A kutyáról általában
Kutyaábrázolás a magyar heraldikában II.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Barba Rafael Péter  |  2014. január 27.

Kutyaábrázolás a magyar heraldikában II.

Hazai kódexirodalmunk egyik legbecsesebb emléke, az úgynevezett Képes Krónika (1358), mely egyben egyik legkorábbi címeres emlékünk is. A kódex az Anjou-kori Magyarország udvari-lovagi kultúrájának legjelentősebb történeti és könyvfestészeti emléke. A Krónika a magyarok történetét a hunok pannóniai megjelenésétől kezdve dolgozza fel.


 


1./ Hunt a Képes Krónikából;

Ebben többek között fellelhető Huntnak (29. old./ f 15a), a Szent István királyunk alatt betelepült Hont-Pázmány (Hunt-Paznan) nemzetség egyik névadó ősének ábrázolása, amint egyik kezében egy háromszor vágott tárcsapajzsot tart, melynek középső, vörös mezőjében, fehér kutyafő látható, csakúgy, mint a másik kezében tartott zászlós kopján. A kutyafő, ellentétben a kódex többi eb ábrázolásával, valójában nem alkalmas a fajta meghatározására. csupán az állapítható meg, hogy egy rövidszőrű, lógó füllel, enyhe stoppal, elkeskenyedő fanggal rendelkező jószág megörökítésével van dolgunk, mely lehet akár kuvasz, akár vizsla, szelindek vagy kopó is. Külön érdekessége ezen iniciálénak, hogy a rendkívüli precizitással dolgozó miniátor, ki saját korának értő és pontos megörökítője, "durva hibát vét". A nemzetségnek ugyanis jobbra dőlt pajzsban holdsarló hatágú csillaggal, mely a foszladékkal övezett sisakdíszen ismétlődik, a címere. Az okot egyes források abban vélik megtalálni, hogy a miniátor nem ismerte a nemzetség címerét, s ezért a név etimológiájából, miszerint a német hunt-ot a Hunk szóval azonosítja, alakítja ki azt. Eltekintve attól, hogy Dr. Karácsony J. - egyébként nem meggyőző érvelése - a családot olasz eredetűnek véli, megítélésem szerint nehezen hihető, hogy magyar mesterünk (Hertul fia, Miklós) ne ismerte volna a kor egyik híres, hírhedt oligarcha családjának címerét. Mivel Anjou uralkodóink és a család között - finoman szólva - nem volt mindenkor felhőtlen a viszony, a politikai szándékot sem zárhatjuk ki, s így gondolhatunk a kutyához köthető negatív értelmezésekre is. Nem hallgatható el, hogy e feltételezést elfogadva, a kódex szövege és ábrázolása közötti ellentmondás egyben legkorábbi emléke volna a történelemi hagyomány és az aktuálpolitika ütközésének.


2./ Beszterce-Naszód vm. címere;

Mielőtt a családi címerek részletesebb vizsgálatába kezdenék, a közigazgatásban előforduló heraldikai és sphragisticai (pecséttani) emlékanyag áttekintését tartom szükségesnek, hogy majd visszakanyarodva az alapokhoz, teljes terjedelmében értékelhessük a vizsgált terület szerteágazó voltát. Zárójelben jegyzem meg, hogy az eddigiekben ismertetett pecsétek címeres ábrázolásaik okán, bár megjelenésükben pecséttani, tartalmukban címertani emlékek, eltérően a következőkben ismertetésre kerülő anyagtól.

 


3./ Kiszács pecsétje;

Ismert tény, hogy hazánk számos településnévvel rendelkezett és rendelkezik még ma is, melyek a hajdani királyi szolgáltató falvak ebekkel kapcsolatos tevékenységére utalnak (lásd szerző korábbi dolgozatai). Ezek némelyike a nevében megőrzött, honfoglalás-kori "d" kicsinyítő képzővel kora Árpád-kori keletkezést enged feltételezni. Ilyenek: Agárd, Sióagárd, Zemplénagárd, Ősagárd. Mások csupán a település hajdani lakóinak kötelezettségét örökítik meg: Ebes, Vizslás. S van eset amikor a szolgáltató közösség nemzetiségére találunk utalást: Kunpeszér (kun származású pecér). előfordul továbbá, hogy a falu valamely egyéb okból jelenít meg pecsétjében ebet. Végül érdekes metamorfózis tanúi lehetünk a tárgyunk által érintett egyetlen vármegye esetében.

Sajnos az említett településeknél - csakúgy, mint a jelzett megyénél - korai címerek, illetve pecsétek nincsenek. A falvak státusza ugyanis nem indokolja önálló címer vagy pecsét birtoklását, s később, a királyi birtok elaprózódásával hűbéri tulajdonba kerülve, lakóik elveszítik még korábbi kiváltságaikat is.

 


4./ Kernyája pecsétje;

Az erdélyi Beszterce vármegyéből s a vele szomszédos, főként románok által lakott naszódi határőr kerületből 1876-ban hozza létre a hatalom Beszterce-Naszód vármegyét. Ennek első címerében, az osztrák érdekeknek megfelelő "divide et impera (oszd meg és uralkodj)" elv alapján támogatott, ekkor már ébredező dáko-román elméletre való utalásként a pajzs bal oldalán római legionáriust, jobb oldalán pedig a Romolust és Remust szoptató anyafarkast láthatjuk, s természetesen a híres "SPQR" felírat sem hiányzik. A címer későbbi változatán a római atyákra utaló betűk már eltűnnek, a legionárius vörös ruhás, puskás vadásszá változik, kinek sziluettje ekkor még szinte azonos a korábbi római harcossal, az anyafarkas helyét pedig egy nyulat apportírozó vadászkutya veszi át. A harmadik variáns szerint a vadász kezében már nincs puska, s a korábbiaktól eltérően nem halad jobbról balra, hanem áll és balról jobbra tekint az apportírozó eb felé.


5./ Priglevicza-Szentiván pecsétje;

Településeink fennmaradt sphragisticai anyagából számunkra különös fontossággal bír azon három Bács-Bodrog vármegyei falu pecsétje, melyeknek leírását a megye történelmi társulatának 1903. évi évkönyve adja. A hagyományos mezőgazdasági tevékenységet: növénytermesztést és állattenyésztést folytató falvak pecsétjein az életükben oly jelentős szerepet betöltő eszközök között a kutya is megörökítésre került. Addig, míg a fentebb vizsgált anyagban, s majd a családi címerek sorában csaknem mindig vadászkutyák ábrázolásával találkozhatunk, itt nyilvánvaló, hogy a szerény kivitelű vésetek a falusiak által használt, tartott hajdani juhász ebek és keverékek képét kívánják megmutatni. S noha semminemű fajta meghatározásnak sem lehetnek alapjai, mégis a kor értékes dokumentumai számunkra ezek az eltelt idők folyamán megkopott, sérült pecsétnyomatok. Lássuk tehát leírásukat! Kiszács: a legkorábbi, s egyben a legjobb állapotban ránk maradt az említettek közül. A pecséten egy parasztembert látunk, ki jobbjában egy csomó búzakalászt tart, baljában sarló van, lábánál kutyaféle állat, s alatta az évszám: 1759. Sig. Poss. Kisacs. Használva: 1778, 1783 és 1798. A következő Kernyája: a lényegesen rosszabb állapotú pecséten egy élével lefelé fordított szántóvason szent pásztor térdel, felette Isten szeme, előtte kutyája (vagy bárány?), mögötte egy ökör van. Felirata: Poss. Kernyaia. 1768. Használva: 1780, 1786, 1816 és 1844. Végül Priglevicza-Szentiván: a település ma már igen nehezen kivehető harmadik pecsétjén pásztor helyett Szent Rókust láthatjuk térdig felemelt ruhában, mellette balra kutyája, melynek alakja ma már igencsak nehezen vehető ki. Felirata: Sig. Cum. Szt. Iván. Használva: 1787, 1826 és 1828.


6./ Ebes címere;

A Hajdú-Bihar megyei Ebes, korábban Ebesfalva, kora Árpád-kori, XI-XII. századi, ma is lakott településünk. Jelenlegi címere az 1994. évi önkormányzati rendelettel született meg. Korábbi címer létéről nincs adat. Sajnálatos, hogy a jó szándékú kezdeményezés heraldikai szempontból kifogásolható eredményhez vezetett. A leírás szerint ezüst színű kutya szürkére színezése ugyanis súlyos hiba. A heraldikában az ezüst a fehér színnek felel meg (lásd: magyar állami címer). ugyancsak létező településünk a Nógrád megyei Vizslás, melynek 1350-ből való első okleveles előfordulása még Vyslas-vereb alakban olvasható. Ezen községünk igen tetszetős mai címere szintén kifogásolható, mivel a szép, standard, rövidszőrű magyar vizsla természetes testszín alakja árnyalva van. S noha az élő heraldika a testszínt elfogadja, az árnyalás tilos. Ugyanezen hiba a pajzsra helyezett koronán megismétlődik. Leírás ismeretének hiányában is hibásnak vélem a hullámos pólya színét. E címer is az 1990-es években született. előzményről ez esetben sincs adat. Megjegyzendő, hogy létezett dunántúli Wyslas is az 1435. évi említés szerint, mely 1478-ban már Vyslasként fordul elő. Szintén nógrádi községünk Ősagárd. Címere, mely fentiekhez hasonlóan a '90-es évekhez köthető, heraldikai szempontból csaknem korrekt. A két különösen szép, pajzsőrként ábrázolt arany agár ugyanis arany névszalagon áll. Ezzel alapvető szabály sérül, mivel szín színnel, "fém" "fémmel" nem érintkezhet. előzmény itt sem mutatható ki.

 


7./ Vizslás címere;

S most térjünk vissza az alapokhoz, a kezdetet jelentő családi címerekhez!

 

A vizsgált családi címerek elemzése során számot kell vetni azzal, hogy ezeknek csupán 26%-a tekinthető valóban magyarnak, akkor, ha az Árpádok alatt érkezett, utódaikban elmagyarosodott nemzetségeket is beszámítjuk. A Habsburg-ház uralomra jutását követően német származásúaknak adományozott magyar nemesség, valamint az e körből honfiúsítás révén felvettek aránya 37%. A fennmaradó további 37% vegyes, szintén külhoni eredetű famíliákból tevődik össze. Magyar nemességüket ők is a Habsburgoknak köszönhetik. Mindez alátámasztja azon megállapításomat, melyre a magyar heraldikában előforduló eb ábrázolást illetően korábban utaltam.

 


8./ Ősagárd címere.

Kutyát ábrázoló címeres anyagunk legkorábbi emlékei a már említett Képes krónikabeli Hunt vitézt - német eredetű "vendég" - ábrázoló miniatúrán, illetve a XIII-XIV. századi főúri pecséteken (Németújvári Iván, Köcski Sándor) láthatóak. Nem véletlen, hogy már ezek az első emlékek is 2/3 arányban nyugati származású lovagokhoz kötődnek, hiszen mint tárgyaltuk, a címerhasználat a lovagi kultúra részeként válik általánossá. Egy századdal későbbről találkozhatunk Erdély egyik legrégebbi családjának címerével. A Doboka vármegyének nevet adó család egyik tagja, Dobokay János 1407-ben Erdély al-vajdája. Az ő címerét látjuk kissé finomabb rajzzal 1525 körül, mint családi címert. Az eddig tárgyalt esetekben közelebbről meg nem határozható vadászkutyák ábrázolásaival találkozhattunk. Az 1418-ra datálható, a Dansi és Keresztúri Csese családnak Zsigmond által Konstanzban adományozott címer heraldikai anyagunkban egyedülálló módon - a címerpajzs fölötti sisak díszeként - olyan zoomorf lényt ábrázol, mely testének első felében egy kutyafejét, törzsét és mellső lábait, hátsó felében pedig egy hal törzsét és farkát viseli. Hátából toll meredezik.

 

(Folytatjuk)



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)