Tenyésztésről általában
A szelekció lehetőségei az ebtenyésztésben
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2004. április 23.

Az ebtenyésztőknek - még ideális esetekben is - szüntelenül új kihívásokkal kell szembenézniük.


Hatékony és szakszerű tenyészkiválasztást alkalmazva sem lazulhat a figyelem. A küzdelem folyamatos a genetikai állomány optimális szintentartásáért, javításáért.

A tenyésztésre szánt egyedek értékelése a tenyészrendezvényeken (tenyészszemlék, kiállítások) történik. A szelekciót közvetlenül azonban a tenyésztői műhelyekben, a kennelekben hajtják végre jó, vagy kevésbé jó érzékkel megáldott tenyésztők.

Rendkívüli jelentőségű a tenyésztők felkészültsége, hiszen a tenyészrendezvényeken a körungmestereknek vagy bíróknak a rendezvények jelenlegi szisztémái, követelményei alapján olyan alapossággal nem áll módjukban értékelni a felvezetett egyedet, mint az őt jól ismerő, hozzáértő tulajdonosa. A tenyészrendezvények szakemberei adott szempontok szerint koreografált cselekvéssorozatot ítélhetnek meg, amelyhez a kutyák - kivéve a szélsőségesen labilis vagy ösztönszegény egyedeket - felkészíthetőek. A kutyát csak a tulajdonosa látja nap mint nap, különböző szituációkban, váratlan, meglepetésszerű helyzetekben. Éppen ezért jobban tisztában kell, kellene, hogy legyen annak idegrendszeri adottságaival, ösztönvilágával. Ehhez természetesen szükséges az alapos felkészültség megfelelő érzékkel kombinálva.

Önmagukban a jelenlegi tenyészrendezvények értékelései általában nem szolgáltatnak igazán alapos és megbízható információkat a tenyésztés számára. Mi szükség akkor rájuk? Miért nem lehet eléggé megbízni a tenyésztői ítélőképességben, ha ez így van? Nos, kell, hogy legyen egy független, lehetőség szerint objektív kontroll (hiszen, a dolgok természetéből fakadóan a tenyésztő kisebb-nagyobb mértékben szubjektív). A tenyészrendezvényeknek tulajdonképpen képeseknek kellene lenniük egy legalább elégséges szintű tulajdonság-felmérésre. Vajon így van ez ma? Ha nem, miért? Egységesek-e a szakmai irányzatok a mai zűrzavaros kinológiai helyzetben? Vajon nem kerülnek a szakmai kérdések elé politikai, gazdasági stb. érdekek? Vajon nem divat- és érdekorientált e a bírálati teendőket ellátó "szakemberek" nagy része? Egy másik nagy részüknek van-e egyáltalán köze a szakmához? Érvényesülhet-e kellőképpen ezek árnyékában a szakmai szempontokat elsődlegesnek tartók tevékenysége?

Válaszolja meg ki-ki tapasztalatai alapján ezeket a kérdéseket.

Apropó, érdekek! Ragadjunk ki egy szemléletes példát a német juhászkutyák tenyésztésével kapcsolatosan! Bizonyosan előfordulnak hasonlóak más fajtáknál is. A német juhászkutyáknál közismert az egyedek igen nagy részének a túlméretre való hajlama. Divat manapság ezzel kapcsolatosan takarmányozási változásokra és egyéb környezeti hatásokra hivatkozni. Nem feledkezik-e el ebben az esetben a lényegről a szakírók zöme? Nevezetesen, nem egyéb-e ez, mint az anyaország "szembehunyós" gazdasági érdekeinek következménye? Nem követik-e más országok többnyire vakon őket? Ha néhány kiemelt jelentőségő tenyészrendezvényre ellátogatunk, talán bárhol a világon, azt látjuk, hogy felső mérethatáron vagy afölött lévő egyedek dobogós helyezéseket érnek el. Ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a bírálati lapjukon nem a valós marmagasság adatok szerepelnek. Vannak körungmesterek, akik lelkiismeret-furdalás nélkül ráírják egy-egy 68-70 cm-es kan bírálati lapjára a megengedett mérethatárokon belüli értékeket. (Ez vajon nevezhető-e takarmányozási- vagy környezeti problémának?) Van, aki mindezt azzal ideologizálja meg, hogy az adott egyed egyéb tulajdonságaiban fajtájának kimagasló képviselője, s emiatt a "lényegtelen" hiba miatt kár lenne, ha génjei nem állnának rendelkezésre a populáció számára. Nos, ellenpéldának állítanám a '60-as évek ismert tenyészegyedét, Vello zu den Siebenfaulent aki bár - 67 cm-es marmagassága miatt - nem volt sztár, a mai állomány talán legfontosabb pillére, a valóban kiváló egyéb lényeges tulajdonságoknak köszönhetően. Azonban marmagasságát nem csalták le a bírók 65 cm-re, hanem jelezték, hogy az utódokban erre a hibára különös figyelemmel kell lenni.

Baj-e, ha indokolt esetekben bizonyos hibákkal terhelt egyedek tenyésztésbe állítását - hibáira a figyelmet felhívva - engedjük? Nem az a nagyobb baj, ha ezeket eltitkoljuk, sőt, helyettük kívánatos értékeket tüntetünk fel, álinformációkkal töltvén fel a tenyésztés számára oly fontos dokumentumokat, archívumokat?

A marmagasság probléma természetesen csak kiragadott példa, szinte végtelenségig lehetne sorolni a gondokat a legtöbb fajta esetében. Léteznek fajták, amelyeknél részben a kevesebb és egyértelműbb tulajdonságokra való kiválogatás révén, részben az uralkodó divatirányzat megfelelő mederbe való spontán terelődése miatt (pl. agarak), a genetikai állomány a kellő mértékben őrzi az elvárható adottságokat. Azoknál azonban, ahol a mérce nem ennyire objektív, bizony a helyzet nagyon sok esetben katasztrofális.

A megoldás tehát akár kézenfekvőnek is tűnhetne: a mércét objektívabbá tenni, a gazdasági érdekeket szinkronban hozni a tenyésztés érdekeivel.

Nos, ami mérce objektívabbá való tételét illeti, nem csupán akarat és szakértelem kérdése-e? És most nem az anatómiai adottságok megítélésére gondolok, hiszen azt a standard megfelelően körvonalazza, csak ragaszkodni kell hozzá, és nem megideologizálni. tulajdonképpen különösen használati fajták esetében - megfelelő információt nyújt arra vonatkozóan is, milyennek kellene lennie a vizsgált egyed természetének. Ebben az esetben azonban éppen ennek megítélése, megítélhetősége nem egyértelmű manapság. Hiszen a tenyészrendezvények elvárásai, koreográfiájuk, a kutyák felkészítésének foka, mind-mind módosítanak az öröklött viselkedésen. Gyakran akár lényegesen mást mutathat a fenotípus, mint amit a gének kódolnak. Létezik azonban az idegrendszeri terhelésnek olyan foka és módja, amely jóval objektívabban mutatja a vizsgált egyed öröklött természetét, mint a jelenleg kidolgozott rendszerek. Vajon kell-e ahhoz, hogy egy-egy használati fajta tenyésztési követelményrendszerét kidolgozzuk, feltétlenül ragaszkodnunk az anyaországi mintákhoz? Ők a célt határozzák meg, vagy a hozzá vezető utat is? Vagy tevékenységüket példaértékűnek tekintvén, tartsuk meg, ami jónak bizonyul, s ami hiányos, egészítsük ki tapasztalatainkra hagyatkozva?. S vajon nem lenne-e célszerű olyan esetekben részben vagy merőben más utakat keresni, amelyekben éppen az anyaországa tett tönkre egy-egy szebb időket megélt fajtát...? Vagy nincs is ilyen, csak a rémálmaimban?

A minap olyan tartalmú levelet kaptam egy használati fajták tenyésztésével foglalkozó klub vezetőségétől, amely szerint nézeteim nyilvánosságra hozatalával súlyosan megsértem a békésen kutyázni akaró emberek és bírók zömét. Többek között ezt írja: "Nem büntetünk senkit, ha nem minden idejét egy kutyaiskola pályáján tölti, mert egy jól szocializált, kedves kutyát szeretne otthon tartani, nem pedig egy megbízhatatlan "fegyvert", aki szegény egy ketrecben éli le az életét, mert vigyázni kell, hogyha kiszabadul, kit támad meg! De biztos van, aki ilyen kutyát szeretne tartani - ám legyen, de tisztelje azt, akinek nem ez a fontos!" - És így tovább a panaszáradat a levélben. Ezt egy használatikutya-klub vezetősége fogalmazta nagy egyetértésben! Mit is mondhatnék erre? Talán a kutyaiskolákban nevelik a vérengző fenevadakat, aki pedig jól szocializált kutyát szeretne, nagy ívben kerülje ezeket a "bűnbarlangokat"?! Talán mégis van valami alapvető fogalomzavar a fejekben, s talán nem véletlen, hogy a "pártfogásuk" alatt lévő fajta (nem akarom megnevezni, melyikről van szó) saját véleményük szerint is teljes állománycserére szorulna.

Nem, nem kell keresztre feszíteni azokat, akik nem tudják vállalni kutyájuk precíz kiképzésének és vizsgáztatásának ódiumát, azonban az alapvető felkészítésnek meg kell történnie az alapvető megmérettetésekhez. Vajon nem kellene-e ezeket a tenyészteni szándékozóknak magától értetődően fölvállalniuk? S muszáj-e mindenkinek tenyészteni? Írásaim többségével pedig éppen tenyésztéssel kapcsolatos témákat szándékozom feszegetni.

Nos, sajnálom, ha vannak, akik az ok-okozati összefüggések keresését, a tények rögzítését, a jobbítás szándékát, a standard szerinti tenyésztés fontosságának kiemelését sértésnek tekintik. Nem áll szándékomban megsérteni senkit, s ha akadnak, akik találva érzik magukat, az a véletlen műve lehet. (Lehet?)

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)