy javul, mert a kicsi egyre közelebb ment. A második hét végén feküdt mellé, aztán játszani is kezdett vele. Segített tornáztatni is, amit Rozi nagyon utált, de egy darabig mindig csinálta. Amikor már sok idő eltelt, egyszer nagyon kiborultam, hogy semmi nem használ és rákiabáltam a Rozira, aki éppen megtagadta a négy lábon állós gyakorlatot, és sírni kezdtem. Luca odaszaladt, a térdemhez bújt, majd elkapta Rozi béna hátsó lábát, és ez a csöndes, szelíd kutya sose hallott morgással végighúzta Rozit az egész lakáson oda-vissza, mint aki pontosan tisztában van mindennel.

Szóval ennek már két éve. Luca ma 8 hete császárral szült hat pici további keveréket, a kicsiknek tudatosan választottunk ugyanis sima és szálkás szülőktől származó "vegyes" apukát. Rozi mindenben segített, Luca pedig hagyta. Amikor valaki kicsiért jött, Rozi fogott őrült ugatásba, egyet sem adott oda szívesen. (Na jó, mi sem...) Mindig tudták, ki a következő, tévedhetetlenül azzal foglalkoztak aznap a legtöbbet. Legnagyobb meglepetésünkre a "keverék" mind a hat kölykének tudta a nevét is, amit mi ideiglenesen, ránézésre akasztottunk rájuk, ha valakit elvittek, a "hol a Döme?" kérdésre futott az ajtóhoz, aki itthon maradt, azt a "hol a Panka?" kérdésre rögtön előhozta.

Görbe a lába, csámpás a füle, nem szabvány a színe, de több szeretet, empátia és megértés szorult bele, mint bárkibe, akit ismerek. Talán az embereket is beleértve.



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)