Társunk a kutya
A kutya és a négy őselem III.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2010. szeptember 29.

Levegő, tűz, víz, föld - a négy őselem, ami alapja minden életnek itt, a Kék Bolygón. A régi emberek tudták, hogy létezésük biztonsága e négyes jelenlététől függ. Ha van tiszta víz, termékeny föld, meleget adó tűz és éltető levegő, akkor nagy baj már nem érheti őket...


 


VÍZ

Víz nélkül nincs élet - így tanultuk az iskolában. S hogy szereti-e a kutya a vizet? Hát, inni bizonyosan. Egyéb tekintetben azonban eltérőek a tapasztalatok: egyesek arra esküsznek, hogy a kutya született úszótehetség, aki minden tanítás, szoktatás nélkül, természetadta képességeinél fogva is otthonosan mozog a nedves közegben, mások pedig akárhogy is próbálják, nem tudják rávenni kedvencüket arra, hogy a hűsítő habok közé merüljön.

Testünk háromnegyede vízből áll - és ez nemcsak ránk, emberekre, hanem a kutyákra is érvényes. Az állatok vízigénye eltérő, s ezen belül a kutyáé elég magas: míg a marhák, juhok beérik napi egyszer-kétszeri itatással (igaz, akkor jól teleszívják magukat), s még a macska is viszonylag ritkán keresi fel az ivóvizes tálat (persze könnyű neki, félsivatagi ősök leszármazottjának!), addig a kutyát bizony megviseli, ha nem juthat bármikor innivalóhoz. Természetesen a körülmények is befolyásolják a vedelési kedvet: nagy melegben vagy hosszas, kimerítő mozgás után az emberhez hasonlóan a kutya is megszomjazik, s az is biztos, hogy a vacsorát mindig jólesik néhány korttyal leöblíteni.

Ahány eb, annyi szokás

Mint általában a ragadozók, a kutya a nyelvével lefetyeli a folyadékot, s bár számunkra ez a módszer nem tűnik valami hatékonynak, egy nagyobb testű eb mégis képes egy percen belül akár fél liter vizet is belapátolni. Hogy honnan származik a lé, az szinte mindegy: a gazdák bosszúságára a kutyák többsége bármilyen pocsolyába képes belekóstolni. Különbségek is mutatkoznak azonban az egyes kutyák ivási szokásai között, s itt ismét személyes emlékeim szolgáltatják a példát. Míg e sorok írásakor éppen kilencedik születésnapját ünneplő boxerem kirándulások alkalmával az utcai kutaknál mindenkit maga mögé utasítva tolakszik előre, s pofáját a csobogó víz alá dugva szinte harapja a hűsítő nedűt, addig néhai pajtásom, Hasszán elvárta, hogy két tenyeremet a vízsugár alá tartva kis tálkát képezzek neki, s onnan lefetyelt, arisztokratikus nyugalommal...

Kutyabőrig ázva

Más a helyzet akkor, ha a víz az égből jön. Az esőt a legtöbb kutya nem szereti: fedezékbe vonul előle, s ha mégis kénytelen elviselni, rendszeresen lerázza magáról - ahogy a közismert szólás mondja: mint kutya vizet. A pocsolyákat is kerülgeti, netán átugorja, s csak ha feltétlen szükséges, akkor gázol beléjük, óvatos léptekkel, "lábujjhegyen" (bár ez nem igazán találó kifejezés, hiszen a kutya voltaképpen mindig lábujjhegyen jár). Ritka az a kutya is, aki jó barátságban van a zuhannyal vagy a kerti locsolótömlővel, s a fürdetés, bár némelyik eb megadóan tűri, semmiképpen nem tartozik a kutyaélet legmagasztosabb pillanatai közé.

Uszkár "fürdőruhában"

Ám ha vízről beszélünk, igazából mégsem az ivóvizet értjük alatta, s még csak nem is az esőt vagy a mosdótálat, hanem a folyót, tavat, netán magát a tengert. Hogy ezekhez miképp viszonyul a kutya? Hát, ezzel kapcsolatban már nagyobbak az eltérések. Tudvalevő, hogy egyes kutyafajtákat kimondottan vízimunkára tenyésztettek ki, s ezektől joggal várható el, hogy ösztönösen vonzódjanak a vízhez. A vízivad apportírozására használt vizslák, spánielek és retrieverek, nemkülönben az újfoundlandi, az uszkár vagy a portugál vízikutya, a legnagyobb természetességgel mozognak a hullámok között. Az utóbbi két fajtának a hagyományos nyírása is a vízben való mozgást hivatott könnyíteni: a test elülső részén meghagyott gyapjas bunda lehúzza a mellkast, míg hátul a rövidre nyírt szőrzet megkönnyíti a far felemelkedését.

Benn vagyunk a vízben!

A kutyaúszás ugyanis egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Látszólag a kutya a vízben éppen úgy rakosgatja a lábait, mint a szárazon, s ezekkel a mozdulatokkal magabiztosan halad előre. Valójában azonban az életében először mély vízbe kerülő eb testhelyzete gyökeresen megváltozik: amikor elveszti maga alól a talajt, mellső lábaival megpróbál kilépni a vízből, amitől a hátsó fele lesüllyed, s a háta a megszokott vízszintes helyett függőleges helyzetbe kerül, ráadásul a csapkodástól felspriccelő víz a tájékozódását is megzavarja. Eltart egy darabig, mire rájön, hogyan kell szép nyugodtan, vízszintes háttal evezni.

Mint hal a vízben

Az tehát, hogy a kutyával veleszületik az úszás képessége, ilyen formában nem igaz. A legtöbb emlősállatra jellemző, hogy ha vízbe esik, valahogy ki tud evickélni a partra, ezt azonban túlzás volna úszásnak nevezni. Valójában némelyik kutya kétségkívül istenáldotta tehetségnek mutatkozik a vízben, míg másokat ugyanannyi türelemmel lehet csak megtanítani az úszásra, mint egy embergyereket. Jómagam láttam olyan ebet, amelyik életében első alkalommal tavat látva a világ legtermészetesebb módján tökéletes technikával hasította a vizet (igaz, hogy pointer volt!), saját kutyáimmal azonban nem volt könnyű dolgom: óvatosan, szinte centiméterenként kellett egyre beljebb csalogatnom őket a vízbe, mire sikerült rávezetnem őket a helyes mozdulatokra.

Úszóleckék kezdőknek

Hogy a vonakodó ebet mivel lehet rávenni arra, hogy kezdeti félelmét leküzdje, az változó. Némelyiket elég magunkkal hívni, hiszen természetesnek veszi, hogy ha a gazdi úszik, akkor neki is meg kell próbálkoznia ezzel - ám vigyázat: ha a kutya utoléri a gazdát, kalimpáló lábaival akaratlanul is csúnyán összekarmolhatja a bőrét! Derék bernimnél azonban ez a módszer csődöt mondott: az éles eszű pásztoreb lefeküdt a fűben hagyott ruháim mellé, s onnan vigyorgott vissza rám: "úgyis tudom, hogy ezek nélkül nem mész el messzire!" Boxerünknek ennyire nem vágott az esze: kétségbeesetten ugatott utánam a partról, de végleges lépésre csak akkor szánta el magát, amikor egy hasonszőrű jóbarát (egy rottweiler) mutatott példát neki. Az oktatási módszerek tárháza tehát végtelen. Egy van csak, ami bizonyosan kudarccal végződik: ha a szerencsétlen ebecskét megragadjuk, és a mólóról vagy a csónakból a vízbe dobjuk. Bele ugyan aligha fullad (az a bizonyos ösztön azért működik!), de igen valószínű, hogy egy életre elmegy a kedve a lubickolástól.

 

Vízikutyák

Vízikutyának, jobban mondva tengerikutyának németül a fókák egyik csoportját, mégpedig az úgynevezett fületlen vagy valódi fókákat hívják (a másik csoportba, a fülesfókák közé tartoznak az oroszlán- és medvefókák). Kétségkívül van némi hasonlóság a fókák és a kutyák fejformája és fogsora között, s a képet valóban kutyaszerű ugatásuk teszi teljessé. Egyes fókák még különböző feladatok elvégzésére (például apportírozni) is megtaníthatók. A Budapesti Állatkert hatalmas oroszlánfókáját látva, amint ápolója vezényszavára szemmel látható lelkesedéssel iramodik a vízbe dobott tárgy után, az embernek valóban az az érzése támad, hogy egy gigantikus ebet lát. A jól végzett munkáért kapott jutalomfalat azonban ez esetben nem kutyakeksz, hanem nyers hering, amelyet a nehézsúlyú "retriever" egészben nyel le...

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)