A kutyáról általában
Irigy kutya
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2011. november 06.

Irigy kutya

Irigy kutya, bújj a lukba - ezzel a csúfolódó versikével hergeltük egymást gyerekkoromban. Akkor még nem kerestük a szavak értelmét, csak ma, felnőtt fejjel merül fel bennem a kérdés: hát valóban irigy a kutya? Röviden és tömören persze úgy is megfogalmazhatnám a választ: igen. Persze, hogy irigy.


Elég egyszer látni, miként marja el a másikat a tányérjától, ádázul morogva, fogait villogtatva, s egy cseppnyi kétségünk sem marad afelől: ez a csúnya emberi tulajdonság bizony négylábú barátunkból sem hiányzik.

A kutyamindenit!

Noha tudjuk, hogy a "kutya" szót nemcsak mai értelmében, tehát ebként, hanem általános becsmérlő jelzőként is használták és használják, sőt, az igazat megvallva először ez volt a jelentése, s csak később vált házőrzőnk megnevezésévé, okkal feltételezhetjük azt, hogy a hasonlat ezúttal mégiscsak valóban kedvencünk hátrányos tulajdonságán alapszik. A kutyában tényleg van egy nagy adag irigység, amit a legkönnyebben az etetőtál környékén lehet tetten érni, de kiterjed az élet számos más területére is. Persze nem minden példányban egyformán van meg ez a vonás, és a tárgya is különböző lehet: élelem, bármiféle birtokolható tárgy, sőt akár egy kényelmes hely is, mondjuk az autó hátsó ülésén.

Minden az enyém!

Néhai berni pásztorkutyám, a feledhetetlen emlékű Szárhegyaljai Hasszán "Brenner" például számos kiváló tulajdonsága mellett velejéig irigy volt. Noha alapjában véve válogatós, rossz étvágyú jószágnak, ugyanakkor a végsőkig lovagias férfiúnak lehetett mondani, az etetőtál mellett még a legvonzóbb kutyahölgyekkel sem ismert barátságot, s inkább az utolsó falatot is eltüntette, mint hogy az (más) ebek harmincadjára jusson. A magántulajdon szentsége sérthetetlen volt számára - de csak ami a saját magántulajdonát illeti. Ez abban nyilvánult meg, hogy nemcsak saját labdájához (botjához, egyebéhez) nem engedett senkit nyúlni, de a kutyafuttatón az óvatlan pillanatokat kihasználva szép lassan valamennyi cimbora apporttárgyát begyűjtötte, s erőfölényével visszaélve, villámló szemekkel őrizte, míg végül a sértettek testületileg el nem indultak panaszkodni a beszélgetésbe belefeledkezett gazdáikhoz.

Legfőbb érték: az ember

Öreg boxeremtől, Kimbertől ez a fajta irigység távol áll. Ő békésen elviseli, ha a macskák, akár a mellső lábai közt átbújva, elemelnek egy-egy jó falatot a tányérjából. Az ivóvízen sem jutna eszébe összeveszni senkivel (Brenner jelenlétében csak szukák ihattak a kútból), és készséggel megosztja bárkivel botját-labdáját - igaz persze, hogy ezt a közhasználati elvet gátlástalanul kiterjeszti más kutyák tulajdonára is, akár egyetért ezzel a jogos tulajdonos, akár nem. De tényleg csak használni, s nem birtokolni vágyik a megszerzett javakat: nem őrzi ádázul, s minden további nélkül átengedi annak, aki igényt tart rá. Nincs a világon semmi talán, amiért ő féltékenyen rámordulna egy ebtársára, egy dolgot kivéve - és ez az egy én vagyok. A gazda az öreg fiú irigységének egyetlen tárgya, amit nem hajlandó megosztani senkivel: elsöprő erejű, kíméletlen támadást indít bármilyen kutya ellen, akit rajtakap, hogy megpróbál kicsikarni belőlem egy titkos simogatást.

Farkastörvények

Tudván, hogy a kutya, miként őse, a farkas, társas lény, igazán nincs mit csodálkoznunk azon a tulajdonságon, amit mi, emberi szemüvegen át nézve a dolgokat, irigységnek tartunk. A falkában rangsor uralkodik, s a rangsor fenntartására, az elfoglalt pozíció tudatosítására remek lehetőség a tulajdon szentségének érvényesítése. Ráadásul amíg van kivel osztozni, addig egyszersmind vigyázni kell arra is, nehogy kimaradjunk az osztozkodásból - így aztán érthető, hogy a farkas nem szívesen mond le a megszerzett javakról. Megfigyelték, hogy a falka közös zsákmánya mellett minden farkasnak jut hely, s morogva, acsarkodva bár, de annyit falhat mind, amennyi belefér - amelyik azonban egyszer távozott az "asztaltól", azt a többi már nem engedi még egyszer vissza.

Irigy, mert kutya

A kutya irigysége tehát voltaképpen nem jellembeli fogyatékosság, hanem évmilliók próbáját kiállt módszere a hatékony érdekérvényesítésnek. Összefügg a rangsor kialakításának ösztönével, az őrző-, területvédő-hajlammal, sőt bizonyos fokig még az apportkészséggel is. (Érdekes volt megfigyelni, hogy Brenner, aki a végsőkig ragaszkodott ahhoz, amit egyszer a szájába vett, és akár kilométereken át is képes volt cipelni komoly súlyokat is, csak azért, hogy ne kelljen lemondani róla, mennyivel jobban, precízebben és szívesebben apportírozott, mint az öreg korára is játékos kölyöknek megmaradt boxer, aki minden tárgyban csak a játék pillanatnyi eszközét látja, ami addig izgalmas, amíg repül, s utána legfeljebb rágcsálásra jó.) Ne rójuk fel tehát barátunknak az irigységet, hiszen az lényének, lényegének elválaszthatatlan része - ha irigy nem volna, tán kutya sem volna.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)