Társunk a kutya
Kutyák alkalmazása az osztrák-magyar hadseregben
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2013. november 25.

Kutyák alkalmazása az osztrák-magyar hadseregben

A kutya az ember hű kísérője, ösztöne, tanulékonysága és megbízhatósága következtében leginkább alkalmas arra, hogy közvetlenül és több irányban szolgálatra álljon.


Noha az Osztrák-Magyar Közös Hadsereg elsődleges szállító és haszon állata a ló volt, háborús körülmények megkívánhatták más állatok, például a kutyák és jelzőgalambok használatát is. Ezen időszakban a német, francia és orosz hadseregek már széles körben alkalmazták a kutyákat. Tekintettel arra, hogy a Monarchia hagyományos hatalmi terjeszkedési területe a Balkán-félsziget volt, annak hegyes terepviszonyai felhívták a hadseregvezetés figyelmét a kutyák harci célra történő alkalmazására. Így nem véletlen, hogy az első "szakirodalom" éppen Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban jelent meg 1893-ban. (Instruction zur Abrichtung der Hunke zu Kriegszwecken.) A szabályzat behatóan foglalkozik a betanításra javasolt fajták körével. elsősorban a juhászkutyák alkalmazását szorgalmazza, még azokat is, amelyek a boszniai vizslákkal voltak keresztezve. E mellett az uszkár és vizslafajták, külön kiemelve tanulékonysága miatt a magyar juhászkutya. Hosszabb távon egy hadi kutyafaj kitenyésztését javasolta. A kölykök kiválasztására 3-4 hónapos korban került sor, a következő szempontok alapján: erőnlét, ügyesség, a rövid szőrűek előnyben részesítése, mert nyáron kevesebbet szenvedtek a hőségtől. A "nebulókat" nappal szabadon lehetett hagyni, azonban éjszaka sem megkötözni, sem helyiségbe zárni nem lehetett. A táplálásuk során törekedni kellett a változatosságra, forró étel adása tilos volt. Fontos volt a kutyák tisztántartása és ápolása is, mert előírták, hogy kétnaponta le kell őket fürdetni. Betegség fellépése esetén nyugodt környezetről kellett számukra gondoskodni, meleg tejjel vagy húslevessel kellett táplálni. Azonban az ételt nem volt szabad kényszeríteni. A kiképzést 2 szakaszra bontotta:

1. "Szobaoktatás": ez 2-3 hónapos kortól kezdődött.

2. "Terepkiképzés": 6 hónapos kortól 8 hónapos korig.

Az időtartamot természetesen a kutya képességei befolyásolhatták. A "Szobaoktatás" alatt tanították meg a követést, az alapvető vezényszavakat (ül, fekszik, felkel), a nyugton maradást, az apportot, ugrást és az élelemnek csak a gazdától való elfogadását. A tanultakat naponta meg kellett ismételni. A terepkiképzés tulajdonképpen a hadi tevékenységre való betanítás volt. Az első periódusban tanulták meg a póráz használatát, jelentések továbbítását, idegenek jelenlétének jelzését, a víz átúszását és a lövések zajának megszokását. A második periódusban készítették fel őket az őrszolgálatra, jelentések továbbítására és a sebesültek felkutatására.

A kutyák az első világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia összes arcvonalán sokoldalú szolgálatot teljesítettek, alkalmazásuk szerint a következő csoportokat különböztetjük meg:

1. Hadi kutyák. Járőrök kísérésére, tábori és figyelő őrsök megerősítésére szolgálnak. Feladatuk a gyanús elemek közeledésének jelzése, orvtámadások meggátolása, szökevények nyomainak felkutatása. A legfontosabb alkalmazása azonban a jelentőkutyaként való használata volt. Feladatuk, hogy a rájuk bízott jelentést a nyom után haladva, minden körülmények között megbízhatóan oda vigyék, ahova el lettek igazítva. Az olasz fronton a magas hó miatt a kutya sokkal alkalmasabb volt a jelentések továbbítására, mint a gyalogos küldönc. Hadi kutyául elsősorban német juhászkutyák, farkaskutyák, airedale terrierek és a dobermannok alkalmasak.

2. Egészségügyi kutyák. Feladata, hogy elrejtett helyen (erdőben, magas vetésben, földmélyedésben, házban stb.) fekvő sebesülteket felkutassák, és az egészségügyi személyzetet odavezessék. Különösen fontos, hogy éjjel vagy átláthatatlan terepen és olyan emberek felkeresésénél, akik összeomlott házak romjai alatt vannak, vagy gránátrobbanás, esetleg lavina következtében eltemetettek. Erre a szolgálatra a bernáthegyin kívül a hadi kutyafajták voltak alkalmasak.

3. Rendőrkutyák. Feladatuk a tábori csendőr és rendőr szolgálat támogatása, az ellenségtől elfoglalt területen a gyanús elemek elfogása, a foglyok őrzése, és a szökési kísérletek megakadályozása. Erre a szolgálatra a farkaskutyák és a dobermann volt a legalkalmasabb.

4. Patkányirtó kutyák. Az állóharcokban, ahol a csapatok árkokban, kavernákban, tüzérségi állásokban és fedezékekben hosszú időkre berendezkedtek, a patkányok és egerek nagymértékben elszaporodtak. Ezek, mint a fertőző betegségek terjesztői egészségügyi szempontból veszélyt jelentettek. A méreggel való irtás kétélű fegyver volt, ezért előszeretettel alkalmazták a kutyákat és a macskákat. Ezen célra a terrier fajták (fox, bull) váltak be.

5. Vontató kutyák. A lovak számának csökkenése a világháborúban azt eredményezte, hogy pótlásul a kutyákat is igavonó szolgálatra kellett beállítani. A kutyavonatok olyan terhek vontatására voltak rendszeresítve, amelyek súlya és terjedelme a kutyafajok teljesítőképességével is összhangban állott. Általában kettesfogatok voltak hadba állítva, azonban 1917-ben áttértek a hármas fogatolásra, mert így a teljesítmény nőtt, míg kevesebb vezetőre volt szükség. Az Osztrák-Magyar Hadseregnél 1917-ig kb. 5000 vontatókutyát használtak. A kutyák teljesítménye természetesen nagyban függött az időjárás és terepviszonyoktól. Egy kettesfogat átlagos napi teljesítménye 200 kg teher vontatása mellett 15-20 km. A világháború alatt a vontatókutyák elsősorban az olasz arcvonalon és a Kárpátokban lettek alkalmazva. Az Osztrák-Magyar hadvezetőség a kutyafogatokból 67 lépcsőt alakított ki, melyeknek mindegyike 5 szakaszból állt. Egy szakasz 5 kétfogatú kutyapárból, 5 altisztből (őrvezetők) mint szakaszparancsnokokból, 25 kutyavezetőből, 50 kutyából és 25 kutyataligából állt. E lépcsőknél egységes, könnyen le és felvehető szántalpakkal ellátott taligákat alkalmaztak. E mellett kísérletként használták még a kutyafogatokat a világítási akkumulátorok, 37 mm-es gyalogsági ágyúk, géppuskák és sebesültek szállítására is.

A hátországban a kutyákat elsősorban őrzésre (hadifogolytáborok, katonai objektumok), és vontatásra használták.

A hadi kutyákat törzskönyvezték, a számot a nyakörvre jegyezték fel. Nyilvántartásba vették a kutya nevét, fajtáját, ivarát, színét, betegségeit és képességeit, valamint a vezetőjének a nevét.

A kutyákat tisztán kellett tartani, naponta legalább egyszer ki kellett a szőrzetüket kefélni. A szolgálatvezetőnek ezt mindig ellenőriznie kellett. Télen nagyobb pihenő esetén a kutyák számára takaróról gondoskodni kellett, hogy a megfázás ellen védve legyenek. Fontos volt a száraz szállás biztosítása, a kutyákat naponta el kellett látni alomszalmával. Gázriadó esetén a kutyákat gázálarccal kellett védeni.

Meleg ételt naponta kétszer kaptak. A szabályzat a következő húsféléket és zöldségeket javasolta táplálékként: pacal, puha borjúhús, polenta, rizs, krumpli és kenyérfélék. Nehéz marhahúsételek táplálásától a kiskutyák esetében tartózkodni kellett, mert erős bélbetegségek léphettek fel. Az itató- és evőedényeiket tisztán kellett tartani, a maradékot ki kellett belőle szedni. A harcmezőn az ellátmányukat a mozgókonyhákról kapták.

A megbetegedett egyedeket rögtön állatorvoshoz kellett vinni, aki elsősegélyben részesítette őket. Tartós megbetegedés esetén a kezelésről és a gyógyszerekről is gondoskodni kellett. Erre a legközelebbi lókórház szolgált. Ahogy a veszettség jelei megjelentek, azt azonnal jelenteni kellett, mert a kezelést csak diplomás állatorvosok végezhették.

Süli Attila (muzeológus, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

 



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)