Társunk a kutya
Kántor, Csupati és a felejthetetlen emlékek
Régi történetek
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Cseri Péter  |  2011. január 26.

Kántor, Csupati és a felejthetetlen emlékek

Az öregúr egyedül ült a szombathelyi kiskocsma asztalánál, de szinte percenként odalépett valaki hozzá, hogy megszorongassa a kezét vagy meghívja egy pohár borra. Ki lehet ez az ember? - kérdeztem az egyik ismerősömtől.


- Maga nem ismeri? Ő Csupati, a világhírű nyomozókutyának, Kántornak a gazdája - nézett rám szemrehányóan a csapos, amikor az idős úrról kezdtem faggatni. - Menjen oda hozzá nyugodtan. A bort szereti az öreg.

Csupati arcán mosoly futott át, amikor bemutatkoztam, és leültem az asztalához.

- Most azt hiszi, hogy rábukkant a régen elfeledett egykori hősre, a magányos farkasra, aki bánatában egyedül iszik a kocsmában, mi? Ki kell ábrándítanom, mert 52 éve élek boldog házasságban a feleségemmel, aki gyereket szült nekem, ők pedig unokákkal ajándékoztak meg. Az idén töltöm be a hetvenharmadik évemet, és nincs okom panaszra.

Tóth Tibort harminc év óta mindenki Csupatinak hívja. Akkor jelent meg először a Kántor nyomoz című könyv, amely a híres rendőrkutya történetét dolgozta fel. Azóta a Kántor-könyveket számos nyelvre lefordították, és több tízmillió példányt adtak el belőlük szerte a világon. Kántor gazdáját, Tóth Tibort a könyv szerzője, Szamos Rudolf keresztelte el Csupatinak.

- Először utáltam, hogy mindenki Csupatiként kezdett emlegetni, aztán megszoktam a dolgot. Ma már legtöbbször Csupati bácsinak szólítanak, az igazi nevemet sokan nem is ismerik. Pedig a könyv különösen a belőle készült tévéfilm Csupatija teljesen más figura, mint én. Például nem vagyok annyira szerencsétlen alak.

Tóth Tibor egy kis Vas megyei faluban született, de élete nagy részét Szombathelyen töltötte. Kovácsnak tanult, és néhány évet el is töltött a szakmájában, aztán 21 évesen beállt rendőrnek. Az igazi fordulatot azonban az 1953-as év hozta meg az életében: a felettesei őt küldték fel Budapestre, ahol megyénként egy-egy ember vehetett részt az ország első nyomozókutya-kiképzésén.

- Ma is pontosan emlékszem a nagy találkozásra - emlékszik Tóth Tibor. - Én nem kapkodtam, mint a többiek, inkább nyugodtan járkáltam a boxok előtt, és figyeltem a kutyákat. Kántor reagált a legintenzívebben a hangomra és a mozdulataimra. Valójában egymást választottuk ki. Akkor persze még nem tudhattam, hogy a féléves német juhász mekkora tehetség, az csak a három hónapos kiképzésen derült ki.

Csupati és a kutyája iskolaelsők lettek, majd megkezdték szolgálatukat a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán. Kántorra és a gazdájára nehéz évek köszöntöttek: a folyamatos ügyelet miatt egyetlen napot sem voltak szabadságon. A Kántor-könyvek a nyomozókutya legnagyobb és legbonyolultabb ügyeit örökítették meg, a hétköznapok azonban kevésbé voltak változatosak.

- Rögtön az első munkánk egy tyúklopás tettesének a kézrekerítése volt - mondja Tóth Tibor. - Legtöbbször egyébként bolti tolvajok nyomában jártunk, de több tucatszor előfordult, hogy különböző munkahelyeken nekünk kellett megtalálnunk az öltözői szarkákat. Kántornak persze mindegy volt, hogy hétpróbás gazembereket, gyilkosokat vagy kisstílű csalókat keresünk-e: őt csak a kutatás szenvedélye hajtotta.

Kántort kizárólag dicsérő szavakkal lehetett jutalmazni, cukorkára vagy egyéb jutalomra nem volt szüksége. A siker mindig feldobta, kudarc esetén viszont valósággal kedélybeteggé vált. Kántor nemcsak a szimatmunkában volt utolérhetetlen, de a munkabírásáról is legendák keringtek.

- A csúcs egy másfél napos üldözés volt, amikor több mint száz kilométert tettünk meg gyalog egy körözött bűnöző nyomában, mire sikerült őt utolérnünk - emlékszik Csupati. - Akkor még én is bírtam az iramot, pedig ahogy közeledtünk a keresett személyhez, Kántor egyre erősebben és gyorsabban húzott. Mindig láttam rajta, ha közel értünk a célhoz, mert olyankor a nagy izgalomtól felállt a hátán a szőr.

Gyakran előfordult, hogy a folyamatos nyomozás és kutatás miatt Kántor napokig nem jutott ennivalóhoz. Úgy lett kiképezve, hogy Csupatin kívül senkitől sem fogadott el semmit, sőt idegen tányérból még akkor sem evett, ha azt a gazdája rakta elé.

- A tányérját nem hordhattam magammal, így ha távol voltunk az otthontól, kizárólag a tenyeremből etethettem - mondja Tóth Tibor. - Kántor egyébként attól volt különleges kutya, hogy az őseitől kizárólag jó tulajdonságokat örökölt. Egyetlen negatív jellemvonására sem emlékszem.

Csupati egyébként szívesen olvassa a Kántor-könyveket, amelyek szerinte az eseményekhez hűen dolgozták fel közös munkájuk történetét. A nyugalmazott főhadnagy a Kántor-filmet is szereti. Azt azonban sietve kijelenti: a filmek gyakran eltértek a valóságtól: a vásznon látott eseményeknek legfeljebb a hatvan százaléka történt meg a valóságban.

Kántor a magyar bűnüldözés történetének legeredményesebb nyomozókutyája. Tizenegy éves szolgálata alatt 536 esetben vett rész bűncselekmények felderítésében - 279 alkalommal sikeresen. Munkája során 1,2 millió forintnyi betörésből és lopásból származó értéket szerzett vissza.

- Kántor a fénykorában verhetetlen volt: minden szakmai versenyt megnyert, igaz, öregkorára elfáradt az izomzata, emiatt lelassult egy kicsit - mondja Tóth Tibor. - Aztán 1964 áprilisában éppen egy bűnözőt üldöztünk a Fertő-tónál, amikor a vizenyős területen egy a határzár miatt elhelyezett aknára lépett. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az állatorvos azonnal elaltatta. Egy üveg konyakkal és száz szál piros rózsával búcsúztam tőle.

Kántort halála után kitömték, és a Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeumban helyezték el. Csupati még tíz évig dolgozott kutyás rendőrként: Kántor lánya, Elli lett a társa. A húszéves terepmunka a rendőrt is megviselte: 1974-ben Tóth Tibor fél évig nyomta a kórházi ágyat, mivel lábai felmondták a szolgálatot. Felgyógyulása után irodai munkát kapott, de azt már nem tudta teljes szívvel végezni. Végül 47 évesen, főhadnagyként nyugdíjazták.

- Lassan huszonöt éve vagyok nyugdíjas, de nem szoktam unatkozni. Rendszeresen járok élménybeszámolókra, de előadok szakmai továbbképzéseken, kutyakiképző iskolákban, sőt tanulmányokat, cikkeket jelentetek mag a szakmai folyóiratokban - mondja csupati.

Tóth Tibor úgy tartja: egész életének meghatározó élménye volt a Kántorral töltött tizenegy év. Nemcsak szakmailag volt kiemelkedő számára a sztárkutyával közösen végzett évtizednyi munka, de anyagilag is akkor alapozta meg a jövőjét: a sikeres elfogások után ugyanis Csupati rendszeresen pénzjutalmat kapott a feletteseitől.

- Nem vagyok érzelgős típus, és nem is szeretek beszélni arról, hogy mit jelentett számomra Kántor. De amikor nagy ritkán a múzeumban járva meglátom a kitömött kutyámat, könnybe lábad a szemem. Ő másoknak legenda, nekem viszont a barátom volt.

 



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)