A kutyáról általában
Kutyaábrázolás a magyar heraldikában I.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Barba Rafael Péter  |  2013. március 02.

Kutyaábrázolás a magyar heraldikában I.

Közismert, hogy a címer személyhez, családhoz, adott esetben egy zárt közösséghez tartozó azonosító jel, melynek kialakulása és használatának általánossá válása - noha ókori előzményei ismertek - a lovagkorra tehető. Hagyománya ugyanakkor részben napjainkban is él. Sorozatunk hat részből áll.


Talán kevesen tudják, hogy a címerhasználat a századok folyamán nem mindig kötődött kizárólagossággal az uralkodó nemességhez, kommunitsok kollektív kiváltságaihoz - bár az okleveles és egyéb emlékek okán leginkább ezeket ismerjük -, mivel a társadalom más tagjainak is lehetőségük volt saját címer kialakítására és használatára (egyházi személyek, tudósok, művészek, polgárok).

Természetesen ahhoz, hogy célját a címer betölthesse, már a kezdetektől szigorú és pontos ikonográfia alapján kellett készülnie. Nem fordulhatott elő ugyanis, hogy két személy (család) ugyanazt a címert viselje. Adott család különböző leágazásai is gyakorta törekedtek megkülönböztető jegyek megjelenítésére. Érthető, hogy e kötöttségek betartása igen hamar sajátos tudománnyá, a heraldika (címertan) tudományává nőtte ki magát. Művelői elengedhetetlen szereplői koruk társadalmának.

Aki nem rest néhány e tárgykörben készült munkát megtekinteni, tapasztalhatja, hogy a címereken megjelenített tárgyak, élőlények mind egy meglehetősen zárt szimbólumrendszer eszközei, s mint ilyenek, gyakorlatilag végtelen számú kombinációs lehetőséget biztosítanak a felhasználó részére.

Számunkra persze az ábrázolt élőlények, ezen belül is a kutya az érdekes. Két dolgot már felületes szemlélődés után is észrevehetünk. Az egyik: a kutya korántsem tartozik a leggyakrabban előforduló címerállatok körébe. A másik, s ez tárgyunk szempontjából különösen fontos: míg például a német nyelvű és kultúrájú területeken - az előbbiek fenntartása mellett ugyan - viszonylag szép számmal fordul elő, a magyar heraldikában eredendően csak elvétve találkozhatunk e kedves és hasznos jószág ábrázolásával.

Miért? - vethetjük fel jogosan a kérdést.

Mielőtt a téma részletes vizsgálatába kezdenék, el kell mondjam: nincs tudomásom arról, hogy korábban bárki vizsgálta volna e területet, akár a kynologia, akár az ember-kutya kapcsolat kultúrtörténeti vonatkozásaira figyelemmel.

Vegyük tehát először, mit is jelentenek a címeren megjelenített állatok? Különbséget kell tegyünk az ábrázolás célja szerint. A korai, egyszerűbb címerek általában jelképszerűen, valamilyen tulajdonság kiemeléséül jelenítik meg az adott élőlényt (pld.: oroszlán - erő, bátorság, hatalom; főnix /pelikán - önfeláldozás, megújulás; sas - bátorság, erő, hatalom), illetve utalhatnak valamilyen konkrét eseményre (pld.: átlőtt, megsebzett szarvas, medve, farkas). A későbbi, egyre bonyolultabb címerek már olykor egész történetet örökítenek meg (pld.: farkassal birkózó idős férfi, medvefőt levágó vitéz, vadat puskájával elejtő vadász). Külön kategóriát jelent a heraldikában az úgynevezett gúnycímer. Magyar vonatkozásban erre egy biztos példát tudunk: Rudolf király adományozza 1582-ben Radéczi István egri püspök udvari bolondjának, Gutthay Mátyásnak. A címerben fehér bakkecskén parádézó, vitézi öltözetű, zászlós-kopjás, szablyás majom feszít veres dolmányában.

Láthatjuk tehát, hogy általánosságban a címer ábrázolása valamilyen pozitív tulajdonság, esemény szimbolikus vagy elbeszélő megörökítése. E körbe látszólag jól illeszkedik a kutya. Hiszen ő maga a hűség, az áldozatkészség, az éberség, mind hitünk, mind tapasztalataink szerint. Természetesen a fellelhető címerábrázolások eb szereplői ezeket az erényeket testesítik meg (kutya= hűség, önfeláldozó szervilitás).

 

Csakhogy a kutyának a hiedelemvilágban, mítoszok, babonák körében, s különösen a középkori, vallásos felfogásban - amint arra már korábbi munkámban utaltam - van egy sötét oldala is. Eszerint lehet a gonosz megtestesülése, boszorkány vagy annak kísérője, a falánkság, bujaság, tisztátalanság jelképe. S hipotézisem szerint, így mindjárt érthető, hogy heraldikai ábrázolása viszonylag ritkább.

De mi a magyarázata a jelzett német és magyar anyag közötti előfordulási gyakoriság nagymérvű eltérésének? Ez, véleményem szerint, a két társadalomban megnyilvánuló strukturális eltérésből, életfelfogásbeli, ha tetszik néplélekbeni különbözőségből eredeztethető. Míg a Lajtán-túli társadalmak alapja a rendkívül szigorú hierarchián, s az ehhez szükséges szervilitáson nyugszik, elismerve természetesen e fontos erényt, a magyarságnál e kereteket történelmünk során mindvégig feszegeti az ősiségen is alapuló szabadságvágy, a honfoglalók leszármazottjainak a valós hatalmi viszonyokkal is dacoló egyenlőség igénye (lásd: Aranybulla), hol századokon át csupán az Árpád utódjának tekintett uralkodó személye szent és sérthetetlen. A hagyomány ereje tehát tetten érhető módon befolyásolja heraldikai emlékanyagunk alakulását is. Alátámasztja vélekedésemet a Habsburg-uralkodóház megjelenésével és megerősödésével növekvő német befolyás hatása címeres emlékeinkre.

Kutatásom során az alábbi adatok birtokába jutottam: 1 tartomány, 1 megye, 3 település címere, 1 királyi nagypecsét, 2 főúri, 3 települési pecsét, 59 családi címer (variánsokkal: 71) ábrázolása tartalmaz kutyát.

Az említett királyi nagypecsét egyetlen, ebet (?) is megjelenítő címeres uralkodói pecsétünk. Köriratában az 1490-es évszám szerepel, ám valójában 1511-ben volt használatos, mint II. Ulászló királyunk nagypecsétje. A három kerub által tartott fejedelmi címerpajzsot a tartományok címerei veszik körül. A bal alsó címerpajzsban kétségkívül egy ágaskodó canidae ábrázolását láthatjuk. Ivánfi, aki e pecsétet publikálja, nagyvonalúan mellőzi ezen részlet leírását. Felsorolásából ugyanakkor hiányzik Szlavónia említése. Annak a Szlavóniának, melynek címerállata a menyét. Ez az ábrázolás azonban nem tűnik menyétnek. Farkast sem valószínűsíthetünk, annak ellenére, hogy idézett szerző a nevezett király és feleségének, Anna királynőnek közös pecsétjén említ egy olyan oroszlánt, mi farkas is lehet. A farkast ugyanis a heraldikában mindig lompos farokkal mutatják. Vizsgált pecsétünkön ugyanakkor nem megállapítható, hogy az állat nyakán szőrgallér vagy nyakörv van. Szőrgallér lehet mind a farkas, mind a kutya nyakában, a menyétében azonban semmiképp... A farok pedig egyértelműen kutyára utal. S itt kell említeni a szintén Ivánfi által közölt, pontosabban nem datált, Bolgárország és Szlavónia közös címerének tulajdonított ábrázolást. Ezen vörös mezőben három balról jobbra (a címerpajzs oldalait a pajzsot tartó személy nézőpontjából nevezi a heraldika) futó, nyakörves fehér agarat látunk. A szerző miután forrásait ismerteti, maga sem talál magyarázatot az egyedülálló ábrázolásra.

De térjünk vissza a honi kezdetekhez!

Reánk maradt 1327-ből Köcski Sándor országbíró pecsétje, melyen közvetlenül a három cölöppel tagolt (Héder nem) címerpajzs fölött jobbról balra futó stilizált, agárszerű kutyát találunk. Az ilyen módon történő ábrázolás súlyos heraldikai hiba, mivel az oromdísznek a pajzsra helyezett sisakon vagy rangkoronán kell nyugodnia.

Ugyancsak pecsétről ismerjük Németújvári Iván - tótországi - szlavón bán két oldalról futó kutyák által határolt címerét 1285-ből. A pajzsőrként (a címerpajzs mellett lévő alakok) szereplő canidae-ket az irodalom legalábbis kutyaként írja le. A nemzetségalapítók, Volfer (Volfger) és Héder (Heidrich, Hedrik) II. Géza király alatt települtek hazánkba, s lettek a Héder-Héderváry-Németújváry családok ősei. Maga Iván bán előbb, 1273-1274 között soproni főispán, 1276-ban tárnokmester s a Pernsteini grófok őse.

 

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy míg a tartományi címerek esetében, figyelemmel azok magas színvonalú művészi kivitelére is, nem ismerjük a magyarázatot a jelen tudásunk szerinti téves ábrázolások születésére, a főúri pecsétek esetében bizonyosan a címerek viselőinek hűségére utaló motívumként van jelen a kutya.

 

(Folytatjuk)


Képek:
1./ II. Ulászló nagypecsétje
2./ Bolgárország-Szlavóniának tulajdonított címer
3./ Köcski Sándor pecsétje
4./ Németújvári Iván bán pecsétje



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)